MAGYAR ZENE 1991 szeptember (XXXII/3) 289-327. oldal

KASSAI ISTVÁN:

ADATOK AZ ERKEL-KUTATÁSHOZ I. RÉSZ

A „CSEL”-VARIÁCIÓK

 

KAPCSOLAT KÉT SZERZÓI KÉZIRAT KÖZÖTT

 

Erkel Ferenc összes zongoraművének megtanulása folyamán bukkantam rá azon az összefüggésre, amely végső soron egy olyan nagyméretű zongoramű felfedezését jelentette, amely a maga teljességében a zenetudomány előtt sem volt ismert.

A „Csel”-variációkról dr. Legány Dezső monográfiájában olvashatunk bővebben, a 2., 8., 13., 14. számok alatt. A leirt négy mű-variánsból mindössze egynek van meg a kottája, az is töredékes. Az autográf címe: Begleitungs Stimen zu den Csel Variationen von Franz Erkel.  Mivel ez a kézirat (L 14.) ráadásul befejezetlen vonósötös kíséretet is tartalmaz, számomra eleinte nem volt túlságosan vonzó. Hálátlan időtöltés egy duplán félbehagyott mű megtanulása.

Annál inkább érdekelt az L. 15. alatt ismertetett „Adagio és Presto”. Igaz, hogy a kézirat oldalszámozásából kiderült, hogy a darab eleje hiányzik, de ennek ellenére önmagában is előadható, nem hat csonkának. Nagy élvezettel tanultam meg ezt az igen hatásos művet.

Később ismét kezembe került az L. 14. kézirat, és az „Adagio és Presto” ismeretében rögtön feltűntek az összefüggések. Gyorsan megrendeltem hát a „Begleitungs Stimen...” kézirat fénymásolatát is.

A két kézirat pontos adatai:

1. „Begleitungs Stimen zu / den Csel Variationen / von / Franz Erkel”. Legány jegyzék száma 14., jelzete az Országos Széchenyi Könyvtárban (a továbbiakban OSZK) Ms mus 1661. Vastag, erős, 273x360 mm. méretű dupla lapok, 20 soros partitúra vonalazással. A kottavonalak hossza 202 mm., a legfelső vonaltól a legalsóig mért távolság 267 mm. Az első lap recto-ján a cím található, a verso üres. A 2. lap recto-tól a 7. lap recto-ig autográf zongoraszólam vonósötös kísérőszólamok számára kihagyott hellyel. A 7. lap recto-n a vonósötös szólamait Erkel Ferenc írta be. Töredék: a mű a „Cadenza segue Finale” felirat előtt megszakad. A 7. lap verso-ja üres, míg a 8. lap két oldalán autográf vázlat található. Ez Kálmán király áriája a Bátori Mária operához! (Ld. Somfai László h. m. 104. oldalán.)

2. Cím nélküli autográf, a tempójelzés adja a megjelölést: „Adagio és Presto”. Legány jegyzék száma 15., OSZK jelzete Ms mus 1662. Az előbbivel megegyező anyagú, méretű és vonalazású papíron. Kidolgozott zongoraszólam autográf található az 1. lap recto-tól a 3. lap verso-ig. Töredék: a mű eleje hiányzik. A negyedik lap mindkét oldala üres.

A két kézirat tárgyalandó részeit ld. a mellékletben!

Dr. Legány Dezső – részben Major Ervin és Somfai László munkái nyomán – kimutatta, hogy

a) a két kézirat azonos papírra íródott;

b) a zongoraszólam a „Begleitungs Stimen...”-ben éppúgy Erkel autográf, mint az „Adagio...”

c) a két kézirat Erkel írása alapján kimutathatóan egymás közelében keletkezett,

d) a két mű stílusa is hasonló.

A már feltárt stílusbeli összefüggésen felül számos zenei és motivikai hasonlóságot és azonosságot találhatunk a két kéziratban. Ezek közül a legfontosabb, hogy az „Adagio...” lassú témaindításának és a Presto finale főtémájának harmóniaváza azonos. Sőt, a Presto főrészének harmóniaváza és szerkezete teljesen megegyezik a „Begleitungs Stimen...” Thema-jával. Vesd össze a Thema 1-16. ütemét a Presto 13-44. ütemével, valamint a Thema 1-4. és  5-8. ütemét az Adagio 1-4. és 19-22. ütemével, illetve a Thema 9-12. és 13-16. ütemét az Adagio 5-8. és 23-26. ütemével!

A hivatkozott részek harmóniavázát az itt következő összhangzattani illusztrációban foglaltam össze. Természetesen figyelembe kell venni a diminúciót. Az Adagio tercrokon kitérésénél az írott H-dúr helyett Cesz-dúr értendő.

[A melléklet közlésére itt nincs módom]

A fenti „nagy” egyezésen kívül még számos kisebb motivikai és zongorakezelésbeni azonosság van a két kéziratban. Vesd össze

a Bevezetés 1-4. ütemét a Presto 52-59. ütemével (az oktávmenetek és az előkék!)

a Bevezetés 17-18. ütemét a Presto 101-104. ütemével (a hangnem váltása és a dallamvonal!)

a Bevezetés 13-14., az I. variáció 9-10. ütemét a Presto 29-32. ütemével; (a tizenhatod- menetek, a kíséret és a tercrokon kitérés!)

a Bevezetés 12. ütemét a Presto 43. és 44/a. ütemével; (a balkéz „trilla”!)

a III. variáció 8. és 16. ütemét a Presto 236-240. ütemével. (a lefelé irányuló mollbeli szubdomináns figuráció és az akkordkíséret!)

Már ennyiből is látható, hogy nem két különálló töredékes műről van szó, hanem az „Adagio” (a lassú variáció) és a „Presto” (a Finale) a „Begleitungs Stimen...” méltó befejezése. Ám ez korántsem ilyen egyszerű és magától értetődő.

Ahhoz azonban, hogy a felvetődő számos kérdésre válaszolni tudjak, először is fel kell tárnom a problémákat: elemeznem kell a két kéziratot, tartalmi és formai szempontból is.

 

ISMERETLEN ERKEL ZONGORAMŰ: VÁLTOZATOK BARTAY ENDRE „A CSEL” CÍMŰ OPERÁJÁNAK TÉMÁIRA

 

A L. 14. „Begleitungs Stimen…”: zongoraszólam, vonósötös kísérettel. A zongoraszólam végig Erkel Ferenc tollírása. A kíséretet nem dolgozta ki, ám tervezte ennek megírását - erre mutat a „Violini / Viola / Cello / Basso” felirat az első szisztéma elején. Ez éppúgy Erkel Ferenc kézírása, mint alatta a „Pianoforte” megjelölés, és a teljes címlap az 1/a. fólión.

A töredékes darab szerkezete a következő:

A téma előtti bevezetés 45 ütem, 4/4 metrumú, F-dúrban. Erkel, sajnos, nem írta ki sem a tempójelzést (valószínűleg Animato), sem az előjegyzést (egy bé-t). Somfai László kutatásai szerint Erkel Sándor volt az, aki utólag ceruzával kidolgozta a vonósötös-kíséretet a 43. ütemig, itt sajnos abbahagyta a munkát. Néhány helyütt a továbbiakban is találkozunk apróbb korrekcióival, bejegyzéseivel (előjegyzés, frazírozás). Megjegyzendő, hogy a 31-32. ütem balkéz-szólamát valaki utólag írta be tintával. Én itt Erkel Ferenc „Adagio...” írására vélek ráismerni!

A bevezetés első 16 üteme zenei szempontból távoli rokonságban áll a Themával, meglepő ritmikai és hangszínbeli kontrasztjaival hatásos indítás. A következő, megint csak 16 ütemnyi Asz-dúr tematika a balkéz hárfázó kísérete melletti áradó, olaszos kantiléna. Ennek a témának egy része felbukkan a Presto középrészében (Vö. 17-18. ütemet a Presto 101-104. ütemével). E lírai közjáték után 13 ütemnyi virtuóz figuráció következik, az F-dúr tonalitás dominánsát megerősítő funkcióval, nagyjából végig c orgonapont fölött. Dupla vonal, majd új formarész következik, amire egyértelműen utal a „segue Thema” felirat.

