MAGYAR ZENE 1993 június (XXXIV/2) szám 111-162. oldal

KASSAI ISTVÁN:

ADATOK AZ ERKEL-KUTATÁSHOZ III. RÉSZ:

„RÁKÓCZI INDULÓ ÉS RÁKÓCZI NÓTA”

Írásom tárgya Erkel hangszeres zenéje. Ebben a részben Erkel két Rákóczi induló átiratáról[1], és egy Rákóczi nóta feldolgozásáról szólok[2].

Erkel kapcsolata a Rákóczi dallamokkal minden bizonnyal kora ifjúságában gyökerezik, és késõ öregkorában is változatlan[3]. Gárdonyi Géza egyik novellája tanúskodik errõl, ezt függelékben közlöm[4].

RÁKÓCZI INDULÓ

Erkel Rákóczi indulója 1840 legelején jelent meg[5]. Ennek az elsõ kiadásnak a kottáját teljes egészében közlöm [ld. Magyar Zene 1993/2 130-137. oldal].

Rákóczi induló formája – mint minden indulóé – a következõ séma:

/_.:A:/, /:B, A^v:/, /:C:/, /:D, C:/, A, B, A^v.

Ez ütemszámban:

/:8:/, /:9, 14:/, /:10:/, /: 10, 10:/, / 8, 9, 14.

Erkel Rákóczi indulója kissé eltérõ:

/:A¹, A²:/, /:B¹,A^v1:/, /:C:/, /:D, C:/, /:A³:/, /:B², A^v2:/

A fõrész elsõ tagját tehát duplán ismételteti, és a visszatérés is ismételt, szokástól eltérõen. Az A’ és A² rész csak harmonizálásban különbözik egymástól, a visszatérés felrakásban is más, mint az expozíció. A formálás tehát klasszikusan puritán, nincs sem elõjáték, sem Coda, átvezetõ rész vagy kadencia. A harmonizálás szintén klasszikus, különösen a visszatérésben. Nyoma sincs még a Berlioz-i merészségnek[6]‘.

Maga a felrakás adja az újdonságot: zenekarszerûen tömör, ez adja virtuozitását. Felhívom a figyelmet az A^v2 rész balkéz oktávmeneteire, illetve a C rész jobbkéz futamaira. A visszatérés balkéz tizenhatod menetei meglepõen hatásosak.

A darab Erkel életében öt kiadást ért meg. Ezek nemcsak új címlapokat, hanem különbözõ metszéseket is jelentenek.

I. kiadás. Wagner Józsefnél, Pesten, évszám és lemezszám nélkül, 1840 elején. Mérete B./4-es formátum[7]. Ára egy forint. Címlapja szép rézmetszet, Perlaska (1801-1846)[8] kiváló rézmetszõ és gordonkajátékos mûve: középen Liszt magyar ruhás mellképével, alatta zeneszerszámok és kották koszorúzott allegorikus rajza. A felirat „EMLÉKÜL / LISZT FERENCZRE RÁKÓCZI INDU ÓJA / Zongorára alkalmazva / Erkel Ferencz / Nemzeti Szinház’ elsõ karmestere által. Pr. f 1 CM, / Wagner Josef’ sajátja Pesten.” (L. a [Magyar Zene 1993/2] 157. oldalon.) A kotta ([u.ott] 130-135.1.) kõnyomatos, Mauer Fülöp munkája, külleme hasonlít a PANONIA I. kiadásaihoz. Pedáljelzés nincs. 1-6 számozott oldalt tartalmaz. Az elsõ kottás oldalon: „RÁKÓCZY INDULÓJÁ” (sic!).[9]

II. kiadás. Wagner Józsefnél, Pesten, évszám nélkül, „S” betûs lemezjelzéssel, feltételezett kiadási ideje 1840, szerintem 1843 valószínûbb. Mérete B/4-es formátum, ára 15 krajcár. A rézmetszésû címlapon: „RÁKÓCZY INDULÓJA / könnyû módszerben / ZONGORÁRA / RÁKÓCZY / MARSCH / in leichter Methode für das / PIANO FORTE / pr. 15. x. / Wagner Józsefnél Pesten”. Az elsõ kottás oldal felett: „RÁKÓCZY JNDULÓJA” (sic!) dõlt betûkkel. A címlap teljesen azonos a „Rákóczi induló könnyû módszerben” (l. késõbb!) elsõ kiadáséval. (L. [u. ott] a 158. oldalon.) Ám ez 2-7 számozott oldalakat tartalmaz. (Míg a másik csak 2-3 oldalt.) Mivel az elsõ kottás oldal a címlap versojára került, ez a kiadás csak két ív terjedelmû. A kõnyomatos kottakép hasonlít az elsõ kiadáséra. Látva a tempójelzés szinte azonos írásmódját, ezt a kottát is Mauer Fülöp készítette. (A címlap talán Perlasca munkája lehet?)[10] Az utolsó kottás oldal alsó sora itt is félig üres, mint az elsõ kiadásnál, és a litográfus itt is a záróvonal után írta ki a „Fine” feliratot, azonos betûtípussal, a két sor közé. Itt már pedáljelzés is van, bár ne lenne; a sablon nélkül beírt jelek, különösen a „pedált fel” jelzés teljesen elcsúfítja az amúgy is rendezetlenebb kottaképet. Zenei szempontból a II. kiadás eltér az I.-tõl, már a III. jegyeit viseli magán, nemcsak a pedáljelzés megléte tekintetében, vö. az 5. ütem eltérõ dallamvezetését is. [11](A nyomtatvány két létezõ – elsõ és utolsó – kottás oldalát a 136-137. oldalon közlöm.)[12] [Magyar zene 1993!2]

III. kiadás. Wagner Józsefnél, Pesten, évszám és lemezszám nélkül. Feltételezett kiadási év 1840, ám szerintem késõbbi, 1846-os kiadvány. Mérete B/4-es formátum. Ára 45 krajcár. A címlap is, a kotta is rézmetszet. A címlap azonos az elsõ kiadáséval, néhány különbség van: az árjelzés „Pr. 45. x. CM.” egy forint helyett; „Harmadik jogszerû eredeti kiadás” felirat a két legalsó sor közé teljesen eltérõ betûtípussal metszve; az egész címlapot egyenes vonalú, a sarkoknál és a függõleges oldalfelezõknél díszítményes keret övezi. Az elsõ kottás oldal fölött: „RÁKÓCZY JNDULÓJA” (L. 138. old.). A kotta 1-8 számozott oldalakat tartalmaz. A bõvülés oka az, hogy a B¹, A^v1 formarész ismétlését éppúgy, mint a visszatérés ismétlõdõ részeit, kiírja. Mivel zenei változtatással nem járt, ez csak azért történhetett, hogy a kottaoldalak megtöltsenek nyolc oldalt, tehát a belsõ két ívet kitöltsék. A kottakép gyönyörû, precíz munka. Különös a pedáljelzés: a „Pedált fel” jelzés a ma is használatos „csillag”. Tehát az a jel, ami a II. kiadásban még pedált fel jelzésként szerepel, itt már épp az ellenkezõjét jelenti. [13]

IV. kiadás. Rózsavölgyinél, évszám nélkül, R & C. 580 lemezszámon. Kiadás éve 1860. Mérete B/4. Címlapja szép litográfia, babérral és tölgylevelekkel ékes lobogó. Felirata: „MARCHE de RÁKOCZY / Rákoczy Induló / MÛVÉSZILEG ALKALMAZVA / Zongorára / Erkel Ferencz / [a széleken:] N 580 (...) Ára 80 uj kr. [középen:] Rózsavölgyi és társa / sajátja / PESTEN”. A kotta kõnyomat, 2-9 számozott oldalakkal, a III. kiadás alapján készült: még a szokatlan pedáljelzések is azonosak! Az eltérések elírásból erednek. Az elsõ kottás oldal fölött: „RÁKÓCZY JNDULÓJA.” [14]

V. kiadás. Rózsavölgyinél, évszám nélkül R. &. C°, 580. lemezszámmal. 1883 utáni kiadás[15], mivel a címeres kiadói embléma szerepel: Rózsavölgyi már cs. és kir. udvari zenemû kereskedés, Budapest és Lipcse telephellyel. Méret: B/4. A címlapon 16 Rákóczi induló kiadvány reklámja. (L. a 161. oldalon.) Egyébként a címlap azonos a IV. kiadáséval. Az elsõ kottás oldal fölött: „ RÁKÓCZY INDULÓ.”. Az eddigiek közül ez az egyetlen kiadás, ahol a tempójelzést nem az elsõ sor elé, hanem fölé írták. 2-9 számozott oldal. A pedáljelzés azonos a ma megszokottal. Ebben a kiadásban van a legtöbb elírás.[16]

A kották közti különbségeket a kritikai kiadás elõkészítése során összegyûjtöttem, de most csak a kották megjelenésének történetével foglalkozom; elsõsorban a Wagner-féle elsõ három kiadással.

