MAGYAR ZENE 1993 június (XXXIV/2) szám 111-162. oldal

KASSAI ISTVÁN:

ADATOK AZ ERKEL-KUTATÁSHOZ III. RÉSZ:

„RÁKÓCZI INDULÓ ÉS RÁKÓCZI NÓTA”

 

Írásom tárgya Erkel hangszeres zenéje. Ebben a részben Erkel két Rákóczi induló átiratáról[1], és egy Rákóczi nóta feldolgozásáról szólok[2].

Erkel kapcsolata a Rákóczi dallamokkal minden bizonnyal kora ifjúságában gyökerezik, és késő öregkorában is változatlan[3]. Gárdonyi Géza egyik novellája tanúskodik erről, ezt függelékben közlöm[4].

 

RÁKÓCZI INDULÓ

 

Erkel Rákóczi indulója 1840 legelején jelent meg[5]. Ennek az első kiadásnak a kottáját teljes egészében közlöm [ld. Magyar Zene 1993/2 130-137. oldal].

Rákóczi induló formája – mint minden indulóé – a következő séma:

/.:A:/, /:B, Av:/, /:C:/, /:D, C:/, A, B, Av.

Ez ütemszámban:

/:8:/, /:9, 14:/, /:10:/, /: 10, 10:/, / 8, 9, 14.

Erkel Rákóczi indulója kissé eltérő:

/:A1, A2:/, /:B1,Av1:/, /:C:/, /:D, C:/, /:A3:/, /:B2, Av2:/

A főrész első tagját tehát duplán ismételteti, és a visszatérés is ismételt, szokástól eltérően. Az A’ és A2 rész csak harmonizálásban különbözik egymástól, a visszatérés felrakásban is más, mint az expozíció. A formálás tehát klasszikusan puritán, nincs sem előjáték, sem Coda, átvezető rész vagy kadencia. A harmonizálás szintén klasszikus, különösen a visszatérésben. Nyoma sincs még a Berlioz-i merészségnek[6]‘.

Maga a felrakás adja az újdonságot: zenekarszerűen tömör, ez adja virtuozitását. Felhívom a figyelmet az Av2 rész balkéz oktávmeneteire, illetve a C rész jobbkéz futamaira. A visszatérés balkéz tizenhatod menetei meglepően hatásosak.

A darab Erkel életében öt kiadást ért meg. Ezek nemcsak új címlapokat, hanem különböző metszéseket is jelentenek.

I. kiadás. Wagner Józsefnél, Pesten, évszám és lemezszám nélkül, 1840 elején. Mérete B./4-es formátum[7]. Ára egy forint. Címlapja szép rézmetszet, Perlaska (1801-1846)[8] kiváló rézmetsző és gordonkajátékos műve: középen Liszt magyar ruhás mellképével, alatta zeneszerszámok és kották koszorúzott allegorikus rajza. A felirat „EMLÉKÜL / LISZT FERENCZRE RÁKÓCZI INDU ÓJA / Zongorára alkalmazva / Erkel Ferencz / Nemzeti Szinház’ első karmestere által. Pr. f 1 CM, / Wagner Josef’ sajátja Pesten.” (L. a [Magyar Zene 1993/2] 157. oldalon.) A kotta ([u.ott] 130-135.1.) kőnyomatos, Mauer Fülöp munkája, külleme hasonlít a PANONIA I. kiadásaihoz. Pedáljelzés nincs. 1-6 számozott oldalt tartalmaz. Az első kottás oldalon: „RÁKÓCZY INDULÓJÁ” (sic!).[9]

II. kiadás. Wagner Józsefnél, Pesten, évszám nélkül, „S” betűs lemezjelzéssel, feltételezett kiadási ideje 1840, szerintem 1843 valószínűbb. Mérete B/4-es formátum, ára 15 krajcár. A rézmetszésű címlapon: „RÁKÓCZY INDULÓJA / könnyű módszerben / ZONGORÁRA / RÁKÓCZY / MARSCH / in leichter Methode für das / PIANO FORTE / pr. 15. x. / Wagner Józsefnél Pesten”. Az első kottás oldal felett: „RÁKÓCZY JNDULÓJA” (sic!) dőlt betűkkel. A címlap teljesen azonos a „Rákóczi induló könnyű módszerben” (l. később!) első kiadáséval. (L. [u. ott] a 158. oldalon.) Ám ez 2-7 számozott oldalakat tartalmaz. (Míg a másik csak 2-3 oldalt.) Mivel az első kottás oldal a címlap versojára került, ez a kiadás csak két ív terjedelmű. A kőnyomatos kottakép hasonlít az első kiadáséra. Látva a tempójelzés szinte azonos írásmódját, ezt a kottát is Mauer Fülöp készítette. (A címlap talán Perlasca munkája lehet?)[10] Az utolsó kottás oldal alsó sora itt is félig üres, mint az első kiadásnál, és a litográfus itt is a záróvonal után írta ki a „Fine” feliratot, azonos betűtípussal, a két sor közé. Itt már pedáljelzés is van, bár ne lenne; a sablon nélkül beírt jelek, különösen a „pedált fel” jelzés teljesen elcsúfítja az amúgy is rendezetlenebb kottaképet. Zenei szempontból a II. kiadás eltér az I.-től, már a III. jegyeit viseli magán, nemcsak a pedáljelzés megléte tekintetében, vö. az 5. ütem eltérő dallamvezetését is. [11](A nyomtatvány két létező – első és utolsó – kottás oldalát a 136-137. oldalon közlöm.)[12] [Magyar zene 1993!2]

III. kiadás. Wagner Józsefnél, Pesten, évszám és lemezszám nélkül. Feltételezett kiadási év 1840, ám szerintem későbbi, 1846-os kiadvány. Mérete B/4-es formátum. Ára 45 krajcár. A címlap is, a kotta is rézmetszet. A címlap azonos az első kiadáséval, néhány különbség van: az árjelzés „Pr. 45. x. CM.” egy forint helyett; „Harmadik jogszerű eredeti kiadás” felirat a két legalsó sor közé teljesen eltérő betűtípussal metszve; az egész címlapot egyenes vonalú, a sarkoknál és a függőleges oldalfelezőknél díszítményes keret övezi. Az első kottás oldal fölött: „RÁKÓCZY JNDULÓJA” (L. 138. old.). A kotta 1-8 számozott oldalakat tartalmaz. A bővülés oka az, hogy a B1, Av1 formarész ismétlését éppúgy, mint a visszatérés ismétlődő részeit, kiírja. Mivel zenei változtatással nem járt, ez csak azért történhetett, hogy a kottaoldalak megtöltsenek nyolc oldalt, tehát a belső két ívet kitöltsék. A kottakép gyönyörű, precíz munka. Különös a pedáljelzés: a „Pedált fel” jelzés a ma is használatos „csillag”. Tehát az a jel, ami a II. kiadásban még pedált fel jelzésként szerepel, itt már épp az ellenkezőjét jelenti. [13]

IV. kiadás. Rózsavölgyinél, évszám nélkül, R & C. 580 lemezszámon. Kiadás éve 1860. Mérete B/4. Címlapja szép litográfia, babérral és tölgylevelekkel ékes lobogó. Felirata: „MARCHE de RÁKOCZY / Rákoczy Induló / MŰVÉSZILEG ALKALMAZVA / Zongorára / Erkel Ferencz / [a széleken:] N 580 (...) Ára 80 uj kr. [középen:] Rózsavölgyi és társa / sajátja / PESTEN”. A kotta kőnyomat, 2-9 számozott oldalakkal, a III. kiadás alapján készült: még a szokatlan pedáljelzések is azonosak! Az eltérések elírásból erednek. Az első kottás oldal fölött: „RÁKÓCZY JNDULÓJA.” [14]

V. kiadás. Rózsavölgyinél, évszám nélkül R. &. C°, 580. lemezszámmal. 1883 utáni kiadás[15], mivel a címeres kiadói embléma szerepel: Rózsavölgyi már cs. és kir. udvari zenemű kereskedés, Budapest és Lipcse telephellyel. Méret: B/4. A címlapon 16 Rákóczi induló kiadvány reklámja. (L. a 161. oldalon.) Egyébként a címlap azonos a IV. kiadáséval. Az első kottás oldal fölött: „ RÁKÓCZY INDULÓ.”. Az eddigiek közül ez az egyetlen kiadás, ahol a tempójelzést nem az első sor elé, hanem fölé írták. 2-9 számozott oldal. A pedáljelzés azonos a ma megszokottal. Ebben a kiadásban van a legtöbb elírás.[16]

A kották közti különbségeket a kritikai kiadás előkészítése során összegyűjtöttem, de most csak a kották megjelenésének történetével foglalkozom; elsősorban a Wagner-féle első három kiadással.

 

A kiadvány közeljövőbeni megjelenéséről először a Buda-Pesti Rajzolatok ad hírt, 1840 január 24-én az utolsó oldalon, 1/8 oldalas hirdetésben. (Ez a hirdetés egyébként a január 28., január 31., február 4., február 11., február 18., február 20-i számok utolsó oldalán is szerepel, hasonló alakban és méretben.) A szöveg központozott szedéssel és részben díszes betűkkel – a következő:

»Wagner József mü ‘s hangáru kereskedésében / a Serviták piaczán, gróf Teleky házban legkozelebb megjelenend / „RÁKÓCZY INDULÓJA” / emlékül / LISZT FERENCZRE. / Zongorára alkalmazá azon modorban, mint azt a dicső müvész játszá / Erkel Ferencz. / a’ pesti magyar szinház első karmestere.«

A kotta megjelenéséről a Honművész február 2-i száma tudósít a 80. oldalon, egy báli beszámoló és egy divathír között:

Uj hangmü – PESTEN, Wagner  Józs. szépmüárus boltjában ‘s költségén mult napokban jelent-meg: „Emlékül Liszt Ferenczre Rákóczy indulója, zongorára alkalmazva Erkel Ferencz nemzeti szinház első karmestere által.” – E’ hangmü hat oldalt foglal magas fenn álló rétban, köre metszve. Az alkalmazó törekvék azt olly modorban, miként Liszt ur játszá, minél közelitöbbleg közölni, ‘s mint tapasztaltuk, L. urnak egy két sajátságait leróva, mellyeket E. ur hihetöleg készakarva nem utánzott, nagyobb részint sikerülve is közli. Kedves emlékül vehetik ezt L. ur tisztelöi. A’ nyomtatvány igen csinos; a kömetszést Mauer Fülöp ur készité Pesten. A’ diszes czimlapot L. urnak Perlasca ur által rézbe metszett képe ékesiti, mi által e’ hangmünek kettös érdek adatott. Árra egy ezüst ft. «

A recenzens minden bizonnyal maga a szerkesztő, Mátray Gábor volt.

Ábrányi visszaemlékezésének 31. oldalán írja[17].