A Thema tempójelzése Andante, a metrum 2/4-re változik. A téma elején – és csak itt – Erkel kiírja az előjegyzést is: egy bé-t. Az első strófa 2x4 ütem, a regiszterváltás miatt kiírva; a második strófa nyolc ütem, ismétléssel 16. A Thema tehát 16 ütem, ismétléssel azonban 24. Mérsékelt lüktetésű, jellegzetes magyar táncdallam.

Sikerült azonosítanom: ez Bartay operájában a második felvonás ötödik száma, a toborzó. Ld. a mellékletben a formarész elejét – a 141/a. laptól a 143/b. lapig. Megjegyzendő, hogy a „Toborzók kardala” felirat félreértésre ad alkalmat, ugyanis a számot nem kórus adja elő. A szisztéma eleje éppúgy, mint a 140/b. oldal instrukciója mindössze toborzókat említ. Ám a nyomtatott szövegkönyv egyértelműen négy toborzót ír elő, tehát az együttes szóló négyes: két tenor és két basszus. Az említett szövegkönyv OSZK 208332 számon található, 50 oldal, Friskúti Landerer Lajos nyomdájából, 1838-ból; Jakab István műve.

Az operában a toborzó témát először a vonóskar mutatja be, majd az énekesek. Természetesen a toborzó a fakszimilében közölt résznél jóval hosszabb.

A 143/b. oldaltól kezdve immár valóban a kórus, méghozzá vegyeskar még egy ugyanilyen hosszú versszakra új zenei anyagot énekel, majd tánc és repríz következik.

Erkel zongoraművével összevetve megfigyelhetjük, hogy ami keveset változtatott Erkel ezen a témán, az mind a darab javára vált.

Be kell ismernem, hogy a variációkban szereplő többi dallamot nem találtam meg a „Csel” terjedelmes partitúrájában. Így még azonosításra vár a Bevezetés két dallama és a Presto középrésze (Bev. 1-8. és 17-24. ütem valamint Presto 93-141. ütem).

Visszatérve a témát lezáró ismétlőjelhez, itt „segue Tutti” felirat következik, bár Erkel a partitúrában semmi helyet nem hagyott egy - akármilyen rövid - vonósötös, vagy zongora + vonósötös „közbeszólásnak”. A Thema után rögtön az

I. variáció következik. A metrum megint 4/4, a tempójelzés L'istesso (tempo), 16 ütem, mindkét strófát megismételteti, így 32 ütem. A rejtélyes „segue Tutti” felirat után a

II. variáció következik, ahol az első strófát ismételteti, a második strófa módosított ismétlését kiírja. Így ez a variáció 24, ismételve azonban ez is 32 ütem. Megint a „segue Tutti” felirat és a

III. variáció következik, amely 16, ismétlésekkel 32 ütem.

Az első három variáció azonos hangnemben és metrumban írott három karakter-változat. Az első, a nyugodt verbunkos téma után gyorsnak hat. Uralkodó tizenhatod figurációival, váltakozva párhuzamosan és ellenmozgásban, részben oktávmenetekben, robusztusan és virtuózan ismétli a téma anyagát. A második variációban Erkel – talán az egész műben csak itt – jelentősebb szerepet szánhatott a vonósötös kísérő hangszereknek. Erre mutat az, hogy a jobb kéz szólamát egy tizenhatoddal szinkópaszerűen elcsúsztató perpetuum mobile-szerű legato dallam „alól” néhol hiányzik az értelemszerű harmóniai aláfestés. Az állandó mozgás nyugodtnak hat, jól kontrasztál az első és a harmadik variációval. A III. variációban, a kézirat legvirtuózabb részében az uralkodó mozgás a harmincketted. Jószerivel minden bonyolult mozgásforma megtalálható benne, ami csak lehetséges – egy nagy Liszt etűd nehézségi fokán.

A harmadik variáció után, a „segue Tutti” felirat alatt „Lento” tempójelzés, majd – meglehetősen összeszorítva – három egyszerűen megfogalmazott ütem következik Asz-dúr felé. Az oldal végén, a záró ütemvonalon – nem dupla vonal! – korona van, az Esz alapú domináns szeptim után. Itt sincs kidolgozva a vonósötös kíséret, ahogy a témától kezdve sehol sem volt.

Ez a három Lento ütem még a kézirat hatodik lapjának hátoldalán, a ceruzával számozott 10. oldal legvégén található. Ez után a három ütem után nincs „segue Tutti” felirat, csak előtte. A III. variációt lezáró dupla vonal és a három Lento ütem kezdő ütemvonala közt ugyanis van egy szűk ütemnyi üres hely. Ide van beszorítva a felirat, középre, a kitöltetlen brácsaszólamra. Az összes többi helyen vagy az oldal alján, vagy a tetején, vagy a szisztéma előtt van a „segue Tutti” felirat! Ugyanebbe az „ütembe”, részben a zongora jobbkéz-szólamára, részben a két sor közé írta be Erkel a „Lento” tempójelzést is. Mintha utólag írta volna a szisztéma végére ezt a három átvezető jellegű Lento ütemet.

A következő, hetedik lapon találjuk a kézirat legtalányosabb részét, amely kidolgozásában nagymértékben különbözik az előző résztől.

Először: csak ebben a hét, ismétlésekkel kilenc ütemben dolgozta ki Erkel a vonósötös kísérőszólamokat. A zongoraszólam bal kezét viszont nem írta be, még utólag sem. (Vö. az Expozícióban utólag beírt balkéz-taktusokat).

Másodszor: a vonósötös-szólamok első kidolgozott üteme feltűnően más tintával íródott, mint a darab többi része - itt a tinta vörösre oxidálódott, míg máshol mindenütt fekete, vagy barnás színű maradt. Az említett ütem zongora jobbkéz-szólama szintén feketésbarna.

Harmadszor: ez az oldal nincs kézzel megszámozva, csak a nyomtatott könyvtári lapszámozás (hetes) van az oldal tetején.

Negyedszer: az utolsó ütem után – dupla vonal nélkül – megszakad a kézirat. Kidolgozott folytatás helyett a zongora jobbkéz-szólam helyén vízszintesen „Cadenza”, alatta lefelé tartó „segue/Finale” felirat van, Erkel Ferenc kézírásával.

Kiegészítve a lassú részről mondottakat:

A Lento felirattól számolva a lassú terjedelme 10 ütem és nem 11! (A nyolcadik ütem vonósötös-szólamát kettéosztó ütemvonalat Erkel törölte a brácsaszólamban „fölös” pontozott fél g-vel együtt). A nyolcadik és a kilencedik taktust külön-külön megismételteti Erkel, a terjedelem az ismétlésekkel 12 ütem.

Azonban a bevezető Lento három taktusa formailag nem tartozik a hetedik lap lassújához. A már felsorolt kidolgozásbeli különbségek mellett erre utal az is, hogy a hetedik lapon tíz eddigi 4/4 helyett - anélkül, hogy ezt Erkel kiírta volna - 12/8-ra változik a metrum. Sőt, itt négy bé előjegyzésnek kellene kiírva lennie; bár az előjegyzést Erkel a mű elején sem tüntette fel.

A hetedik oldal anyaga, bár funkcionálisan - domináns-tonika - illeszkedik az előzőekhez, formailag meglehetősen furcsa képet mutat. Éppen az első, részben „pirossal” írt ütem áll egyedül az utána következő, ismétléssel 4+4 ütemmel szemben. Az „Adagio...” kéziratból kiderül, miért hat hiányosnak a „Begleitungs Stimen...” 7. lapján levő zenei anyag.

A második kézirat az előzővel megegyező anyagú és vonalazású kottapapírra íródott. Erkel itt minden sort felhasznált a zongoraszólam kidolgozásához így a kotta 10x2 soros. Címlap nincsen, a cím sincsen kiírva, csak a tempójelzés; innen a kézirat megnevezése.

A kézirat első része, a lassú tétel 30 (ismétléssel 38) ütem. A kezdő tempójelzés Adagio, a metrum 12/8 (4x3/8), a hangnem Asz-dúr.