A kiadvány közeljövõbeni megjelenésérõl elõször a Buda-Pesti Rajzolatok ad hírt, 1840 január 24-én az utolsó oldalon, 1/8 oldalas hirdetésben. (Ez a hirdetés egyébként a január 28., január 31., február 4., február 11., február 18., február 20-i számok utolsó oldalán is szerepel, hasonló alakban és méretben.) A szöveg központozott szedéssel és részben díszes betûkkel – a következõ:

»Wagner József mü ‘s hangáru kereskedésében / a Serviták piaczán, gróf Teleky házban legkozelebb megjelenend / „RÁKÓCZY INDULÓJA” / emlékül / LISZT FERENCZRE. / Zongorára alkalmazá azon modorban, mint azt a dicsõ müvész játszá / Erkel Ferencz. / a’ pesti magyar szinház elsõ karmestere.«

A kotta megjelenésérõl a Honmûvész február 2-i száma tudósít a 80. oldalon, egy báli beszámoló és egy divathír között:

Uj hangmü – PESTEN, Wagner  Józs. szépmüárus boltjában ‘s költségén mult napokban jelent-meg: „Emlékül Liszt Ferenczre Rákóczy indulója, zongorára alkalmazva Erkel Ferencz nemzeti szinház elsõ karmestere által.” – E’ hangmü hat oldalt foglal magas fenn álló rétban, köre metszve. Az alkalmazó törekvék azt olly modorban, miként Liszt ur játszá, minél közelitöbbleg közölni, ‘s mint tapasztaltuk, L. urnak egy két sajátságait leróva, mellyeket E. ur hihetöleg készakarva nem utánzott, nagyobb részint sikerülve is közli. Kedves emlékül vehetik ezt L. ur tisztelöi. A’ nyomtatvány igen csinos; a kömetszést Mauer Fülöp ur készité Pesten. A’ diszes czimlapot L. urnak Perlasca ur által rézbe metszett képe ékesiti, mi által e’ hangmünek kettös érdek adatott. Árra egy ezüst ft. «

A recenzens minden bizonnyal maga a szerkesztõ, Mátray Gábor volt.

Ábrányi visszaemlékezésének 31. oldalán írja[17].

»Lisztnek 1839-iki elsõ pesti hangversenyezésének másik – az egész országra, de még a külföldre is kiható – eredménye az volt, hogy a magyar zene iránti érzéket többé kiolthatatlanul oltotta be a nemzet vérébe azáltal, hogy világérdékûvé s értékûvé tette a „Rákócy - indulót” s magyar dalátiratai s rhapsodiáival polgárjogot szerzett azoknak a világ összes zenekörei’ s hangverseny-termeiben. S Erkel Ferenc legelsõ nagy diadala a magyar zene mezején ettõl fogva datálódik. Mert õ volt az a ki Liszt Rákócy-ját, amint tõle akkor játszani hallotta, azonnal zongorára átirta s vele nemcsak magát a mestert, hanem az egész zenevilágot is meglepte. Wagner József, a 30-as évek legjelesebb gordonka-mûvésze s az akkori pesti zeneélet egyik legjobban ismert alakja, ekkor már az elsõ rendszeres zenemûárusi firmának a tulajdonosa volt, ki sietett is azt kiadni s elterjeszteni az egész országban. Nem is volt akkor zongora Magyarországon, melynek támláján ne lehetett volna találni e kiadványt, mely az akkori technikai kiállításhoz mérten díszes és tetszetõs is volt Liszt arcképével a cimlapon magyar ruhában, rojtos nyakkendõvel koszorutól övedz ve s az átíró Erkel Ferenc, mint a magyar nemzeti színház karmestere nevével ellátva. Ritka mûtörténelmi példány már manapság, pedig megérdemelné, hogy minden zenével foglalkozó magyar, arany rámába foglalva õrizné, mint a magyar zeneirodalom elsõ mûvészi színvonalon álló termékét s mint emlékeztetõjét ama nevezetes mozzanatra, melytõl a magyar zene százados sírjából való feltámadását számíthatja.«

Ábrányi kiemeli, hogy Erkel mint a Nemzeti Színház karmestere szerepelt a címlapon. Láttuk, a Rajzolatok reklámjában még Pesti Magyar Színház volt írva. Hiszen akkor még ez volt a hivatalos név. Erkel nemcsak a Rákóczi induló címlapján propagálja az új elnevezést. Elsõ operájának, a Bátori Máriának 1840. augusztus 8-i bemutatóját hirdetõ plakátján áll elõször a Nemzeti Színház neve így[18], a színház saját nyomtatványán.

Nem tudjuk, kinek az ötlete volt a névváltoztatás, ám hogy Erkel tevékenyen mûködött érte, az bizonyítható.

Ábrányi – minden túlzása ellenére – helyesen érzékelteti Erkel Rákóczi induló kiadványának jelentõségét a magyar zenetörténet szempontjából. 1833-ban Tomala Ferdinánd még csak elrejtve, 3/4 metrumba (!) kényszerítve közli a Rákóczi indulót, „ Kerengõk magyar szellemben” c. táncsorozatában[19]. Erkel kiadványa az elsõ Rákóczi induló, amely önálló kottaként megjelent Pesten.

Tudott, hogy Liszt pesti hangversenyeire tisztán magyar nyelvû jegyeket nyomatott, ami akkoriban példa nélkül állt. Erkel Rákóczi indulójának címlapja szintén tisztán magyar nyelvû. S itt nem az a fontos, hogy vajon ez volt-e az elsõ tisztán magyar nyelvû magyar kottacímlap, hanem az, hogy a kiadó és a közreadó Liszt szellemében járt el.

Ismert, hogy Liszt mégis megsértõdött, és kalózkiadványnak minõsítette ezt a kottát. Lássuk, milyen körülmények miatt jutott erre az álláspontra.

Idézem a vonatkozó levélrészlet francia szövegét, kissé bõvebben. Kelt Lipcsében, 1840. március 21-én, Festetics Leónak[20].

„... J’ ai écrit encore 3 où 4 nouvelles Hongroises dont tu ne seras mécontent j’espère. Probablement je n’ enverrai rien àWagner maintenant que tout cela est passé, je suis loin de croire ses comptes de concert scrupuleusement exact – je parierai 10 contre un qu’il a fait un bénéfice passablement considérable – les deux dernières fois surtout. Haslinger m’a confirme dans cette idée – il était désolée que je me soumis entre ses mains. (Ceci entre nous n’est ce pas?)

La publication de Rákoczy Marsch par Erkl m’a d’ailleurs souverainement déplu. C’est une tant soi peu imprudent![21]

Sorban haladva, az elsõ pontban írja, hogy megszakítja a kapcsolatot Wagnerrel, nem küld neki darabot kiadásra, mert azt hiszi, hogy legutóbbi két pesti koncertjének bevételébõl Wagner sikkasztott volna. Ebben Haslinger megerõsíti. Második pontban visszatetszõnek találja Erkel Rákóczi induló kiadását, sõt, meggondolatlan lépésnek nevezi azt.

Az elsõ vádpont cáfolata egyszerû.

Liszt 1840. január 11-én hangversenyt ad a Nemzeti Conservatorium pénzalapjának megteremtésére[22]. 13-án Pest vármegye közgyûlésén Liszt jelenlétében felolvassák az alapítványlevelet, mely 1.500,– forintról szól[23]. Ám február 11-én Pest megye pénztárosa jelenti, hogy csak 1.377 forint 12 krajcárt vett át[24]. Ebbõl ered a sikkasztás gyanúja. A Honmûvész március 29-i száma véget vet a találgatásoknak – nyolc nappal Liszt vádoló levelének kelte után[25].

