MOSONYI MIHÁLY: TANULMÁNYOK ZONGORÁRA

A MAGYAR ZENE ELŐADÁSÁNAK KÉPZÉSÉRE

AKKORD A-1025, Budapest, 1996

UTÓHANG[1]

 

Életrajzi ismertető[2]: Mosonyi Mihály szülőfaluja a Moson vármegyei Boldogasszony (Frauenkirchen), már a XIV. században ismert zarándokhely volt; 1921 óta Ausztria Burgenland tartományához tartozik[3]. A zeneszerző 1815. szeptember 4-én született, a keresztségben németajkú nagyapja és édesapja után a Michael Brand nevet kapja[4]. Szegény falusi szűcs negyedik gyermekeként hamarosan saját lábára kell állnia. Már tizennégy évesen sekrestyés Magyaróvárott. Néhány év múltán beiratkozik a pozsonyi tanítóképzőbe. Húsz éves korában Pejachevich Péter gróf és neje, gróf Esterházy Franciska gyermekeinek házitanítójául szegődik a szlavóniai Rétfalura (Eszék mellett, Horvátország). Itt megalapozza későbbi független egzisztenciáját és szorgos önképzéssel tökéletesíti zenei tudását. 1842-ben Pestre költözik[5], zenetanárként itt él haláláig. Harmincegy évesen megnősül. Nemzetőrként részt vesz az 1848-49-es szabadságharcban. 1851-ben meghal felesége. Személyes gyásza és a nemzet tragédiája alkotói válságba sodorja.

Első stíluskorszakában (1837–49) Beethoventól és Schuberttól örökölt zenei nyelvét fokozatosan hatják át a német romantika elemei. Már legelső műveiben megmutatkozik jó arányérzéke és formaépítő készsége. Ebben az időben három misét, két szimfóniát, egy-egy nyitányt, zongoraversenyt, négykezes zongoraszonátát, vonóshatost, hét vonósnégyest, két zongorástriót, számos kórusművet komponál és átiratokat készít. Pestre költözése után a magyaros elemek még csak kivételes alkalmakkor jelennek meg muzsikájában. Második stíluskorszakában (1853–57) zenéje schumanni elemekkel gazdagodik, egyénibbé és korszerűbbé válik. Ekkor keletkezik negyedik miséje, tucatnyi dala, néhány kórus- és zongoraműve, átirata. Liszttel kötött személyes ismeretsége, romantikus német operájának (Kaiser Max auf der Martinswand) kudarca és Pusztai élet című magyaros zongorafantáziájának sikere együttesen járult hozzá újabb stílusváltásához[6].

A korszak magyar zenéje a verbunkosra épül. E stílus gyökere a Mária Terézia-kori zenés katonatoborzások, a „verbuválások” idejére nyúlik vissza. A verbunkos korai mesterei – Csermák Antal György (1774[?]–1822) kivételével – nem zeneelméleti képzettségükkel tündököltek. Kivételes képességű előadók, hegedűsök voltak, megáldva dallamformáló, rögtönző őstehetséggel, mint Bihari János (1764–1827) és Lavotta János (1764–1820). A képzett muzsikus Rózsavölgyi Márk (1789–1848) és Egressy Béni (1814–1851) halála utáni időben a verbunkos műfajnak nem volt kiemelkedő személyisége: a magyar zenei köznyelv kialakult, de hiányzott zeneileg képzett, elkötelezett megújítója. És ekkor, 1857-ben Brand Mihály, a pesti német zeneszerző kirobbanó sikert arat Pusztai élet című verbunkos fantáziájával[7].

A stílusváltás tudatos. Egyévnyi felkészülés után 1859-ben már új néven jelentkezik Mosonyi Mihály, a magyar zeneszerző és zenei közíró. Megkomponálja két magyar operáját (Szép Ilonka 1861, Álmos 1862), ötödik miséjét, három kantátáját és négy szimfonikus költeményét. Számos maradandó értékű dal, egyházi és világi kórusmű, zongoradarab, átirat is ekkor kerül ki műhelyéből[8].