Az első nyolc ütemet megismétli. Ennek első fele a Thema első négy ütemével, míg második fele a Thema 9-12. ütemével rokon (vö. melléket!) Érdekesek az utólagos ceruzás beírások, amelyek a tercrokon kitérő (H-dúr) lejegyzését előjegyzésváltással igyekeznek olvashatóvá tenni. Természetesen apróbb ceruzás bejegyzéseket nagy számban találunk ebben a kéziratban is. Tisztázásra vár, hogy ezek közül melyek Erkel Sándor, és melyek Erkel Ferenc beírásai.

Az első nyolc (ismétléssel 16) taktus után H-dúr, Fisz-dúr, Asz-moll, Esz-dúr (domináns) tíztaktusnyi igen operaszerű) új anyag, majd az első nyolc taktus visszatérése következik. A repríz csak abban különbözik az expozíciótól, hogy a tercrokon domináns irány helyett szubdomináns → domináns → tonika kadenciával záródik le a zenei folyamat a strófa 5-8. ütemében.

Négyütemnyi Asz-orgonaponton nyugszik meg a tétel. A jobbkéz-figurációk megegyeznek a tétel középrészének 8-9. ütemében hallottakkal, csak nem Esz-, hanem Asz-dúrban (vö. a 16-17. és a 26-27. ütemeket). Unisono trilla zárja a lassú tételt, amely attacca kapcsolódik a Presto-hoz.

Az „Adagio...” lassújának végén észlelhetjük, hogy az utolsó kilenc ütem szinte hangtól hangra azonos a „Begleitungs Stimen...” hetedik lapján levő hét, ismétlésekkel kilenc ütemmel (vö. kottamelléklet). Ha a „Begleitungs Stimen...” lassújának vége azonos az „Adagio...” lassújának végével, biztos, hogy a „Begleitungs Stimen...” lassúja elejének is volt az „Adagio...” lassújának elejével azonos része.

Tehát a kéziratból valaki kiemelte a „Begleitungs Stimen...” lassú tételének elejét tartalmazó lapot?

Ezt alátámasztani látszik a piros tintás kezdő vonósötösütem, a hiányzó metrumjelzés (és előjegyzés), valamint a tény, hogy a „Lento” hetedik lapon levő része formailag és kidolgozásában is csonka. A hiányzó 21 (ismétléssel 29) ütem éppen ráférne egy lapra (egy lap két oldalán három-három szisztéma, három vagy négy ütemmel). Erkel párhuzamosan dolgozhatta ki a szólamokat, valószínűleg ütemenként (ld. a törölt ütemvonalat és a brácsaszólam törölt g-jét). Talán éppen a hetedik lap első vonósötös üteme után fogyott ki a tintásüveg, és így másikat kellett megkezdenie. Talán ezt az egy ütemet utólag írta meg. Ám valószínűbb, hogy nem csak ez az egy ütem íródott pirosra oxidálódó tintával.

Hogy miért nincs metrumjelzés és előjegyzés? Erkel ezeket a kiemelt lap elején írhatta ki. Még a zongoraszólam balkéz-szólamának a hiánya is indokolható, ha Erkel éppen a hiányzó lapon tett erre vonatkozó megjegyzést, pl. „come prima”, vagy, ami még valószínűbb „Col m. d. sempre octava bassa”, vagy „Come sopra”.

A „Begleitungs Stimen...” 7. oldalon levő ütemeire biztos, hogy nem érvényes a Lento tempójelzés. Erkel a hiányzó lap elején írhatta ki az Adagio tempójelzést. Ezt valószínűsíti az „Adagio...” kézirattal való egyezés is, valamint egy koncertműsor: 1838. XII. 30-án Moralt (kürt) és Erkel (zongora) játsszák az „Adagio Bartay Endre Csel című operájából vett témára” c. művet az átirat szerzőjének megnevezése nélkül. Tehát Adagio és nem Lento. Ez utóbbi csak az átvezető három ütem tempójelzése. A későbbiekben még visszatérek a darab különböző átdolgozásaira is, de a Presto rész ismertetése előtt tisztázni kell néhány perdöntő kérdést a mű szerkezetének biztos megállapítása végett.

Kétféle oldalszámozást találunk mindkét kéziraton. A nyomtatott számozás könyvtári eredetű, minden lapot (kétoldalanként) számoz, így a „Begleitungs Stimen...”címlapja kapta az egyes számot, és a félbemaradt kézirat után következő Bátori Mária ária-vázlat is folytatólagosan van számozva. Az „Adagio...” is ugyanígy van lapszámozva nyomtatott számokkal.

A ceruzás számozás az „Adagio...”-ban Somfai László megállapítása szerint Erkel Ferenc kézírása. A „Begleitungs Stimen...” kottát tartalmazó első (nyomtatva kettessel) számozott oldalán levő ceruzával beírt egyes szám – nézetem szerint – azonos az „Adagio...” ceruzás számozásával. A többi oldalszám is nagyon hasonlít az „Adagio...” oldalszámaira, de a „Begleitungs Stimen...” 2-10. oldalszámai alatt kis ívek vannak, ilyen az 1. alatt nincs. Megjegyzendő, hogy ez az egyes nem az oldal külső sarkában van, mint az összes többi ceruzás oldalszám, hanem jóval beljebb, az első sor utolsó előtti (!) üteme fölött.

Mint szó volt róla, a nyomtatott számozású hetedik lap nincsen ceruzával megszámozva: a „Begleitungs Stimen...” ceruzás oldalszámozása a nyomtatott számozású hatodik lap hátoldalán tízes számmal ér véget. Az „Adagio...” viszont ceruzás autográf tizenegyes számozással kezdődik! (vö. a mellékletben!)

Vizsgáljuk meg, hogyan illeszkedik a 10. oldal háromütemes Lento-ja a 11. oldal Adagio-jához (vö. kottamelléklet!). A csatlakozás megfelelő.

Egy másik eldöntendő kérdés is felmerül: mi lehet a „segue Tutti” feliratok tartalma?

Meg kell említenem, hogy feltételezések szerint a Thema-t és a három „Begleitungs Stimen...” variációt Erkel szóló zongorára képzelte el, ezért maradtak üresen a vonósötös kísérőszólamok a téma elejétől a hetedik lapig. Eképpen a „Segue Tutti” felirat azt jelentené, hogy a bevezető 45 taktust minden ilyen feliratnál meg kell ismételni - mivel a „Tutti” megnevezés a kompozíció bevezetőjére utalna. A hipotézis szerint a „Begleitungs Stimen...” szerkezete a következőképpen alakulna:

Bevezető (Tutti 45 ütem), Thema (Szóló 16 ütem), Tutti (45 ütem), I. Variáció (Szóló 16 ütem), Tutti (45 ütem), II. Variáció (Szóló 24 ütem), Tutti (45 ütem), III. Variáció (Szóló 16 ütem), Tutti (45 ütem), Lento (Szóló + Tutti 3 ütem).

Ám amennyiben Erkel eleve nem óhajtotta volna kísérettel ellátni a Themát és a variációkat, akkor megtöltötte volna a partitúra oldalait a zongoraszólammal, úgy mint az „Adagio...”-ban, és nem hagyott volna üresen ilyen sok helyet.

Másrészt, látva a II. Variáció egyébként tökéletesen kidolgozott zongoraszólamát, nem tartom lehetségesnek, hogy – legalább ebben a variációban – Erkel ne szánt volna szerepet a vonósötös kísérőhangszereknek (ld. melléklet). Ez nem szóló Satz.

Tegyük fel mégis, hogy Erkel valóban az első 45 ütemet kívánta a „segue Tutti”-knál megismételtetni. Nehezen képzelhető cl, hogy Erkel egy ilyen hosszú formarészt minden változtatás nélkül ötször játszasson el. Ha viszont a 45 ütemes Bevezetést minden alkalommal másképp hozza vissza, akkor már kettős variációs formáról beszélhetnénk. Mégpedig olyan kettős variációról, ahol a Tutti-variációk anyaga jóval hosszabb, mint a tulajdonképpeni Thema, amely csak 16 - ismételve 24 - ütem.