»Liszt Ferencz jótékony alapitványai Pesten. – Emlékezni fognak t. olvasóink hogy jeles müvész hazánkfija, Liszt Ferencz ur, Pesten létekor, f. e. jan. 2-kán a’ pest-budai hangászegyesület pénzalapjának javára, jan. 11-kén pedig a’ Pesten felállitandó nemzeti conservatorium pénzalapjának megkezdésére hangversenyeket adott. Kötelességünknek tartjuk tehát a’ t. közönséget e’ két hangverseny sikerérõl tudósitani. – Az elsö hangversenynek egész jövedelme volt: 1012 ft. ezüstben; ebböl levonatván a’ 121 ft. 2 krra pengö pénzben terjedett költség, maradt tiszta jövedelem 917 ft. 58 kr. ezüstben, mellyeket L. ur f. e. jan. 6-kán költ ‘s magyar nyelven irott alapitványi levele értelmében olly kikötéssel ajándékozott volt a’ hangászegyesületnek, hogy ez utóbbi azt kamatozásra forditsa, ‘s csupán kamatjait használhassa; ha pedig egykor az intézet egyesülne a’ Pesten felállitandó nemzeti conservatoriummal, a’ nevezett tökepénz ez utóbbi intézet tökéjéhez csatoltassék. – A’ conservatorium javára adatott hangverseny jövedelme volt: 1572 ft. 30 kr. ezüstben. – Ebböl a’ szinházi rendezöség által tétetett költségek 54 ft. 4 krra – a’ hangászegyesület által beszámitott kiadások pedig 141 ft. 14 krra, igy öszvesen a’ költségek 195 ft. 18 krra terjedtek ezüstben, mellyek levonatván a’ bejött pénzbõl, maradt tiszta jövedelem 1377 ft. 12 kr. – E’ mennyiség felöl Liszt ur t. n. Pest vgye f. e. jan. 13-kán tartatott közgyülésében személyesen jelen levén, a’ t. n. vgyének magyarul irtt nyilatkozást nyujtott-be, mellynek értelmében a’ nevezett hangverseny tiszta jövedelmét a’ Pesten felállitandó nemzeti conservatorium alappénzének megkezdésére szentelé, ugy azonban, hogy e’ mennyiséget a’ t. vgye általvenni, kamatozásra kiadni, ‘s kamatjait addig is, mig a’ conservatorium felállittatik, a’ pestbudai hangászegyesület által alapitott énekiskola pénztárába évenként kiszolgáltatni sziveskedjék. – Sokan nem tudván, mi joggal avatkozott a’ hangászegyesület ez utóbbi nevezett hangverseny jövedelmének ‘s költségeinek ügyeibe, az e’ nem-tudásból származott balvélemény eloszlatása végett nem tartjuk szükségtelennek a’ következõ felvilágosítást. – Liszt ur e’ hangversenyhez segédmüködését kérte a’ hangászegyesületnek; annak elnökére ‘s igazgató választmányára bizta az egész hangversenynek elrendezését, bármilly költségeknek megtételét ‘s a’ jövedelemnek általvételét (mert a’ hangverseny elött ugy nyilatkozék a’ mûvész, hogy a’ bejövendö egész pénzmennyiséget a’ hangászegyesületre bizza, hogy azt emez kamatozásra ‘s kamatjait az általa alapitott énekiskolára fordítsa, mind addig, mig a’ conservatorium felállittatik.) Igy történt tehát, hogy a’ hangászegyesület mtgos elnöke által e’ czélra kinevezett biztosság a’ hangverseny jövedelmére ‘s költségeire ügyelvén, azok iránt illetö lépéseit megtette, a’ számadásokat pedig (miután hangverseny után két nappal L. úr a’ t. n. vgye kezelésére bizá a’ bejött tiszta jövedelmet) a’ fennmaradt pénzzel együtt a’ t. megyebeli pénztárnoknak benyujtá, honnan az Duna-Pataj városnak adatott-ki kölcsön fejében.

Tehát a Nemzeti Conservatorium Alapítvány összegét nem Wagner József kurtította meg, a keresett összeget a Hangászegyesület vonta le, költségtérítésként. Ez a költségtérítés méltánytalanul nagy summa volt, ráadásul etikai szempontból jogosulatlan is. Egyrészt jótékonysági koncerten nem illik ilyen számlákat benyújtani. Másrészt Liszt január 2-án, mindössze kilenc nappal a szóban forgó hangversenyt megelõzõen, majd’ ezer forintnyi alapítványt tett éppen a Hangászegyesület javára[26], amit illett volna nem elfelejteni, s a nagyvonalúságot nagyvonalúsággal viszonozni.

A lényeg az, hogy nem Wagner József csapolta meg az alapítvány pénzét. Hogy Haslinger miért tartotta ezt valószerûnek, arra még visszatérek, ám nem biztos, hogy Liszt Wagner bûnösségérõl száz százalékig meg lett volna gyõzõdve. Valószínû, hogy igen pontos értesülései voltak a Pesten történtekrõl.

Liszt levelét Festetics Leónak írta, aki ebben az idõben a Hangászegyesület feje volt. Talán éppen azért vádolta benne meg így Wagnert, hogy a gróf értsen belõle? Mindenesetre Liszt levelének kelte után nyolc nappal már megjelenik a Honmûvész idézett elszámolása... amely precíz ugyan, de kevéssé meggyõzõ.

Erkel pesti Rákóczi induló kiadásának történetérõl – a meglevõ adatokat összevéve – a következõ feltételezett történetet állítottam össze.

Erkel már korábban játszotta a Rákóczi nótát nyilvánosan, zenekarral is Számon tartja a zenetudomány a Rákóczi induló olyan zenekaros produkcióját, melynek hangszerelése nagy valószínûséggel szintén Erkeltõl származik. Ezekrõl az 1838-39-bõl ismert, de elveszett darabokról dr. Legány Dezsõ monográfiájának 7., 11., és 12. száma alatt olvashatunk bõvebben.

Gondolhatjuk, milyen hatást tett Erkelre, amikor elõször hallotta a Rákóczi indulót Liszt zseniális elõadásában. Nagyon is elképzelhetõ, hogy mihelyst hazaért a hangversenyrõl, azonnal lejegyezte a lényegét. – Ezt egyébként Ernst Capriccio-jával bizonyítottan megtette, pedig az csak hegedûdarab[27].

Tudjuk, hogy Wagner József darabokat kért Liszttõl[28], hogy azokat Magyarországon megjelentethesse. Nyilván elsõsorban magyar dalátiratokat szeretett volna, ezeket azonban Haslinger már lekötötte[29].

Erkel Wagnert még gyerekkorából, Gyuláról ismerte[30]. Amennyiben tehát Erkel leírta, vagy csak meg is jegyezte Liszt Rákóczi indulóját, már pusztán a virtus kedvéért is eljátszhatta azt baráti körben: ha ez megtörtént, Wagner vagy hallotta azt, vagy tudomást szerzett róla.

Liszt már Pozsonyból írja Marie d’Agoult-nak, hogy a bécsi cenzúra nem engedélyezte Rákóczi indulójának megjelenését[31]. Ez nem csöndben szokott történni, hanem legalábbis a szakma azonnali tudomást szerez róla, hisz sok kézen keresztülmegy a dolog.

Lisztnek ez a levele 1840. január 23-án íródott, és legkésõbb eddig már Pestre is eljutott a hír – (ha nem elõbb ...)[32]. Másnap, január 24-én jelenik meg a Rajzolatok elsõ híradása: Wagner megjelenteti a Rákóczi indulót Erkel átiratában, úgy ahogy azt Liszt játszotta.[33]

Az, hogy az Induló már január legvégén, vagy február elsején megjelent, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a kiadványt hónapokkal azelõtt már elõkészítették. A litográfus egy nap alatt egy oldalt meg tud csinálni, sõt többet is, ha gyakorlott. A rézmetszésû címlapot másik ember készítette, így elképzelhetõ, hogy a nyomtatásban mindössze hatoldalnyi kotta hét-nyolc nap alatt a boltba kerülhetett.

Lehetetlen, hogy Wagner meg tudta volna nyerni Erkelt a kiadáshoz, ha ennek az ára az, hogy Lisztet magukra haragítják. Ez egyikõjüknek sem volt érdeke.

Egyes bécsi köröket nagyon is irritálta Liszt kiállása magyarsága mellett, ezt mutatja az állandó titkosrendõri felügyelet is[34]. A hatalom elsõ komolyabb retorziója ez a cenzurális lépés volt[35]: a Rákóczi induló bécsi kiadásának letiltása, amely nemcsak a magyarság érzelmeit, hanem magát Lisztet is, személyében, megsértette. Nem is volt más e rendelet célja.

Mihelyt Wagner – vagy befolyásos ismerõse – errõl tudomást szerzett, azonnal felmerülhetett, hogy ezt az inzultust helyre kellene hozni. Kézenfekvõ, hogy a mûvet Pesten kell kiadni, ha Bécsben betiltották. Ám az eredeti Liszt-átiratot lekötötte Haslinger. Így nincs más lehetõség, úgy kell kiadni a darabot, hogy megkerüljék ezt a csapdát.

Mivel a bécsi cenzúra betiltotta az eredeti Liszt-változatot, így ennek pesti kiadása sem lehetett hosszú életû: hisz a bécsi urak Pesten is urak voltak. Tehát az, hogy a kiadás felmerült, sõt, reklámmal beharangozták, és meg is valósulhatott, üzleti forgalomba került – nem lett volna lehetséges befolyásos magyar körök erõteljes támogatása nélkül.

A Rajzolatok elsõ reklámja a bizonyíték arra, hogy a kiadó lóhalálában dolgozott – itt Erkel még pesti magyar színházi karmesterként van feltüntetve, míg a címlapon már mint a nemzeti színház karmestere szerepelⁱ[36]. Újabb kis döfés a bécsi uraknak.