 Mosonyi zenei írói, mi több, népművelői tevékenysége a Zenészeti Lapok hasábjain teljesedett ki, amely az első jelentős magyarnyelvű zenei hetilap volt. Tulajdonos főszerkesztője id. Ábrányi Kornél (1822–1903), szerkesztőségi főmunkatársai Rózsavölgyi Gyula (1822–1861) és Bartalus István (1821–1899) voltak. A harmadik főmunkatárs, Mosonyi – aki vezércikket, tárcát, vitairatot, zenepolitikai eszmefuttatást, színes jelenetet, hangversenykritikát és műismertetést egyaránt írt – dolgozott közülük a legtöbb műfajban. A lap alapításától (1860. október 3-tól) 1866-ig töretlen aktivitással vett részt a szerkesztőség munkájában[9].

1870 februárjában meghívták Mosonyit a tervezett pesti Zeneakadémia ügyében összehívott konferenciára. Az 1875. november 14-i megnyitót már nem érte meg, pedig oszlopa lehetett volna a tanintézetnek. 1870. október 31-én, 56 évesen váratlanul meghalt: tüdőgyulladás végzett vele[10].

 

Stílusismeret. A verbunkos előadásmódjának ismerete Magyarországon sem képezi az általános zenei műveltség részét: emiatt néhány általános és speciális követelményre fel kell hívnom a figyelmet.

A verbunkos: táncmuzsika, ezt a legbonyolultabb lassú darabok tanulásánál is tartsuk szem előtt. Bánjunk óvatosan a rubatóval.

A verbunkos zene alapvetően vonós hangszerekre íródott, és erre zongoraművek előadásakor is tekintettel kell lennünk, néhány feltűnő kivételtől eltekintve. Ilyen a No XII. klarinétszólója vagy a No XVII. katonazenekara. Egyaránt kerüljük a durva és a tónus nélküli billentést.

A vonószenekarban a kíséretet két hangszer (vagy hangszercsoport) játssza. A basszust a bőgő vagy a cselló, a harmóniai és ritmikai kitöltést a brácsa (kontrás). Verbunkos jellegzetesség, hogy a basszust és a kontrát egyaránt súlyosan, tenuto kell játszani. Különlegesség a dűvő basszus is, amikor a kíséret hangsúlyai mind súlytalan ütemrészre kerülnek: lásd a függelék D[11] példáját.

Az íveket Mosonyinál „vonós szemmel” kell értelmezni: az ív az egy vonással játszandó hangokat fogja össze. Ahol nincs ív, ott bármit játszhatunk a könnyű legatótól (No I.) és leggierótól (No XVI.) a non legatóig (No XIV. bal kéz dallamhangjai) és a staccatóig (No IV. 23. üteme) stb., ahogy a vonósok: „vonóváltással” hangonként.

A sok hangsúly-jelet előírás szerint játsszuk, de ne vigyük túlzásba, ne szaggassuk szét a dallamíveket. A spiccato-ékkel Mosonyi a hang rövidsége mellett hangsúlyt is jelöl.

Az áthúzott szárú előkéket barokk hagyomány szerint mindig ütemre (főhangra) játsszuk. Az át nem húzott szárú előkéket általában főhang előtt kell játszani, kivéve például a No XIV. cimbalom imitációját.

A pedál használatának szükségességét – ha Mosonyi külön nem jelezte – a hangok hossza és az előírt frazírozás mutatja.

Külön meg kell emlékezni a magyar ritmusok játékmódjáról.

A trocheust (– È) mindig pontosan játsszuk, mert ahol a szerző mást akar, azt minden esetben jelöli. Erre példa a No VI. 11. és 15. üteme.

A jambus (È –) játékmódjára a szerzők általában nem adtak precíz utasítást, az a kvartolától a szeksztoláig (akár tovább is) élesedhet a karaktertől és az előadó ízlésétől függően. Mosonyi, mint alapos zeneszerző, mindent tanáros pontossággal jelzett: ám ebben az esetben értelmezési kétség áll fenn. Véleményem szerint a jambus a függelék A példája szerint pontosan, ritmizálva játszandó, ha mindkét hangja súlyos (a spiccato is hangsúly-jel!). A C[12] példa szerint élesen játsszuk a ritmusképletet, ha csak a hosszabb értéken van hangsúly. A B[13] példa szerint a kettő közötti megoldást találom ízlésesnek, ha mindkét hang súlytalan, vagy ívvel vannak összekötve.