Ám ha ezeket a hosszú Tutti-variációkat megkomponálta, vagy csak tervezte is, miért nem utalt ezek variált jellegére? Miért volt szükség a három Lento taktusra? Szerény véleményem szerint máshol kell keresni a megoldást.

Tudott dolog, hogy Erkel kiválóan ismerte kora zenéjét. Már 1835-ben bemutatta Chopin e-moll koncertjét, kamarazenekari kísérettel. Elképzelhető, hogy ismerte Chopin Op. 2. variációit a Don Giovanni duettjére. Mindenesetre a „Csel” variáció formájában és műfajában is hasonlít Chopin művéhez. Ez nem meglepő, hiszen ebben az időben kezdtek igazán divatossá válni a különféle virtuóz operafantáziák, variációk, parafrázisok, réminiscence-ok zongorára, vagy más hangszerre, szólóban és zenekar-kísérettel is.

Chopin variációi 1830 januárjában jelentek meg Haslingernél Bécsben. Erkel ekkor Kolozsvárott tartózkodott, és többek között zongoratanárként is működött a Csáky családnál. „A magyar színművészet, irodalom s tudományoság mellett a zene terén is distingvált élet folyt már akkor Kolozsvártt, hol mágnási s értelmiségi körökben talán több zongorát lehetett találni, mint tiz-husz magyarországi vármegyében összevéve. Erkel Ferenc mindannyi felett uralkodott, többször hallatta magát nyilvánosan s mindennapos volt a legelőkelőbb szalonokban” – írja Ábrányi, visszaemlékezésének 16. oldalán. Ha ilyen fejlett volt a zenekultúra az 1830-as években Kolozsvárott, elképzelhető, hogy Erkel már ott megismerte a szóban forgó művet.

Dr. Legány Dezső szíves közlése szerint 1839. március 10-én Pesten Chopin Op. 2. Variációit zenekari kísérettel (!) játszotta a hírlap szerint igen jó műkedvelő zongorista Pachlné. Erkel „Csel” variációinak első ismert bemutatója (cselló-zongora) 1839. április 5-én volt. Ez – a két mű formai rokonságát figyelembe véve – elgondolkoztató. Ne feledjük, Erkel nemcsak a 30-as 40-es évek Magyarországának elismerten legjobb zongoristája, hanem megbecsült pedagógus is. Bár nincs tárgyi bizonyíték arra, hogy Pachlné eljátszotta volna Erkelnek a megtanult újdonságot, ám ez korántsem kizárható, ismerve a körülményeket.

Chopin e művében – amely szerkezetileg csak abban különbözik Erkelétől, hogy a lassú variáció előtt nem három, hanem négy virtuóz változat áll – mint ismeretes, Tutti közjátékok vannak a variációk között. Szó sincs arról, hogy a terjedelmes bevezetéshez köze lenne ezeknek az azonos anyagú, de mindig másképp bemutatott rövid zenekari közbeszólásoknak. Mindegyik mindössze nyolc ütem (2/4) a lassú variációt bevezető közjáték kivételével, amely 15 ütem – a moduláció miatt. Színesítik a formát, és a mű zenekarkíséretes előadásakor pihenőt adnak a zongoristának. Szóló előadásban néha el is hagyják ezeket, a tradíció ezt lehetővé teszi.

Talán kevésbé ismert, hogy egy, a Csel-variációknál korábbi Erkel-műben már találhatunk a fentemlítetthez hasonló jellegű rövid formarészeket.

Erkel 1837-ben mutatta be Duo brillant című hegedű-zongora művét Henri Vieuxtemps szólójával. A darab alcíme: Fantázia magyar témákra. Az első formarész egy 6/8-os bevezetés, amelyet három variáció követ Csermák Antal témájára. (Major m. 14-15. oldal). Az Andante téma után azonos tempójú Ritornello következik, amely a Rákóczi nóta reminiszcenciája. Ez a Ritornello visszatér a Csermák-féle „Thème hongrois” harmadik, legvirtuózabb variációja után is, hangulati és hangnemi átvezetésként a következő, új anyagú Adagio molto sostenuto formarészhez. Az első Ritornello kilenc, a második tizenkét ütem, ez utóbbiba beleértve a hegedű szólókadenciáját is!

Biztosak lehetünk benne, hogy Erkel a Csel-variációk komponálásakor is inkább ilyen rövid „közbeszólásokra” gondolhatott, mint kettős variációra.

A Duo brillant két Ritornello-ját ld. a mellékletben. A kotta az egykori, kiadónak készült másolatból való, amely ugyan nem autográf, de tartalmaz Erkeltől származó javításokat. Ez a kottapéldány nemrég került elő, fénymásolatát dr. Bónis Ferenc bocsátotta rendelkezésemre.

Most vizsgáljuk meg a 10. oldal Lento-ját, mint a „Begleitungs Stimen...” virtuóz III. variációja és az „Adagio...” lassúja közti átvezető formarészt. Feltűnő, hogy ez a három ütem mennyire zongoraszerűtlen, nagyon nehéz szépen eljátszani. De képzeljük el a jobb kéz dallamát hegedűkön, a balkéz egyszerű akkordjait tremolózó mélyvonósokon! Pompás az eredmény.

Ez azt látszik alátámasztani, hogy az átvezetést a III. és a lassú variáció között Erkel tisztán zenekarra, szólóhangszer nélkül képzelte el (Chopin Op. 2!) Ám ez nem jelenti azt, hogy a tuttikban nem lehetett volna zongora – hiszen a Duo brillant Ritornello-iban a hegedű (a szólóhangszer) a zongora (a kísérőhangszer) jobb kezével unisono játssza a dallamot, (Ld. a mellékletben). Ebből következően a Duo brillant ezen közjátékai obligát jellegűek.

Felmerült tehát a kérdés, hogy miért nem dolgozta ki Erkel a „Begleitungs Stimen...” Tuttijait?

Ezt csak az idő hiányával magyarázhatjuk. Erkel abban az időben igen elfoglalt volt. 1839-ben 94, 1840-ben 81 operaelőadás volt a Nemzeti Színházban (pontosabban 1840. augusztus 8-ig Pesti Magyar Színházban). Bár az idős Heinisch József másodkarmester is rendelkezésre állott, a szerződés szerint az előadásokat lehetőleg az első karmesternek, Erkelnek kellett vezényelnie. Mellesleg az operabemutatók betanítását is irányítania kellett. 1839-40-ben mindössze négy zongora szóló fellépéséről tudunk, ám további 17 olyan koncertről, ahol Erkel zongorakísérőként működött közre (Németh Amadé I. h. m. IV. és VI/4. fejezet.). 1839-ben kezdte el első operájának kompozíciós munkálatait, amit hamarosan be is kellett fejeznie, hiszen a Bátori Mária bemutatója 1840. augusztus 8-án volt. Végül, de nem utolsó sorban 1839 volt Erkel házasságának éve.

Ha mindehhez nem is számítjuk az alkalmi karmesteri munkákat, az adódó hangszereléseket és az adatokkal alá nem támasztható, de valószínű óraadó tanári működést, gondolom, érthető, hogy Erkelnek nem volt ideje megírni a „Csel”-variációk zenekari kíséretét. Minden bizonnyal a Tuttikra is ezért nem került sor – ezeket egyébként is pótlólag, külön lapon kellett volna leírni. Csak arra az egy helyre írta be tehát az átvezetést, ahol ez az előadhatóság szempontjából és zeneileg fontos volt: a harmadik és a lassú variáció közé.

A szóban forgó „Lento” vonós hangszerekre kívánkozó három taktusának a zenei mondanivalót befolyásoló különösebb hatása nincs, nem több, mint egy átvezetés, amely meglehetősen provizórikus jellegű. És bizonyító jelentősége is ebben áll, nevezetesen abban, hogy Erkel nyilván egy szóló zongora előadás kedvéért írta be a kéziratba ezt a három ütemet. Tehát a „Begleitungs Stimen...” kéziratot – a hangszerelési szándéktól függetlenül – úgy használta fel, mint egy szóló zongoramű kéziratát.

