MAGYAR NEMZET 1995. március 14. II. oldal
ŐSZ GÁBOR – KASSAI ISTVÁN:
„Parti közben nem dohányzott, csendesen ült a helyén”
ERKEL FERENC, A SAKK NAGYMESTERE
Erkel Ferenc a XIX. századi Magyarország zenei
életének legnagyobb hatású egyénisége. Ifjúkorában nem akadt nála kiválóbb
karmester és zongoraművész e honban. A Nemzeti Színház karnagyaként majd’
negyvenéves munkájával megalapozta a magyar operajátszás máig élő hagyományát.
Tizennyolc éves korában kezdi zongoratanári pályafutását, amely az általa
igazgatott Zeneakadémián teljesedik ki. Zeneszerzőként megírja nemzeti
himnuszunkat, és számbavehető előzmény nélkül megteremti a magyar operát. Kultúraszervezőként is maradandót alkotott: nemcsak a Zeneakadémia, de a
Filharmóniai Társaság és az Országos Dalárdaegyesület megalapításánál is
főszerepe volt – ezek mind ma is működő intézmények. Az Operaház megépítésének
kiharcolása is Erkel érdeme.
A sakk történetében nem
ritkaság, hogy kiváló zenészek ebben a játékban is kimagasló eredményeket értek
el. Ám csak nálunk fordult elő, hogy az ország első muzsikusa jó ideig az
ország első sakkozója is volt egyben.
Mikor Erkel Pestre került,
hamarosan gyakori vendége lett a Wurm kávéháznak, neves sakkozók törzshelyének.
Fejlődése a sakkozás terén annyira előrehaladt, hogy másodvonalbeli játékosok
legyőzése után az akkori legjobb magyar sakkozónak, Szén József fővárosi
levéltárosnak méltó ellenfelévé vált. Játszmáik eseményszámba mentek,
olyannyira, hogy a Berliner Schach Zeitung is közölte némelyiket.
Egyik játszmájukat még
színpadon is megjelenítették. A Hölgyfutár írja 1853. február 2-án: „...szerdán...
fog tartatni a nemzeti színházban a negyedik Álarcosbál. Ez alkalommal a
nyugóra alatt: Egy 81 húzásból álló egész Sakk-játék (Szén és Erkel szerzeménye
szerint) fog előadatni, egy evégre készült s a sakkasztalt képező emelvényen,
összesen 40 élő alak által... A zenekart Ellenbogen Adolf vezérlendi.
Táncrendezők: Perrel és Perron.”
A Nemzeti Színház kottaanyagát még
nem dolgozták fel teljesen, így csak feltételezhetjük, hogy a pantomim zenéjét Erkel útmutatásai alapján Ellenbogen állította össze, aki egyébként
számtalan alkalmi táncdarab és egyveleg szerzője volt.
Két évvel későbbi Erkel és
Szén talán legismertebb, legtöbbet idézett játszmája, amit az Evans-csel
szellemes továbbfejlesztésével nyert meg a zeneköltő.
A reformkori Magyarország
legerősebb sakkozója Lőwenthal Jakab volt. A szabadságharc után emigrált, és
angol színekben világhírre tett szert. Szén József ismertségét is
franciaországi és angliai utazásai alapozták meg, még az első világbajnokságot
helyettesítő versenyen is indult. Sakkozóként iskolázottabb, technikailag
kiforrottabb volt Erkelnél, aki vele szemben több csillogó ötletet és
kombinációt, olykor zseniálisnak mondható elgondolást alkalmazott játszmáiban.
Erkel a sakkozásban is a szépséget részesítette előnyben még akkor is,
ha ez nem vezetett feltétlenül győzelemhez.
Mint tudott, Erkelnek sem
zeneművészként, sem sakkozóként nem volt módja utazásokat tenni, mert ezt
színházi állása és családi-anyagi körülményei nem engedték meg.
Erkel 1859-ben
visszavonult a versenyszerű sakkozástól, már a szabadságharc előtt kezdett
foglalkozni a Bánk bán tervével. A cenzúra 1849 után a drámát betiltotta. Bach miniszter bukása után politikai enyhülés
következett, így Erkel ismét teljes energiáját a komponálásra fordíthatta.