Az amphibrachis (È – È) előadására általában a jambusnál írtakat alkalmazzuk, de az első hang lerövidítése nem befolyásolhatja azt, hogy a harmadik értéküket pontosan játsszuk.

A choriambus (– È È –) kedvelt magyar romantikus versláb, zenei előadása a fentiek szerint történik.

Más zeneszerzők természetesen más jelzéseket alkalmaztak – ha alkalmaztak – a ritmikai rugalmasság jelzésére. Mosonyi e műveiből többek között az is megtanulható, hogy a fent leírt agogikai árnyalatok milyen karakterhez kapcsolódnak, és mikor kell élnünk velük.

 

Műismertetés. Mosonyi Tanulmányai Rózsavölgyinél Pesten 1860-ban jelentek meg négy füzetben (I–VIII[14], IX–XIII[15], XIV–XVII[16], XVIII–XX[17]). Minden etűd címet visel, amely előadási utasítás is egyben. A darabok a kvintkör által megszabott hangnemi rendben követik egymást, változatos formákban[18]. Mosonyi a kottához előszót is írt: Ezen tanulmányoknak célja: szélesebb tért nyitni a magyar zenészetnek. Hogy e célomat elérhessem, igyekeztem a dallamokba külömbféle érzést, jellemet önteni, az öszhangositást, átmenetek alakitását több változatossággal kezelni, úgy szintén a műformának nagyobb kiterjedést adni.

Mivel azomban tanulmányim már bizonyos gépies othonnoságot föltételeznek, ezért előgyakorlatul ajánlom a következő müveket 1. Gyermek Lant zongora tanulok számára ismertebb népdalok közül átirta Bartalus István. 2. Repülj fecském ablakára és Ezt a kerek pusztát járom én zongorára átirta Ábrányi Kornél. Ugy 3szor nehány szám a Székely [Imre] féle magyar Idillakból. Ohajtandó hogy a magyar daloknak ez utobbi modor szerénti átirata nagyobb számból álljon; mert fájdalom! népdalaink eddigelö csak müvészek átirata müvészek számára, és ezen müvészi darabokkal a fiatal növendékeket nemcsak rokonaik, hanem gyakran tanitóik is elkinozzak. A növendék hallását már korán fogékonnyá kell tenni a tiszta és jó hangzatok iránt. Szükségtelen elmondanom, hogy e tekintetben a tanitóknak mi a teendöjük. Nékiek kell gondoskodni a gyenge növényekre; az ő érdemük, ha gondos ápolásukkal e sarjakból pompás illatozó virágokat, és erös hosszu életü fákat neveltek.[19]

A No I. (Gyermeki játszisággal) szövete és dallama egyszerű, itt a verbunkos helyes kísérete és pedálozása sajátítható el. A basszus kötött legyen, a kontra a gyors tempó ellenére tenuto. Pedált az ütemek harmadik nyolcadára vegyünk, és a következő ütem elején emeljük ki. Ahol ennek a szövet ellentmond (16., 28. stb. ütemekben), ott ne pedálozzunk. Az előadás artikulált és színes legyen, ne mechanikus. A No II. (Kedélyesen) az éles és a súlytalan choriambusok rögzítésének gyakorlata. A 23–24. ütemben felbukkan a jellegzetes Rákóczi kvartmotívum, amely jelzi, hogy a darabot nem szabad lagymatag módon játszani. A No III. (Érzéssel) a súlyos choriambusok etűdje, visszafogott szenvedéllyel játsszuk. A 3., 15. és 18. ütemben a choriambus éles, ám ez csak a ritmusra érvényes, a karakterre nem, az változatlanul espressivo. A No IV-ben (Pajkosan) az előkék könnyedségére kell ügyelni. A No V. (Ábrándozva) előkéinek más a funkciója. Nem szabad leggiero elkapni őket, sőt, „külön vonóra” kell játszani mindet. Néhol meg is lehet állni a főhang előtt. A mű egyébként a Kossuth nóta parafrázisa[20]. A kotta megjelenésekor Kossuth torinói száműzetéséből irányítja az ellenállást. E dallam megjelenítése itt és ekkor demonstratív jellegű volt. A No VI. (Vidoran) az „édes tercek” tanulmánya, amelyben a 24. ütemtől felbukkan egy Liszt rapszódia részlete. A No VII. (Mély bánattal) ellentétes karakterű tercetűd: gyászinduló, amelyben a nehézséget a díszítmények összefogása jelenti. Harmonizálása helyenként meglepően modern. E darabot Mosonyi, b-mollban, változtatás nélkül beillesztette egy évvel később bemutatott Szép Ilonka című operájának IV. felvonásába[21]. A No VIII. (Kellemesen) „elegáns” verbunk, a bokázó ritmusra épül. A szerző pedagógiai módszerességgel összegzi benne az első füzet technikai specialitásait.

