MOSONYI MIHÁLY: TANULMÁNYOK ZONGORÁRA

A MAGYAR ZENE ELÕADÁSÁNAK KÉPZÉSÉRE

AKKORD A-1025, Budapest, 1996

UTÓHANG[1]

Életrajzi ismertetõ[2]: Mosonyi Mihály szülõfaluja a Moson vármegyei Boldogasszony (Frauenkirchen), már a XIV. században ismert zarándokhely volt; 1921 óta Ausztria Burgenland tartományához tartozik[3]. A zeneszerzõ 1815. szeptember 4-én született, a keresztségben németajkú nagyapja és édesapja után a Michael Brand nevet kapja[4]. Szegény falusi szûcs negyedik gyermekeként hamarosan saját lábára kell állnia. Már tizennégy évesen sekrestyés Magyaróvárott. Néhány év múltán beiratkozik a pozsonyi tanítóképzõbe. Húsz éves korában Pejachevich Péter gróf és neje, gróf Esterházy Franciska gyermekeinek házitanítójául szegõdik a szlavóniai Rétfalura (Eszék mellett, Horvátország). Itt megalapozza késõbbi független egzisztenciáját és szorgos önképzéssel tökéletesíti zenei tudását. 1842-ben Pestre költözik[5], zenetanárként itt él haláláig. Harmincegy évesen megnõsül. Nemzetõrként részt vesz az 1848-49-es szabadságharcban. 1851-ben meghal felesége. Személyes gyásza és a nemzet tragédiája alkotói válságba sodorja.

Elsõ stíluskorszakában (1837–49) Beethoventól és Schuberttól örökölt zenei nyelvét fokozatosan hatják át a német romantika elemei. Már legelsõ mûveiben megmutatkozik jó arányérzéke és formaépítõ készsége. Ebben az idõben három misét, két szimfóniát, egy-egy nyitányt, zongoraversenyt, négykezes zongoraszonátát, vonóshatost, hét vonósnégyest, két zongorástriót, számos kórusmûvet komponál és átiratokat készít. Pestre költözése után a magyaros elemek még csak kivételes alkalmakkor jelennek meg muzsikájában. Második stíluskorszakában (1853–57) zenéje schumanni elemekkel gazdagodik, egyénibbé és korszerûbbé válik. Ekkor keletkezik negyedik miséje, tucatnyi dala, néhány kórus- és zongoramûve, átirata. Liszttel kötött személyes ismeretsége, romantikus német operájának (Kaiser Max auf der Martinswand) kudarca és Pusztai élet címû magyaros zongorafantáziájának sikere együttesen járult hozzá újabb stílusváltásához[6].

A korszak magyar zenéje a verbunkosra épül. E stílus gyökere a Mária Terézia-kori zenés katonatoborzások, a „verbuválások” idejére nyúlik vissza. A verbunkos korai mesterei – Csermák Antal György (1774[?]–1822) kivételével – nem zeneelméleti képzettségükkel tündököltek. Kivételes képességû elõadók, hegedûsök voltak, megáldva dallamformáló, rögtönzõ õstehetséggel, mint Bihari János (1764–1827) és Lavotta János (1764–1820). A képzett muzsikus Rózsavölgyi Márk (1789–1848) és Egressy Béni (1814–1851) halála utáni idõben a verbunkos mûfajnak nem volt kiemelkedõ személyisége: a magyar zenei köznyelv kialakult, de hiányzott zeneileg képzett, elkötelezett megújítója. És ekkor, 1857-ben Brand Mihály, a pesti német zeneszerzõ kirobbanó sikert arat Pusztai élet címû verbunkos fantáziájával[7].

A stílusváltás tudatos. Egyévnyi felkészülés után 1859-ben már új néven jelentkezik Mosonyi Mihály, a magyar zeneszerzõ és zenei közíró. Megkomponálja két magyar operáját (Szép Ilonka 1861, Álmos 1862), ötödik miséjét, három kantátáját és négy szimfonikus költeményét. Számos maradandó értékû dal, egyházi és világi kórusmû, zongoradarab, átirat is ekkor kerül ki mûhelyébõl[8].