Ám Wagner óvatos vállalkozó volt. A címlapot rézbe metszette, de a kottát csak kõre, amely jóval rövidebb életû és fõleg olcsóbb nyomási eljárás, mint a réznyomat. Bizonyára élt a gyanúperrel, hogy elõbb-utóbb be fogják tiltani a kiadást – ez azzal jár, hogy a nyomóeszközöket meg kell semmisíteni. Talán ezért szabott a kiadványnak elég magas árat: addig a rövid ideig, amíg a kottát árusíthatja, be kellett jöjjön az elõállítási költség[37].

A létezõ néhány elsõkiadású kottapéldány mindegyike tiszta rajzú, éles nyomat. Maszatos, kopott egy sincs köztük. Ezért gondolom, hogy az árusítás megkezdését követõen nemsokára megérkezhetett Pestre a bécsi határozat...[38]. A címlap rézlemezét azonban sikerült megmenteni[39].

Az egyetlen kérdõjel az, hogy vajon miért nem értesítették Lisztet errõl a pesti akcióról? Vagy talán ezt meg is tették, ám fennakadt az éber titkosrendõrség hálóján?[40]

Az ügy egyetlen valódi kárvallottja Haslinger. Nem csoda hát, ha igyekszik Wagnert Liszt elõtt a lehetõ legrosszabb színben feltüntetni, olyannyira, hogy még a rágalmazástól sem riad vissza. Elsõdleges célját el is éri: Liszt nem küld Wagnernek mûvet kiadásra, s így Haslinger megszabadult a veszedelmes konkurrenstõl[41].

Merõben egyoldalú lenne azonban ezért a kiadványért Erkelt és Wagnert szégyenpadra ültetni, hiszen még ebben az 1840-es évben (talán épp a Wagner-féle kiadvány betiltása után) egy másik Rákóczi induló is megjelent Pesten: „RÁKOCZY / Marsch / (:nach der Art wie selben Hr. LISZT in seinen Concerten spielte:) / arrangirt / für das / PIANOFORTE / von / G. MICHEUZ[42]/ PESTH / bey C. Miller, grosse Brückgasse” év és lemezszám nélküli kotta.[43] Az OSzK példánya teljes, ám ZTI példányának már nincs címlapja! A címlap verso-ján a kotta fölött ennyi áll: „UNGARISCHER (!) MARSCH / arangirt von G. MICHEUZ.” (I. 160. old.) Ebbõl arra következtetek, hogy ebbõl a kiadványból biztosan cenzurális bonyodalom támadt[44].

Miért vállalta ezt Miller (is)? Fõleg akkor, ha ez a kiadás azt is maga után vonta volna, hogy emiatt rá is megharagszik Liszt?

Kár, hogy nincs meg a válasz, amit Festetics Leó küldött Lisztnek, 1840. március 21-i levelére, magyarázatként. A zenetudománynak csak ez az egy Liszt-levél maradt fenn ez ügyben[45], viszont annak nincs nyoma, hogy Liszt a Micheux-féle átdolgozás miatt megneheztelt volna, sõt mint látni fogjuk, az Erkel-féle átdolgozás III. kiadása már „jogszerûen”, minden bizonnyal Liszt tudtával és beleegyezésével lát majd napvilágot.

Összegezve, meglátásom szerint Erkel Rákóczi indulójának elsõ kiadása nem jöhetett volna létre a körülmények összjátéka nélkül. Biztos, hogy a lejegyzés megmaradt volna Erkel vázlatai közt, ha nincs a bécsi cenzúra letiltó döntése. Wagner kottája pedig nem jelenhetett volna meg, ha azt befolyásos magyarok nem támogatják – talán kezdeményezik. Mindenesetre van valami kurucos abban, hogy a bécsi letiltás után Pesten két Rákóczi induló is megjelenik, egymás után... Az egyiket a magyarruhás Liszt képe díszíti (az átdolgozó Erkel, a nemzeti színházi karmester); míg – valószínûleg ennek a betiltása után – a másik, már német nyelvû címlappal (ennek az átdolgozója a bécsi Georg Micheux...).

Érdekes összehasonlítani a két letétet. Erkelé ökonomikus, logikus, Micheux-é tele van tûzdelve szinte lehetetlen nehézségekkel. Erkel tehát arra figyelt, hogyan játszik Liszt, míg Micheux arra, hogy mit játszik[46]. Elvi különbség. A Micheux leírás kiadásának elsõ kottás oldalát megtalálják a 139. oldalon.

Lehet, hogy Liszt neheztelése is erre vezethetõ vissza. Erkel talán olyan jól visszaadta a lejátszás lényegét, hogy ez lehetetlenné tette az eredeti kiadását a továbbiakban. Liszt 1846-ban átdolgozta a Rákóczi indulót, ez meg is jelent a pesti összkiadás I. sorozatának pótkötetében[47] Ha összehasonlítjuk ezt a faktúrát Erkel zongoraszólamával – Micheux-é azzal teljesen megegyezik, csak túlhalmozza a nehézségeket – már szinte semmi közös vonást nem találunk. Kivéve a trió felfelé irányuló passzázsait, Liszt a darabot teljesen átdolgozta. Sokkal modernebb, izgalmasabb a darab, formailag éppúgy, mint harmonizálásban.

Erkel és Micheux egyszerre nem tévedhetett: 1840-ben Liszt tényleg abban a formában és harmonizálásban játszhatta a Rákóczi indulót, ahogyan õk közreadták. Mivel ezek a kiadások mindenképpen közrejátszottak abban, hogy Liszt átírja a darabot, az utókor is, sõt maga Liszt is csak nyert a dolgon.

Hangsúlyozom, hogy ez a történet fikció, ám ismerve Erkel késõbbi mûködését és kapcsolatát Liszttel, a korabeli magyar viszonyokat, és fõleg azt, hogy a magyar reformkor hogy igyekezett a bécsi hatalmat, így a bécsi cenzúrát is lerázni magáról, célszerûnek tartottam mindezt leírni. De a téma további kutatásokat igényel, elsõsorban a császárváros levéltáraiban.

Erkel Rákóczi Indulójának második kiadása eddig nem volt ismeretes[48]. Nem csoda, hisz a kotta Erkel és Liszt neve nélkül jelent meg, és címlapja azonos egy másik kiadványéval, a Rákóczi induló könnyû módszerben c. letéttel.

Elõször is tisztázni kell, hogy mikor jelent meg a kotta. Ebben az „S” lemezjelzés lehet segítségünkre.

Mona Ilona monográfiájában a betûjeles kiadványokat 343-369 számok alatt találjuk. 363-369 számon JW, WJ, IW és WI betûjeleket találunk, ezek Wagner nevének kezdõbetûi. 359-362 számok között W. J. P. 1., W. J. P. 2., W. J. P. 3.: valódi lemezszámokat találunk[49], a legutóbbi, 3-ast két darabnál is. Mind a négy kotta Egressy-mû.

Valódi betûjeles lemezek a 343-358 számok alatt vannak. Ezek:

Tehát láthatjuk, hogy ezek a betûjeles kiadványok 1841-44 között kerültek kiadásra. További kutatást igényel, hogy miért használt Wagner néha lemezjelzést, máshol nem? Talán ennek üzleti oka lett volna?[50]

Megfejtendõ, Wagner miért ismételte néha a betûjeleket. Aa, Bb stb.[51]^.

A minket érdekelõ S jelû kotta környezetében az L, 0, Q, W és X jelû kották 1843-ban, a távolabb esõ V 1844-ben, míg a D és F 1842-ben jelentek meg. Ha tehát van valami következetesség a lemezbetûzésben, úgy a Rákóczi induló Liszt–Erkel átiratának II. kiadása 1843-ban jelenhetett meg.

Ha egyáltalán megjelent!

Egyetlen példány létezik az OSzK-ban, az is hiányos[52]. Luxus minõségû, éles nyomat. Nem lehetetlen, hogy a kottát a cenzúra még megjelenés elõtt elkobozta, a lemezeket megsemmisítette. Ez az egyetlen megmaradt példány egy olyan összekötött albumban van, amely nyilván egy nagyon elõkelõ helyrõl származik, ahol ráadásul ezeket a kottákat nagyon is megbecsülhették. A megjelentetés elõtt a próbanyomatot szét kellett küldeni, hivatalokba. Lehet, hogy ez a példány is egy ilyen próbanyomat?

Más is erre – mármint a betiltásra – utal. Az ugyanis nehezen képzelhetõ el, hogy Wagner össze akart volna veszni Erkellel azon, hogy Rákóczi indulójából egy olyan kalózkiadást csinál, amin nincs a szerzõ neve feltüntetve. Ám ha ezt fel is tennénk, mégis, Wagner honnan vette volna az új pedáljelzéseket, azokat a pedáljelzéseket, amelyek a III., már „jogszerû” kiadásban is benne vannak? A kiadás nem készülhetett Erkel tudta nélkül, hisz az 5. ütemben még a dallamvonalon is változtatott! Nyilván Erkel korrektúrát adott Wagnernek az I. kiadás lenyomatából, a következõ kiadás számára.

