IN MEMORIAM HAJDU MIHÁLY

Békéscsabai tanítóképző kiadása, Békéscsaba, 1991, a 33. oldalon

[CÍM NÉLKÜLI MEGEMLÉKEZÉS]

 

Olyan szerencsés voltam, hogy két évig Hajdu Mihály tanár úr tanítványa lehettem a Zeneakadémián. Népzenét és zeneelméletet adott elő évfolyamunknak.

Mindannyiunknak maradandó emléket jelentettek a tanár úr előadásai. Nemcsak az átadott tudásanyag, hanem önnön személyiségének nagyszerűsége miatt is. Mint nemzedéktársainak legkiválóbbjai, ő is lefegyverző tárgyi tudással rendelkezett. De mit érhetett volna számunkra hatalmas tárgyi tudása, ha nem párosul kiváló pedagógiai érzékkel és szeretetreméltó egyéniséggel.

Tanítványait nem tegezte, de ez nem távolságtartást jelentett, éppen ellenkezőleg. Ezzel is közelebb emelt minket magához. Néha – teljesen érdemtelenül – kolléga úrnak szólított bennünket, és erre mi határtalanul büszkék voltunk. Növendékeit nem mint arctalan tömeget, hanem mint egyéniségeket, tehetségeket kezelte. Így mindegyikünk igyekezett a tőle telhető legjobbat nyújtani.

Hajdan óriásoktól tanult: Kodály Zoltántól, Székely Arnoldtól, Thomán Istvántól. Nekünk Hajdu Mihály professzor úr testesítette meg mindazt a tudást, szellemiséget és etikát, ami a hajdan aranykorból személyiségén keresztül sugárzott ránk.

Mint zeneszerzőt akkor ismertem meg mélyebben, amikor Tripolszki Terézzel, később Fenyő Klárával eljátszottuk II. hegedű–zongora szonátáját. Hajdu Mihály zeneszerzői nyelvezete nem tartozott az avantgárd vonulatához. Ám a zeneszerzésben nem a használt nyelvezet, hanem a közölt tartalom az értékteremtő tényező. Erre fiatalabb zeneszerzőink is egyre inkább rájönnek.

Főiskolás éveim után, valahányszor hozzá fordultam tanácsért, mindig olyan útmutatást adott, amelyet általános érvénnyel tudtam felhasználni későbbi munkáimban is.

A tanár sohasem hal meg – tovább él tanítványaiban.

Az alkotó sohasem hal meg – tovább él műveiben.

Áldott legyen a Tanár Úr emlékezete.

 

Kassai István
zongoraművész