 Mosonyi zenei írói, mi több, népmûvelõi tevékenysége a Zenészeti Lapok hasábjain teljesedett ki, amely az elsõ jelentõs magyarnyelvû zenei hetilap volt. Tulajdonos fõszerkesztõje id. Ábrányi Kornél (1822–1903), szerkesztõségi fõmunkatársai Rózsavölgyi Gyula (1822–1861) és Bartalus István (1821–1899) voltak. A harmadik fõmunkatárs, Mosonyi – aki vezércikket, tárcát, vitairatot, zenepolitikai eszmefuttatást, színes jelenetet, hangversenykritikát és mûismertetést egyaránt írt – dolgozott közülük a legtöbb mûfajban. A lap alapításától (1860. október 3-tól) 1866-ig töretlen aktivitással vett részt a szerkesztõség munkájában[9].

1870 februárjában meghívták Mosonyit a tervezett pesti Zeneakadémia ügyében összehívott konferenciára. Az 1875. november 14-i megnyitót már nem érte meg, pedig oszlopa lehetett volna a tanintézetnek. 1870. október 31-én, 56 évesen váratlanul meghalt: tüdõgyulladás végzett vele[10].

Stílusismeret. A verbunkos elõadásmódjának ismerete Magyarországon sem képezi az általános zenei mûveltség részét: emiatt néhány általános és speciális követelményre fel kell hívnom a figyelmet.

A verbunkos: táncmuzsika, ezt a legbonyolultabb lassú darabok tanulásánál is tartsuk szem elõtt. Bánjunk óvatosan a rubatóval.

A verbunkos zene alapvetõen vonós hangszerekre íródott, és erre zongoramûvek elõadásakor is tekintettel kell lennünk, néhány feltûnõ kivételtõl eltekintve. Ilyen a No XII. klarinétszólója vagy a No XVII. katonazenekara. Egyaránt kerüljük a durva és a tónus nélküli billentést.

A vonószenekarban a kíséretet két hangszer (vagy hangszercsoport) játssza. A basszust a bõgõ vagy a cselló, a harmóniai és ritmikai kitöltést a brácsa (kontrás). Verbunkos jellegzetesség, hogy a basszust és a kontrát egyaránt súlyosan, tenuto kell játszani. Különlegesség a dûvõ basszus is, amikor a kíséret hangsúlyai mind súlytalan ütemrészre kerülnek: lásd a függelék D[11] példáját.

Az íveket Mosonyinál „vonós szemmel” kell értelmezni: az ív az egy vonással játszandó hangokat fogja össze. Ahol nincs ív, ott bármit játszhatunk a könnyû legatótól (No I.) és leggierótól (No XVI.) a non legatóig (No XIV. bal kéz dallamhangjai) és a staccatóig (No IV. 23. üteme) stb., ahogy a vonósok: „vonóváltással” hangonként.

A sok hangsúly-jelet elõírás szerint játsszuk, de ne vigyük túlzásba, ne szaggassuk szét a dallamíveket. A spiccato-ékkel Mosonyi a hang rövidsége mellett hangsúlyt is jelöl.

Az áthúzott szárú elõkéket barokk hagyomány szerint mindig ütemre (fõhangra) játsszuk. Az át nem húzott szárú elõkéket általában fõhang elõtt kell játszani, kivéve például a No XIV. cimbalom imitációját.

A pedál használatának szükségességét – ha Mosonyi külön nem jelezte – a hangok hossza és az elõírt frazírozás mutatja.

Külön meg kell emlékezni a magyar ritmusok játékmódjáról.

A trocheust (– È) mindig pontosan játsszuk, mert ahol a szerzõ mást akar, azt minden esetben jelöli. Erre példa a No VI. 11. és 15. üteme.