Felteszem, ha Wagner ismét ki akarta adni a Rákóczi indulót, ezt talán éppen azokban a befolyásos emberekben bízva próbálta meg, akik az I. kiadást is átsegítették a kezdeti buktatókon. Ám Erkel – talán mert a színház érdekében nem akart összeütközést a még befolyásosabb (bécsi) körökkel – nem vállalta a nyílt szereplést. De lehet, hogy erre nem is lett volna mód.

Hidegebb szelek fújhattak, mint 1840-ben, hiszen lám, a címlap kétnyelvû (ellentétben az I. kiadásénak tisztán magyar címlapjával.) Liszt magyarruhás képe csak még inkább provokálólag hatott volna, ezért készíttet Wagner új, semleges metszetet. Nem hazardíroz: a kotta ezúttal is litográfia. Ez olcsóbb, nem fáj annyira, ha összetörik...

Ennek a kottának mára hirdetését sem lehetett megtalálnia korabeli lapokban. Ha Wagner valóban nem hirdette a kottát – úgy az már nem is kerülhetett kereskedelmi forgalomba, vagy annak esélye, hogy forgalomba került volna, jóval csekélyebb volt, mint az I. kiadásnál. A hirdetés költséges, és Wagner nem volt szerencsejátékos. Mindenesetre ennek a rejtélyes kiadásnak az adatszerû feltárása megérdemelne némi búvárkodást az 1843-as (és ‘42-es) sajtóban és a cenzúra levéltári adatai között.

A III. kiadás évét eddig 1840-re tették, ám véleményem szerint ez a kiadás jóval késõbbi.

A kottaképet igen gondosan átnézték, a bevezetõben leírt módon kibõvítették, és az így nyolcoldalas kottát rézbe metszették. Ez költséges dolog volt, és ha cenzurális nehézségnek a gyanúja is fölmerülhetett volna, úgy kockázatos is. Éppen annyival kockázatosabb, mint amennyivel a réznyomás drágább az eddigi kiadások litográfiáinál. Ezt Wagner nem vállalhatta, tehát biztosra ment.

Ennek az ideje csak akkor jöhetett el, amikor már elterjedt a szakmában, hogy a bécsi cenzúra engedélyezi Haslinger Rákóczi induló kiadását, Liszt új, átdolgozott verzióját. Ez 1846-ban történt[53].

Ekkor Wagner elõvette az I. kiadás gyönyörû rézbe metszett címlapját, díszes keretet és új árjelzést vésetett rá (óh, láss csodát, az ár egynegyed forinttal mérsékeltebb, mint hat évvel ezelõtt!).

Rávésette, hogy „Harmadik jogszerû eredeti kiadás”. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az eddigi két kiadás nem volt jogszerû (betiltották!). Másrészt azt, hogy a cenzúra már nem emelhetett vétót az új, III. kiadás ellen, mert lám, Bécsben már engedélyezik (engedélyezték) a Rákóczi indulót, és ez precedens értékû. Most már nem kellett tartani a policájtól, megcsináltatta hát a kottát is rézmetszetben, tehát hosszútávra, nem úgy mint eddig.

Érdekes, hogy a Széchényi Könyvtár már említett példánya éppen azzal a Liszt-kézirattal van összekötve, amely az 1846-os Haslinger kiadás forrása, alapja volt. Vajon ki, és mikor kötötte egybe a két kottát, és milyen okból?

Talán Liszté [vagy éppen Erkelé] volt ez a kotta?

Valószínû, hogy Wagner rögtön küldött példányt Lisztnek. Nincs adat arra, hogy Liszt tiltakozott volna ez ellen a kiadás ellen. Igaz, hogy az 1846-os Liszt Rákóczi induló már alig emlékeztet az 1840-es magyarországi közreadásokra.

Ez a III. kiadás minden szempontból a legjobb a tárgyalt öt közül. Látszik, hogy Wagner kivételes gondossággal készítette elõ.

A sors fintora, hogy végül ez az örökkévalóságnak szánt, mûvészi tökéllyel kivitelezett III. kiadás is a policáj áldozata lett. 1849-ben, az összeomlás utáni rendõruralom idején a lemezeket minden bizonnyal megsemmisítették. Ha nem így lett volna, akkor Rózsavölgyi, aki Wagner teljes készletét megvásárolta, nyomólemezekkel és maradék kottakészlettel, metszetekkel és mindennel együtt, bizonyára sietett volna ezt a történelmi becsû és igen tetszetõs kottát újranyomni. Mint azt Erkel Hunyadi Hattyúdalának metszett címlapos kottájával is tette. Ám 1860-ban új, külsõleg-belsõleg sokkal jellegtelenebb címlappal és grafikával nyomtatta ki a mû IV. kiadását. Ha a III. kiadás lemezei rendelkezésére állnak, úgy legalább a kottás lemezeket biztosan használta volna. Az új kiadáshoz minden bizonnyal egy elfekvõ kottapéldányt vett alapul.

Elnézést kérek azért, hogy ebben az írásban kevésbé voltam adatszerû, mint ez egy tudományos publikációban szokásos. Ám remélem, sikerült némi kételkedést támasztanom azzal az elterjedt állítással szemben, hogy ezekbõl a kiadásokból Wagner József kiadónak óriási üzleti haszna lett volna. Úgy vélem, több volt a gond, mint a haszon.

Egyáltalán, ha kereskedelmi etikátlanságról van szó az 1840-es évek magyar kottakiadásában, úgy miért rögtön Wagner neve merül fel? Talán mert neki nem volt elég vagyona s befolyása ahhoz, hogy hatásosan intrikáljon szaktársai ellen?[54]

Talán sikerült érzékeltetnem, hogy a reformkor Magyarországán nem a hiénaszellem volt hegemon, és ha volt is ennek megtestesítõje az nem Wagner József volt, a Szózat és a Himnusz elsõ kiadója.

RÁKÓCZY INDULÓJA KÖNNYÛ MÓDSZERBEN

A darabot legrészletesebben dr. Legány Dezsõ említi, monográfiájának 17. száma alatt[55].

A kottákat kézbe véve rögtön látható, hogy két egymástól eltérõ könnyû átiratról van szó.

Kérdés ezután, hogy vajon mindkettõ Erkel mûve-e, avagy egyik sem? Hiszen a szerzõ neve egyik kiadványon sincs egyértelmûen megnevezve.

Megnéztem az 1848 elõtti anonim Rákóczi induló kottákat. Treichlingernél megjelent kettõ is, elég primitív letétek, l. Mona 519. és 558. számok alatt. Ezek azonban mára Berlioz induló hatását tükrözik a jellegzetes bevezetõ fanfárral.

Az 1840-es Liszt Rákóczi induló nyomán készült közreadások formáját a Legánynál jelzett két kis átirat követi.

Az elsõ Wagner Józsefnél jelent meg, évszám nélkül, „L” lemezbetûjelzéssel[56]. Címlapja azonos az Erkel-féle Rákóczi induló közreadás II. kiadásának borítójával. Az elsõ kottás oldal fölött írott betûkkel „Rákóczy Indulója”. Mérete 335 x 257 mm, azaz B/4, 2-3 számozott oldalakat tartalmaz, mindössze egy ív. A kõnyomatos kottát ugyanaz készítette, aki a Rákóczi induló II. kiadásáét[57]. Egyetlen fellelhetõ pld. az OSzK ZR 11. jelzeten található, védõkötésben, ám meglehetõsen rossz állapotban.

A kotta három szempontból különös.

1.      Azonos a címlapja a Rákóczi induló II. kiadásáéval.

2.      Azonos a lemezbetûje Erkel Hunyadi Hattyúdalának kottájáéval – mármint annak elsõ kiadásáéval.

3.      Eredetileg más volt a lemezbetû. Az L elõtt ugyanis jól látható az eltávolított S betû: ami azonos a Rákóczi induló I. kiadásának betûjelével, s amely kotta címlapja ezt a kiadványt is borítja.

Adódik tehát, hogy ez az L betûs könnyített Rákóczi induló az S betûs II. kiadással egyidõben készülhetett, és valószínûleg ez is hasonlóan rövid életû lehetett, l. ott.

A kiadvány ugyanazt a lemezbetût viseli, amit Erkel Hattyúdala. Ebbõl az következhet, hogy amikor a. Hattyúdal megjelent, akkor ez a kiadvány már nem létezett[58].

Az azonos lemezbetû azt jelentené, hogy ez a Rákóczi induló könnyû módszerben Erkel mûve lenne? A zongoraszólam mindenesetre racionálisan van felépítve, nem annyira szimpla, mint pl. a Treichlinger-féle könnyû Rákóczi indulók letétje.

Az mindenesetre biztos, hogy a kotta 1843-ban jelent meg –l. az elõzõ fejezetben felsorolt betûjeles kiadványokat – méghozzá a Hattyúdal megjelenése elõtt.