»Lisztnek 1839-iki első pesti hangversenyezésének másik – az egész országra, de még a külföldre is kiható – eredménye az volt, hogy a magyar zene iránti érzéket többé kiolthatatlanul oltotta be a nemzet vérébe azáltal, hogy világérdékűvé s értékűvé tette a „Rákócy - indulót” s magyar dalátiratai s rhapsodiáival polgárjogot szerzett azoknak a világ összes zenekörei’ s hangverseny-termeiben. S Erkel Ferenc legelső nagy diadala a magyar zene mezején ettől fogva datálódik. Mert ő volt az a ki Liszt Rákócy-ját, amint tőle akkor játszani hallotta, azonnal zongorára átirta s vele nemcsak magát a mestert, hanem az egész zenevilágot is meglepte. Wagner József, a 30-as évek legjelesebb gordonka-művésze s az akkori pesti zeneélet egyik legjobban ismert alakja, ekkor már az első rendszeres zeneműárusi firmának a tulajdonosa volt, ki sietett is azt kiadni s elterjeszteni az egész országban. Nem is volt akkor zongora Magyarországon, melynek támláján ne lehetett volna találni e kiadványt, mely az akkori technikai kiállításhoz mérten díszes és tetszetős is volt Liszt arcképével a cimlapon magyar ruhában, rojtos nyakkendővel koszorutól övedz ve s az átíró Erkel Ferenc, mint a magyar nemzeti színház karmestere nevével ellátva. Ritka műtörténelmi példány már manapság, pedig megérdemelné, hogy minden zenével foglalkozó magyar, arany rámába foglalva őrizné, mint a magyar zeneirodalom első művészi színvonalon álló termékét s mint emlékeztetőjét ama nevezetes mozzanatra, melytől a magyar zene százados sírjából való feltámadását számíthatja.«

Ábrányi kiemeli, hogy Erkel mint a Nemzeti Színház karmestere szerepelt a címlapon. Láttuk, a Rajzolatok reklámjában még Pesti Magyar Színház volt írva. Hiszen akkor még ez volt a hivatalos név. Erkel nemcsak a Rákóczi induló címlapján propagálja az új elnevezést. Első operájának, a Bátori Máriának 1840. augusztus 8-i bemutatóját hirdető plakátján áll először a Nemzeti Színház neve így[18], a színház saját nyomtatványán.

Nem tudjuk, kinek az ötlete volt a névváltoztatás, ám hogy Erkel tevékenyen működött érte, az bizonyítható.

Ábrányi – minden túlzása ellenére – helyesen érzékelteti Erkel Rákóczi induló kiadványának jelentőségét a magyar zenetörténet szempontjából. 1833-ban Tomala Ferdinánd még csak elrejtve, 3/4 metrumba (!) kényszerítve közli a Rákóczi indulót, „ Kerengők magyar szellemben” c. táncsorozatában[19]. Erkel kiadványa az első Rákóczi induló, amely önálló kottaként megjelent Pesten.

Tudott, hogy Liszt pesti hangversenyeire tisztán magyar nyelvű jegyeket nyomatott, ami akkoriban példa nélkül állt. Erkel Rákóczi indulójának címlapja szintén tisztán magyar nyelvű. S itt nem az a fontos, hogy vajon ez volt-e az első tisztán magyar nyelvű magyar kottacímlap, hanem az, hogy a kiadó és a közreadó Liszt szellemében járt el.

Ismert, hogy Liszt mégis megsértődött, és kalózkiadványnak minősítette ezt a kottát. Lássuk, milyen körülmények miatt jutott erre az álláspontra.

Idézem a vonatkozó levélrészlet francia szövegét, kissé bővebben. Kelt Lipcsében, 1840. március 21-én, Festetics Leónak[20].

„... J’ ai écrit encore 3 où 4 nouvelles Hongroises dont tu ne seras mécontent j’espère. Probablement je n’ enverrai rien àWagner maintenant que tout cela est passé, je suis loin de croire ses comptes de concert scrupuleusement exact – je parierai 10 contre un qu’il a fait un bénéfice passablement considérable – les deux dernières fois surtout. Haslinger m’a confirme dans cette idée – il était désolée que je me soumis entre ses mains. (Ceci entre nous n’est ce pas?)

La publication de Rákoczy Marsch par Erkl m’a d’ailleurs souverainement déplu. C’est une tant soi peu imprudent![21]

Sorban haladva, az első pontban írja, hogy megszakítja a kapcsolatot Wagnerrel, nem küld neki darabot kiadásra, mert azt hiszi, hogy legutóbbi két pesti koncertjének bevételéből Wagner sikkasztott volna. Ebben Haslinger megerősíti. Második pontban visszatetszőnek találja Erkel Rákóczi induló kiadását, sőt, meggondolatlan lépésnek nevezi azt.

Az első vádpont cáfolata egyszerű.

Liszt 1840. január 11-én hangversenyt ad a Nemzeti Conservatorium pénzalapjának megteremtésére[22]. 13-án Pest vármegye közgyűlésén Liszt jelenlétében felolvassák az alapítványlevelet, mely 1.500,– forintról szól[23]. Ám február 11-én Pest megye pénztárosa jelenti, hogy csak 1.377 forint 12 krajcárt vett át[24]. Ebből ered a sikkasztás gyanúja. A Honművész március 29-i száma véget vet a találgatásoknak – nyolc nappal Liszt vádoló levelének kelte után[25].

»Liszt Ferencz jótékony alapitványai Pesten. – Emlékezni fognak t. olvasóink hogy jeles müvész hazánkfija, Liszt Ferencz ur, Pesten létekor, f. e. jan. 2-kán a’ pest-budai hangászegyesület pénzalapjának javára, jan. 11-kén pedig a’ Pesten felállitandó nemzeti conservatorium pénzalapjának megkezdésére hangversenyeket adott. Kötelességünknek tartjuk tehát a’ t. közönséget e’ két hangverseny sikeréről tudósitani. – Az elsö hangversenynek egész jövedelme volt: 1012 ft. ezüstben; ebböl levonatván a’ 121 ft. 2 krra pengö pénzben terjedett költség, maradt tiszta jövedelem 917 ft. 58 kr. ezüstben, mellyeket L. ur f. e. jan. 6-kán költ ‘s magyar nyelven irott alapitványi levele értelmében olly kikötéssel ajándékozott volt a’ hangászegyesületnek, hogy ez utóbbi azt kamatozásra forditsa, ‘s csupán kamatjait használhassa; ha pedig egykor az intézet egyesülne a’ Pesten felállitandó nemzeti conservatoriummal, a’ nevezett tökepénz ez utóbbi intézet tökéjéhez csatoltassék. – A’ conservatorium javára adatott hangverseny jövedelme volt: 1572 ft. 30 kr. ezüstben. – Ebböl a’ szinházi rendezöség által tétetett költségek 54 ft. 4 krra – a’ hangászegyesület által beszámitott kiadások pedig 141 ft. 14 krra, igy öszvesen a’ költségek 195 ft. 18 krra terjedtek ezüstben, mellyek levonatván a’ bejött pénzből, maradt tiszta jövedelem 1377 ft. 12 kr. – E’ mennyiség felöl Liszt ur t. n. Pest vgye f. e. jan. 13-kán tartatott közgyülésében személyesen jelen levén, a’ t. n. vgyének magyarul irtt nyilatkozást nyujtott-be, mellynek értelmében a’ nevezett hangverseny tiszta jövedelmét a’ Pesten felállitandó nemzeti conservatorium alappénzének megkezdésére szentelé, ugy azonban, hogy e’ mennyiséget a’ t. vgye általvenni, kamatozásra kiadni, ‘s kamatjait addig is, mig a’ conservatorium felállittatik, a’ pestbudai hangászegyesület által alapitott énekiskola pénztárába évenként kiszolgáltatni sziveskedjék. – Sokan nem tudván, mi joggal avatkozott a’ hangászegyesület ez utóbbi nevezett hangverseny jövedelmének ‘s költségeinek ügyeibe, az e’ nem-tudásból származott balvélemény eloszlatása végett nem tartjuk szükségtelennek a’ következő felvilágosítást. – Liszt ur e’ hangversenyhez segédmüködését kérte a’ hangászegyesületnek; annak elnökére ‘s igazgató választmányára bizta az egész hangversenynek elrendezését, bármilly költségeknek megtételét ‘s a’ jövedelemnek általvételét (mert a’ hangverseny elött ugy nyilatkozék a’ művész, hogy a’ bejövendö egész pénzmennyiséget a’ hangászegyesületre bizza, hogy azt emez kamatozásra ‘s kamatjait az általa alapitott énekiskolára fordítsa, mind addig, mig a’ conservatorium felállittatik.) Igy történt tehát, hogy a’ hangászegyesület mtgos elnöke által e’ czélra kinevezett biztosság a’ hangverseny jövedelmére ‘s költségeire ügyelvén, azok iránt illetö lépéseit megtette, a’ számadásokat pedig (miután hangverseny után két nappal L. úr a’ t. n. vgye kezelésére bizá a’ bejött tiszta jövedelmet) a’ fennmaradt pénzzel együtt a’ t. megyebeli pénztárnoknak benyujtá, honnan az Duna-Pataj városnak adatott-ki kölcsön fejében.

Tehát a Nemzeti Conservatorium Alapítvány összegét nem Wagner József kurtította meg, a keresett összeget a Hangászegyesület vonta le, költségtérítésként. Ez a költségtérítés méltánytalanul nagy summa volt, ráadásul etikai szempontból jogosulatlan is. Egyrészt jótékonysági koncerten nem illik ilyen számlákat benyújtani. Másrészt Liszt január 2-án, mindössze kilenc nappal a szóban forgó hangversenyt megelőzően, majd’ ezer forintnyi alapítványt tett éppen a Hangászegyesület javára[26], amit illett volna nem elfelejteni, s a nagyvonalúságot nagyvonalúsággal viszonozni.

A lényeg az, hogy nem Wagner József csapolta meg az alapítvány pénzét. Hogy Haslinger miért tartotta ezt valószerűnek, arra még visszatérek, ám nem biztos, hogy Liszt Wagner bűnösségéről száz százalékig meg lett volna győződve. Valószínű, hogy igen pontos értesülései voltak a Pesten történtekről.

Liszt levelét Festetics Leónak írta, aki ebben az időben a Hangászegyesület feje volt. Talán éppen azért vádolta benne meg így Wagnert, hogy a gróf értsen belőle? Mindenesetre Liszt levelének kelte után nyolc nappal már megjelenik a Honművész idézett elszámolása... amely precíz ugyan, de kevéssé meggyőző.

 

Erkel pesti Rákóczi induló kiadásának történetéről – a meglevő adatokat összevéve – a következő feltételezett történetet állítottam össze.

Erkel már korábban játszotta a Rákóczi nótát nyilvánosan, zenekarral is Számon tartja a zenetudomány a Rákóczi induló olyan zenekaros produkcióját, melynek hangszerelése nagy valószínűséggel szintén Erkeltől származik. Ezekről az 1838-39-ből ismert, de elveszett darabokról dr. Legány Dezső monográfiájának 7., 11., és 12. száma alatt olvashatunk bővebben.

Gondolhatjuk, milyen hatást tett Erkelre, amikor először hallotta a Rákóczi indulót Liszt zseniális előadásában. Nagyon is elképzelhető, hogy mihelyst hazaért a hangversenyről, azonnal lejegyezte a lényegét. – Ezt egyébként Ernst Capriccio-jával bizonyítottan megtette, pedig az csak hegedűdarab[27].

Tudjuk, hogy Wagner József darabokat kért Liszttől[28], hogy azokat Magyarországon megjelentethesse. Nyilván elsősorban magyar dalátiratokat szeretett volna, ezeket azonban Haslinger már lekötötte[29].

Erkel Wagnert még gyerekkorából, Gyuláról ismerte[30]. Amennyiben tehát Erkel leírta, vagy csak meg is jegyezte Liszt Rákóczi indulóját, már pusztán a virtus kedvéért is eljátszhatta azt baráti körben: ha ez megtörtént, Wagner vagy hallotta azt, vagy tudomást szerzett róla.

Liszt már Pozsonyból írja Marie d’Agoult-nak, hogy a bécsi cenzúra nem engedélyezte Rákóczi indulójának megjelenését[31]. Ez nem csöndben szokott történni, hanem legalábbis a szakma azonnali tudomást szerez róla, hisz sok kézen keresztülmegy a dolog.