A jambus (È –) játékmódjára a szerzõk általában nem adtak precíz utasítást, az a kvartolától a szeksztoláig (akár tovább is) élesedhet a karaktertõl és az elõadó ízlésétõl függõen. Mosonyi, mint alapos zeneszerzõ, mindent tanáros pontossággal jelzett: ám ebben az esetben értelmezési kétség áll fenn. Véleményem szerint a jambus a függelék A példája szerint pontosan, ritmizálva játszandó, ha mindkét hangja súlyos (a spiccato is hangsúly-jel!). A C[12] példa szerint élesen játsszuk a ritmusképletet, ha csak a hosszabb értéken van hangsúly. A B[13] példa szerint a kettõ közötti megoldást találom ízlésesnek, ha mindkét hang súlytalan, vagy ívvel vannak összekötve.

Az amphibrachis (È – È) elõadására általában a jambusnál írtakat alkalmazzuk, de az elsõ hang lerövidítése nem befolyásolhatja azt, hogy a harmadik értéküket pontosan játsszuk.

A choriambus (– È È –) kedvelt magyar romantikus versláb, zenei elõadása a fentiek szerint történik.

Más zeneszerzõk természetesen más jelzéseket alkalmaztak – ha alkalmaztak – a ritmikai rugalmasság jelzésére. Mosonyi e mûveibõl többek között az is megtanulható, hogy a fent leírt agogikai árnyalatok milyen karakterhez kapcsolódnak, és mikor kell élnünk velük.

Mûismertetés. Mosonyi Tanulmányai Rózsavölgyinél Pesten 1860-ban jelentek meg négy füzetben (I–VIII[14], IX–XIII[15], XIV–XVII[16], XVIII–XX[17]). Minden etûd címet visel, amely elõadási utasítás is egyben. A darabok a kvintkör által megszabott hangnemi rendben követik egymást, változatos formákban[18]. Mosonyi a kottához elõszót is írt: Ezen tanulmányoknak célja: szélesebb tért nyitni a magyar zenészetnek. Hogy e célomat elérhessem, igyekeztem a dallamokba külömbféle érzést, jellemet önteni, az öszhangositást, átmenetek alakitását több változatossággal kezelni, úgy szintén a mûformának nagyobb kiterjedést adni.

Mivel azomban tanulmányim már bizonyos gépies othonnoságot föltételeznek, ezért elõgyakorlatul ajánlom a következõ müveket 1. Gyermek Lant zongora tanulok számára ismertebb népdalok közül átirta Bartalus István. 2. Repülj fecském ablakára és Ezt a kerek pusztát járom én zongorára átirta Ábrányi Kornél. Ugy 3^szor nehány szám a Székely [Imre] féle magyar Idillakból. Ohajtandó hogy a magyar daloknak ez utobbi modor szerénti átirata nagyobb számból álljon; mert fájdalom! népdalaink eddigelö csak müvészek átirata müvészek számára, és ezen müvészi darabokkal a fiatal növendékeket nemcsak rokonaik, hanem gyakran tanitóik is elkinozzak. A növendék hallását már korán fogékonnyá kell tenni a tiszta és jó hangzatok iránt. Szükségtelen elmondanom, hogy e tekintetben a tanitóknak mi a teendöjük. Nékiek kell gondoskodni a gyenge növényekre; az õ érdemük, ha gondos ápolásukkal e sarjakból pompás illatozó virágokat, és erös hosszu életü fákat neveltek.[19]