A No IX. (Lelki örömmel) „friss csárdás” előadásakor ügyeljünk a táncos lüktetésre, úgy mint az első darabban. A No X. (Lakadalmiasan) Rózsavölgyi Márk modorában írt palotás. A verbunkos táncforma lassúból és friss részből áll; a palotásban ehhez rögtönzött virtuóz kadencia, az úgynevezett figura csatlakozik, amint azt itt is megfigyelhetjük. A No XI. (Dacosan) risoluto dacos csárdás, amely 24 évvel korábban keletkezett, mint Liszt híres Csárdás obstinée című műve. A No XII. (Népiesen) himnuszszerű karaktere telt hangzást és magyaros deklamációt kíván. Próbáljuk meg a vonósegyüttessel kísért klarinét hangzását visszaadni. Az előkéket nyugodtan játsszuk, ahogyan az ötödik etűdben. A No XIII. (Andalogva) a hírneves gordonkás-prímás Fátyol Károly (1830–1880) játékát idézi.

A No XIV. (Gyöngéden) a harmadik hangszerimitáció, itt cimbalom szól. „Vattázott verőkkel” játsszuk, ahogyan azt a címben előírt karakter megköveteli. Ügyeljünk a dallamvezetésre és a dúsabb pedálozásra. A No XV. (Szívélyesen) hegedűszót idéz. A kadenciát nyugodtan, dolente játsszuk. A No XVI. (Élénken) fergeteges friss, a darab magyar jellegét a hangsúly-jelzések betartásával erősíthetjük. A No XVII. (Harciasan) csata előtti fohász. A darab végén a Rákóczi induló idézetét találjuk. A mű akár önarcképnek is tekinthető, hiszen Mosonyi ebben az évben kezdte el harcát a magyar zene ügyéért a Zenészeti Lapok hasábjain. Ez az etűd lesz egyébként Mosonyi Ünnepi zene című nyitányának főtémája[22].

A No XVIII. (Lovagiasan) „elegáns” verbunkos, tisztelgés a lovagias magyar nemzet, egyben Erkel Ferenc előtt: a mű a Himnusz és a Hunyadi László motívumaiból épül fel. A No XIX. (A csalogány panasza Egressy Béni sírja felett) gyászzene. A sokoldalú Egressy kiválóan zongorázott is, rögtönzéseit sokszor gazdag trillákkal ékesítette. Egyik legismertebb dala a Csalogány búcsúja címet viseli; erre utal Mosonyi ezzel a poétikus trilla tanulmánnyal. A No XX. (Pátriárkailag) tisztelgés Liszt Ferenc előtt[23], rapszódiáinak szellemében.

 

1863. augusztus 8-án Richard Wagner nyílt levelet írt Ábrányi Kornélnak a magyar zenéről. Többek között kifejtette, mennyire ártalmas lehet a magyar műzene jövőjére nézve, ha zeneszerzőink továbbra sem méltatnák kellő figyelemre a magyar népzene értékeit (e jóslata az 1890-es évekre sajnos, be is teljesedett).