Ezt nemcsak az „Adagio...”-folytatás szóló zongoramű volta támasztja alá, hanem a „Begleitungs Stimen...” variációk ismétléseinek írásmódja is. Figyelemreméltó, hogy a „prima volta – seconda volta” jeleket csak a III. variáció 8-8/a. ütemeinél írta a szisztéma fölé. Máshol (a II. variáció 8-8/a. ütemeiben) közvetlenül a zongoraszólam fölé, míg a III. variáció végén egyenesen a kitöltetlen brácsaszólamra írta be ezeket a jeleket. Ez is arra mutat, hogy a „Begleitungs Stimen...” kézirat végül is zongoraműként lett befejezve, később megkomponálandó fakultatív, esetleg obligát vonósötös, talán zenekari kísérettel. Hogy a hangszerelés gondolatát nem adta fel, azt a szóló zongorára írott „Adagio...” kéziratban szereplő „Tutti” bejegyzések is igazolják.

Ez után a hosszú oknyomozás után térjünk vissza az „Adagio...” kézirat második oldalára, ahol az unisono trilla után dupla vonal, majd Presto tempójelzés következik.

Az érzelmes lassú variáció, az Adagio után romantikus hirtelenséggel berobban a mű briliáns F-dúr fináléja – amire a hetedik lapon levő felírás utalt. Tempójelzése Presto, metruma 2/4, az uralkodó mozgás a tizenhatod. A 12 ütemnyi C-c oktávtremoló orgonapontja fölötti bevezető figuráció (erre utalna a „Begleitungs Stimen...” 7. lapján a „Cadenza” felirat?) után következik a Thema augmentált változata (nyolcad = negyed). Az első strófa 8+8 ütem, kiírt formában – ez megfelel a Thema első 4+4 ütemes strófájának. Tehát a téma szerkezete aszimmetrikus, és nem Erkel felejtette el kitenni az ismétlőjelet a Thema-ban! A következő ismételtetett 16 (32) taktus megfelel a Thema második strófájának, amit ott 8 (16) ütem. Itt „Tutti” felirat következik (már az ismétlés Secondo ütemében), és a regiszterváltás miatt kiírt 2x4 taktusos közbeszólás (!) következik, amelynek csak tonikai megerősítő funkciója van. Itt „poco meno” (mosso) felirat után egy olyan – kis eltérés miatt kiírt – 2x8 ütem következik, ami a mű legelejére rímel (vö. Bevezetés 1-4. ütemét a Presto 52-59. ütemével!) Ez a rész nagyon is zongoraszerű, de Erkel – természetesen – nem írt ki semmi olyat, amiből következnék, hogy a Tutti-nak vége lenne... A mozgás a következő ütemben felgyorsul (tizenhatodok helyett tizenhatod triolák és harminckettedek), és sziporkázóan virtuóz 27 (ismétléssel 29) ütem moduláció-sor után F dominánson készíti elő a B-dúr középrészt.

Rallentando, korona, dupla vonal és az előjegyzés – két bé – kiírása után következik a 32-ütemes középrész. Tempóváltozásra nincs utalás (marad a poco meno mosso). Ennek a Weber-es témacsoportnak a második nyolc üteme rokonságban van a Bevezetés második, Asz-dúr témájával.

A középrész 31. üteme domináns f a’ c” fölötti f” trilla. Az utolsó (32.) taktus bal kéz szólamának helyére „Cadenza” van írva, míg a jobb kéz szólamában a négyvonalas f-en elkezdődik egy F-dúr hármas felbontás, amely csak a nagy A-ig van kiírva. Itt taktusvonal nélkül, kb. egy teljes sornyi hely van kihagyva, majd az ezután következő ütemben koronás kétvonalas f és koronás kétvonalas fisz negyedek jelzik a Cadenza végét. Itt nyolcütemes strófa következik a B-dúr tonalitás megerősítésére, majd Tutti felirat alatt ugyanez az anyag, oktáv megerősítéssel. A Presto két Tutti-ja is azt valószínűsíti, hogy a „Begleitungs Stimen...” Tutti-jai sem lehettek (volna!) sokkal hosszabbak és jelentősebbek.

Előjegyzésváltás következik, visszatérünk F-dúrba négyütemnyi erőteljes (még Tutti?) domináns szeptim figuriációval. A Tutti feloldására éppúgy nem utal semmi, mint a Presto tempo I. visszatérésére. A főrész 32 (ismételve 48) taktusos, néhány hangnyi eltérést nem számítva változatlan visszatérése után a Finale – és a Variációk – Codájához értünk.

A Codát az első harminc ütemet lezáró koronás c domináns szeptim akkord után „Presto assai” tempójú 37 (ismételve 39) ütem fejezi be. Az első részben egy hosszú tercrokon kitérő (Desz-dúr), míg a másodikban a III. Variációéval azonos befejezés idézi a darab első részét (vö. kottamelléklet).

Mint látható, a Finale a variáció-sorozat legterjedelmesebb darabja: 244, ismétlésekkel 280 taktus, ha a diminúciót (4/4 helyett 2/4) figyelembe vesszük, mintegy négyszerese a megelőző variációknak. Természetesen zongoratechnikai szempontból is a Finale a legigényesebb: néhol már a megoldhatóság határait súrolja.

A Csel-variáció szólózongorára írott formája az 1661. és 1662. sz. OSZK kéziratokból rekonstruálhatóan a következő:

 

4/4

(Animato)

(Bevezetés)

  45 ütem

2/4

Andante (4/4=2/4)

Téma

  16 ütem (ism. 24 ütem)

4/4

L'istesso (tempo) (2/4=4/4)

I. variáció

  16 ütem (ism. 32 ütem)

4/4

(változatlan)

II. variáció

  24 ütem (ism. 32 ütem)

4/4

(változatlan)

III. variáció

  16 ütem (ism. 32ütem)

4/4

Lento

(átvezetés)

    3 ütem

12/8

Adagio

(IV. variáció)

  30 ütem (ism. 38 ütem)

2/4

Presto

(Finale)

244 ütem (ism. 280 ütem)

 

Az egész mű terjedelme 394 ütem, ismétlésekkel 486 ütem, amit Erkel 178 sornyi kéziratban jegyzett le. Előadásának időtartama 16 perc körüli.

A darab megtanulása folyamán néhány gyakorlati problémával is szembe kellett néznem. A számtalan hiányzó módosítójel, kulcsváltás, ligatúra és egyéb előadási jel pótlásán, és az Erkel Sándortól származó utólagos beírások helyenkénti felülvizsgálatán túl két formarész szorul komolyabb utólagos beavatkozásra.

A II. variációban be kell írni a zongoraszólamba a néhol hiányzó támasztóbasszusokat és a harmóniai kitöltést, amit Erkel valószínűleg azért hagyott el, mert a vonósötösnek itt nagyobb szerepet szánt. Minimális beavatkozással – taktusonként átlagban mindössze három hang toldással – sikerült a tételt előadhatóvá tennem, úgy, hogy a pótlás egyáltalán nem feltűnő.

A Presto finálé B-dúr középrészének 32. ütemében a „Cadenza” szintén hiányos. Az elindított F-dúr hármashangzat felbontást folytatom kontra F-ig, nem negyed, hanem nyolcad-triola mozgással; majd a kontra F-től a következő ütem elejéig, a kétvonalas f-ig kromatikus skálát játszom tizenhatod triolákban. Ez a megoldás talán túlságosan is egyszerű, de nem okoz stílustörést.

Ezzel a két jelentéktelen toldással a mű közreadható.

A darab a maga műfajában az első európai színvonalú magyar tematikájú zongoramű magyar szerző tollából. A korai romantikus magyar zongorairodalom egyik legjelentősebb alkotása.

 

A „CSEL”-VARIÁCIÓ VÁLTOZATAI ÉS KORABELI ELŐADÁSAI

 

Tekintsük át a rendelkezésre álló adatokat.