A másik könnyített Rákóczi induló is Wagner Józsefnél jelent meg elõször, évszám nélkül, ám J. W. N° 44. lemezszámmal. Érdekes a címlap, mert részben azonos az elõzõével. A felsõ rész nyomata megegyezik, a szöveg és a díszítõelemek is. Alul átvésték a szöveget. RÁKÓCZY / INDULÓJA / könnyû módszerben / ZONGORÁRA / [innen eltér, még a betûtípus is más] és / BÁTORI MÁRIA / Indulója / Erkel Ferencztõl / pr. 24. x. / Pesten / Wágner József’ tulajdona”. 2-5. számozott kottaoldalak. Az elsõ kottás oldalon „Rákóczy Indulója.”, a harmadikon (számozva 4.) „Jnduló Bátori Mária operábúl.” Itt a szerzõ neve is ki van írva: „Erkel F^tõl. Az egyetlen létezõ példány a LFM BSz 47004. jelzeten került elõ[59]. Ennek a kiadásnak az éve biztosan 1846, amikor Treichlinger is kiadta elsõ Rákóczi indulóit, és amikor a Liszt–Erkel Rákóczi induló III. kiadása is megjelenhetett.

Ennek a kottának második kiadása is ismert.

Rózsavölgyi kiadta változatlan utánnyomásként, csak az árat: „Ára 45. uj kr.”, a kiadó nevét: „Rózsavölgyi és társa sajátja” vésette át a címlapon, és módosította a lemezszámot: „R. &. C^o. 290.”.

A lemezszám alapján a kiadás évét 1857-re tehetnénk, ami korainak tûnik[60]. Valószínûbb 1860, amikor Rózsavölgyi több Wagner Józseftõl átvett kottát újra kiadott, így Erkeltõl a Hattyúdalt az eredeti lemezek utánnyomásával, az Elégia és Capriccio III.[61], valamint a Rákóczi induló IV. kiadását új klisékrõl.

Rózsavölgyinél 267. lemezszámon, szintén 1857-ben (?) megjelent a Magyar Induló is Erkeltõl. Ez szintén Wagnertõl átvett változatlan utánnyomás. Ez azt jelenti, hogy Wagner már 1858-nál korábban[62] eladta bizonyos készleteit Rózsavölgyinek? Vagy mind a Magyar induló, mind a Rákóczi–Bátori induló 1860-ban jelent volna meg, csak Rózsavölgyi felhasznált két olyan korábbi lemezszámot, amely már lefutott és többé ki nem adandó zeneszámok kottáit jelezte?

Ez a Rákóczi–Bátori induló még a századforduló után is utánnyomásra került[63]. Egy szép példány van a LFM BSz. 47005 jelzeten, nem ritkaság[64].

Ebben a kottában a Rákóczi induló más, mint az elõzõleg ismertetett L betûs Wagner kiadványban.

Azt, hogy melyik letét Erkelé, mindkettõ, az L betûs, vagy egyik sem? Ehhez a Bátori Mária induló I. kiadásának ismerete közelebb vihet.

Wagner Józsefnél jelent meg a Bátori Mária induló, évszám és lemezszám nélkül. Címlapján: „INDULO / (Marsch) / BÁTORI MÁRIA / eredeti operából / ZONGORÁRA / Erkel Ferencztól / ára 15. Xr. / Wágner Józsefnél / Pesten”.

Mindössze két kottás oldalt tartalmaz, így a kiadvány egy ívnyi. Az elsõ kottás oldal fölött „Zongora.”, itt egyébként a cím szokott lenni.

Több példány is létezik, ám ezek azonosak, kétnyelvûek.[65]

A kiadás évét néha 1846-ra teszik, szerintem ez a Rákóczi indulóval összevont késõbbi kiadás idõpontja. Ez az elsõ kiadás jóval korábbi lehet, gondolom, az opera bemutatója körül már megjelenhetett.

Az 1840-es idõpont azért is valószínûbb, mert a kottakép nagyon hasonlít arra, amit a Liszt-Erkel Rákóczi induló I. kiadásában láttunk. Ezt is Mauer Fülöp készíthette. Egyáltalán, eléggé archaikus litográfia, l. a metrumjelzést és az ismétlõjeleket.

Miért készített ebbõl a pompás Bátori Mária Induló letétbõl Wagner egy másik, eltérõ, rosszabb kiadást?[66]

Vessük össze tehát az elsõ és második kiadású könnyû Rákóczi indulót és az elsõ és második kiadású Bátori Mária indulót! (L. a [magyar Zene 1993/2.] 140-147. oldalakon: úgy állítottam össze a kottaoldalakat, hogy az egymásnak megfelelõ, összehasonlítandókat egymással szemben levõ lapra tördelték).

Bennem az a meggyõzõdés alakult ki, hogy az I. kiadású Bátori induló mindenképpen Erkelé, míg a második ugyan profi munka, de kevésbé viseli magán Erkel keze nyomát; sokkal kevésbé szól jól.

A második kiadású könnyû Rákóczi induló biztosan nem Erkelé, míg az elsõ, L betûs kiadás meglehetõsen jó letét. Ha figyelembe vesszük a könnyû darabok megírásakor adódó korlátokat, ahhoz képest kimondottan szellemes. És sokkal inkább hasonlít a „nagy” Erkel Rákóczi indulóra!

Tehát a második kiadás biztosan nem Erkelé, míg az elsõ talán lehet Erkel kompozíció is.

Az a Rákóczi induló könnyû módszerben, amit Rózsavölgyi átvett és hirdetett is, mint Erkel szerzeményt (l. 159. old.), éppen nem Erkelé, csak össze együtt adta ki Wagner a Bátori Mária induló zongoraátiratával, aminek az átírója ugyan kevéssé lehet Erkel, ám magának a Bátori Mária indulónak a zenéje biztosan Erkelé...

Ám ha már az 1846-os Wagner kiadás sem Erkel átirata, vajon miért hagyta, hogy Rózsavölgyi az õ szerzeményeként tüntessen fel és reklámozzon kétes letéteket?

Talán már 1846-ban sem tulajdonított akkora jelentõséget ezeknek a zongoramûveknek. Megírta a Hunyadi Lászlót, és számos népszínmû kísérözenét. Elkötelezte magát a színháznak és az operának. Zongorára mûveket már 1840, a Bátori Mária megírása után nem komponál többet, néhány alkalmi miniatûrtõl eltekintve. Csak átiratokat írt operaiból, hogy elõsegítse megismerésüket. A Hunyadi László teljes átirata épp 1846-ban jelent meg Treichlingernél – aki gazdagabb kiadó volt mint Wagner, így tudta azt vállalni. Miért törõdött volna Erkel ezekkel a másodkiadásokkal? Tegyen velük Wagner, amit akar.

És lám, Wagner a Rákóczi–Bátori induló címlapján diplomatikusan megkerüli az átiratok szerzõjének kilétét. Biztosan nem véletlenül.

Ez viszont miért zavarta volna Rózsavölgyit és utódait, akik egyszerûen jó üzletet akartak csinálni egy „Erkel”-kotta minél jobb eladásával? 1860-ban Erkel még kevésbé törõd- betett fiatalkori zongoramûveivel. [67]

A fejezet elején feltett kérdésre tehát a következõ választ adhatom. A J. W. N° 44. lemezszámú (és az utánnyomott R. &. C° 290. lemezszámú) könnyített Rákóczi induló letét biztosan nem Erkelé, míg a Wagner-féle „L” lemezjelû kiadvány esetében több jel arra mutat, hogy ez a „Rákóczy indulója könnyû módszerben” Erkel kezétõl is származhat.

RÁKÓCZI NÓTA

Major Ervin Erkel mûjegyzékében a 6. szám alatt olvasható:

»Rákóczi erdélyies nótájára szerzett Phantasia és variatiok címû szerzeményét Erkel Ferenc 1838. nov. 30-án adta elõ zenekari kísérettel a Nemzeti Színház elõadása (Párizsi naplopó) egyik szünetében. „Phantasia klavirra az erdélyi Rákóczy-dal thémájára, szerzé és játsza (Menter József müncheni gordonkamûvésznek 1839 márc. 31-én, a Magyar [Nemzeti] Színházban rendezett hangversenyén) igen jelesen Erkel úr hangászmester” vö. a Honmûvész 1839 ápr. 7-i számával. (Erkel 1838 elején lett a Magyar Színház karmestere.) E mû nyomtatásban nem jelent meg s kézirata sem ismeretes. – 1839- ben jelent meg John Paget Hungary and Transylvania címû mûve, ennek II. kötet 23-26. lapján közölve van a Rákóczi-nóta egyik variánsa zongorára átírva, minden közelebbi megjegyzés nélkül! Ez a dallam ugyanis egyik változata az úgynevezett erdélyi Rákóczi-nótának. Tudomásom szerint a múlt századvégi magyar Rákóczi-irodalomban Bartalus István tette közzé elsõ ízben, A magyar palotás zene és a népdalok címû összefoglalásában: Az Osztrák–Magyar monarchia írásban és képben (Magyarország I. kötete Bp. 1888, 383. 1.) erdélyi dallamként. Ugyanezt a dallamot megtaláljuk – 56 ütem – Káldy Gyula átiratában is Kurucz dalok címû gyûjteményében, XV. sz. „Mint azt a század elején még Erdélyben játszták” megjegyzéssel. Káldy gyûjteménye elsõ ízben 1892-ben jelent meg. Erkel nevét az itt említett kiadványok nem jelzik, nézetem szerint mégis valószínûnek látszik, hogy John Paget az erdélyi változatot Erkel Ferenctõl kapta, amit a két évszám: 1839 és 1839 azonossága is bizonyítani látszik. (Paget idézett mûvének 1842-i német fordítása E. A. Moriartytól az eredeti angol kiadás hangjegyeit nem közli.) «[68]

