ÚJ MAGYARORSZÁG 1993. november 13. III/265. szám

(egy kolumna)

ERKEL FERENC SZÓZATA

[szerk.] Az Erkel–centenárium alkalmából szerkesztõségünk immár másodízben tesz közzé a neves komponista mûveibõl olyan alkotást, amely eredeti formájában soha nem jelent meg, avagy hozzáférhetetlen. Ez év június 12–én közöltük a Buzgó kebellel címû kórusmûvet, most pedig a Szózatot adjuk közre, melyet teljes és eredeti formájában közel másfél évszázada nyomtattak ki – elõször és utoljára.

Erkel mûvét, a Szózatot 1843. V. 30–án mutatták be. A mû keletkezése szoros összefüggésben állt azzal a pályázattal, melyet Bartay András, a Nemzeti Színház igazgatója írt ki, Vörösmarty költeményének megzenésítésére.

Bartay András (1799–1854) a reformkor zenei életének egyik legjelentõsebb egyénisége volt. Igen elõkelõ családból származott, kiváló nevelést kapott, Pest város tisztviselõje lett. Termékeny és jótollú zeneszerzõ, zongoradarabokat, dal- és táncgyûjteményt ad ki, misét, oratóriumot, operákat komponál. Õ írja az elsõ magyar nyelvû összhangzattan- és az elsõ énektankönyvet. Megalapította a Pest városi énekiskolát.

A Nemzeti Színház mûvészi színvonalát addig példátlan mértékben fellendíti rövid igazgatói mûködése során (1843–45 közt). 1849 után emigrálnia kellett: Mainzban halt meg szegénységben, elfeledve.

Erkelt szoros szálak fûzték Bartayhoz. Õ mutatta be Bartay második operaiját. „A csel”-t (1839. IV. 29.), ám a bemutató elõtt az Opera toborzó témájára több darabot írt különféle hangszer-összeállításokra. Csak a szóló zongorára írott variációsorozat kézirata maradt fenn, s ez Erkel legjelentõsebb zongoramûve is egyben.

Bartay történelmi érdemei' Nemzeti Színházi igazgatósága alatt szerezte. Honi zenei életünkben talán elsõként neki jut eszébe, hogy – a mûvészeti élet fellendítése céljából – pályázatot írjon ki. S a mûvészi ihlet felpezsdítésére pályadíjat ajánljon fel.

Kölcsey Ferenc: Hymnusz címû költeményének megzenésítésé. ért Erkel Ferenc nyer pályadíjat 1844–ben, míg a Vörösmarty Szózat megzenésítésére kiírt pályázatot Egressy Béni nyerte meg, 1843-ban. Azt, hogy ez a két kórusmû megszületett, nem kis részben Bartay Andrásnak köszönhetjük tehát. A Szózat pályázatára húsz mû érkezett, az eredményhirdetés 1843. május 10-én volt. A pályadíjat Egressy kapta. Ám két héttel késõbb, V. 25-én így ír a Pesti Hírlap: Erkel Ferencz karmesterünk is  készíte a Szózathoz zenét, melly, mint tudjuk és bizonyosan tudjuk, nemcsak a’ jutalmazottnál jobb, de magában is jó ’s a’ Szózat lángeszû  költõje tetszését is megnyeré, de a szerzõ által jutalomra be nem adaték; kérjük ezért a nemzeti színház igazgatóját, énekeltesse el a’ színpadon ezt minél elõbb, legalább kárpótlásul, ’s felserkentéséül azon reménynek, hogy lesz nem sokára egy a’ hazát keresztülriadó nemzeti dalunk.” Erkel tehát megírta a Szózat zenéjét, de nem adta be a pályázatra, mert tagja volt a bírálóbizottságnak, és akkoriban az összeférhetetlenség elvét még komolyan vették.

A bemutató – kórussal, zenekarral – május 30–án a Nemzeti Színházban megtörtént. Sajnos, a partitúra és a szólamanyag elveszett, vagy lappang. A Regélõ Pesti Divatlapban Erdélyi János keményen bírálja a mûvet: hamis pátoszt, erõltetett tüzet, magyartalan német szellemet vél benne felfedezni. Látva a mûvet magát, meg kell állapítani, hogy a bírálót színházi aktuális-intrikai indítékok vezérelték, s nem az objektivitás.

1844. október 13-án a Nemzeti Kör új szállásának felavatásakor ünnepi hangversenyt rendeztek. A mûsorban felhangzott Erkel Szózata is. Schodelné Klein Rozáliát, a Nemzeti Színház kiváló szopránját a szerzõ kísérte zongorán. Valószínûleg ez volt a darab ma ismert formájának bemutató elõadása.

Erkel már az 1840-es évek legelején megkomponálta a Keserû bordalt, Vörösmarty híres költeményére. És ez a Keserû bordal húsz év múlva a Bánk legerõteljesebb, hatásos betétszáma lesz – bemutatták 1861–ben! Ám a Keserû bordal az újabb kutatások szerint jóval több, mint egy betétszám: mondhatni, ennek zenei anyagára, motivikájára építette fel Erkel a Bánk bán operát! (Errõl bõvebben olvashatunk majd a közeljövõben megjelenõ Erkel emlékkönyvben, Nagy József tanulmányában.)

Feltûnõ Erkel Szózatának és Himnuszának részbeni azonossága: az „A nagyvilágon e kívül” és a „Balsors, akit régen tép” soroké. Ha a Keserû bordal „Ez égõ sebet üt – Ki el nem csüggedett” sorát felidézzük, észleljük, hogy teljesen azonos a fentemlített két sor végével. A Himnuszt, a Szózatot és a Keserû bordalt legfeljebb öt év választhatja el, 1840–44 közt keletkeztek. Ne gondoljuk, hogy Erkel ismételte volna önmagát. Azonos életérzést azonos zenei motívummal fejezett ki.

A Nemzeti Körben bemutatott Szózat, az ének-zongora változat késõbb nyomtatásban is megjelent a Pester Album 10. számaként 1847-ben, és ugyanekkor, különnyomatban is. Az albumot jótékony célból adták ki, a leégett pesti Német Színház hangszereinek pótlásra. Mint tudjuk, Erkel két szezont dolgozott a Német Színház karmestereként 1836–37–ben, nyilván ezért adott erre a célra darabot. Hogy éppen a Szózatot választotta ki, ez önmagáért beszél... A kiadói kéziratot L. Friedrich Witt, késõbbi kieli karmester, az Album szerkesztõje az 1880–as években visszaszármaztatta Erkelhez. Az örökösöktõl a Nemzeti Múzeumba, majd a Széchenyi Könyvtárba került, ahol ma Ms mus 2. jelzeten található. Ez Erkel Szózat-ának egyetlen kéziratos forrása. Keltezése: „Pest április 8–án 1847.” Ez az Erkel Ferenc kezétõl származó kiadói tisztázat a fenti közreadás forrása.

Erkel és Egressy – különbözõ egyéniségükbõl következõen – eltérõ módon közelítették meg a megzenésítendõ költeményt. Hiba lenne mérlegelni azt, vajon melyik a nagyobb remekmû, mert mindkettõ az.

Kassai István

Illusztráció: kottagrafika