ÚJ MAGYARORSZÁG 1993. november 13. III/265. szám

(egy kolumna)

ERKEL FERENC SZÓZATA

 

[szerk.] Az Erkel–centenárium alkalmából szerkesztőségünk immár másodízben tesz közzé a neves komponista műveiből olyan alkotást, amely eredeti formájában soha nem jelent meg, avagy hozzáférhetetlen. Ez év június 12–én közöltük a Buzgó kebellel című kórusművet, most pedig a Szózatot adjuk közre, melyet teljes és eredeti formájában közel másfél évszázada nyomtattak ki – először és utoljára.

 

Erkel művét, a Szózatot 1843. V. 30–án mutatták be. A mű keletkezése szoros összefüggésben állt azzal a pályázattal, melyet Bartay András, a Nemzeti Színház igazgatója írt ki, Vörösmarty költeményének megzenésítésére.

Bartay András (1799–1854) a reformkor zenei életének egyik legjelentősebb egyénisége volt. Igen előkelő családból származott, kiváló nevelést kapott, Pest város tisztviselője lett. Termékeny és jótollú zeneszerző, zongoradarabokat, dal- és táncgyűjteményt ad ki, misét, oratóriumot, operákat komponál. Ő írja az első magyar nyelvű összhangzattan- és az első énektankönyvet. Megalapította a Pest városi énekiskolát.

A Nemzeti Színház művészi színvonalát addig példátlan mértékben fellendíti rövid igazgatói működése során (1843–45 közt). 1849 után emigrálnia kellett: Mainzban halt meg szegénységben, elfeledve.

Erkelt szoros szálak fűzték Bartayhoz. Ő mutatta be Bartay második operaiját. „A csel”-t (1839. IV. 29.), ám a bemutató előtt az Opera toborzó témájára több darabot írt különféle hangszer-összeállításokra. Csak a szóló zongorára írott variációsorozat kézirata maradt fenn, s ez Erkel legjelentősebb zongoraműve is egyben.

Bartay történelmi érdemei' Nemzeti Színházi igazgatósága alatt szerezte. Honi zenei életünkben talán elsőként neki jut eszébe, hogy – a művészeti élet fellendítése céljából – pályázatot írjon ki. S a művészi ihlet felpezsdítésére pályadíjat ajánljon fel.

Kölcsey Ferenc: Hymnusz című költeményének megzenésítésé. ért Erkel Ferenc nyer pályadíjat 1844–ben, míg a Vörösmarty Szózat megzenésítésére kiírt pályázatot Egressy Béni nyerte meg, 1843-ban. Azt, hogy ez a két kórusmű megszületett, nem kis részben Bartay Andrásnak köszönhetjük tehát. A Szózat pályázatára húsz mű érkezett, az eredményhirdetés 1843. május 10-én volt. A pályadíjat Egressy kapta. Ám két héttel később, V. 25-én így ír a Pesti Hírlap: Erkel Ferencz karmesterünk is  készíte a Szózathoz zenét, melly, mint tudjuk és bizonyosan tudjuk, nemcsak a’ jutalmazottnál jobb, de magában is jó ’s a’ Szózat lángeszű  költője tetszését is megnyeré, de a szerző által jutalomra be nem adaték; kérjük ezért a nemzeti színház igazgatóját, énekeltesse el a’ színpadon ezt minél előbb, legalább kárpótlásul, ’s felserkentéséül azon reménynek, hogy lesz nem sokára egy a’ hazát keresztülriadó nemzeti dalunk.” Erkel tehát megírta a Szózat zenéjét, de nem adta be a pályázatra, mert tagja volt a bírálóbizottságnak, és akkoriban az összeférhetetlenség elvét még komolyan vették.

A bemutató – kórussal, zenekarral – május 30–án a Nemzeti Színházban megtörtént. Sajnos, a partitúra és a szólamanyag elveszett, vagy lappang. A Regélő Pesti Divatlapban Erdélyi János keményen bírálja a művet: hamis pátoszt, erőltetett tüzet, magyartalan német szellemet vél benne felfedezni. Látva a művet magát, meg kell állapítani, hogy a bírálót színházi aktuális-intrikai indítékok vezérelték, s nem az objektivitás.

1844. október 13-án a Nemzeti Kör új szállásának felavatásakor ünnepi hangversenyt rendeztek. A műsorban felhangzott Erkel Szózata is. Schodelné Klein Rozáliát, a Nemzeti Színház kiváló szopránját a szerző kísérte zongorán. Valószínűleg ez volt a darab ma ismert formájának bemutató előadása.

Erkel már az 1840-es évek legelején megkomponálta a Keserű bordalt, Vörösmarty híres költeményére. És ez a Keserű bordal húsz év múlva a Bánk legerőteljesebb, hatásos betétszáma lesz – bemutatták 1861–ben! Ám a Keserű bordal az újabb kutatások szerint jóval több, mint egy betétszám: mondhatni, ennek zenei anyagára, motivikájára építette fel Erkel a Bánk bán operát! (Erről bővebben olvashatunk majd a közeljövőben megjelenő Erkel emlékkönyvben, Nagy József tanulmányában.)

Feltűnő Erkel Szózatának és Himnuszának részbeni azonossága: az „A nagyvilágon e kívül” és a „Balsors, akit régen tép” soroké. Ha a Keserű bordal „Ez égő sebet üt – Ki el nem csüggedett” sorát felidézzük, észleljük, hogy teljesen azonos a fentemlített két sor végével. A Himnuszt, a Szózatot és a Keserű bordalt legfeljebb öt év választhatja el, 1840–44 közt keletkeztek. Ne gondoljuk, hogy Erkel ismételte volna önmagát. Azonos életérzést azonos zenei motívummal fejezett ki.

A Nemzeti Körben bemutatott Szózat, az ének-zongora változat később nyomtatásban is megjelent a Pester Album 10. számaként 1847-ben, és ugyanekkor, különnyomatban is. Az albumot jótékony célból adták ki, a leégett pesti Német Színház hangszereinek pótlásra. Mint tudjuk, Erkel két szezont dolgozott a Német Színház karmestereként 1836–37–ben, nyilván ezért adott erre a célra darabot. Hogy éppen a Szózatot választotta ki, ez önmagáért beszél... A kiadói kéziratot L. Friedrich Witt, későbbi kieli karmester, az Album szerkesztője az 1880–as években visszaszármaztatta Erkelhez. Az örökösöktől a Nemzeti Múzeumba, majd a Széchenyi Könyvtárba került, ahol ma Ms mus 2. jelzeten található. Ez Erkel Szózat-ának egyetlen kéziratos forrása. Keltezése: „Pest április 8–án 1847.” Ez az Erkel Ferenc kezétől származó kiadói tisztázat a fenti közreadás forrása.

Erkel és Egressy – különböző egyéniségükből következően – eltérő módon közelítették meg a megzenésítendő költeményt. Hiba lenne mérlegelni azt, vajon melyik a nagyobb remekmű, mert mindkettő az.

 

Kassai István

 

Illusztráció: kottagrafika