Mosonyit állította példaképül a kortársak elé: „Hogy viszont az említett gazdagság, a népzene művészi feldolgozása által, mily változatosan, a kifejezést illetően mily jelentősen visszanyerhető jót megnemesíthető és továbbfejleszthető: arról épp a nekem átadott «Magyar Tanulmányok» szolgáltatunk meglepően örvendetes bizonysággal. Sőt, hogy a valóban karakterisztikus művészi feldolgozás mily közel hozhatja a még teljességgel nemzeti motivikát a bevégzett műzenéhez, azt számomra, egyebek közt, Mosonyi «Magyar tanulmányai»-ban a 2. füzet XIII. darabja példázza. Ki ne ismerné fel e darabban, mely másfelől a magyar «Lassu» típusát formázza, Sebastian Bach egyik legfantasztikusabb preludiumának szellemiségét? (Eredetijét ld. a német szövegben.)[24]  A magyar kortársak is felismerték a művek értékét: Liszt és Erkel Zeneakadémiáján – amely csak Mosonyi halála után öt évvel nyílhatott meg – a Tanulmányok részei lettek a tananyagnak.

A művek csak a szó romantikus értelmében etűdök. Valójában előadási darabok, amelyek egyben kellemes és hasznos előtanulmányai a verbunkos zenére épülő nagyobb szabású kompozícióknak Liszt rapszódiáitól Bartók III. zongoraversenyéig.

 

A Tanulmányok első kiadásának kottaképét adjuk közre[25], az eredeti példányt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Magyar Zenetörténeti Kutatókönyvtára (Budapest) bocsátotta rendelkezésünkre; amiért ezúton is köszönetet mondunk. A kotta ütemszámozást és új oldalszámozást kapott. Az eredeti címeket az angol fordítás és néhány helyesírási korszerűtlenség miatt kicseréltük. A metronómszámozás is utólagos. Az új elemeket vékony, illetve kurzív karakterekkel közöljük. A kottához függeléket is mellékeltem, amely hibajegyzék és egyben közreadói útmutató is.

Köszönetet mondok valamennyi munkatársamnak, amiért áldozatos munkával lehetővé tette a kiadást. Végül, de nem utolsósorban azoknak, akik a kiadást anyagilag támogatták.

 

Kassai István

 

Budapest, 1995. szeptember – 2001. Pünkösd

 

A jegyzetanyagot ld. az irodalomjegyzék után!

 

IRODALOM – LITERATUR – LITERATURE

Ábrányi K., id. (1872): Mosonyi Mihály élet és jellemrajza. Corvina. Pest.

Bónis F. (1960): Mosonyi Mihály. Gondolat. Budapest.

Bónis F. (1961): Mosonyi Mihály magyar operái.    In: Szabolcsi B., Bartha D. (szerk.):Zenetudományi tanulmányok az opera történetéből. Akadémiai Kiadó. Budapest. Vol. 9.

Bónis F. (1962): Die ungarishen Opern Mihály Mosonyis. In: Studia musicologica. Tom. II.

Bónis F. (1989a): Mosonyiana I–III. In: Magyar Zene 2.

Bónis F. (1989b): Mosonyiana IV. In: Magyar Zene 3.

Bónis F. (1989c): Mosonyiana V. In: Magyar Zene 4.

Bónis F. (1995): Mosonyiana II [VI]. In: Magyar Zene 1.

Bónis F. (2000a): Mosonyi Mihály. Magyar zeneszerzők. Mágus. Budapest. Vol. 10.

Bónis F. (2000b): Mozarttól Bartókig. Püski. Budapest.

Bónis F. (2001): Mihály Mosonyi. In: The New Groves Dictionary of Music and Musicians. Macmillan. London. Vol. 17.

Bónis F. (2002): Mihály Mosonyi. Hungarian Composers. Mágus. Budapest. Vol. 10.

Gmasz, P., Gmasz, S. (o. J.): Chronik Stadtgemeinde Frauenkirchen. Frauenkirchen.

Gollowitzer, M. (1973): Adatok Mosonyi Mihály családjának történetéhez. In: Bónis F. (szerk.): Magyar zenetörténeti tanulmányok Mosonyi Mihály és Bartók Béla emlékére. Zeneműkiadó. Budapest.

Hoffer, P. P. (1961): Mihály Mosonyi. In: Die Musik in Geschichte und Gegenwart. Bärenreiter. Kassel. Vol. 9.

Káldor J. (1936): Michael Mosonyi. (Phil. Diss.). Dittert. Dresden.