Természetesen a sakkozás
kapcsán is megnyilvánult Erkel szervező zsenije. A Pesti Sakk-kör megalapítását
1859-ben még nem engedélyezik Bécsben, de 1863-ban már igen. Az ünnepélyes
megnyitó 1864. október 16-án volt a Velence kávéházban. Gróf Széchenyi
Ödön, Széchenyi István még csak huszonéves, de annál nagyobb tekintélyű fia
lett az első elnök, Erkelt elnökhelyettessé választották. Miután a törökországi
tűzoltóság megszervezése céljából a gróf ismét és végleg Isztambulba távozott,
Erkel lesz a kör elnöke, amely tisztét haláláig betöltötte.
Évtizedekkel később Maróczy Géza – aki a legnagyobbak közé verekedte magát – a legmelegebb hangon
emlékezett rá. Külön kiemelte, hogy Erkel a sakk szeretetére nevelte
játékosait. „...(parti közben) nem dohányzott, csendesen ült a helyén és a
játék végén sem vitatkozott. A régi Pesti sakk- kör tagjai mind ilyenek voltak,
sakktiszteletre Erkel Ferenc nevelte őket.”
Erkel Ferenc elhunytával a
régi formák fenntartása legtekintélyesebb támaszát veszítette el. Halálával
nemcsak a magyar zenetörténet, a magyar sakk-kultúra egy korszaka is lezárult.
Evans-csel:
Erkel – Szén, 1855
1. e4, e5
2. Hf3,
Hc6
3. Fc4,
Fc5
4. b4,
Fxb4
5. c3, Fc5
6. 0-0, d6
7. d4, exd4
8. cxd4,
Fb6
9. Fb2,
Hf6
10. Hbd2,
d5
11. exd5,
Hxd5
12. Fa3,
Fe6
13. He4!, f6?
14. Bel, Kf7
15. Hd6+!, cxd6
16. Bxe6!, Kxe6
17. Fxd5+,
Kd7 a futó nem üthető
18. Bc1,
Bc8
19. Va4 a
kritikus állás, g6 Kc7?-re Bxc6+ azonnal nyer
20. Fxc6+,
Bxc6
21. d5,
Be8
22. dxc6+,
Kc7
23. Hd4,
Be5
24. Hb5+,
Bxb5
25. Vxb5,
Vej
26. Bd1,
Bd8
27. Va6, Kb8
28: Kf1 nem Fxd6+?, így
még sötét nyerhetne, Vc7
29. Bxd6;
Be8
30.
Bd7,Vc8
31. Fd6+,
Ka8
32. Vb7+,
Vxb7
33. cxb7+
és matt. (1:0)
Hogy mégis milyen erejű
lehetett Szén József, azt megmutatja ez a parti is. Anderssen kora nem
hivatalos világbajnoka volt Morphy előtt, s Szén József még őt is képes volt
legyőzni. Ennek fényében értékelhető igazán Erkel teljesítménye.
Szén – Anderssen:
1851 London, II. menet II. forduló
1. e4, c5.
2. Hf3,
Hc6
3. d4,cxd4.
4. Hxd4, e6.
5. Hb5, d6.
6Ff4, e5
7. Fe3 a6.
9. Hd5, Fxd5.
10. Vxd5, Hf6.
11. Vb3, d5.
12. Vxb7, Hb4.
13. Ha3, He4.
14. c3, Bb8
15. Va7, d4.
16. Fc4, Hd6.
17. cxb4, Hxc4.
18. Hc4x, dxe3.
19. 0-0, e2
20. Bfe1, Fb4x
21. Be2x, f6.
22. Vg7x, Bf8
23. Vh7x, Vd5.
24. Vh5+, Kd8.
25. Bc2, Ke7
26. He3, Ve4.
27. Bc7+, Ke6.
28. Bc4, Vb7.
29. Bd1, f5.
30. g4, f4.
31. fld5 és sötét feladta
(1:0)
És ez az
Anderssen nyerte meg később a versenyt is.
Illusztráció:
három metszet reprodukció: Szén József ((1806–1857) Lőwenthal Jakab (1810–1876)
arcképe, és Erkel Ferenc egészalakos képe.