BÉLYEGVILÁG – FILATÉLIAI SZEMLE 1993/12. 7-9. oldal

RÁKÓCZI INDULÓ

A Rákóczi-szabadságharc zászlóbontásának 300. évfordulóján a magyar szabadság és függetlenség zenei jelképének rövid történetét.

A Rákóczi-induló nem a Nagyságos Fejedelem idejébõl származó kompozíció, vagy népzenei alkotás. Zenei alkotóelemei azonban igen régiek, jól elkülöníthetõen három forrásból erednek.

Az elsõ forrás a Rákóczi-nóta, amelynek változata táncdallamként már a XVII. századi Vietórisz- és Kájoni kéziratban is szerepelt. Ehhez a késõbbiekben kapcsolódtak a Rákóczi-szövegek (Haj Rákóczi, Bercsényi...; Jaj, régi szép magyar nép; Hallgassátok meg magyarok stb.) de hangszeres formája is tovább élt: ez utóbbi a Rákóczi-induló egyik alapanyaga.

A másik forrás a kuruc idõkbõl való, vagy még régebbrõl fennmaradt katonai fanfár, vagy jelzõkürt motívum.

A harmadik forrás pedig maga a verbunkos zene, amely köztudottan a fegyvertáncból népiesedett virtuóz férfi szólótánccá, majd – különféle hatásokkal gazdagodva – zenei stílussá, magyar köznyelvvé emelkedett.

Bihari János (1764-1827) a zseniális cigánymuzsikus, a verbunkos zenei stílus atyamestere volt az a zeneszerzõ, aki – a zenetudomány mai állása szerint – e három forrásból megkomponálta a Rákóczi-indulót. Sajnos Bihari nem tudott kottát olvasni, ahogy a kor cigánymuzsikusainak nagy többsége sem; így mûveit (mintegy nyolcvanat) csak kortársainak lejegyzésébõl ismerhetjük. Természetesen az emlékezetbõl lejegyzett melódiák csupán csontvázai az eredeti magával ragadó rögtönzéseknek. A Rákóczi-induló a maga eredetijében máig élõ, változatlan dallam.

Scholl Miklós (1778-1822) fuvolista, a Pest-vármegyei Esterházy gyalogezred karmestere volt a Rákóczi-induló elsõ lejegyzõje. Lehet, hogy már 1809-ben kész volt a mû, amikor Bihari részt vett az ezred inszurrekciójában (mozgósítás a napóleoni nemesi felkelés idején), lehet, hogy csak 1816-ban készült el vele, amikor a hadtest hazatért a franciaországi harcokból. Tény, hogy Scholl lejegyezte az induló dallamát és fúvószenekarra meg is hangszerelte azt, kéziratát is ismerjük. A feldolgozás zongorakivonata nyomtatásban is napvilágot látott 1820 körül a bécsi Pietro Mechetti kiadónál, Hieronymus Payer átiratában. A Rákóczi-induló tehát elõbb jelent meg Bécsben, mint Pesten.

Az elsõ pesti kottára 1833-ig kellett várni, ekkor jelent meg Tomala Ferdinánd feldolgozásában és kiadásában. Zongorista és zeneszerzõ volt, egyben tulajdonosa egy zenemû- metszet- és térképkereskedésnek: övé volt az elsõ kizárólag magyar nyelvû cégtábla Pesten! Zenemû kiadással is foglalkozott, amíg az 1838-as nagy pesti árvíz boltját el nem mosta. A Rákóczi-induló „Kerengõk magyar szellemben” c. füzetének címnélküli negyedik darabja németes valcerritmusba kényszerítve ugyan, de a címlap – a kiadóra jellemzõen – magyar nyelvû, magyar ruhás csoport metszett képével díszített.

Az öt 1846 elõtti bécsi Rákóczi-induló kiadványok közül még az 1834-es Carl Czerny-féle közreadás érdemel figyelmet. A zeneirodalom egyik legtermékenyebb szerzõjének több, mint ezer mûve közül mára – talán méltánytalanul – csupán a zongoragyakorlatok maradtak fenn, zeneiskolások száraztakarmányaként. Czerny a tizenegy éves Lisztet ingyen oktatta – tulajdonképpen egyetlen zongoratanára volt – és bemutatta Beethovennek is. Liszt haláláig hálásan emlékezett egykori mesterére, mûveit gyakran vitte sikerre, neki ajánlotta Transzcendens etûdjeit.

A Rákóczi-indulót már 1817-ben nyilvánosan elõadták Pesten, 1822-ben Kolozsvárott, maga Bihari is sûrûn játszotta ekkoriban.