Lisztnek ez a levele 1840. január 23-án íródott, és legkésőbb eddig már Pestre is eljutott a hír – (ha nem előbb ...)[32]. Másnap, január 24-én jelenik meg a Rajzolatok első híradása: Wagner megjelenteti a Rákóczi indulót Erkel átiratában, úgy ahogy azt Liszt játszotta.[33]

Az, hogy az Induló már január legvégén, vagy február elsején megjelent, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a kiadványt hónapokkal azelőtt már előkészítették. A litográfus egy nap alatt egy oldalt meg tud csinálni, sőt többet is, ha gyakorlott. A rézmetszésű címlapot másik ember készítette, így elképzelhető, hogy a nyomtatásban mindössze hatoldalnyi kotta hét-nyolc nap alatt a boltba kerülhetett.

Lehetetlen, hogy Wagner meg tudta volna nyerni Erkelt a kiadáshoz, ha ennek az ára az, hogy Lisztet magukra haragítják. Ez egyikőjüknek sem volt érdeke.

Egyes bécsi köröket nagyon is irritálta Liszt kiállása magyarsága mellett, ezt mutatja az állandó titkosrendőri felügyelet is[34]. A hatalom első komolyabb retorziója ez a cenzurális lépés volt[35]: a Rákóczi induló bécsi kiadásának letiltása, amely nemcsak a magyarság érzelmeit, hanem magát Lisztet is, személyében, megsértette. Nem is volt más e rendelet célja.

Mihelyt Wagner – vagy befolyásos ismerőse – erről tudomást szerzett, azonnal felmerülhetett, hogy ezt az inzultust helyre kellene hozni. Kézenfekvő, hogy a művet Pesten kell kiadni, ha Bécsben betiltották. Ám az eredeti Liszt-átiratot lekötötte Haslinger. Így nincs más lehetőség, úgy kell kiadni a darabot, hogy megkerüljék ezt a csapdát.

Mivel a bécsi cenzúra betiltotta az eredeti Liszt-változatot, így ennek pesti kiadása sem lehetett hosszú életű: hisz a bécsi urak Pesten is urak voltak. Tehát az, hogy a kiadás felmerült, sőt, reklámmal beharangozták, és meg is valósulhatott, üzleti forgalomba került – nem lett volna lehetséges befolyásos magyar körök erőteljes támogatása nélkül.

A Rajzolatok első reklámja a bizonyíték arra, hogy a kiadó lóhalálában dolgozott – itt Erkel még pesti magyar színházi karmesterként van feltüntetve, míg a címlapon már mint a nemzeti színház karmestere szerepeli[36]. Újabb kis döfés a bécsi uraknak.

Ám Wagner óvatos vállalkozó volt. A címlapot rézbe metszette, de a kottát csak kőre, amely jóval rövidebb életű és főleg olcsóbb nyomási eljárás, mint a réznyomat. Bizonyára élt a gyanúperrel, hogy előbb-utóbb be fogják tiltani a kiadást – ez azzal jár, hogy a nyomóeszközöket meg kell semmisíteni. Talán ezért szabott a kiadványnak elég magas árat: addig a rövid ideig, amíg a kottát árusíthatja, be kellett jöjjön az előállítási költség[37].

A létező néhány elsőkiadású kottapéldány mindegyike tiszta rajzú, éles nyomat. Maszatos, kopott egy sincs köztük. Ezért gondolom, hogy az árusítás megkezdését követően nemsokára megérkezhetett Pestre a bécsi határozat...[38]. A címlap rézlemezét azonban sikerült megmenteni[39].

Az egyetlen kérdőjel az, hogy vajon miért nem értesítették Lisztet erről a pesti akcióról? Vagy talán ezt meg is tették, ám fennakadt az éber titkosrendőrség hálóján?[40]

Az ügy egyetlen valódi kárvallottja Haslinger. Nem csoda hát, ha igyekszik Wagnert Liszt előtt a lehető legrosszabb színben feltüntetni, olyannyira, hogy még a rágalmazástól sem riad vissza. Elsődleges célját el is éri: Liszt nem küld Wagnernek művet kiadásra, s így Haslinger megszabadult a veszedelmes konkurrenstől[41].

Merőben egyoldalú lenne azonban ezért a kiadványért Erkelt és Wagnert szégyenpadra ültetni, hiszen még ebben az 1840-es évben (talán épp a Wagner-féle kiadvány betiltása után) egy másik Rákóczi induló is megjelent Pesten: „RÁKOCZY / Marsch / (:nach der Art wie selben Hr. LISZT in seinen Concerten spielte:) / arrangirt / für das / PIANOFORTE / von / G. MICHEUZ[42]/ PESTH / bey C. Miller, grosse Brückgasse” év és lemezszám nélküli kotta.[43] Az OSzK példánya teljes, ám ZTI példányának már nincs címlapja! A címlap verso-ján a kotta fölött ennyi áll: „UNGARISCHER (!) MARSCH / arangirt von G. MICHEUZ.” (I. 160. old.) Ebből arra következtetek, hogy ebből a kiadványból biztosan cenzurális bonyodalom támadt[44].

Miért vállalta ezt Miller (is)? Főleg akkor, ha ez a kiadás azt is maga után vonta volna, hogy emiatt rá is megharagszik Liszt?

Kár, hogy nincs meg a válasz, amit Festetics Leó küldött Lisztnek, 1840. március 21-i levelére, magyarázatként. A zenetudománynak csak ez az egy Liszt-levél maradt fenn ez ügyben[45], viszont annak nincs nyoma, hogy Liszt a Micheux-féle átdolgozás miatt megneheztelt volna, sőt mint látni fogjuk, az Erkel-féle átdolgozás III. kiadása már „jogszerűen”, minden bizonnyal Liszt tudtával és beleegyezésével lát majd napvilágot.

Összegezve, meglátásom szerint Erkel Rákóczi indulójának első kiadása nem jöhetett volna létre a körülmények összjátéka nélkül. Biztos, hogy a lejegyzés megmaradt volna Erkel vázlatai közt, ha nincs a bécsi cenzúra letiltó döntése. Wagner kottája pedig nem jelenhetett volna meg, ha azt befolyásos magyarok nem támogatják – talán kezdeményezik. Mindenesetre van valami kurucos abban, hogy a bécsi letiltás után Pesten két Rákóczi induló is megjelenik, egymás után... Az egyiket a magyarruhás Liszt képe díszíti (az átdolgozó Erkel, a nemzeti színházi karmester); míg – valószínűleg ennek a betiltása után – a másik, már német nyelvű címlappal (ennek az átdolgozója a bécsi Georg Micheux...).

Érdekes összehasonlítani a két letétet. Erkelé ökonomikus, logikus, Micheux-é tele van tűzdelve szinte lehetetlen nehézségekkel. Erkel tehát arra figyelt, hogyan játszik Liszt, míg Micheux arra, hogy mit játszik[46]. Elvi különbség. A Micheux leírás kiadásának első kottás oldalát megtalálják a 139. oldalon.

Lehet, hogy Liszt neheztelése is erre vezethető vissza. Erkel talán olyan jól visszaadta a lejátszás lényegét, hogy ez lehetetlenné tette az eredeti kiadását a továbbiakban. Liszt 1846-ban átdolgozta a Rákóczi indulót, ez meg is jelent a pesti összkiadás I. sorozatának pótkötetében[47] Ha összehasonlítjuk ezt a faktúrát Erkel zongoraszólamával – Micheux-é azzal teljesen megegyezik, csak túlhalmozza a nehézségeket – már szinte semmi közös vonást nem találunk. Kivéve a trió felfelé irányuló passzázsait, Liszt a darabot teljesen átdolgozta. Sokkal modernebb, izgalmasabb a darab, formailag éppúgy, mint harmonizálásban.

Erkel és Micheux egyszerre nem tévedhetett: 1840-ben Liszt tényleg abban a formában és harmonizálásban játszhatta a Rákóczi indulót, ahogyan ők közreadták. Mivel ezek a kiadások mindenképpen közrejátszottak abban, hogy Liszt átírja a darabot, az utókor is, sőt maga Liszt is csak nyert a dolgon.

Hangsúlyozom, hogy ez a történet fikció, ám ismerve Erkel későbbi működését és kapcsolatát Liszttel, a korabeli magyar viszonyokat, és főleg azt, hogy a magyar reformkor hogy igyekezett a bécsi hatalmat, így a bécsi cenzúrát is lerázni magáról, célszerűnek tartottam mindezt leírni. De a téma további kutatásokat igényel, elsősorban a császárváros levéltáraiban.

 

Erkel Rákóczi Indulójának második kiadása eddig nem volt ismeretes[48]. Nem csoda, hisz a kotta Erkel és Liszt neve nélkül jelent meg, és címlapja azonos egy másik kiadványéval, a Rákóczi induló könnyű módszerben c. letéttel.

Először is tisztázni kell, hogy mikor jelent meg a kotta. Ebben az „S” lemezjelzés lehet segítségünkre.

Mona Ilona monográfiájában a betűjeles kiadványokat 343-369 számok alatt találjuk. 363-369 számon JW, WJ, IW és WI betűjeleket találunk, ezek Wagner nevének kezdőbetűi. 359-362 számok között W. J. P. 1., W. J. P. 2., W. J. P. 3.: valódi lemezszámokat találunk[49], a legutóbbi, 3-ast két darabnál is. Mind a négy kotta Egressy-mű.

Valódi betűjeles lemezek a 343-358 számok alatt vannak. Ezek:

 

343

Aa

Egressy: Keserv és viszontlátás Magyar. (A jegyzet szerint visz. 2. kiad.)

1841

344

B

Egressy: Hontalan Magyar

1841

345

Bb

Egressy: Komáromi emlék Magyar

1843

346

C

Egressy: Siralom, vigalom Magyar

Major szerint 1841

347

D

Rózsavölgyi: Első magyar társas táncz

1843

348

Dd

Lavotta (Kirch közreadásában): Honi emlékfüzér (első füzet. „1” lemezszámon is megjelent.)

A jegyzet szerint 1842

349

1 Dd

u az, utánnyomásban, más címlappal

ism.

350

F

Kirch: Három a táncz mind halálig

Papp G. szerint 1842

351

G

Szénfy: (?) Dal Azonos a 471. tétellel?

ism.

352

L

Erkel: Hattyúdal a Hunyadiból

1843

353

O

Szerdahelyi: Négy igen kedves magyar népdal

1843

354

Q

Egressy: Búcsú dal, Szüreti dal. Két magyar nóta

1843

355

S

Rákóczi indulója könnyű módszerben

ism.

356

X

Lavotta (Kirch közreadásában): Szigetvár ostroma

1843

357

V

Rózsavölgyi: Kisdedápoló. Körmagyar

1844

358

W

Egressy: Szózat É-Pf 4 sz. ffikar

1843

 

Tehát láthatjuk, hogy ezek a betűjeles kiadványok 1841-44 között kerültek kiadásra. További kutatást igényel, hogy miért használt Wagner néha lemezjelzést, máshol nem? Talán ennek üzleti oka lett volna?[50]

Megfejtendő, Wagner miért ismételte néha a betűjeleket. Aa, Bb stb.[51].

A minket érdekelő S jelű kotta környezetében az L, 0, Q, W és X jelű kották 1843-ban, a távolabb eső V 1844-ben, míg a D és F 1842-ben jelentek meg. Ha tehát van valami következetesség a lemezbetűzésben, úgy a Rákóczi induló Liszt–Erkel átiratának II. kiadása 1843-ban jelenhetett meg.

Ha egyáltalán megjelent!