A hivatkozott „Hungary and Transylvania” kötet 22-27. oldalát l. a [Magyar Zene 1993/2. sz.] 149-154. oldalon. Bizonyos, hogy ez a szörnyûség nem származhat Erkeltõl. Erkel 1836 végén megírja a Duo brillant-ot, 1839-ben a „Csel” variációkat, mindkettõ pompás zongoráznivaló. Még egy olyan kis alkalmi miniatûrben, mint az 1839. március 19-én keltezett cím nélküli albumlapban[69] is felfedezhetjük a zeneszerzõ zsenit Kizárt dolog, hogy 1839-ben, vagy akár évekkel korábban leírt volna ilyen elemi hibákkal is terhes, primitív és rosszul hangzó letétet.

Ez mûkedvelõ munkája lehetett, aki a zenében járatos volt, de nem a zeneszerzésben!

Erkel a már említett Duo brillant-ban – amely elsõ nyomtatásban közölt és egyben elsõ fennmaradt mûve is, és amely formájára nézve fantázia magyar dallamok felett – feldolgozza a Rákóczi nótát is. Egy motívum erejéig megmutatkozik az elsõ variációs formarész Ritornellóiban is (l. a Magyar Zene 91/3. sz. 310. oldalon). A második megjelenés sokkal jelentõségteljesebb. A második variációs formarész után drámai kitörés következik, amely szinte a két játszó hangszer lehetõségein túl fokozódik, majd – a várt Finale helyett – nyugvópontként a Rákóczi nóta következik, egészen különleges hangszerelésben. Az eddig dallamhangszerként mûködõ hegedû a háttérbe vonul, a témát a zongora jobbkéz énekli, a balkéz és a hegedû tremolókíséretével. A hegedû üres kvinteket játszik sul ponticello, és a zongora kísérõszólama sem látszik túl igényesnek, és mégis, micsoda hatás! A sziporkázó finálé elõtti kiemelt helyen a dallam egyszerû megjelentetése Erkel kivételes drámai érzékérõl és a Rákóczi nóta dallamához fûzõdõ érzelmi kapcsolatáról egyaránt árulkodik. (Nem a hegedû játssza a dallamot, hanem a zongora – a bemutatón és a következõ számos elõadáson Erkel maga!)

Hasonlítsuk össze ennek a letétnek az egyszerûségét (148. lap) a Paget-féle Rákóczi nóta dilettáns zongoraszólamával! Ugye, a különbséget zongorázni lehet...

Vajon ki írta Paget könyve számára a Rákóczi nótát?

Erre maga Paget utal: olvassuk csak el a Rákóczi nóta után következõ szöveget! ([Magyar Zene 1993/2.] 153. lapon) Itt a 10. sorban: „Mr. Brasai, [sic!] of Klausenburg, has kindly furnished me with several of these airs...” mármint népdalokat, parasztdalokat. Ha tehát Brassai küldött Pagetnek kottás anyagot, úgy igen valószínû, hogy ezt a mellékelt Rákóczi nóta letétet is õ harmonizálta meg és küldte el neki. Brassaitól pedig ez szép teljesítmény, hiszen csak mûkedvelõ volt – mármint a zeneszerzés terén.

A gyulai Erkel Ferenc Múzeumban 75.7.1. leltári számon, Ms mus 002 jelzeten található egy érdekes kézirat. Verbunkos dallamként volt nyilvántartva, és feltételezés szerint Czingulszki Simon, Erkel tanára írta volna.

A kottapapiros azonban nem lehet régebbi 1880-nál, ami kizárja azt, hogy a rajta levõ írás Czingulszkié lehessen. Az írás Brassai Sámuelé[70].

Maga a kotta, ceruzás tisztázat, jellegzetes kottaírással, ti. a pótvonalakon lévõ kottafejeket nem írja ki, azokat csak áthúzza a szárral. A kottaíráson kívül ceruzás tempó és karakterjelzések is vannak, ezeket utólag írta be Brassai. A kézirat végeredményben a Rákóczi nóta, Brassai öregkori leírásában.

Az elõoldalon a darab 4/8 metrumban kezdõdik, „(Las)san kifejezéssel” a tempójelzés, e-moll a hangnem /::4 :/ + /: 8 :/ ütem; E-dúr „Kissé élénkebbe” 2 ütem; „gyorsan, miként visz hang” 6 ütem; 2/4-ed metrumváltás 4 ütem; „lassan” /: 8 :/ ütem; „Zajossan, gyorsan” / :8 :/ ütem. „rakoczi” [sic!] e-moll 4/4 metrum 8 + /: 16 (:/) ütem; 2/4 metrumban 11 ütem (trió).

A hátoldalon: 4/8 metrum e-moll 12 ütem (lassú, improvizáció jellegû rész, az ütemek néhol hosszabbak, mint az elõírt metrum); dupla vonal után metrum és hangnem marad, 1 ütem szünet, újabb dupla vonal, majd 32 ütem (nyilván friss).

A lejegyzés tehát három részbõl áll. Az elsõ 40, ismételve 68 ütem, a második 27, ismétléssel 35, visszatéréssel 51 ütem, a B oldalon levõ harmadik 44 ütem az együtemes szünetet nem számítva.

Ezt a kéziratot – gyenge kontrasztossága miatt – nem tudom facsimilében közölni, azt leírtam, és a [Magyar zene 1993/2. számában a] 155-156. lapon megtalálható.

A Brassai-féle Rákóczi nóta leírás filológiai elemzése nem tartozik jelen írás tárgykörébe.[71]

A közreadás indoka az, hogy ez a kézirat az Erkel család birtokában volt, annak is Erkel Gyula ágán[72]. Vajon Brassai kinek írta le a Rákóczi nótát? Erkel Ferencnek, valamelyik zeneszerzõ fiának, esetleg Ábrányinak vagy Bartalusnak, s tõlük jutott a család birtokába? Részletkérdés. A lényeg az, hogy Brassai olyan fontosnak tartotta a Rákóczi nótát, hogy azt — már jóval túl a nyolcvanon is — terjesztette. Ez ifjúkorának légkörérõl sokat elárul. Tehát ha aggastyánkorában ezt megtette, vajon miért ne tette volna ezt meg fiatalabb korában?

Figyeljük meg, mennyi a hasonlóság a Brassai- és a Paget-féle lejegyzés között!

Ha a Brassai-féle közlést összehasonlítjuk Erkel Duo brillantjának mellékelt részeivel, azt is láthatjuk, hogy a kettõ gyökere közös. Az erdélyi Rákóczi nóta változata, mind a kettõ.

Reménykedjünk, talán még elõkerülhet Erkel Rákóczi nótára írt zongorafantáziája is.

GÁRDONYI GÉZA: ERKEL MESTERE A MAGYAR ZENÉBEN[73]

A nyolczvanas évek végén tagja voltam a Pesti Sakkörnek. A kör elnöke Erkel Ferencz volt akkor. Nem is igen járt máshová, csak oda.

Egy téli estén ketten maradtunk utolsóknak. Nem hagyhattam ott magára. Beszélgettünk

— Kedves bátyámuram, – mondottam neki egyszer – én azt gondolom, hogy mindíg apró véletlenségek irányítják az életünket. Hogyan lett zenészszé?

Az öreg úr keserû arczú, nehézkes testû, nagyfejû ember volt. A feje mindíg a mellén lógott. Ha valakire ránézett, csak a szemöldökét emelte föl. Akkor is így nézett rám.

— Hát nem hiszi, hogy a talentum veleszületik az emberrel?

— A talentum veleszületik, de hogy a mûvészetnek miféle terére jut? véletlenség dolga. Maga elé nézett. Szippantott egyet-kettõt a szivarján.

—Hogy én hogyan lettem muzsikus? azt bizony már nem tudom. Igen korán kezdtem. Hanem hogy hogyan lettem magyar muzsikus, arra emlékszem. Hát csakugyan a véletlenség...