Ábrányi Kornél írja: „Erkel Ferenc magyar zongora-ábrándokat írt s változatokat eredeti magyar dallomok felett, melyeket akkor még nem tett közzé, de nyilvános hangversenyekben bemutatott s ez irányban nagymértékben magára vonta a közfigyelmet...” (h. m. 17. oldal)

Ez a dr. Legány Dezső monográfiájában (továbbiakban L.) 2. szám alatt nyilvántartott „1834 előtt(?)” keletkezett zongoramű nem azonos a „Csel”-variációkkal. Hacsak Erkel nem ismerte már 1834 előtt Bartaynak ezt a témáját, vagy ha ez a téma nem is Bartay szerzeménye, csak felhasznált egy, a maga korában népszerű dallamot; ami valószínűtlen.

Megjegyzendő, hogy a magyar változatokat Ábrányi csak másodsorban említi a magyar ábrándok után. Lehet, hogy a megadott keletkezési időpont csak az ábrándokra vonatkozna? Valószínűbb azonban, hogy itt egy másik, korábbi műről van szó. Erkel invenciója és variatív készsége oly gazdag. Kizárt dolog, hogy két olyan nagyszerű darab, mint a Duo brillant és a „Csel”-variáció, előzmények nélkül keletkezett volna.

A 8. Legány-jegyzék számú „Adagio Bartay Endre »Csel« czímű operájából vett témára” című kürt-zongora darab bemutatója 1838. XII. 30-án volt (T. Moralt és Erkel Ferenc).

Idézet L. 22. oldalról: „Ismeretlen mű. A müncheni Moralt testvérek hangversenyén zajlott le a bemutató. A korabeli híradás (Honművész, 1839. I.  3.) nem említi meg, hogy kinek a szerzeménye, de a jelen Erkel jegyzék 14. száma alatt közölt kompozíció alapján (»Begleitungs Stimen...«) valószínűsíteni lehet, hogy ez is Erkeltől származik. T. Moralt még nem ismerhette a »Csel«-t, Erkel azonban bizonyára – az ő vezényletével és jutalmára mutatják be 1839. IV. 29-én.”

Az L. 8-ban foglalt adatok, illetve a rendelkezésre álló kéziratok tanúsága szerint valószínűsíthető, hogy az egész „Csel”-variáció komplexum legelsőnek felvázolt darabja a kürtre és zongorára írt Adagio volt. Az is biztosnak tűnik, hogy az ismert két kézirat legelőbb leírt része a „Begleitungs Stimen...” 7-ik oldala. Ebben a hét ütemben olyan sok javítás és törlés van, hogy feltételezhető: ez a rész komponálási vázlat lehetett – legalábbis a zongora-vonósötös verzió tekintetében. A kéziratok többi tárgyalt része – mind a „Begleitungs Stimen...”, mind az „Adagio...” – egyértelműen tisztázat.

Különös, hogy éppen az Adagio-t tartalmazó fóliót emelte ki valaki a „Begleitungs Stimen...” kéziratból. Moralt részére emelte volna ki Erkel a lapot? Ennek ellentmond, hogy bemutató kürtszólóját zongora, és nem vonósötös kísérte. Arról nem is beszélve, hegy itt éppen a zongoraszólam a legkevésbé kidolgozott. Lett volna az Adagio-nak egy olyan előadása, vonósötös kíséretes zongoraszólóval, amelyről nem tudunk? Ehhez kellett volna a kiemelt lap?

Mindenesetre azt biztosra vehetjük, hogy a kürt-zongora letét sikere inspirálta Erkelt a mű továbbfejlesztésére.

A „Változatok Bartay Endre »Csel« czímű eredeti operájából a magyar toborzó themájára” c. cselló-zongora művet (L. 13. sz.) 1839. IV. 5-én mutatta be Pesten J. Menter (társszerző) és Erkel. Idézet L. 24. oldalról: „Ismeretlen mű. A nagysikerű bemutatóról a Honművész (1839. IV. 11.) tájékoztat: eszerint a kompozíció Menter és Erkel közös műve. Meglehet azonban, hogy a Duo brillant (Vieuxtemps-Erkel) analógiájára itt is csak szólamrevíziós és nem valódi komponálási közreműködést feltételezhetünk a társszerzőről.

Kézirata nem maradt fenn, talán mert Erkel ebből alakította további, még nagyobb szabású változatként a 14. szám alatt (»Begleitungs Stimen...«) külön szereplő kompozíciót. Kéziratok hiányában a 8. szám alatti (Kürt-zongora Adagio) kompozícióval, mint valószínű előzménnyel való kapcsolata sem tisztázható”.

A szóban forgó cselló-zongora változatokat – az 1839 III. 10-i Pachlné-féle koncert kapcsán – már összefüggésbe lehet hozni Chopin Op. 2. művével. Lehetséges, hogy a darab, legalábbis formai tekintetben már hasonlított az előző fejezetben ismertetett zongoraműre.

Amíg a csellódarab kottája elő nem kerül, elvileg felmerülhet, hogy az ismertetett két autográf az 1839 IV. 5-i gordonka változat kíséreteként íródott. Eszerint az OSZK Ms mus 1661. sz. kézirat címében szereplő „Begleitungs Stimen” (kísérőszólamok) kitétel nemcsak a kidolgozatlan vonósötösre, hanem a zongoraszólamra is vonatkozna, sőt, az 1162. sz. kéziratra is!

Ám az 1661. és 1662. sz. kéziratok „Csel”-variációja mellé nem lehet cselló szólamot játszani, ehhez a zongoraszólamot vékonyabbá kellene átírni. Véleményem szerint a ,,Begleitungs Stimen” kifejezés itt nem kizárólag kísérőszólamokat, hanem partitúrát jelöl. És ismét vissza kell térnem a kézirat hiányzó vonósötös szólamaihoz.

Erkel Duo Brillant-jának (L. 6.) bemutató előadását – 1837. II. 26-án – „orchestrum” kísérte. Egyébként ez a műve is társszerzői szólamrevízióval készült, Henri Vieuxtemps közreműködésével. A bemutató zenekari anyaga sajnos nem ismert.

Feltételezhető, hogy Erkel hasonló zenekari kíséretet szeretett volna a Menter-féle „Csel”- variációkhoz is. Ezen a bemutatón azonban nem volt zenekari közreműködés. Így nem valószínű, hogy Erkel akár csak vázlatokat is írt a darab kíséretéhez. Hiszen akkor minden további nélkül átmásolhatta volna a vonósötös szólamait a „Begleitungs Stimen...” partitúrájába. Ezzel szemben a kísérőszólamok üresek.

Talán a cselló-zongora változat sikerén felbuzdulva úgy találta, hogy ez a variációsorozat mindenképpen megérdemli a zenekari kíséretet. Ha a kettősverseny előadásából csak duó lehetett, ám legyen belőle zongoraverseny.

Vajon az L. 13. sz. cselló-zongoramű az L. 14-15. sz. zongoradarab alkalmi változata, avagy. az L. 14-15. sz. zongoramű az L. 13. sz. cselló-zongoradarab továbbfejlesztett verziója? Ezt a kérdést csak az L. 13. sz. mű kéziratának ismeretében lehetne eldönteni, ám az utóbbit tartom valószínűnek.

A már az előző fejezetben leírt két „fél” kézirat adatain kívül még ide kívánkozik néhány koncertdátum, amely összefügghet a „Csel”-variációval.

Szerdahelyi István hivatkozott könyvének első fotómellékleteként (az 56. oldallal szemben) közli annak a kézzel írott műsornak a fakszimiléjét, amelyről Németh Amadé is megemlékezik (II. h. m. 47. oldalán).