Egyetlen példány létezik az OSzK-ban, az is hiányos[52]. Luxus minőségű, éles nyomat. Nem lehetetlen, hogy a kottát a cenzúra még megjelenés előtt elkobozta, a lemezeket megsemmisítette. Ez az egyetlen megmaradt példány egy olyan összekötött albumban van, amely nyilván egy nagyon előkelő helyről származik, ahol ráadásul ezeket a kottákat nagyon is megbecsülhették. A megjelentetés előtt a próbanyomatot szét kellett küldeni, hivatalokba. Lehet, hogy ez a példány is egy ilyen próbanyomat?

Más is erre – mármint a betiltásra – utal. Az ugyanis nehezen képzelhető el, hogy Wagner össze akart volna veszni Erkellel azon, hogy Rákóczi indulójából egy olyan kalózkiadást csinál, amin nincs a szerző neve feltüntetve. Ám ha ezt fel is tennénk, mégis, Wagner honnan vette volna az új pedáljelzéseket, azokat a pedáljelzéseket, amelyek a III., már „jogszerű” kiadásban is benne vannak? A kiadás nem készülhetett Erkel tudta nélkül, hisz az 5. ütemben még a dallamvonalon is változtatott! Nyilván Erkel korrektúrát adott Wagnernek az I. kiadás lenyomatából, a következő kiadás számára.

Felteszem, ha Wagner ismét ki akarta adni a Rákóczi indulót, ezt talán éppen azokban a befolyásos emberekben bízva próbálta meg, akik az I. kiadást is átsegítették a kezdeti buktatókon. Ám Erkel – talán mert a színház érdekében nem akart összeütközést a még befolyásosabb (bécsi) körökkel – nem vállalta a nyílt szereplést. De lehet, hogy erre nem is lett volna mód.

Hidegebb szelek fújhattak, mint 1840-ben, hiszen lám, a címlap kétnyelvű (ellentétben az I. kiadásénak tisztán magyar címlapjával.) Liszt magyarruhás képe csak még inkább provokálólag hatott volna, ezért készíttet Wagner új, semleges metszetet. Nem hazardíroz: a kotta ezúttal is litográfia. Ez olcsóbb, nem fáj annyira, ha összetörik...

Ennek a kottának mára hirdetését sem lehetett megtalálnia korabeli lapokban. Ha Wagner valóban nem hirdette a kottát – úgy az már nem is kerülhetett kereskedelmi forgalomba, vagy annak esélye, hogy forgalomba került volna, jóval csekélyebb volt, mint az I. kiadásnál. A hirdetés költséges, és Wagner nem volt szerencsejátékos. Mindenesetre ennek a rejtélyes kiadásnak az adatszerű feltárása megérdemelne némi búvárkodást az 1843-as (és ‘42-es) sajtóban és a cenzúra levéltári adatai között.

 

A III. kiadás évét eddig 1840-re tették, ám véleményem szerint ez a kiadás jóval későbbi.

A kottaképet igen gondosan átnézték, a bevezetőben leírt módon kibővítették, és az így nyolcoldalas kottát rézbe metszették. Ez költséges dolog volt, és ha cenzurális nehézségnek a gyanúja is fölmerülhetett volna, úgy kockázatos is. Éppen annyival kockázatosabb, mint amennyivel a réznyomás drágább az eddigi kiadások litográfiáinál. Ezt Wagner nem vállalhatta, tehát biztosra ment.

Ennek az ideje csak akkor jöhetett el, amikor már elterjedt a szakmában, hogy a bécsi cenzúra engedélyezi Haslinger Rákóczi induló kiadását, Liszt új, átdolgozott verzióját. Ez 1846-ban történt[53].

Ekkor Wagner elővette az I. kiadás gyönyörű rézbe metszett címlapját, díszes keretet és új árjelzést vésetett rá (óh, láss csodát, az ár egynegyed forinttal mérsékeltebb, mint hat évvel ezelőtt!).

Rávésette, hogy „Harmadik jogszerű eredeti kiadás”. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az eddigi két kiadás nem volt jogszerű (betiltották!). Másrészt azt, hogy a cenzúra már nem emelhetett vétót az új, III. kiadás ellen, mert lám, Bécsben már engedélyezik (engedélyezték) a Rákóczi indulót, és ez precedens értékű. Most már nem kellett tartani a policájtól, megcsináltatta hát a kottát is rézmetszetben, tehát hosszútávra, nem úgy mint eddig.

Érdekes, hogy a Széchényi Könyvtár már említett példánya éppen azzal a Liszt-kézirattal van összekötve, amely az 1846-os Haslinger kiadás forrása, alapja volt. Vajon ki, és mikor kötötte egybe a két kottát, és milyen okból?

Talán Liszté [vagy éppen Erkelé] volt ez a kotta?

Valószínű, hogy Wagner rögtön küldött példányt Lisztnek. Nincs adat arra, hogy Liszt tiltakozott volna ez ellen a kiadás ellen. Igaz, hogy az 1846-os Liszt Rákóczi induló már alig emlékeztet az 1840-es magyarországi közreadásokra.

Ez a III. kiadás minden szempontból a legjobb a tárgyalt öt közül. Látszik, hogy Wagner kivételes gondossággal készítette elő.

 

A sors fintora, hogy végül ez az örökkévalóságnak szánt, művészi tökéllyel kivitelezett III. kiadás is a policáj áldozata lett. 1849-ben, az összeomlás utáni rendőruralom idején a lemezeket minden bizonnyal megsemmisítették. Ha nem így lett volna, akkor Rózsavölgyi, aki Wagner teljes készletét megvásárolta, nyomólemezekkel és maradék kottakészlettel, metszetekkel és mindennel együtt, bizonyára sietett volna ezt a történelmi becsű és igen tetszetős kottát újranyomni. Mint azt Erkel Hunyadi Hattyúdalának metszett címlapos kottájával is tette. Ám 1860-ban új, külsőleg-belsőleg sokkal jellegtelenebb címlappal és grafikával nyomtatta ki a mű IV. kiadását. Ha a III. kiadás lemezei rendelkezésére állnak, úgy legalább a kottás lemezeket biztosan használta volna. Az új kiadáshoz minden bizonnyal egy elfekvő kottapéldányt vett alapul.

Elnézést kérek azért, hogy ebben az írásban kevésbé voltam adatszerű, mint ez egy tudományos publikációban szokásos. Ám remélem, sikerült némi kételkedést támasztanom azzal az elterjedt állítással szemben, hogy ezekből a kiadásokból Wagner József kiadónak óriási üzleti haszna lett volna. Úgy vélem, több volt a gond, mint a haszon.

Egyáltalán, ha kereskedelmi etikátlanságról van szó az 1840-es évek magyar kottakiadásában, úgy miért rögtön Wagner neve merül fel? Talán mert neki nem volt elég vagyona s befolyása ahhoz, hogy hatásosan intrikáljon szaktársai ellen?[54]

Talán sikerült érzékeltetnem, hogy a reformkor Magyarországán nem a hiénaszellem volt hegemon, és ha volt is ennek megtestesítője az nem Wagner József volt, a Szózat és a Himnusz első kiadója.

 

RÁKÓCZY INDULÓJA KÖNNYŰ MÓDSZERBEN

 

A darabot legrészletesebben dr. Legány Dezső említi, monográfiájának 17. száma alatt[55].

A kottákat kézbe véve rögtön látható, hogy két egymástól eltérő könnyű átiratról van szó.

Kérdés ezután, hogy vajon mindkettő Erkel műve-e, avagy egyik sem? Hiszen a szerző neve egyik kiadványon sincs egyértelműen megnevezve.

Megnéztem az 1848 előtti anonim Rákóczi induló kottákat. Treichlingernél megjelent kettő is, elég primitív letétek, l. Mona 519. és 558. számok alatt. Ezek azonban mára Berlioz induló hatását tükrözik a jellegzetes bevezető fanfárral.

Az 1840-es Liszt Rákóczi induló nyomán készült közreadások formáját a Legánynál jelzett két kis átirat követi.

Az első Wagner Józsefnél jelent meg, évszám nélkül, „L” lemezbetűjelzéssel[56]. Címlapja azonos az Erkel-féle Rákóczi induló közreadás II. kiadásának borítójával. Az első kottás oldal fölött írott betűkkel „Rákóczy Indulója”. Mérete 335 x 257 mm, azaz B/4, 2-3 számozott oldalakat tartalmaz, mindössze egy ív. A kőnyomatos kottát ugyanaz készítette, aki a Rákóczi induló II. kiadásáét[57]. Egyetlen fellelhető pld. az OSzK ZR 11. jelzeten található, védőkötésben, ám meglehetősen rossz állapotban.

A kotta három szempontból különös.

1.      Azonos a címlapja a Rákóczi induló II. kiadásáéval.

2.      Azonos a lemezbetűje Erkel Hunyadi Hattyúdalának kottájáéval – mármint annak első kiadásáéval.

3.      Eredetileg más volt a lemezbetű. Az L előtt ugyanis jól látható az eltávolított S betű: ami azonos a Rákóczi induló I. kiadásának betűjelével, s amely kotta címlapja ezt a kiadványt is borítja.

Adódik tehát, hogy ez az L betűs könnyített Rákóczi induló az S betűs II. kiadással egyidőben készülhetett, és valószínűleg ez is hasonlóan rövid életű lehetett, l. ott.

A kiadvány ugyanazt a lemezbetűt viseli, amit Erkel Hattyúdala. Ebből az következhet, hogy amikor a. Hattyúdal megjelent, akkor ez a kiadvány már nem létezett[58].

Az azonos lemezbetű azt jelentené, hogy ez a Rákóczi induló könnyű módszerben Erkel műve lenne? A zongoraszólam mindenesetre racionálisan van felépítve, nem annyira szimpla, mint pl. a Treichlinger-féle könnyű Rákóczi indulók letétje.

Az mindenesetre biztos, hogy a kotta 1843-ban jelent meg –l. az előző fejezetben felsorolt betűjeles kiadványokat – méghozzá a Hattyúdal megjelenése előtt.

A másik könnyített Rákóczi induló is Wagner Józsefnél jelent meg először, évszám nélkül, ám J. W. N° 44. lemezszámmal. Érdekes a címlap, mert részben azonos az előzőével. A felső rész nyomata megegyezik, a szöveg és a díszítőelemek is. Alul átvésték a szöveget. RÁKÓCZY / INDULÓJA / könnyű módszerben / ZONGORÁRA / [innen eltér, még a betűtípus is más] és / BÁTORI MÁRIA / Indulója / Erkel Ferencztől / pr. 24. x. / Pesten / Wágner József’ tulajdona”. 2-5. számozott kottaoldalak. Az első kottás oldalon „Rákóczy Indulója.”, a harmadikon (számozva 4.) „Jnduló Bátori Mária operábúl.” Itt a szerző neve is ki van írva: „Erkel Ftől. Az egyetlen létező példány a LFM BSz 47004. jelzeten került elő[59]. Ennek a kiadásnak az éve biztosan 1846, amikor Treichlinger is kiadta első Rákóczi indulóit, és amikor a Liszt–Erkel Rákóczi induló III. kiadása is megjelenhetett.

Ennek a kottának második kiadása is ismert.

Rózsavölgyi kiadta változatlan utánnyomásként, csak az árat: „Ára 45. uj kr.”, a kiadó nevét: „Rózsavölgyi és társa sajátja” vésette át a címlapon, és módosította a lemezszámot: „R. &. Co. 290.”.

