IN MEMORIAM HAJDU MIHÁLY
Békéscsabai tanítóképző kiadása, Békéscsaba, 1991, a
33. oldalon
[CÍM NÉLKÜLI MEGEMLÉKEZÉS]
Olyan szerencsés voltam, hogy
két évig Hajdu Mihály tanár úr tanítványa lehettem a Zeneakadémián. Népzenét és
zeneelméletet adott elő évfolyamunknak.
Mindannyiunknak
maradandó emléket jelentettek a tanár úr előadásai. Nemcsak az átadott
tudásanyag, hanem önnön személyiségének nagyszerűsége miatt is. Mint nemzedéktársainak
legkiválóbbjai, ő is lefegyverző tárgyi tudással rendelkezett. De mit érhetett
volna számunkra hatalmas tárgyi tudása, ha nem párosul kiváló pedagógiai
érzékkel és szeretetreméltó egyéniséggel.
Tanítványait
nem tegezte, de ez nem távolságtartást jelentett, éppen ellenkezőleg. Ezzel is
közelebb emelt minket magához. Néha – teljesen érdemtelenül – kolléga úrnak
szólított bennünket, és erre mi határtalanul büszkék voltunk. Növendékeit nem
mint arctalan tömeget, hanem mint egyéniségeket, tehetségeket kezelte. Így
mindegyikünk igyekezett a tőle telhető legjobbat nyújtani.
Hajdan
óriásoktól tanult: Kodály Zoltántól, Székely Arnoldtól, Thomán Istvántól.
Nekünk Hajdu Mihály professzor úr testesítette meg mindazt a tudást,
szellemiséget és etikát, ami a hajdan aranykorból személyiségén keresztül
sugárzott ránk.
Mint
zeneszerzőt akkor ismertem meg mélyebben, amikor Tripolszki Terézzel, később
Fenyő Klárával eljátszottuk II. hegedű–zongora szonátáját. Hajdu Mihály zeneszerzői
nyelvezete nem tartozott az avantgárd vonulatához. Ám a zeneszerzésben nem a
használt nyelvezet, hanem a közölt tartalom az értékteremtő tényező. Erre fiatalabb
zeneszerzőink is egyre inkább rájönnek.
Főiskolás
éveim után, valahányszor hozzá fordultam tanácsért, mindig olyan útmutatást
adott, amelyet általános érvénnyel tudtam felhasználni későbbi munkáimban is.
A
tanár sohasem hal meg – tovább él tanítványaiban.
Az
alkotó sohasem hal meg – tovább él műveiben.
Áldott
legyen a Tanár Úr emlékezete.
Kassai István
zongoraművész