Liszt „A cigányokról és a cigány zenérõl Magyarországon” c. könyvében említi, hogy 1822-ben, 11 éves korában hallotta elõször Biharit muzsikálni, és ez életre szóló mély benyomást tett rá. Hogy hallotta-e akkor elõadásában a Rákóczi-indulót, vagy sem, biztosan nem tudjuk, tény viszont, hogy egy év múlva már Liszt mûsorán szerepel. T. T. P. Reinthaller jelenti a Tudományos gyûjteményben: „Május 19kén 1823 (...) számos jó barátok körében (ahol a redactor maga is jelen volt)... ezen víg estvéli mulatságot befejezte az esmeretes Rákótzi-marsával és Csermáknak, Lavottának és Biharinak Mohaupt Ágoston által kiadott Magyarjaival, belekevervén a maga kellemetes Fantáziájit, mindnyájoknak tökéletes bámulására:” Ekkor Liszt tizenkét éves és franciaországi tanulmányútjára gyûjt erõt.

Liszt Ferenc (1811-1886) életét szinte végigkíséri a Rákóczi induló. Ahogy a XIX-XX. századi magyar zeneszerzõk, úgy õ is, ha zenéjében a magyar függetlenséget, hazaszeretetet kívánta megjeleníteni, egy rövid dallamfoszlányt, vagy hosszabb idézetet szõtt mûveibe a Rákóczi-indulóból (pl. a Koronázási misébe, vagy éppen ellenkezõ elõjellel a Szabadságharc bukása után keletkezett és a szabadság gyászzenéjeként megalkotott Funérailles-ba). Az indulót az elsõ ismert elõadás után harmincnyolc évig csiszolja, cizellálja. Elõször 1840-ben kívánta kottaként megjelentetni hatalmas sikerû pesti jótékonysági hangversenyeit követõen.

Ismeretes, hogy a Rákóczi-induló hallatlan sikerû elõadása után a díszmagyarban játszó Lisztnek néhány magyar fõúr nemesi díszkardot nyújtott át 1840. január 4-én. Azon túl, hogy a birodalmi titkosrendõrség e kard átadásának ürügyén undorító sajtókampányt kezdett Liszt ellen Európaszerte, a Rákóczi-induló e korai változatát is kihúzatta a Magyar rapszódiák elsõ verziójának megjelenésre váró második füzetébõl. A dokumentációt olyan sikeresen tüntették el, hogy ennek az elsõ változatnak a kottája máig ismeretlen, csak egy könnyített verzió töredékes kézirata maradt meg ebbõl az idõbõl. Ami 1840-ben nem sikerült, arra 1847-ben érett meg az idõ: ugyanennek a kottasorozatnak 6. füzeteként, mint a 13. darab megjelenhetett a Rákóczi-induló és egy másik füzetben ugyanennek a könnyített változata is, ahogy az elõzõek, úgy ez is a bécsi Haslinger kiadónál. Liszt azonban tovább csiszolta a Magyar rapszódiák ciklusát, újabb, második változatban is közreadta valamennyi darabját. A Rákóczi-induló ezen érettebb feldolgozásának elõbb könnyített változata készült el (valamennyi közül a legegyszerûbb zongoratechnikai szempontból), e „népszerû” kiadás (édition populaire) 1851-ben Lipcsében, Kistnernél jelent meg. 1853-ban a máig legjátszottabb változat, a XV. Magyar rapszódia is elkészült, a berlini Schlesinger volt a kiadója. Lisztet azonban tovább foglalkoztatta a Rákóczi-induló, 1863-ban kezdett dolgozni a hangszerelt változaton. Ez 1871-ben meg is jelent a szintén berlini Schubert kiadónál, ugyanitt és ugyanekkor zongorára két kézre, koncertfantáziaként és könnyített változatban, továbbá zongorára négy kézre és két zongorára is; valamennyi Liszt tollából.

Liszt tehát nem kevesebb, mint kilencféle változatban adta közre a Rákóczi-indulót élete során, nyilván azért, mert azt életmûve egyik legfontosabb részének tartotta.

Erkel Ferenc (1810-1893), a magyar zene Széchenyijének életmûvét szintén végigkíséri a Rákóczi-induló. Visszaemlékezései szerint a Rákóczi-nótát már szülõvárosában, Gyulán, kora gyermekkorában megismerte, több mûvében fel is dolgozta, többek közt 1838-ban és 1839-ben zongorára, zenekarkísérettel is elõadta. 1839-ben és 1840-ben dirigálta az általa hangszerelt Rákóczi-indulót is, sajnos ezek a feldolgozások egytõl egyig elkallódtak. Viszont ismeretes az általa készített zongoraátirat, amelynek elsõ kiadása 1840-ben jelent meg a pesti Wágner József kiadónál „Emlékül Liszt Ferenczre – Rákóczy indulója” címmel. A borítón Barabás Miklós közismert metszete látható, amely Lisztet díszmagyarban ábrázolja. Ez a kiadvány nyilván Liszt befolyásos magyar barátainak köszönhette létrejöttét, akik értesültek Liszt Rákóczi-induló feldolgozásának otromba bécsi betiltásáról. Kihasználták azt a lehetõséget, hogy Pesten nemrég önálló cenzúrahivatal létesült és e reprezentatív kotta megjelentetésével igyekeztek Lisztet kárpótolni. Erkelnek ez a mûve egyébként Liszt feldolgozásának egyszerûsített, de még mindig eléggé nehéz változata; Erkel életében összesen öt különféle kiadást ért meg.