A lemezszám alapján a kiadás évét 1857-re tehetnénk, ami korainak tűnik[60]. Valószínűbb 1860, amikor Rózsavölgyi több Wagner Józseftől átvett kottát újra kiadott, így Erkeltől a Hattyúdalt az eredeti lemezek utánnyomásával, az Elégia és Capriccio III.[61], valamint a Rákóczi induló IV. kiadását új klisékről.

Rózsavölgyinél 267. lemezszámon, szintén 1857-ben (?) megjelent a Magyar Induló is Erkeltől. Ez szintén Wagnertől átvett változatlan utánnyomás. Ez azt jelenti, hogy Wagner már 1858-nál korábban[62] eladta bizonyos készleteit Rózsavölgyinek? Vagy mind a Magyar induló, mind a Rákóczi–Bátori induló 1860-ban jelent volna meg, csak Rózsavölgyi felhasznált két olyan korábbi lemezszámot, amely már lefutott és többé ki nem adandó zeneszámok kottáit jelezte?

Ez a Rákóczi–Bátori induló még a századforduló után is utánnyomásra került[63]. Egy szép példány van a LFM BSz. 47005 jelzeten, nem ritkaság[64].

Ebben a kottában a Rákóczi induló más, mint az előzőleg ismertetett L betűs Wagner kiadványban.

Azt, hogy melyik letét Erkelé, mindkettő, az L betűs, vagy egyik sem? Ehhez a Bátori Mária induló I. kiadásának ismerete közelebb vihet.

Wagner Józsefnél jelent meg a Bátori Mária induló, évszám és lemezszám nélkül. Címlapján: „INDULO / (Marsch) / BÁTORI MÁRIA / eredeti operából / ZONGORÁRA / Erkel Ferencztól / ára 15. Xr. / Wágner Józsefnél / Pesten”.

Mindössze két kottás oldalt tartalmaz, így a kiadvány egy ívnyi. Az első kottás oldal fölött „Zongora.”, itt egyébként a cím szokott lenni.

Több példány is létezik, ám ezek azonosak, kétnyelvűek.[65]

A kiadás évét néha 1846-ra teszik, szerintem ez a Rákóczi indulóval összevont későbbi kiadás időpontja. Ez az első kiadás jóval korábbi lehet, gondolom, az opera bemutatója körül már megjelenhetett.

Az 1840-es időpont azért is valószínűbb, mert a kottakép nagyon hasonlít arra, amit a Liszt-Erkel Rákóczi induló I. kiadásában láttunk. Ezt is Mauer Fülöp készíthette. Egyáltalán, eléggé archaikus litográfia, l. a metrumjelzést és az ismétlőjeleket.

Miért készített ebből a pompás Bátori Mária Induló letétből Wagner egy másik, eltérő, rosszabb kiadást?[66]

Vessük össze tehát az első és második kiadású könnyű Rákóczi indulót és az első és második kiadású Bátori Mária indulót! (L. a [magyar Zene 1993/2.] 140-147. oldalakon: úgy állítottam össze a kottaoldalakat, hogy az egymásnak megfelelő, összehasonlítandókat egymással szemben levő lapra tördelték).

Bennem az a meggyőződés alakult ki, hogy az I. kiadású Bátori induló mindenképpen Erkelé, míg a második ugyan profi munka, de kevésbé viseli magán Erkel keze nyomát; sokkal kevésbé szól jól.

A második kiadású könnyű Rákóczi induló biztosan nem Erkelé, míg az első, L betűs kiadás meglehetősen jó letét. Ha figyelembe vesszük a könnyű darabok megírásakor adódó korlátokat, ahhoz képest kimondottan szellemes. És sokkal inkább hasonlít a „nagy” Erkel Rákóczi indulóra!

Tehát a második kiadás biztosan nem Erkelé, míg az első talán lehet Erkel kompozíció is.

Az a Rákóczi induló könnyű módszerben, amit Rózsavölgyi átvett és hirdetett is, mint Erkel szerzeményt (l. 159. old.), éppen nem Erkelé, csak össze együtt adta ki Wagner a Bátori Mária induló zongoraátiratával, aminek az átírója ugyan kevéssé lehet Erkel, ám magának a Bátori Mária indulónak a zenéje biztosan Erkelé...

Ám ha már az 1846-os Wagner kiadás sem Erkel átirata, vajon miért hagyta, hogy Rózsavölgyi az ő szerzeményeként tüntessen fel és reklámozzon kétes letéteket?

Talán már 1846-ban sem tulajdonított akkora jelentőséget ezeknek a zongoraműveknek. Megírta a Hunyadi Lászlót, és számos népszínmű kísérözenét. Elkötelezte magát a színháznak és az operának. Zongorára műveket már 1840, a Bátori Mária megírása után nem komponál többet, néhány alkalmi miniatűrtől eltekintve. Csak átiratokat írt operaiból, hogy elősegítse megismerésüket. A Hunyadi László teljes átirata épp 1846-ban jelent meg Treichlingernél – aki gazdagabb kiadó volt mint Wagner, így tudta azt vállalni. Miért törődött volna Erkel ezekkel a másodkiadásokkal? Tegyen velük Wagner, amit akar.

És lám, Wagner a Rákóczi–Bátori induló címlapján diplomatikusan megkerüli az átiratok szerzőjének kilétét. Biztosan nem véletlenül.

Ez viszont miért zavarta volna Rózsavölgyit és utódait, akik egyszerűen jó üzletet akartak csinálni egy „Erkel”-kotta minél jobb eladásával? 1860-ban Erkel még kevésbé törőd- betett fiatalkori zongoraműveivel. [67]

A fejezet elején feltett kérdésre tehát a következő választ adhatom. A J. W. N° 44. lemezszámú (és az utánnyomott R. &. C° 290. lemezszámú) könnyített Rákóczi induló letét biztosan nem Erkelé, míg a Wagner-féle „L” lemezjelű kiadvány esetében több jel arra mutat, hogy ez a „Rákóczy indulója könnyű módszerben” Erkel kezétől is származhat.

 

RÁKÓCZI NÓTA

 

Major Ervin Erkel műjegyzékében a 6. szám alatt olvasható:

»Rákóczi erdélyies nótájára szerzett Phantasia és variatiok című szerzeményét Erkel Ferenc 1838. nov. 30-án adta elő zenekari kísérettel a Nemzeti Színház előadása (Párizsi naplopó) egyik szünetében. „Phantasia klavirra az erdélyi Rákóczy-dal thémájára, szerzé és játsza (Menter József müncheni gordonkaművésznek 1839 márc. 31-én, a Magyar [Nemzeti] Színházban rendezett hangversenyén) igen jelesen Erkel úr hangászmester” vö. a Honművész 1839 ápr. 7-i számával. (Erkel 1838 elején lett a Magyar Színház karmestere.) E mű nyomtatásban nem jelent meg s kézirata sem ismeretes. – 1839- ben jelent meg John Paget Hungary and Transylvania című műve, ennek II. kötet 23-26. lapján közölve van a Rákóczi-nóta egyik variánsa zongorára átírva, minden közelebbi megjegyzés nélkül! Ez a dallam ugyanis egyik változata az úgynevezett erdélyi Rákóczi-nótának. Tudomásom szerint a múlt századvégi magyar Rákóczi-irodalomban Bartalus István tette közzé első ízben, A magyar palotás zene és a népdalok című összefoglalásában: Az Osztrák–Magyar monarchia írásban és képben (Magyarország I. kötete Bp. 1888, 383. 1.) erdélyi dallamként. Ugyanezt a dallamot megtaláljuk – 56 ütem – Káldy Gyula átiratában is Kurucz dalok című gyűjteményében, XV. sz. „Mint azt a század elején még Erdélyben játszták” megjegyzéssel. Káldy gyűjteménye első ízben 1892-ben jelent meg. Erkel nevét az itt említett kiadványok nem jelzik, nézetem szerint mégis valószínűnek látszik, hogy John Paget az erdélyi változatot Erkel Ferenctől kapta, amit a két évszám: 1839 és 1839 azonossága is bizonyítani látszik. (Paget idézett művének 1842-i német fordítása E. A. Moriartytól az eredeti angol kiadás hangjegyeit nem közli.) «[68]

A hivatkozott „Hungary and Transylvania” kötet 22-27. oldalát l. a [Magyar Zene 1993/2. sz.] 149-154. oldalon. Bizonyos, hogy ez a szörnyűség nem származhat Erkeltől. Erkel 1836 végén megírja a Duo brillant-ot, 1839-ben a „Csel” variációkat, mindkettő pompás zongoráznivaló. Még egy olyan kis alkalmi miniatűrben, mint az 1839. március 19-én keltezett cím nélküli albumlapban[69] is felfedezhetjük a zeneszerző zsenit Kizárt dolog, hogy 1839-ben, vagy akár évekkel korábban leírt volna ilyen elemi hibákkal is terhes, primitív és rosszul hangzó letétet.

Ez műkedvelő munkája lehetett, aki a zenében járatos volt, de nem a zeneszerzésben!

Erkel a már említett Duo brillant-ban – amely első nyomtatásban közölt és egyben első fennmaradt műve is, és amely formájára nézve fantázia magyar dallamok felett – feldolgozza a Rákóczi nótát is. Egy motívum erejéig megmutatkozik az első variációs formarész Ritornellóiban is (l. a Magyar Zene 91/3. sz. 310. oldalon). A második megjelenés sokkal jelentőségteljesebb. A második variációs formarész után drámai kitörés következik, amely szinte a két játszó hangszer lehetőségein túl fokozódik, majd – a várt Finale helyett – nyugvópontként a Rákóczi nóta következik, egészen különleges hangszerelésben. Az eddig dallamhangszerként működő hegedű a háttérbe vonul, a témát a zongora jobbkéz énekli, a balkéz és a hegedű tremolókíséretével. A hegedű üres kvinteket játszik sul ponticello, és a zongora kísérőszólama sem látszik túl igényesnek, és mégis, micsoda hatás! A sziporkázó finálé előtti kiemelt helyen a dallam egyszerű megjelentetése Erkel kivételes drámai érzékéről és a Rákóczi nóta dallamához fűződő érzelmi kapcsolatáról egyaránt árulkodik. (Nem a hegedű játssza a dallamot, hanem a zongora – a bemutatón és a következő számos előadáson Erkel maga!)

Hasonlítsuk össze ennek a letétnek az egyszerűségét (148. lap) a Paget-féle Rákóczi nóta dilettáns zongoraszólamával! Ugye, a különbséget zongorázni lehet...

Vajon ki írta Paget könyve számára a Rákóczi nótát?

Erre maga Paget utal: olvassuk csak el a Rákóczi nóta után következő szöveget! ([Magyar Zene 1993/2.] 153. lapon) Itt a 10. sorban: „Mr. Brasai, [sic!] of Klausenburg, has kindly furnished me with several of these airs...” mármint népdalokat, parasztdalokat. Ha tehát Brassai küldött Pagetnek kottás anyagot, úgy igen valószínű, hogy ezt a mellékelt Rákóczi nóta letétet is ő harmonizálta meg és küldte el neki. Brassaitól pedig ez szép teljesítmény, hiszen csak műkedvelő volt – mármint a zeneszerzés terén.

A gyulai Erkel Ferenc Múzeumban 75.7.1. leltári számon, Ms mus 002 jelzeten található egy érdekes kézirat. Verbunkos dallamként volt nyilvántartva, és feltételezés szerint Czingulszki Simon, Erkel tanára írta volna.

A kottapapiros azonban nem lehet régebbi 1880-nál, ami kizárja azt, hogy a rajta levő írás Czingulszkié lehessen. Az írás Brassai Sámuelé[70].