A No I. (Gyermeki játszisággal) szövete és dallama egyszerû, itt a verbunkos helyes kísérete és pedálozása sajátítható el. A basszus kötött legyen, a kontra a gyors tempó ellenére tenuto. Pedált az ütemek harmadik nyolcadára vegyünk, és a következõ ütem elején emeljük ki. Ahol ennek a szövet ellentmond (16., 28. stb. ütemekben), ott ne pedálozzunk. Az elõadás artikulált és színes legyen, ne mechanikus. A No II. (Kedélyesen) az éles és a súlytalan choriambusok rögzítésének gyakorlata. A 23–24. ütemben felbukkan a jellegzetes Rákóczi kvartmotívum, amely jelzi, hogy a darabot nem szabad lagymatag módon játszani. A No III. (Érzéssel) a súlyos choriambusok etûdje, visszafogott szenvedéllyel játsszuk. A 3., 15. és 18. ütemben a choriambus éles, ám ez csak a ritmusra érvényes, a karakterre nem, az változatlanul espressivo. A No IV-ben (Pajkosan) az elõkék könnyedségére kell ügyelni. A No V. (Ábrándozva) elõkéinek más a funkciója. Nem szabad leggiero elkapni õket, sõt, „külön vonóra” kell játszani mindet. Néhol meg is lehet állni a fõhang elõtt. A mû egyébként a Kossuth nóta parafrázisa[20]. A kotta megjelenésekor Kossuth torinói számûzetésébõl irányítja az ellenállást. E dallam megjelenítése itt és ekkor demonstratív jellegû volt. A No VI. (Vidoran) az „édes tercek” tanulmánya, amelyben a 24. ütemtõl felbukkan egy Liszt rapszódia részlete. A No VII. (Mély bánattal) ellentétes karakterû tercetûd: gyászinduló, amelyben a nehézséget a díszítmények összefogása jelenti. Harmonizálása helyenként meglepõen modern. E darabot Mosonyi, b-mollban, változtatás nélkül beillesztette egy évvel késõbb bemutatott Szép Ilonka címû operájának IV. felvonásába[21]. A No VIII. (Kellemesen) „elegáns” verbunk, a bokázó ritmusra épül. A szerzõ pedagógiai módszerességgel összegzi benne az elsõ füzet technikai specialitásait.

A No IX. (Lelki örömmel) „friss csárdás” elõadásakor ügyeljünk a táncos lüktetésre, úgy mint az elsõ darabban. A No X. (Lakadalmiasan) Rózsavölgyi Márk modorában írt palotás. A verbunkos táncforma lassúból és friss részbõl áll; a palotásban ehhez rögtönzött virtuóz kadencia, az úgynevezett figura csatlakozik, amint azt itt is megfigyelhetjük. A No XI. (Dacosan) risoluto dacos csárdás, amely 24 évvel korábban keletkezett, mint Liszt híres Csárdás obstinée címû mûve. A No XII. (Népiesen) himnuszszerû karaktere telt hangzást és magyaros deklamációt kíván. Próbáljuk meg a vonósegyüttessel kísért klarinét hangzását visszaadni. Az elõkéket nyugodtan játsszuk, ahogyan az ötödik etûdben. A No XIII. (Andalogva) a hírneves gordonkás-prímás Fátyol Károly (1830–1880) játékát idézi.

A No XIV. (Gyöngéden) a harmadik hangszerimitáció, itt cimbalom szól. „Vattázott verõkkel” játsszuk, ahogyan azt a címben elõírt karakter megköveteli. Ügyeljünk a dallamvezetésre és a dúsabb pedálozásra. A No XV. (Szívélyesen) hegedûszót idéz. A kadenciát nyugodtan, dolente játsszuk. A No XVI. (Élénken) fergeteges friss, a darab magyar jellegét a hangsúly-jelzések betartásával erõsíthetjük. A No XVII. (Harciasan) csata elõtti fohász. A darab végén a Rákóczi induló idézetét találjuk. A mû akár önarcképnek is tekinthetõ, hiszen Mosonyi ebben az évben kezdte el harcát a magyar zene ügyéért a Zenészeti Lapok hasábjain. Ez az etûd lesz egyébként Mosonyi Ünnepi zene címû nyitányának fõtémája[22].