Egyszer, még kicsi diákkoromban, hazamentem vakáczióra Pozsonyból. Le az Alföldre. Még akkor nem volt vasút. Hajón jártunk Pestre. Oda meg az alföldi kocsik följártak. Egy parasztnak a kocsiján mentem haza.

Ez ugyan nem tartozik a történethez, de az öreg úr ezt bocsátotta elõre – emlékezem. Megszívja megint a szivarját.

— Volt nekünk egy furfangos mindenesünk. Igen szerettem azt az embert. Este is, hacsak tehettem, kiszöktem hozzá a konyhába és lestem minden szavát. Hol tréfált, hol mesélt, de nekem mindenképen a legérdekesebb ember volt a világon.

Egy este ott üldögél a tûz mellett: álmosan pipázgat. De nem is pipázott talán, csak épen hogy a szájában volt a pipa.

És amint ott ül bóbiskolva a tûzhely patkáján, hát hallom ám, hogy dúdol valamit. Valami ilyen formát: (a-gisz-a-h c1, c1-h-a-gisz a) [a kotta fakszimiléjét l. a magyar Zene 1993/2. számában is, a 124. oldalon].

Hallgat egy perczet, aztán megismétli.

Megint hallgat egyet, megint fúj egyet. A dallam hol emelkedik, hol leszáll, de csak épen annyit fúj belõle egyszere, amennyire egy lélekzetvétel épen elég.

Bámulva hallgatom. A dal bûbája és szaggatottsága megragad. Csodálkozva csodálom, hogy a dal egységét a szünetek nemhogy zavarnák, hanem inkább emelik. Pedig mondom, csak úgy halkan, bajusz alól dúdolt, s magának, mint a macska, mert félig aludt.

Én aztán lefeküdtem, de soha azt az estét nem feledtem el. Késõbb is, hogy zenész lettem, sokat gondolkoztam ezen. Ebbõl értettem meg, mi a rubátó, és hogy a metronomot, a taktusmérõt hova tegye a magyar muzsikus? Csapja a földhöz.

Az a tanulatlan paraszt-mindenes, az lett a vezetõm az egész pályámon.

Az irodalmi jellegû visszaemlékezéseknek – Ábrányi, Gárdonyi – a zenetudomány nem sok hitelt adott. Néhány sarkítás és pár bizonyítható adattévesztés általában elég ahhoz, hogy ezeket a forrásokat elvessék. Pedig mindnek meg van a maga valóságalapja, s megfelelõ kritikai elemzést megérdemelnének. Hiszen olyan adatokat, összefüggéseket tárnak fel, amelyek más források adatait megerõsíthetik. Sõt, olyanokat is, amelyek sehol másutt nem szerepelhetnek.

Gárdonyi idézett novellájának hitelét az utolsó két bekezdéssel szokták kétségbe vonni, mert hát hogyan is mondhatott olyasmit a karmester Erkel, hogy a taktusmérõt csapjuk a földhöz? Hiszen a karmesternek össze kell tartania a zenekart, tehát ez képtelenség.

Pedig Erkel nagyon is tudta mit mond. A magyar zenérõl beszélt, és a magyar rubátóról. És ha valaki itt metronómot használ, annak fogalma sincs a stílusról.[74]

Tehát a magyar zenének igenis vannak olyan különösségei, amihez a metronóm nem elég. Van Schumann-, Mahler-féle szabad tempókezelés, van barokk rubató, van francia souplesse, az olasz operai szabadságról nem is beszélve. Máshol sem elég a metronóm ismerete...

Próbálna csak valaki metronómmal bécsi keringõt játszani! A magyar népdalkincs felfedezése óta végképp tarthatatlan a magyar parlando-rubato stílusjegy és elõadásmód tudomásul nem vétele. Ám ezt a rubatót már korábban is ismerték, ezt nem a folkloristák fedezték fel.

A magyar zene elõadása szempontjából – megítélésem szerint – Gárdonyi hihetõen tolmácsolja Erkel szavait.

Egyébiránt szuggesztív erõvel mond el egy nagyon is hihetõ történetet. Talán egyszer az is kiderül, hogy ki volt az a paraszt mindenes, aki az Erkel családnál akkoriban alkalmazásban volt. [pl. a Wenckheim uradalom vagy az iskola nyilvántartásából, ahol Erkel édesapja tanító volt.]

Ám nem ezek miatt közöltem a szép elbeszélést, hanem amiatt, mert – és itt ügyeltem a hitelességre –, a Fabó Emlékkönyv eredeti rézmetszésû kottáit közöltem! Gárdonyi a Rákóczi indulót adja Erkel szájába. Annak is a 3-4. ütemét. Ezt dúdolta volna a gyermek Erkelnek a furfangos mindenes, és ez a dallam így megragadt volna Erkel emlékezetében.

És ha Gárdonyi rosszul emlékszik? Lehet. Lehet, hogy nem a Rákóczi indulót idézte fel Erkel, hanem – ez tán hihetõbb is – a Rákóczi nótát. Gárdonyi értett a zenéhez. Azt elfeledhette, hogy a Rákóczi nótából, vagy az indulóból idézett-e neki Erkel – húsz egynéhány év távlatából ez érthetõ is. Ám, hogy épp a Rákóczit adja Erkel szájába, ez nem lehet írói invenció.

Sok anekdota keringett arról, hogy Lisztet Erkel ismertette meg a Rákóczi indulóval, s hogy ellenkezõleg, Liszt avatta be Erkelt; hasonlóan ahhoz, hogy Berlioznak melyikük mutatta meg a Rákóczit. Nyilván mindketten megtették ezt, most másról van szó.

Adatszerûen ismert, hogy Liszt már 1823-ban pozsonyi koncertje során fantáziát játszott a Rákóczi dallamra[75].

Erkel pedig már gyerekkorában, Gyulán megismerhette a Rákóczi tematikát, s ha ott nem, Pozsonyban, legkésõbb Erdélyben, kolozsvári tartózkodása idején, hiszen a Rákóczi nóta ott igen elterjedt és ismert volt abban az idõben[76].

IRODALOM

DÖMÖTÖR ZSUZSA-KOVÁCS MÁRIA: Liszt Ferenc magyarországi hangversenyei 1839-1840. Liszt tanulmányok, Bp. 1980.*

LEGÁNY DEZSÕ: Erkel Ferenc mûvei és korabeli történetük. Bp. 1975.*

MAJOR ERVIN: Erkel Ferenc mûveinek jegyzéke – második bibliográfiai kísérlet. Megjelent a Magyar Zenetörténeti Tanulmányok „Írások Erkel Ferencrõl és a magyar zene korábbi századairól” címû elsõ kötetében, szerk. Bónis Ferenc. Bp. 1968.*

MONA ILONA: Magyar zenemûkiadók és tevékenységük 1774-1867. Mûhelytanulmányok a magyar zenetörténethez, 11. kötet. MTA-ZTI kiadása, Bp. 1989.

MONA ILONA: Liszt Ferenc és a reformkor. Liszt tanulmányok, Bp. 1980.* A Zenei Lexikonban a „Rákóczi nóta” címszónál felsorolt mûvek.

A *-gal jelölt kiadványokat a Zenemûkiadó gondozta.

ILLUSZTRÁCIÓK

            124. o.: szövegközti fac-simile kottamelléklet Gárdonyi novellájához;

            130-135. o.: Erkel Rákóczi induló I. kiadás kottája;

            136-7. o.: ua. II. kiadás létezõ kottaoldalai;

            138. o.: G. Micheux Rákóczi indulójának elsõ kottaoldala;

            139. o.: Erkel Rákóczi induló III. kiadásának elsõ kottaoldala;

            140. o.: a Wagner József által kiadott könnyû Rákóczi induló elsõ kiadásának (Erkel?) elsõ kottaoldala;

            141. o.: ua. a Wagner-féle II. kiadás (biztos nem Erkelé) elsõ kottaoldala;

            142-143. o.: ua. u. így a második kottaoldalak egymással szemben;

            144-147. o.: A Bátori Mária induló két Wagner József-kiadásának két kottaoldala u. ebben a két kiadványban, u. így;

            148. o.: Erkel Duo brillant, a Schott-féle elsõ kiadás, 19. oldala;

            149-154. o.: John Paget h.m. 22-26. oldalai a (vlsz.) Brassai-féle Rákóczi nóta kottával;

            156 és 155. o.: a gyulai 75.7.1. leltári számú Brassai-féle Rákóczi-nóta lejegyzés (a lapokat a magyar zenében felcserélték);

            157. o.: Erkel Rákóczi induló (Wagner J. 1840) elsõ kiadás címlapja Liszt mellképével;

            158. o.: Erkel Bátori Mária induló I. (hiteles) kiadásának címlapja (u. ott 1840);

            159. o.: a könnyû Rákóczi induló és a Bátori Mária induló közös második kiadásának címlapja (u. ott 1846);

            162. o.: Erkel Rákóczi induló ötödik kiadásának címlapja (Rózsavölgyi, post 1883).

JEGYZETEK