Maga a kotta, ceruzás tisztázat, jellegzetes kottaírással, ti. a pótvonalakon lévő kottafejeket nem írja ki, azokat csak áthúzza a szárral. A kottaíráson kívül ceruzás tempó és karakterjelzések is vannak, ezeket utólag írta be Brassai. A kézirat végeredményben a Rákóczi nóta, Brassai öregkori leírásában.

Az előoldalon a darab 4/8 metrumban kezdődik, „(Las)san kifejezéssel” a tempójelzés, e-moll a hangnem /::4 :/ + /: 8 :/ ütem; E-dúr „Kissé élénkebbe” 2 ütem; „gyorsan, miként visz hang” 6 ütem; 2/4-ed metrumváltás 4 ütem; „lassan” /: 8 :/ ütem; „Zajossan, gyorsan” / :8 :/ ütem. „rakoczi” [sic!] e-moll 4/4 metrum 8 + /: 16 (:/) ütem; 2/4 metrumban 11 ütem (trió).

A hátoldalon: 4/8 metrum e-moll 12 ütem (lassú, improvizáció jellegű rész, az ütemek néhol hosszabbak, mint az előírt metrum); dupla vonal után metrum és hangnem marad, 1 ütem szünet, újabb dupla vonal, majd 32 ütem (nyilván friss).

A lejegyzés tehát három részből áll. Az első 40, ismételve 68 ütem, a második 27, ismétléssel 35, visszatéréssel 51 ütem, a B oldalon levő harmadik 44 ütem az együtemes szünetet nem számítva.

Ezt a kéziratot – gyenge kontrasztossága miatt – nem tudom facsimilében közölni, azt leírtam, és a [Magyar zene 1993/2. számában a] 155-156. lapon megtalálható.

A Brassai-féle Rákóczi nóta leírás filológiai elemzése nem tartozik jelen írás tárgykörébe.[71]

A közreadás indoka az, hogy ez a kézirat az Erkel család birtokában volt, annak is Erkel Gyula ágán[72]. Vajon Brassai kinek írta le a Rákóczi nótát? Erkel Ferencnek, valamelyik zeneszerző fiának, esetleg Ábrányinak vagy Bartalusnak, s tőlük jutott a család birtokába? Részletkérdés. A lényeg az, hogy Brassai olyan fontosnak tartotta a Rákóczi nótát, hogy azt — már jóval túl a nyolcvanon is — terjesztette. Ez ifjúkorának légköréről sokat elárul. Tehát ha aggastyánkorában ezt megtette, vajon miért ne tette volna ezt meg fiatalabb korában?

Figyeljük meg, mennyi a hasonlóság a Brassai- és a Paget-féle lejegyzés között!

Ha a Brassai-féle közlést összehasonlítjuk Erkel Duo brillantjának mellékelt részeivel, azt is láthatjuk, hogy a kettő gyökere közös. Az erdélyi Rákóczi nóta változata, mind a kettő.

Reménykedjünk, talán még előkerülhet Erkel Rákóczi nótára írt zongorafantáziája is.

 

GÁRDONYI GÉZA: ERKEL MESTERE A MAGYAR ZENÉBEN[73]

 

A nyolczvanas évek végén tagja voltam a Pesti Sakkörnek. A kör elnöke Erkel Ferencz volt akkor. Nem is igen járt máshová, csak oda.

Egy téli estén ketten maradtunk utolsóknak. Nem hagyhattam ott magára. Beszélgettünk

— Kedves bátyámuram, – mondottam neki egyszer – én azt gondolom, hogy mindíg apró véletlenségek irányítják az életünket. Hogyan lett zenészszé?

Az öreg úr keserű arczú, nehézkes testű, nagyfejű ember volt. A feje mindíg a mellén lógott. Ha valakire ránézett, csak a szemöldökét emelte föl. Akkor is így nézett rám.

— Hát nem hiszi, hogy a talentum veleszületik az emberrel?

— A talentum veleszületik, de hogy a művészetnek miféle terére jut? véletlenség dolga. Maga elé nézett. Szippantott egyet-kettőt a szivarján.

—Hogy én hogyan lettem muzsikus? azt bizony már nem tudom. Igen korán kezdtem. Hanem hogy hogyan lettem magyar muzsikus, arra emlékszem. Hát csakugyan a véletlenség...

Egyszer, még kicsi diákkoromban, hazamentem vakáczióra Pozsonyból. Le az Alföldre. Még akkor nem volt vasút. Hajón jártunk Pestre. Oda meg az alföldi kocsik följártak. Egy parasztnak a kocsiján mentem haza.

Ez ugyan nem tartozik a történethez, de az öreg úr ezt bocsátotta előre – emlékezem. Megszívja megint a szivarját.

Volt nekünk egy furfangos mindenesünk. Igen szerettem azt az embert. Este is, hacsak tehettem, kiszöktem hozzá a konyhába és lestem minden szavát. Hol tréfált, hol mesélt, de nekem mindenképen a legérdekesebb ember volt a világon.

Egy este ott üldögél a tűz mellett: álmosan pipázgat. De nem is pipázott talán, csak épen hogy a szájában volt a pipa.

És amint ott ül bóbiskolva a tűzhely patkáján, hát hallom ám, hogy dúdol valamit. Valami ilyen formát: (a-gisz-a-h c1, c1-h-a-gisz a) [a kotta fakszimiléjét l. a magyar Zene 1993/2. számában is, a 124. oldalon].

Hallgat egy perczet, aztán megismétli.

Megint hallgat egyet, megint fúj egyet. A dallam hol emelkedik, hol leszáll, de csak épen annyit fúj belőle egyszere, amennyire egy lélekzetvétel épen elég.

Bámulva hallgatom. A dal bűbája és szaggatottsága megragad. Csodálkozva csodálom, hogy a dal egységét a szünetek nemhogy zavarnák, hanem inkább emelik. Pedig mondom, csak úgy halkan, bajusz alól dúdolt, s magának, mint a macska, mert félig aludt.

Én aztán lefeküdtem, de soha azt az estét nem feledtem el. Később is, hogy zenész lettem, sokat gondolkoztam ezen. Ebből értettem meg, mi a rubátó, és hogy a metronomot, a taktusmérőt hova tegye a magyar muzsikus? Csapja a földhöz.

Az a tanulatlan paraszt-mindenes, az lett a vezetőm az egész pályámon.

 

Az irodalmi jellegű visszaemlékezéseknek – Ábrányi, Gárdonyi – a zenetudomány nem sok hitelt adott. Néhány sarkítás és pár bizonyítható adattévesztés általában elég ahhoz, hogy ezeket a forrásokat elvessék. Pedig mindnek meg van a maga valóságalapja, s megfelelő kritikai elemzést megérdemelnének. Hiszen olyan adatokat, összefüggéseket tárnak fel, amelyek más források adatait megerősíthetik. Sőt, olyanokat is, amelyek sehol másutt nem szerepelhetnek.

Gárdonyi idézett novellájának hitelét az utolsó két bekezdéssel szokták kétségbe vonni, mert hát hogyan is mondhatott olyasmit a karmester Erkel, hogy a taktusmérőt csapjuk a földhöz? Hiszen a karmesternek össze kell tartania a zenekart, tehát ez képtelenség.

Pedig Erkel nagyon is tudta mit mond. A magyar zenéről beszélt, és a magyar rubátóról. És ha valaki itt metronómot használ, annak fogalma sincs a stílusról.[74]

Tehát a magyar zenének igenis vannak olyan különösségei, amihez a metronóm nem elég. Van Schumann-, Mahler-féle szabad tempókezelés, van barokk rubató, van francia souplesse, az olasz operai szabadságról nem is beszélve. Máshol sem elég a metronóm ismerete...

Próbálna csak valaki metronómmal bécsi keringőt játszani! A magyar népdalkincs felfedezése óta végképp tarthatatlan a magyar parlando-rubato stílusjegy és előadásmód tudomásul nem vétele. Ám ezt a rubatót már korábban is ismerték, ezt nem a folkloristák fedezték fel.

A magyar zene előadása szempontjából – megítélésem szerint – Gárdonyi hihetően tolmácsolja Erkel szavait.

Egyébiránt szuggesztív erővel mond el egy nagyon is hihető történetet. Talán egyszer az is kiderül, hogy ki volt az a paraszt mindenes, aki az Erkel családnál akkoriban alkalmazásban volt. [pl. a Wenckheim uradalom vagy az iskola nyilvántartásából, ahol Erkel édesapja tanító volt.]

Ám nem ezek miatt közöltem a szép elbeszélést, hanem amiatt, mert – és itt ügyeltem a hitelességre –, a Fabó Emlékkönyv eredeti rézmetszésű kottáit közöltem! Gárdonyi a Rákóczi indulót adja Erkel szájába. Annak is a 3-4. ütemét. Ezt dúdolta volna a gyermek Erkelnek a furfangos mindenes, és ez a dallam így megragadt volna Erkel emlékezetében.

És ha Gárdonyi rosszul emlékszik? Lehet. Lehet, hogy nem a Rákóczi indulót idézte fel Erkel, hanem – ez tán hihetőbb is – a Rákóczi nótát. Gárdonyi értett a zenéhez. Azt elfeledhette, hogy a Rákóczi nótából, vagy az indulóból idézett-e neki Erkel – húsz egynéhány év távlatából ez érthető is. Ám, hogy épp a Rákóczit adja Erkel szájába, ez nem lehet írói invenció.

Sok anekdota keringett arról, hogy Lisztet Erkel ismertette meg a Rákóczi indulóval, s hogy ellenkezőleg, Liszt avatta be Erkelt; hasonlóan ahhoz, hogy Berlioznak melyikük mutatta meg a Rákóczit. Nyilván mindketten megtették ezt, most másról van szó.

Adatszerűen ismert, hogy Liszt már 1823-ban pozsonyi koncertje során fantáziát játszott a Rákóczi dallamra[75].

Erkel pedig már gyerekkorában, Gyulán megismerhette a Rákóczi tematikát, s ha ott nem, Pozsonyban, legkésőbb Erdélyben, kolozsvári tartózkodása idején, hiszen a Rákóczi nóta ott igen elterjedt és ismert volt abban az időben[76].

 

IRODALOM

DÖMÖTÖR ZSUZSA-KOVÁCS MÁRIA: Liszt Ferenc magyarországi hangversenyei 1839-1840. Liszt tanulmányok, Bp. 1980.*

LEGÁNY DEZSŐ: Erkel Ferenc művei és korabeli történetük. Bp. 1975.*

MAJOR ERVIN: Erkel Ferenc műveinek jegyzéke – második bibliográfiai kísérlet. Megjelent a Magyar Zenetörténeti Tanulmányok „Írások Erkel Ferencről és a magyar zene korábbi századairól” című első kötetében, szerk. Bónis Ferenc. Bp. 1968.*

MONA ILONA: Magyar zeneműkiadók és tevékenységük 1774-1867. Műhelytanulmányok a magyar zenetörténethez, 11. kötet. MTA-ZTI kiadása, Bp. 1989.

MONA ILONA: Liszt Ferenc és a reformkor. Liszt tanulmányok, Bp. 1980.* A Zenei Lexikonban a „Rákóczi nóta” címszónál felsorolt művek.

A *-gal jelölt kiadványokat a Zeneműkiadó gondozta.