Kassai I. (2001): Adalékok a Mosonyi-kutatáshoz. In: Bónis F. (szerk.): Magyar zenetörténeti tanulmányok Erkel Ferencről, Kodály Zoltánról és korukról. Püski. Budapest.

Kassai I. (2003): Utóhang/Nachwort/Epilogue. In: Mosonyi Mihály: Transcriptions for Piano. Kassai István (Private edition, distributed by Akkord. A-1047). Budapest.

Kassai I. (2005): Három dallamtörténeti adalék. In: Bónis F. (szerk.): Magyar zenetörténeti tanulmányok a nemzeti romantika világából. Püski. Budapest.

Legány D. (1994a): Mihály Mosonyi Symphony & Piano Concerto. Naxos Marco Polo. 8223539. CD notes.

Legány D. (1994b): Mihály Mosonyi Piano Works. Vol. 1. Naxos Marco Polo. 8223557. CD notes.

Legány D. (1994c): Mihály Mosonyi Piano Works. Vol. 2. Naxos Marco Polo. 8223558. CD notes.

Legány D. (1994d): Mihály Mosonyi Piano Works. Vol. 3. Naxos Marco Polo. 8223559. CD notes.

Legány D. (1998a): Mihály Mosonyi Piano Works. Vol. 4. Naxos Marco Polo. 8223560. CD notes.

Legány D. (1998b): Mihály Mosonyi Piano Works. Vol. 5. Naxos Marco Polo. 8225022. CD notes.

Legány D. (1999): Mihály Mosonyi Piano Trios. Naxos Marco Polo. 8225042. CD notes.

Mona I. (1989): Magyar zeneműkiadók és tevékenységük 1774–1867. MTA Zenetudományi Intézet. Budapest.

Nagy I. (1859): Magyarország családai. Ráth Mór. Pest. Tom. V.

Nagy I. (1862): Magyarország családai. Ráth Mór. Pest. Tom. IX.

Ságh J. (1879): Magyar zenészeti lexikon. A szerző kiadása. Pest.

Sárosi B. (1997): Meddig terjed a népies dal határa. In. Bónis F. (szerk.): Kodály emlékkönyv 1997. Püski. Budapest.

 



[1] Mivel a szövegről fájl nem áll rendelkezésemre, ez a szöveg a megjelent kísérőszöveg beolvasott változatának kissé átdolgozott formája, amelyet a ciklus következő kiadása számára készítettem.

[2] Ne tévessze meg a kedves Olvasót, hogy az életrajzi ismertető minden Mosonyi kiadványomban közel azonos. A műismertető természetesen mindegyikben más-más.

[3] Gmasz, P., Gmasz, S.

[4]Gollowitzer, M. (1973), 53–62. o.

[5] Bónis F. (1989a), 170–171. o.

[6] Bónis F. (1960), 29–72. o.

[7] Bónis F. (1960), 62–72. o.

[8] Bónis F. (1960), 77–264. o.

[9] Bónis F. (1960), 142–162. o.

[10] Bónis F. (1960), 254–264. o.

[11] Sajnos, itt nem tudom közölni.

[12] Kb. 1/6+5/6, tehát szeksztola. A képletet itt nem lehet közölni.

[13] Kb. 1/5+4/5, tehát kvintola. Mf.

[14] Lemezszáma R&Co 633(1), majd R.&C.o   645.

[15] Lemezszáma R&Co 633(2), majd R.&C.o   646.

[16] Lemezszáma R&Co 633(3), majd R.& C.o  647.

[17] Lemezszáma R& C.o    662., lásd Mona (1989).

[18] Bónis F. (1960), 120–125. o.

[19] Bónis F. (1960), 120–125. o.

[20] Bónis F. (1960), 120–125. o.

[21] Bónis F. (1960), 120–125. o.

[22] Bónis F. (1960), 120–125. o.

[23] Legány D. (1994), 8. lap.

[24] Bónis Ferenc fordítása. A teljes Wagner levél eredeti szövegét és magyar fordítását közli: Bónis F. (2000c), 157–160. o.

[25] Az új kiadás modern kottagrafikával készül majd, kritikai jegyzetekkel.