Az 1839. szeptember 17-i gyulai hangverseny plakátján betű szerint ezt olvashatjuk:

A’ megyei Kórház javára adandó Hang=verseny tartalma:

1. Polonaise Herztől zongorán előadja Erkel Ferencz a’ Pesti magyar Színház első kar=mestere. —

2 Magány dal Normából énekli Erkel Jósef a' Pesti magyar Színház Tenoristája. —

3. Adagio változatokkal Kummertől előadja Schlesinger Károly a' Pesti magyar Színház első=violoncellistája. —

4. Havasi Kürt, Prochtól – előadja Erkel Jósef. —

5. Kórházi eszmék, irta Tormássÿ János. -

6. Változatok Franchontól előadja violoncellon Schlesinger Károly. —

7. Öntudat Lachnertől – énekli zongora és violoncello kiséret mellett Erkel Jósef. —

8. Változatok több magyar themák felett - szerzette és zongorán előadja Erkel Ferencz. —

Lehetséges, hogy a koncert zárószáma azonos lenne az Ábrányi által említett Magyar zongora-ábrándok valamelyikével? Az ábránd (=Fantázia) műfajában a tiszta variációs forma nagyon ritka lehet – én még nem találkoztam ilyennel. Miért is neveznének ábrándnak egy variációs formát, ha van rá magyar műszó?

A Bátori Máriából - amelynek komponálása azidőben már előrehaladott állapotban lehetett (bemutató: 1840. VIII. 8.), csak egyetlen számot ismerünk Erkel Ferenc zongoraátiratában: a nyomtatásban többször is megjelent Indulót. Hogy variációs formájú átiratot készített volna az opera témáiból, arra vonatkozólag semmi adat nincs – hacsak nem improvizációról van szó.

Miért játszott volna Erkel egy koncert zárószámaként ifjúkori művet (Ábrányi-félék), vagy improvizációt (Bátori Mária), amikor már bemutatta és eljátszotta a Csel-variációt Pesten Menterrel? Annál is valószínűbb, hogy Bartay-változatokat tűzött a műsorra, hiszen mindössze négy hete volt Erkel esküvője, ahol Bartay volt az egyik tanú. Mivel a kéziratos műsor nem cselló-zongoradarabot, hanem kimondottan zongora szóló számot említ, vajon tekinthető-e a gyulai jótékonysági koncert a Csel-variáció szóló zongora verziója bemutatójának?

Ebből a szemszögből érthetőbb lenne, hogy miért két kéziratból „rakta össze” Erkel a Csel-variáció kottáját. Jött a koncert lehetősége - és a Bátori Máriával is sietnie kellett. Leírta (lemásolta) tehát az „Adagio...” kéziratot, mint szóló zongoraművet (talán a csetlő- zongora változatról?). Az Adagio 13. üteme előtti javítás, valamint a Presto Codája előtti két „príma volta” taktus előtti rontás azonnali korrekciója is másolásra utal (ld. melléket!). A kéziratba beírta a Tutti jeleket, de a zongoraversennyé alakítás munkáját elhalasztotta, hiszen most csak a szóló verzióra volt szüksége és lehetősége. A két kéziratot számozással provizórikusan összeillesztette – amiről az utókor megfeledkezett.'

Újból Legány Dezső monográfiájából idézek (a 2. sz. alatt nyilvántartott Ábrányi-féle Magyar változatok címszó alatt):

„1841. IV. 5-én Kolozsváron Georg Novatschek bécsi gordonkaművész hangversenyt adott. Azon »H. W. k a. (kisasszony) zongorán Erkel Ferenc által szerzett magyar változatokat játsza nagy készséggel, ízléssel ’s bátorsággal« (Erdélyi Híradó, 1841. IV. 9.)”

Ki volt H. W. kisasszony? Ha a Csel-variációkat játszotta, ami frissebb darab, mint az 1834 előtti variációk, úgy, bizony szüksége volt készségre ’s bátorságra! Igen jó zongorista lehetett H. W. kisasszony, hiszen ez még Chopin és Liszt korabeli darabjaival összevetve is igen nehéz mű – főleg egy ismétlőmechanika nélküli zongorán!

Eljuthatott-e a kézirat Kolozsvárra? Erkel Kolozsvárott működött 1828-1834 között. Talán Ruzitska György, aki 1835-től a Kolozsvári Konzervatórium igazgatója (akinek Erkel a Bátori Mária nyitányának a kéziratát – ajánlással – 1845-ben ajándékba adja) kért – vagy kapott – egy másolatot? Ha igen, ennek is Kolozsváron kell lennie, mint sok más Erdélyben lappangó Erkel-kéziratnak.

Még egy idézet Legány Dezső könyvéből:

„1865. III. 15-én Kolozsváron, egy vegyes műsorú hangversenyen katonazenekar is fellépett, és Verdi »Nabucco« nyitánya mellett előadta Erkel »Változatok vadászkürtre egy magyar dallam felett« c. művét (Szerző Katalin szíves közlése). Vagy eddig ismeretlen Erkel mű ez, vagy – ami valószínűbb – a jelen Erkel jegyzék 2. (Ábrányi-féle korai mű), 8. (Adagio kürtre és zongorára T. Moraltnak), 13. (Cselló-zongora változatok Menterrel közösen), 14. (»Begleitungs Stimen...«) számú kompozíciói egyikének további változata (bizonyára nem is Erkel átiratában)”.

Lehetséges, hogy ez a mű azonos H. W. kisasszony által 1841-ben Kolozsváron már eljátszott darabbal? Ha valóban a „Csel”-variációk áthangszerelt változatáról lenne szó, úgy az sem lehetetlen, hogy a munkát Erkel Sándor végezte. Egyúttal beírhatta az alapul szolgáló kéziratba a néhány jelet és ceruzás javítást – valamint a vonósötös szólamait a bevezetéshez. Hogy miért nem fejezte be a kiegészítést? Belátta volna, hogy nem lenne képes rá a Bartay opera ismerete nélkül? Talán Erkel Ferenc változtatni akart valamit a darabon. Talán senkinek nem volt rá ideje a családban, hogy a művel foglalkozzék. (Dózsa György bem. 1867. IV. 6-án, ld. Somfai László már idézett munkájában az Erkel zeneszerzői műhelyről írottakat.) Akárki végezte is a hangszerelést, ennek a kottának is Kolozsváron kell lennie.

Nem szeretném azt a látszatot kelteni, mintha – úgymond – saját elfogultságom által vezetve túldimenzionálnám a Csel-variáció jelentőségét. Hiszen aki ismeri a korabeli magyar zeneirodalmat, beláthatja a darab úttörő jelentőségét, eredetiségét, kimagasló minőségét még akkor is, ha – tegyük fel – nem szimpatizál Erkel magyar irályával.

Mindazonáltal az ismert (kürt-zongora, cselló-zongora, zongoraszóló) és a tervezett (zongora-, esetleg kettősverseny) változatok nagy száma azt látszik bizonyítani, hogy maga Erkel tartotta lényegesnek ezt a művét. Nyilván a magyar tematika vonzotta, hogy ez a verbunkos téma ennyire foglalkoztatta. Erkeltől csak a Rákóczi dallamokra ismerünk ilyen sokféle feldolgozást!

Erkel zsenije már ebben a korai művében is megmutatkozik. Kiteljesedve nemzeti operáinkban hozza meg zeneirodalmunk legszebb gyümölcseit.

 

POSTLUDIUM

 

Már 1988-ban, amikor ezt az írást a papírra vetettem, feltűnt, hogy a Csel-variációk két kézirata („Begleitungs Stimen...” és „Adagio...”) a Széchenyi Könyvtárban egymást követő számokon, helyes sorrendben(!) van lajstromozva. Somfai László h. m. 87. oldalán azt írja, hogy a tárgyalt két kézirat a „Kar Ének Pestalozzi Emlékünnepére” című kórusmű autográf partitúrájával egyidőben, 1934-ben került a Nemzeti Múzeum birtokába, ott is kerültek feldolgozásra. Arról, hogy a kéziratok honnan, kitől kerültek a Nemzeti Múzeumba, sajnos nincs adat.

Ezzel kapcsolatban információt kértem és kaptam Óváry Rozáliától, Erkel Ferenc dédunokájától.

