MAGYAR KONYHA 1997 augusztus (XXI/6) 3. oldal (vezércikk)

KEDVES OLVASÓK!

 

Minden hónapban kétszer szoktam félni. Először, amikor nyomdába adjuk a lapot és tudom, hogy „a hiba benne van”. Másodszor, amikor megjelenik és a Kedves Olvasó megtelefonálja, hogy hol. Javunkra legyen írva, nem mindig telefonálnak. Ilyenkor néhány nap elteltével megkönnyebbülünk. Már most is majdnem így történt, amikor levelet hozott a postás. Kassai István írta imigyen:

„A Magyar Konyha legutóbbi számában olvashattunk Alice Caron Lambert könyvéről Virágok tányéron címmel. A gyönyörű fotók azonban nem pótolhatnak két komoly hiányosságot. Ha olyan növények fogyasztását ajánljuk, amelyeket általában nem étkezési célra termesztenek, akkor meg kell adni a javasolt növény pontos latin nevét. A pongyola magyar megnevezés ugyanis veszélyt is jelenthet, hisz a közkézen forgó növényhatározók nem törődnek azzal, hogy egyes növényfajok virágaiban van-e méreganyag, vagy éppen ellenkezőleg, számolhatunk gasztronómiai élvezeti értékükkel. Eddig ugyanis a vadvirágokat és kerti társaikat nem volt szokás kóstolgatni.

Fel kellett volna hívni a kísérletező kedvű olvasók figyelmét arra is, hogy az «ennivaló». virágokat maguknak kell termeszteniük. A hazai és a külföldi virágkertészek ugyanis nem étkezési célra állítják elő illatos kedvenceinket.

Ma már primőr zöldséget is félve vesz az ember. De mit szólnának egy kis fóliás, primőr fehér orgonához, garantáltan extra rovarpusztítóval, gombaölővel és műtrágyamaradvánnyal fűszerezve? Megrögzött konzervatív lévén én maradok a kelvirágnál. Az is virág...”

Mit mondhat erre a szerkesztő? Könyörgök, ne egyenek virágot! Nincs ugyan hírem arról, hogy a pompázatos könyv francia olvasói hogyan élték túl a receptek kipróbálását, de szeretném, ha ilyen magyar felmérésre egyáltalán nem kerülne sor. Úgyis annyi szomorú statisztikánk van. Hagyjuk meg a virágokat és az elsőséget a franciáknak, és elégedjünk meg azzal, ha csak a szemünk lakik jól!

 

Pákozdi Judit