Mosonyi Mihály (1815-1870) zeneszerzõ németbõl lett magyarrá, a magyar zene reformátorává. 1863-ban a Zenészeti Lapoknál dolgozott alapító szerkesztõként. Az elsõ magyar nyelvû zenei szakfolyóirat pótolni hivatott az országosan még hiányzó intézményrendszert és olvasóit mintegy távoktatásban is részesítette. Hajdu László (1817-1880) túrkevei ügyvéd egy máig cáfolhatatlan cikksorozatot közölt a Rákóczi-nótáról és tisztázta a Rákóczi-induló szerzõségét. Szerinte az induló         dallamának aszimmetriái részben Bihari túlzott díszítõ hajlamából, részint Scholl magyar zenében való járatlanságából erednek. Szerinte az aszimmetria nem magyar zenei sajátosság, ezért az induló dallam zenei mondatait (periódusait) szabályossá, nyolcütemessé kalapálta. Hol elvett egy-két ütemet, hol pedig betoldott néhányat, a még jurátuskorában gyûjtött erdélyi Rákóczi-nóta dallamából. Ez a merész ötlet megnyerte Mosonyi tetszését és zongorára megharmonizálta Hajdu dallamát, meg is jelentette az újságban, két részletben. Késõbb, külön kottaként azonban nem hozta ki ezt a mûvet, talán azért, mert annyira becsülte csak, mint ami valójában volt is: izgalmas kísérletnek.

Reményi Ede (1828-1898) világhírû hegedûvirtuóz már 1849 májusi debreceni hangversenyén elõadott egy fantáziát a Rákóczi-indulóra. A Szabadságharcban való aktív részvétele miatt emigrálni kényszerült, de ha tehette, hazatért hangversenyezni. 1860 elején Londonból érkezvén a rendõrhatóság szigorú tilalma ellenére elsõ hangversenyén a Nemzeti Színházban demonstratív módon elõadta a Rákóczi-indulóra írt egyik feldolgozását, hatalmas közönségsikerrel. Hogy Kossuth, Mazzini és Garibaldi barátjának valójában mekkora hatása lehetett, jelzi az is, hogy a rendõrség megtiltotta további nyilvános fellépéseit és azt is, hogy elhagyja a rendõri kerületet, nehogy vidéken is folytassa „felforgató tevékenységét”.

Johannes Brahms (1833-1897) német zeneszerzõ karrierjét szintén Reményi Ede indította el, aki Amerikából visszatérvén a nehéz körülmények között élõ fiatalembert 1852-53-ban zongorakísérõjévé fogadta. Hogy ki volt az, aki Brahmsot megismertette a Rákóczi-indulóval? Talán a ‘49-es emigrációs hullám menekültjei, akik az akkor a hamburgi kikötõ kocsmáiban zongorázó fiúnak számos magyar dalt énekeltek? Talán Reményi, vagy az általa megismert Joachim József? Nem tudni, viszont az tény, hogy Brahms gyûjtötte a magyar zenei anyagot, amelyet többek közt 21 Magyar táncában dolgozott fel. A Rákóczi-indulót is papírra vetette, de munkájának eredményével nem lehetett megelégedve, mert félretette, és így ez a zongoramûve a legutóbbi idõkig kiadatlan, ismeretlen volt.

Utoljára hagytam Hector Berlioz (1803-1869) mûvét. Ma már tudjuk, hogy a francia zene forradalmár-zsenijét nem Erkel (illetve nem csak Erkel), hanem Liszt ismertette meg a Rákóczi-indulóval, sõt – bensõ barátja pesti sikere és nem mellékesen a magyar zene ügyének érdekében is – 1846-ban lemondott a Rákóczi-induló meghangszerelésének jogáról (mint láttuk, saját partitúrájával csak Berlioz halála után két évvel lépett a nyilvánosság elé). Jól ismerjük a pesti 1846. február 15-i bemutató páratlan sikerét is, a darabot a közönség ovációja miatt nem lehetett befejezni, még az ismétléskor sem. A hivatalos körök ezt a sikert igen idegesen fogadták, és ettõl kezdve alapjában megváltozott a bécsi zenekritika addig általában barátságos hangneme a magyarországi zenei törekvésekkel szemben.

Mindhiába. A szabadságvágy az ember elemi ösztöne, nekünk magyaroknak ezt a zenében a Himnusz, a Szózat és a Rákóczi-induló jelképezi s amíg magyar él a földön, ez így is lesz.

KASSAI ISTVÁN

Liszt-díjas zongoramûvész

Illusztrációk: Bihari, Liszt, Erkel, Mosonyi, Brahms és Berlioz portrék, egy-egy bélyegen.