A No XVIII. (Lovagiasan) „elegáns” verbunkos, tisztelgés a lovagias magyar nemzet, egyben Erkel Ferenc elõtt: a mû a Himnusz és a Hunyadi László motívumaiból épül fel. A No XIX. (A csalogány panasza Egressy Béni sírja felett) gyászzene. A sokoldalú Egressy kiválóan zongorázott is, rögtönzéseit sokszor gazdag trillákkal ékesítette. Egyik legismertebb dala a Csalogány búcsúja címet viseli; erre utal Mosonyi ezzel a poétikus trilla tanulmánnyal. A No XX. (Pátriárkailag) tisztelgés Liszt Ferenc elõtt[23], rapszódiáinak szellemében.

1863. augusztus 8-án Richard Wagner nyílt levelet írt Ábrányi Kornélnak a magyar zenérõl. Többek között kifejtette, mennyire ártalmas lehet a magyar mûzene jövõjére nézve, ha zeneszerzõink továbbra sem méltatnák kellõ figyelemre a magyar népzene értékeit (e jóslata az 1890-es évekre sajnos, be is teljesedett).

Mosonyit állította példaképül a kortársak elé: „Hogy viszont az említett gazdagság, a népzene mûvészi feldolgozása által, mily változatosan, a kifejezést illetõen mily jelentõsen visszanyerhetõ jót megnemesíthetõ és továbbfejleszthetõ: arról épp a nekem átadott «Magyar Tanulmányok» szolgáltatunk meglepõen örvendetes bizonysággal. Sõt, hogy a valóban karakterisztikus mûvészi feldolgozás mily közel hozhatja a még teljességgel nemzeti motivikát a bevégzett mûzenéhez, azt számomra, egyebek közt, Mosonyi «Magyar tanulmányai»-ban a 2. füzet XIII. darabja példázza. Ki ne ismerné fel e darabban, mely másfelõl a magyar «Lassu» típusát formázza, Sebastian Bach egyik legfantasztikusabb preludiumának szellemiségét? (Eredetijét ld. a német szövegben.)[24]  A magyar kortársak is felismerték a mûvek értékét: Liszt és Erkel Zeneakadémiáján – amely csak Mosonyi halála után öt évvel nyílhatott meg – a Tanulmányok részei lettek a tananyagnak.

A mûvek csak a szó romantikus értelmében etûdök. Valójában elõadási darabok, amelyek egyben kellemes és hasznos elõtanulmányai a verbunkos zenére épülõ nagyobb szabású kompozícióknak Liszt rapszódiáitól Bartók III. zongoraversenyéig.

A Tanulmányok elsõ kiadásának kottaképét adjuk közre[25], az eredeti példányt a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem Magyar Zenetörténeti Kutatókönyvtára (Budapest) bocsátotta rendelkezésünkre; amiért ezúton is köszönetet mondunk. A kotta ütemszámozást és új oldalszámozást kapott. Az eredeti címeket az angol fordítás és néhány helyesírási korszerûtlenség miatt kicseréltük. A metronómszámozás is utólagos. Az új elemeket vékony, illetve kurzív karakterekkel közöljük. A kottához függeléket is mellékeltem, amely hibajegyzék és egyben közreadói útmutató is.

Köszönetet mondok valamennyi munkatársamnak, amiért áldozatos munkával lehetõvé tette a kiadást. Végül, de nem utolsósorban azoknak, akik a kiadást anyagilag támogatták.

Kassai István

Budapest, 1995. szeptember – 2001. Pünkösd

A jegyzetanyagot ld. az irodalomjegyzék után!

IRODALOM – LITERATUR – LITERATURE

Ábrányi K., id. (1872): Mosonyi Mihály élet és jellemrajza. Corvina. Pest.

Bónis F. (1960): Mosonyi Mihály. Gondolat. Budapest.

Bónis F. (1961): Mosonyi Mihály magyar operái.    In: Szabolcsi B., Bartha D. (szerk.):Zenetudományi tanulmányok az opera történetébõl. Akadémiai Kiadó. Budapest. Vol. 9.