Erkel Lajos halála után (1906 I. 14.) Erkel Ferenc legfiatalabb fia, Erkel István lett az, aki apja hagyatékát gondozta. Maga Erkel István nem volt tanult muzsikus, ám értett a zenéhez. (Valószínű, hogy közreműködött abban, hogy Erkel Gyula halála 1909 III. 22. után, 1913-ban öt Erkel opera-partitúra került a Nemzeti Múzeumba.) Erkel István halála (1933 II. 20.) után mindössze egy évvel, 1934-ben került a Nemzeti Múzeum birtokába az előbb említett három kézirat, ez önmagáért beszél. Minden bizonnyal Erkel Gyula fia, Erkel Jenő (1878 VI. – 1945 VII. 23.) volt a közvetítő. Lévén képzett muzsikus, már korábban is ő intézete a hagyaték gondozásával kapcsolatos zenével összefüggő tennivalókat.

Nyilván a múzeumban, a lajstrombavételkor választották szét a „Begleitungs Stimen...” és az „Adagio...” kéziratokat, a kidolgozottságbeli különbségek alapján. 1661: töredékes, vázlatos kamaramű; 1662: zongoramű. Ennek a tévedésnek köszönhető, hogy ez a darab még 54 évig Csipkerózsika-álmot aludt különféle raktárak mélyén.

Az Erkel-féle oldalszámozást figyelmen kívül hagyó múzeumi munkatársnak a magam részéről hálás köszönettel tartozom. Hiszen az ő révén juthattam e felfedezés öröméhez.

Hogyan állította össze a Nemzeti Múzeum munkatársa a két füzetet a kézirat dupla fólióiból?

Az 1662. sz. „Adagio...” esetében az egymás mögé helyezett két dupla lapot az 1r –4v, illetve a 2v–3r élénél papírcsíkkal összeragasztotta. A két dupla fólió eredetileg is összefügg, ezt egyértelműen meg lehet állapítani a 1v–2r illetve a 3v–4r-nál, ahol nincs ragasztás.

Az 1661. sz. „Begleitungs Stimen...” jóval problematikusabb. Kétséget kizáróan összefügg a 3-4. és az 5-6. fólió, ezt a hajtásnál könnyű ellenőrizni. Kétesebb az, hogy az 1-8. fólió eredetileg is összefüggött-e. Az 1r–8v papírcsíkkal össze van ragasztva, a hajtás belső oldalát pedig a maga teljességében csak akkor lehetne megnézni, ha a kötést (varrást) szétbontanánk. Még gyanúsabb a 2-7. fólió. Ugyanis itt nemcsak a 2r–7v van összeragasztva egy papírcsíkkal, hanem a 6v–7r is! Amennyiben az 1-8. lap összeragasztását még lehet azzal magyarázni, hogy az csak a dupla fólió teherbírását növelte a kötés tartóssága érdekében, ez a 2-6-7. ragasztásánál nem áll fenn. A 2-7. lapok összetartozóságáról tehát csak akkor lehetne megbizonyosodni, ha nemcsak a kötést, hanem a ragasztásokat is felfejtenénk. Ez – éppen a 7. lap zenei anyagának tárgyalt problémái miatt – nem lenne érdektelen! Figyelemreméltó még, hogy az 1. fólió alja pótolt - tehát eredetileg roncsolt lehetett - a 7. fólió alja pedig le van tépve, helyenként az alsó kottavonalakon túlmenően is. Sem a 2., sem a 8. lapon nincsen hasonló roncsolás - egyébként a 3-4., 5-6.-on sem!

Kéziratom leadása után, de még a hasáblevonat kézhezvétele előtt módom volt betekinteni egy érdekes partitúrába. Ez a Csel-variáció Presto tételének Beethoveni szimfonikus zenekarra hangszerelt változata, természetesen zongoraszólam nélkül.

Teljes egészében Erkel Sándor ceruza írása. A partitúra olyannyira vázlatos, hogy oldalakon keresztül egy hangjegyet sem találunk, csak e jó előre behúzott ütemvonalakat. Erkel Sándornak ez igencsak fiatalkori próbálkozása lehetett. Becslésem szerint semmiképp sem lehetett több tizennyolc évesnél.

Ezt az újonnan megtalált kéziratot egy másik tanulmánysorozatban fogom részletesen elemezni, mert ez meghaladná jelen írásom kereteit. Ám mégis meg kellett említenem, hiszen ez a partitúra-vázlat egészen más megvilágításba helyezi a „Begleitungs Stimen...” kézirat első 45 ütemének vonósötös kíséretét.

Ezt a vonósötös kíséretet szintén Erkel Sándor írta be a kottába, szintén ceruzával. Későbbi hangszereléseihez képest feltűnik a kíséret bizonyos fokú invenciószegénysége, ami csak azzal magyarázható, hogy igen fiatal lehetett, amikor papírra vetette. Talán nem tévedek, ha feltételezem, hogy a vonósötös kíséret és az említett partitúra vázlat egymás közelében keletkezhetett, éspedig hangszerelési gyakorlatként.

Az is biztosnak tűnik, hogy Erkel Sándor, mint zongorista is foglalkozhatott a Csel-variációval. Somfai László említi tanulmányában Erkel Sándor sok utólagos ceruzás beírását, amelynek nagy része azonban – véleményem szerint – nem zeneszerzői szándékot, csupán előadói, netán közreadói ambíciót tükröz.

Hogy ezen túlmenően saját elhatározásából, vagy édesapja, Erkel Ferenc, esetleg tanára, Mosonyi Mihály késztetésére fogott a hangszerelésbe, az ma már nehezen lenne kideríthető. Még néhány adat a teljesség kedvéért.

A tanulmányban ismertetett zongoramű a leírt, revideált formában először a Magyar Rádióban hangzott el, 1988. december 27-én, Erkel zongoradarabokból összeállított élő adásban közvetített koncertemen. A Rádió 1989. december 12-én vette fel a darabot „Z”-re, ám a szalagszámot nem árulhatom el: titkos! Vajh' meddig még?

Erkel Ferenc összes hangszeres művének felvétele keretében ezt a darabot is lemezre játszottam, 1990. február 10-11-én. A felvételt a MARCO POLO lemezkiadó megbízásából a Hungaroton készttette, KR 2109 számon. (MARCO POLO 8.223318. CD-n a 6. track.)

A Hungaroton ebből az anyagból egy LP-nyi válogatást fog kiadni, (SLPD 31322). Az összeállításban a Csel-variáció is szerepel.

Most, 1991 elején abban a reményben zárom soraimat, hogy a Csel-variáció – talán nem is olyan sokára – kotta formájában is megjelenhet.

 

Az I. részhez felhasznált irodalom:

 

Id. Ábrányi Kornél: Erkel Ferenc élete és működése - kultúrtörténelmi korrajz. Schunda V. József kiadása, Bp., 1895.

LEGÁNY Dezső: Erkel Ferenc művei és korabeli történetük. Zeneműkiadó, Bp., 1975.

MAJOR Ervin: Erkel Ferenc műveinek jegyzéke      második bibliográfiai kísérlet. Megjelent a MagyarZenetörténeti Tanulmányok első kötetében, szerk. Bónis Ferenc. Zeneműkiadó Bp., 1968.

NÉMETH Amadé: Az Erkelek a magyar zenében – az Erkel család szerepe a magyar zenei művelődésben. A Békés-Megyei Tanács VB. Tudományos Koordinációs Szakbizottságának kiadása, Békéscsaba, 1985. (I.)

NÉMETH Amadé: A magyar opera története a kezdetektől az Operaház megnyitásáig. Zeneműkiadó, Bp., 1987. (II.)

SOMFAI László: Az Erkel kéziratok problémái. Megjelent a Zenetudományi Tanulmányok kilencedik kötetében, szerk. Szabolcsi Bence és Bartha Dénes, Akadémiai Kiadó, Bp., 1961.

SZERDAHELYI István: Erkel Ferenc és emlékmúzeuma. Gyulai Városi Tanács, 1975

 

ILLUSZTRÁCIÓ:

298-309. o.: OSZK Ms mus 1661. jelzetű kézirat oldalai (kivéve az üres oldalakat);

310. o.: Erkel: Duo brillant két ritornello-ja a Schott cégnél levő korabeli kézirat részletei;

311-316. o.: OSZK Ms mus 1662. jelzetű kézirat oldalai (kivéve az üreseket);

317-322. o.: Bartay Endre: A csel c. operájának partitúrájából a II. felv 141/a-143/b. oldalai.