 

ILLUSZTRÁCIÓK

            124. o.: szövegközti fac-simile kottamelléklet Gárdonyi novellájához;

            130-135. o.: Erkel Rákóczi induló I. kiadás kottája;

            136-7. o.: ua. II. kiadás létező kottaoldalai;

            138. o.: G. Micheux Rákóczi indulójának első kottaoldala;

            139. o.: Erkel Rákóczi induló III. kiadásának első kottaoldala;

            140. o.: a Wagner József által kiadott könnyű Rákóczi induló első kiadásának (Erkel?) első kottaoldala;

            141. o.: ua. a Wagner-féle II. kiadás (biztos nem Erkelé) első kottaoldala;

            142-143. o.: ua. u. így a második kottaoldalak egymással szemben;

            144-147. o.: A Bátori Mária induló két Wagner József-kiadásának két kottaoldala u. ebben a két kiadványban, u. így;

            148. o.: Erkel Duo brillant, a Schott-féle első kiadás, 19. oldala;

            149-154. o.: John Paget h.m. 22-26. oldalai a (vlsz.) Brassai-féle Rákóczi nóta kottával;

            156 és 155. o.: a gyulai 75.7.1. leltári számú Brassai-féle Rákóczi-nóta lejegyzés (a lapokat a magyar zenében felcserélték);

            157. o.: Erkel Rákóczi induló (Wagner J. 1840) első kiadás címlapja Liszt mellképével;

            158. o.: Erkel Bátori Mária induló I. (hiteles) kiadásának címlapja (u. ott 1840);

            159. o.: a könnyű Rákóczi induló és a Bátori Mária induló közös második kiadásának címlapja (u. ott 1846);

            162. o.: Erkel Rákóczi induló ötödik kiadásának címlapja (Rózsavölgyi, post 1883).

 

JEGYZETEK



[1] L. Legány 16-17. számok alatt a 27-28. oldalon. A 11. szám alatt leírt hangszerelés eddig nem került elő.

[2] L. Legány 6. szám alatt a 20-23. oldalon – a Duo brillant c. hegedű-zongora fantáziában többek között a Rákóczi nóta is felbukkan. A 7. és 11. szám alatt leírt darabok eddig nem kerültek elő.

[3] Érdekes lenne végigkövetni a Rákóczi-motivikát Erkel főműveiben: operáiban. Ez megérdemelne egy nagyívű tanulmányt, ennek megírása azonban meghaladja lehetőségeimet. Ezt a témát operatörténészek figyelmébe ajánlom.

[4] Megjelent a Fabó Bertalan szerkesztette Erkel Emlékkönyv (Pátria, Bp., 1910 kiadás) 209-211. oldalán. A novellapáros címe: Apróságok Erkel életéből: az idézett első novella címe: Erkel mestere a magyar zenében, a másodiké: A Szózat meg a Himnusz.

[5] L. Legány 16. sz.

[6] Bár Berlioz újításai inkább a trio utáni kadenciaszerű visszavezetésben és a főrész visszatérésénél mutatkoznak meg. Erkel és 1840-ben még Liszt sem alakította ilyen merészen a formát. Másrészt az 1840-es Liszt-verzió sem lehetett még harmonizálás szempontjából annyira merész. L. később!

[7] Az első és a második kiadás referenciapéldányaihoz a rendezés alatt álló Széchenyi Könyvtári Erkel Emlékkiállítás miatt ben tudtam hozzáférni. – Az I. kiadásból van példány a Major hagyatékban is, ZTI 602 672 jelzeten, 25 x30 cm, csúnyán restaurált. Külső borítója vékony, halványzöld papír, rajta a réznyomatú címlapkép. Belső cím lapja nincs, az első kottás oldal a második lap hátoldalán. – Azért nem adok meg pontos méreteket, mert valamennyi kottapéldány kötött, vagy restaurált, tehát mindi körülvágták. Csak az állapítható meg, hogy B/4-es (35x25 cm), akkoriban szabványos méretű lehetett-e, vagy annál jóval kisebb, pl. B/5.

[8] Perlaska (Perlasca, Perlaszka) Domokos, rézmetsző *Bécs, 1801, † Pest, 1846. május 30. 1815-tól kezdve élt Pesten, ahol utóbb grafikai műintézetében számos metszetet készített. Önálló lapjai közül említésre méltók: A pesti magyar színház homlokképének rajza. A pesti árvíz veszélyeinek ábrázolatai. A pesti Lánchíd stb. Igen sok divatképet metszett a Honderűnek, az Életképeknek és a Pesti Divatlapnak. 1838-ban Arnot Antallal kiadta a Szrbszke Novine-t, 1839-ben a Szve Obšti Magazin Obrazah-t, melynek metszeteit is ó készítette. Kiváló gordonkaművész volt, több hangversenye volt Pesten. A Pestbudai Hangászegylet vezetőségének is tagja volt. - Megjegyzendő, hogy a Wagner-féle Rákóczi induló címlapján a Liszt-mellkép alatt szignóját is megtaláljuk: „metz Perlaska”. A Honművész viszont következetesen olaszos írásmóddal írja a nevet: Perlasca.

[9] L. Mona 389 sz. Legszebb példánya OSzK Mus pr. 2429/a. jelzeten található, a füzet 1. kolligátuma.

[10] Vagy ez a címlap is Perlaska műve lenne? Wagner Józseffel összekötötte a közös hangszer, a gordonka. – Ehhez a címlaphoz igen hasonló grafikai megoldással találkozhatunk Mona 1989. 59. oldalán, amely egy quer kottacímlap : Karl Angelus Winkhler Variations brillantes c, műve, amely 1828-30 körül jelenthetett meg Lichtlnél. Perlaska ekkor már Pesten volt. – Mauer Fülöpről semmi adatot nem találtam. Csak akkor készíthette a Rákóczi induló II. kiadás címlapját is, ha rézmetszéssel is foglalkozott. A kottakép viszont feltétlenül az ő munkája.

[11] L. Mona 355. tétele. Egyetlen példánya OSzK Z 47814, a 4. kolligatum. Ebből a kottából csak ez az egy példány létezik, sajnos ez is hiányos: a belső ív – tehát a 3-6 kottaoldal – kiesett, nincs meg. Ezért nem tűnt fel a „valódi” Rákóczy-tól eltérő terjedelem.

[12] A szakirodalom eddig erről a kiadásról csak egy közvetett adat miatt tudott: mert Wagner a későbbi Liszt-mellképes kiadásra ráírta, hogy az a harmadik kiadás, tehát kell lenni másodiknak is. Ezt a kottapéldányt csak a címlap alapján sorolták be a másik, »Rákóczy Indulója könnyű módszerben” c. könnyűen letét egyik verziójaként.

[13] A kottát l. Mona 390. sz. alatt. Legszebb példánya OSzK Ms mus 23 szám alatt, a 2. kolligátum.

[14] L. Mona 1459 szám alatt. Egy példányát láttam LFM. RGy 28455 számon, a volt főiskolai anyagban.

[15] L. D’Isoz Kálmán: A Rózsavölgyi és Társa cég története 1815-től 1908-ig. Megjelent a Magyar Zenetörténeti Tanulmányok Mosonyi Mihály és Bartók Béla emlékére kiadott kötetében, szerkesztette Bónis Ferenc, kiadta a Zeneműkiadó 1973-ban. A 178. oldalon van a minket érdeklő adat.

[16] Legszebb példánya OSzK Z 47484 jelzeten a 17. kolligátum.

[17] Ábrányi Kornél: Erkel Ferenc élete és működése. Kultúrtörténelmi korrajz. Schunda, Bp. 1895. kiadás.

[18] A Bátori Mária bemutató plakátjának fac-similéje megjelent Keresztury-Vécsey-Falvy: A magyar zenetörténet képeskönyve (Magvető, Bp. 1960 kiadás) 208. oldalán.

[19] L. Mona 1989. 187. tétel, és jegyzete. Lehet, hogy ezt a kottát rövidesen betiltották, mert csak az OSzK példánya teljes, a ZTI példányán már nincs rajta a magyar ruhás báli jelenetet ábrázoló szép rézmetszet-címlap.

[20] L. Prahács: Franz Liszts Briefe aus ungarischen Sammlungen, 49. oldal.

[21] A levél idézett részének magyar fordítása megtalálható Mona 1980. 133-134. oldalán. Az utolsó mondat helyes ortográfiával: C’est un tant soit peu imprudent.” - a francia un tant soit peu kifejezés jelentése: csak egy picit, csak egy cseppet. Tehát az utolsó mondat így hangzik: Csak ez egy kicsit meggondolatlan [dolog volt]! Lehet, hogy ez a mondat másra irányult, mint gondolnánk az első pillanatban? L. a 43. jegyzetet is.

[22] L. Dömötör-Kovács 54-57. oldalon, itt megtalálható a hangverseny plakátjának fac-similéje is.

[23] L. Mona 1980. 114-122. oldal.

[24] L. Mona 1980. 136. oldal.

[25] L. a szám – ill. az évfolyam – 207-208. oldalán.

[26] Dömötör-Kovács 77. oldalon lévő- kronológia szerint már 1839. december 29-én is a Hangászegyesület javára adott Liszt hangversenyt, tehát az 1840. január 2-i koncert már a második rendezvénye a Hangászegyesület számára.

[27] L. Magyar Zene 92/3. szám 308. oldal fac-similéjét, és a hozzá tartozó leírást a 303. oldalon, ugyanennek a tanulmánynak az előző, II. részében.

[28] L. a 20. és a 21. jegyzetet. Liszt hivatkozott levelében írja: „Probablement je n’enverrai rien á Wagner maintenant...” „Valószínűleg most semmit sem fogok Wagnernek küldeni...”. Ha tehát most már nem küld, szándékozott talán? Ez Haslingert nem érinthette kellemesen, ezért a maga részéről mindent elkövetett, hogy ne legyen a dologból semmi, és ő maradjon Liszt kiadója, legalábbis a birodalmon belül. Ezt akkor el is érte. Wagner és Haslinger viszonyáról érdekes adalékot találunk a Magyar Zene 92/3. sz. 320. oldalán, D’Isoz tanulmányában.

[29] Ismert, hogy Haslingernél egy sereg Liszt-mű jelent meg a 40-es években, tk. a Magyar Dallok, majd a Rapsodiák, Rossini és Schubert-átiratok stb. L. az előző jegyzetet is.

[30] L. Magyar Zene 92/3. 284. oldalt és a megadott forrásokat.

[31] L. Mona 1980. 129. oldal és 60. jegyzet.

[32] Nagyon valószínű, hogy Liszt befolyásos pesti támogatói már elóbb tudomást szereztek a cenzúra döntéséről, mint ahogy azt Bécsben Haslingerrel közölték volna.

[33] Figyelemre méltó, hogy Liszt csak január 28-án éjjel hagyja el Magyarországot, hisz Pestről való elutazása után még felkeresi Győrt és Pozsonyt, sőt, február 17-21. közt ismét Magyarországra látogat, Sopronban hangversenyezik, meglátogatja szülőfaluját és Kismartont. L. Dömötör-Kovács 61-70. és 78-79. oldalon. Senki sem tudott volna a pesti Rákóczi induló kiadványról? Senki se számolt volna be Lisztnek erről?

[34] L. Mona 1980. adatait, forrásait.

[35] L. Mona 1980. 96-97. oldalon Festetics gróf beadványát Kollowrat belügyminiszterhez Liszt nemessége ügyében, 117-119. oldalon a megyei közgyűlés jegyzőkönyvét, a 141-143. oldalon a Helytartótanács folyamodványát ugyane tárgyban. Mindezt elutasították. Biztos, hogy a díszkard átadásának visszataszító külföldi interpretálásában is benne volt a birodalom keze.

[36] Érdekes, hogy a hirdetés szövegét később sem korrigálták, a február 20-i számban is ugyanilyen, amikor utoljára megjelent.