Bónis F. (1962): Die ungarishen Opern Mihály Mosonyis. In: Studia musicologica. Tom. II.

Bónis F. (1989a): Mosonyiana I–III. In: Magyar Zene 2.

Bónis F. (1989b): Mosonyiana IV. In: Magyar Zene 3.

Bónis F. (1989c): Mosonyiana V. In: Magyar Zene 4.

Bónis F. (1995): Mosonyiana II [VI]. In: Magyar Zene 1.

Bónis F. (2000a): Mosonyi Mihály. Magyar zeneszerzõk. Mágus. Budapest. Vol. 10.

Bónis F. (2000b): Mozarttól Bartókig. Püski. Budapest.

Bónis F. (2001): Mihály Mosonyi. In: The New Grove’s Dictionary of Music and Musicians. Macmillan. London. Vol. 17.

Bónis F. (2002): Mihály Mosonyi. Hungarian Composers. Mágus. Budapest. Vol. 10.

Gmasz, P., Gmasz, S. (o. J.): Chronik Stadtgemeinde Frauenkirchen. Frauenkirchen.

Gollowitzer, M. (1973): Adatok Mosonyi Mihály családjának történetéhez. In: Bónis F. (szerk.): Magyar zenetörténeti tanulmányok Mosonyi Mihály és Bartók Béla emlékére. Zenemûkiadó. Budapest.

Hoffer, P. P. (1961): Mihály Mosonyi. In: Die Musik in Geschichte und Gegenwart. Bärenreiter. Kassel. Vol. 9.

Káldor J. (1936): Michael Mosonyi. (Phil. Diss.). Dittert. Dresden.

Kassai I. (2001): Adalékok a Mosonyi-kutatáshoz. In: Bónis F. (szerk.): Magyar zenetörténeti tanulmányok Erkel Ferencrõl, Kodály Zoltánról és korukról. Püski. Budapest.

Kassai I. (2003): Utóhang/Nachwort/Epilogue. In: Mosonyi Mihály: Transcriptions for Piano. Kassai István (Private edition, distributed by Akkord. A-1047). Budapest.

Kassai I. (2005): Három dallamtörténeti adalék. In: Bónis F. (szerk.): Magyar zenetörténeti tanulmányok a nemzeti romantika világából. Püski. Budapest.

Legány D. (1994a): Mihály Mosonyi Symphony & Piano Concerto. Naxos Marco Polo. 8223539. CD notes.

Legány D. (1994b): Mihály Mosonyi Piano Works. Vol. 1. Naxos Marco Polo. 8223557. CD notes.

Legány D. (1994c): Mihály Mosonyi Piano Works. Vol. 2. Naxos Marco Polo. 8223558. CD notes.

Legány D. (1994d): Mihály Mosonyi Piano Works. Vol. 3. Naxos Marco Polo. 8223559. CD notes.

Legány D. (1998a): Mihály Mosonyi Piano Works. Vol. 4. Naxos Marco Polo. 8223560. CD notes.

Legány D. (1998b): Mihály Mosonyi Piano Works. Vol. 5. Naxos Marco Polo. 8225022. CD notes.

Legány D. (1999): Mihály Mosonyi Piano Trios. Naxos Marco Polo. 8225042. CD notes.

Mona I. (1989): Magyar zenemûkiadók és tevékenységük 1774–1867. MTA Zenetudományi Intézet. Budapest.

Nagy I. (1859): Magyarország családai. Ráth Mór. Pest. Tom. V.

Nagy I. (1862): Magyarország családai. Ráth Mór. Pest. Tom. IX.

Ságh J. (1879): Magyar zenészeti lexikon. A szerzõ kiadása. Pest.

Sárosi B. (1997): Meddig terjed a népies dal határa. In. Bónis F. (szerk.): Kodály emlékkönyv 1997. Püski. Budapest.