[37] Ezért hirdette Wagner olyan erőteljesen a Rákóczi indulót: hogy az alatt a rövid idő alatt, amíg árusítani lehet, minél több elfogyjon.

[38] Talán ezért maradt abba február 20-án a hirdetéssorozat a Buda-Pesti Rajzolatokban?

[39] Különös, de a címlap megmaradt, és a III. kiadáson Wagner ismét felhasználhatta. Talán a cenzúrát csak a kotta érdekelte?

[40] Működött-e akkoriban a hirhedt „Cabinet noir”? L. a 26. jegyzetet is.

[41] L. a  28. jegyzetet.

[42] Georges Micheux.

[43] l. Mona 96 sz. és jegyzete.

[44] A kotta címlapja ugyanúgy maradt le, mint a már említett Tomala kottáé (l. 19. jegyzet), és az OSzK egyik Hunyadi László induló példányáé (OSzK Mus pr. 1365/b.). Nevezetesen, a címlap az első kottás oldal recto-ja, tehát a címlap nyomása szándékoltan (kénytelenségből) lemaradt. Ez (nagy valószínűséggel) cenzurális okból történhetett, hisz mindhárom darab tematikája olyan volt, amit birodalmi szempontból – bizonyos rövid enyhe periódusokat kivéve – nem szoktak eltűrni.

[45] L. a 20. és a 21. jegyzetet. Lehet hogy Liszt azért minősítette meggondolatlanságnak a pesti Rákóczi induló kiadást, mert látta a következményeket, mármint a cenzúra részéről?

[46] Lehet, hogy a Micheux-féle kiadás túlhalmozott nehézségei jelentették volna azokat a Liszt-sajátságokat, amelyeket Erkel saját közreadásába szándékosan nem vett bele? Ez talán némi leegyszerűsítés. A kritikák Liszt előadásainál mindig „fantáziát” írnak. Lehet, hogy Liszt 1840-es Rákóczi indulója már akkor komplexebb volt, mint azt a két közreadásból sejteni lehet? – Meglehet, Miller kiadó egyszerűen Erkel kiadását plagizálta. Wagner és Miller kapcsolata nem volt éppen felhőtlen, 1. Magyar Zene 92/3. 313-316. oldalán D’Isoz Kálmán írását. Ám – figyelembe véve a cenzurális kockázatot – kicsit drága mulatság lett volna, ha ez a kiadás csupán és kizárólag Wagner József konkurens kiadó bosszantására jött volna létre.

[47] L. Ungarische Nationalmelodien Z 12903, 76-86. oldal, a kotta 214. oldalán a lapalji jegyzetet!

[48] L. 12. jegyzet.

[49] W. J. P. Wagner József, Pest jelentéssel.

[50] Valamiféle anyagi vonzatot a kottákkal kapcsolatban, pl. százalék a szerzőnek az eladott példányok után, vagy kártérítés miatt fizetendő percent; tehát az illető lemezzel kapcsolatban valami tennivaló van még a kinyomtatáson és árusításon túl.

[51] A magyar posta a kialakult gyakorlat szerint betűduplázást alkalmaz a helykeletbélyegzők betűjeleinél, két esetben. Ha az illető bélyegző elveszett, akkor nem ugyanolyan jelű (pl. B) bélyegzővel pótolják, hanem megduplázzák az illető betűt így: Bb. Akkor is betűduplázás következik, ha az illető postahivatal bélyegzői számára a teljes ABC-t felhasználták; ekkor újrakezdik az ABC-t, duplázott betűkkel. Persze, ez a gyakorlat csak a századfordulóra kristályosodott ki. – Mármost ez Wagner betűjeles kiadványai esetében azt jelenti, hogy vagy azért duplázta meg az ABC kezdetén levő lemezbetűket, mert a betűzéshez már a teljes ABC-t felhasználta (ez a kiadási időpontokat nézve valószínűtlen), vagy ha a duplázott betűjű lemez a sima betűs lemeznek a második kiadása, utánnyomása. A Dd és az 1 Dd erre utal, a B és Bb ennek ellentmond.

[52] Mint már említettem, a kétívnyi kotta belső íve, a 3-6. oldalakkal kiesett, eltűnt.

[53] L feljebb a törzsszövegben: a Széchényi Könyvtárban Ms. mus 23. jelzeten levő Liszt kézirat datálása, Mező Imre megfejtése szerint: 1846. Ez a kézirat a Haslinger kiadás alapja. [Ez a kézirat van egy kötetbe fűzve a Wagner-féle III. kiadás kottájával, l. három bekezdéssel lejjebb a törzsszövegben.] A kottát l. az Ungarische Nationalmelodien c. Liszt kiadványban: Z.12903, a 76-86. oldalon, ez a budapesti összkiadás első sorozatának pótkötete.

[54] L. Magyar Zene 92/3. szám 313-322. oldalain D’Isoz Kálmán Írását.

[55] L. h. m. 28. oldal.

[56] Mona 1989. nem említi.

[57] Mauer Fülöp, l. előbb is. Vö. a kottaképet!

[58] Legány 42. oldal alsó bekezdésében írja: „Az első [kotta] már kerek egy évvel a bemutató előtt, 1843- ban megjelent. A Pesti Hírlap írja akkor (1843. 11. 12.), hogy »Wagner Józsefnél a Szervita téren kapható: Hattyúdal,. ,Hunyadi halála’ czímű új magyar dalműből (opera); szerzette és zongorára alkalmazta Erkel Ferencz, nemzeti színházi zenekar-igazgató. « A nyomtatott kottán már »Hunyadi László« az opera címe.” Ez valószínűleg egy előzetes híradás, ám eszerint a Rákóczi induló II. kiadásának és a Rákóczi indulója könnyű módszerben L betűs lemezének is ez előtt kellett keletkeznie, tehát 1843 legelején. Avagy az L betűjelzés itt mást, pl. kártérítési vagy jogdíj kötelezettséget jelentett volna Erkel javára? Megjegyzendő, hogy a Hattyúdalnak az L lemezjelű kiadása csak az egyik nyomat volt. Három kiadása létezik Wagnernél, kétféle címlappal. Az egyiken a hattyúnak kifejezetten sirálycsőre van, itt a keret kevésbé díszes. A másikon a hattyú nyakának anatómiája, valamint a test-fej aránya leginkább az ún. hattyúnyakú ősgyík nevű triászkori szauruszra emlékeztet. Ez a címlap szignált: az ornitológiai rémálmot Vidéky követte el. Itt a keret díszesebb. Ez utóbbi megjelent L lemezbetűvel is, ám impresszumos példánya is létezik. Már most, hogy melyik mikor jelent meg – ez egy másik írás tárgya. Viszont mindhárom kiadás kottagrafikája ugyanaz a rézmetszet.

[59] Párban van a későbbi Rózsavölgyi utánnyomással, ám a katalóguscédula elveszett.

[60] Ez nemcsak a korabeli politikai viszonyokon múlt, l. az 62 jegyzetet.

[61] L. Magyar Zene 92/3. 310-311. oldal.

[62] L. a 15. jegyzetben említett D’Isoz tanulmány 168-169. oldalát a tranzakció idejéről. Egy tévedést tartalmaz ez a bekezdés: a zászlós Rákóczi induló címlap nem Wagner tulajdona volt, ezt Rózsavölgyi készíttette. Avagy létezett egy negyedik Wagner-kiadás is? Ilyenből (a közgyűjteményekben legalábbis) nincs példány. A Magyar induló Rózsavölgyinél más, magyar nyelvű címlappal jelent meg: „Magyar / induló / Erzsébet / címzett / magyar / ünneplő operából”. Mivel az Erzsébet bemutatója 1857. május 6-án volt, ez a kotta is ekkor, vagy nem sokkal később jelenhetett meg. 1858 IX. 13-ig kilencszer játsszák, utána csak 1865-ben. Ez is 1857-es megjelenést indokol, semmiképp sem 1860-ast. Mégis korábban adta volna el Wagner a cégét Rózsavölgyinek?

[63] OSzK Mus pr 1362 jelzeten van egy griffes címeres példány, ára 90 fillér. Ez 1900 utáni kiadás. Ti. korábban az ár 45 krajcár volt. A századfordulón a pénzváltozás keretében 1 forint helyett 2 koronát adtak.

[64] Minden közgyűjteményben van legalább egy - mármint az olyanokban, ahol muzeális anyaggal foglalkoznak.

[65] Mona 1989. 391. sz. szerint; a 440. sz. leírásának megfelelő kottát nem találtam a megadott gyűjteményekben.

[66] Treichlinger és Wagner rossz viszonyát ismerjük. Esetleg Treichlinger a Hunyadi László kiadásánál olyan feltételt szabott volna, hogy Erkel nem dolgozhat Wagnernek bizonyos ideig?

[67] Erre bizonyítékként szolgálhat az, hogy a Rózsavölgyi-féle másodkiadásokban sok a sajtóhiba, elírás. Ez persze, az új lemezekre vonatkozik, nem az utánnyomásokra.

[68] Major 16-17. oldal. A német fordítás nyilván azért nem közli Paget ismertetését a magyar zenéről, mert a német nyelvű olvasóközönségnek kimerítő és helytállóbb értesülései voltak erről, a magyar és a pesti német nyelvű sajtó jóvoltából.

[69] Major fotómellékletben közli, h.m. 33. oldallal szemben.

[70] 210 x 251 mm méretű nyomtatott 12 soros kottapapiros, igen rossz minőségű, nagy lignintartalmű, sötétbarnára színeződött, törékeny. Restaurált. A ceruzaírás elég halvány, a sötét papíron nehezen olvasható. A kottába beírt tempó- és karakterjelzéseket összehasonlítottuk az OSzK kézirattárában levő hiteles Brassai levelekkel. Az írás dőlése azonos, vonalvezetése hasonló. Jóllehet a levelek tisztázatként íródtak, tehát nagyon rendezett írásképet mutatnak, és jóval korábbiak (a 60-as évekből), semmi olyan jelet nem találtunk, ami kizárná, hogy ez a gyulai kotta Brassai kézirata, öregkori leírása lenne. Magát a kottaírást nem tudtam azonosítani, mert – legalábbis az OszK-ban – Brassai-kottaautográf nincsen.

[71] Szíves figyelmükbe ajánlom a Zenei Lexikonban felsorolt irodalmat, abból is Domokos Mária tanulmányát (MZ 1980/3).

[72] A kéziratot Óváry Rozália, Erkel Gyula unokája ajándékozta sok más Erkel-relikviával együtt a gyulai múzeumnak, megalapozva ezzel annak Erkel-gyűjteményét.

[73] L. a 4. jegyzetben.

[74] 1960-ban a belgiumi Gent-i Királyi Operaház vezetése elhatározta, hogy a 150. születési évfordulón bemutatják Erkel Bánk bán-ját. Meg is tanulták derekasan, és elégedettek is voltak az eredménnyel. Egészen addig, amíg valakinek eszébe nem jutott, hogy meg kellene hallgatni a Bánk magyar hanglemezfelvételét. Akkor kiderült, hogy amit ők német-francia precizitással megszólaltatnak, az nem is hasonlít arra, ami a lemezen szól... S.O.S. jelzést küldtek Magyarországra, mert belátták, hogy magyar karmesterre van szükség – pedig az ottani karmester is biztosan ismerte á metronómot. Németh Amadénak jutott a megtisztelő feladat, hogy a Bánk bán-t Belgiumban premierre vihette.

[75] L. Legány Dezső: A magyar zene krónikája, Zeneműkiadó Bp. 1962 kiadás, a 262. oldalon a 187. szám. Jegyzet: 497. o.

[76] L. többek közt Brassai, Mátray és Hajdu László közléseit.