BÉLYEGVILÁG – FILATÉLIAI SZEMLE 1993/12. 7-9. oldal

RÁKÓCZI INDULÓ

 

A Rákóczi-szabadságharc zászlóbontásának 300. évfordulóján a magyar szabadság és függetlenség zenei jelképének rövid történetét.

A Rákóczi-induló nem a Nagyságos Fejedelem idejéből származó kompozíció, vagy népzenei alkotás. Zenei alkotóelemei azonban igen régiek, jól elkülöníthetően három forrásból erednek.

Az első forrás a Rákóczi-nóta, amelynek változata táncdallamként már a XVII. századi Vietórisz- és Kájoni kéziratban is szerepelt. Ehhez a későbbiekben kapcsolódtak a Rákóczi-szövegek (Haj Rákóczi, Bercsényi...; Jaj, régi szép magyar nép; Hallgassátok meg magyarok stb.) de hangszeres formája is tovább élt: ez utóbbi a Rákóczi-induló egyik alapanyaga.

A másik forrás a kuruc időkből való, vagy még régebbről fennmaradt katonai fanfár, vagy jelzőkürt motívum.

A harmadik forrás pedig maga a verbunkos zene, amely köztudottan a fegyvertáncból népiesedett virtuóz férfi szólótánccá, majd – különféle hatásokkal gazdagodva – zenei stílussá, magyar köznyelvvé emelkedett.

Bihari János (1764-1827) a zseniális cigánymuzsikus, a verbunkos zenei stílus atyamestere volt az a zeneszerző, aki – a zenetudomány mai állása szerint – e három forrásból megkomponálta a Rákóczi-indulót. Sajnos Bihari nem tudott kottát olvasni, ahogy a kor cigánymuzsikusainak nagy többsége sem; így műveit (mintegy nyolcvanat) csak kortársainak lejegyzéséből ismerhetjük. Természetesen az emlékezetből lejegyzett melódiák csupán csontvázai az eredeti magával ragadó rögtönzéseknek. A Rákóczi-induló a maga eredetijében máig élő, változatlan dallam.

Scholl Miklós (1778-1822) fuvolista, a Pest-vármegyei Esterházy gyalogezred karmestere volt a Rákóczi-induló első lejegyzője. Lehet, hogy már 1809-ben kész volt a mű, amikor Bihari részt vett az ezred inszurrekciójában (mozgósítás a napóleoni nemesi felkelés idején), lehet, hogy csak 1816-ban készült el vele, amikor a hadtest hazatért a franciaországi harcokból. Tény, hogy Scholl lejegyezte az induló dallamát és fúvószenekarra meg is hangszerelte azt, kéziratát is ismerjük. A feldolgozás zongorakivonata nyomtatásban is napvilágot látott 1820 körül a bécsi Pietro Mechetti kiadónál, Hieronymus Payer átiratában. A Rákóczi-induló tehát előbb jelent meg Bécsben, mint Pesten.

Az első pesti kottára 1833-ig kellett várni, ekkor jelent meg Tomala Ferdinánd feldolgozásában és kiadásában. Zongorista és zeneszerző volt, egyben tulajdonosa egy zenemű- metszet- és térképkereskedésnek: övé volt az első kizárólag magyar nyelvű cégtábla Pesten! Zenemű kiadással is foglalkozott, amíg az 1838-as nagy pesti árvíz boltját el nem mosta. A Rákóczi-induló „Kerengők magyar szellemben” c. füzetének címnélküli negyedik darabja németes valcerritmusba kényszerítve ugyan, de a címlap – a kiadóra jellemzően – magyar nyelvű, magyar ruhás csoport metszett képével díszített.

Az öt 1846 előtti bécsi Rákóczi-induló kiadványok közül még az 1834-es Carl Czerny-féle közreadás érdemel figyelmet. A zeneirodalom egyik legtermékenyebb szerzőjének több, mint ezer műve közül mára – talán méltánytalanul – csupán a zongoragyakorlatok maradtak fenn, zeneiskolások száraztakarmányaként. Czerny a tizenegy éves Lisztet ingyen oktatta – tulajdonképpen egyetlen zongoratanára volt – és bemutatta Beethovennek is. Liszt haláláig hálásan emlékezett egykori mesterére, műveit gyakran vitte sikerre, neki ajánlotta Transzcendens etűdjeit.

A Rákóczi-indulót már 1817-ben nyilvánosan előadták Pesten, 1822-ben Kolozsvárott, maga Bihari is sűrűn játszotta ekkoriban.

Liszt „A cigányokról és a cigány zenéről Magyarországon” c. könyvében említi, hogy 1822-ben, 11 éves korában hallotta először Biharit muzsikálni, és ez életre szóló mély benyomást tett rá. Hogy hallotta-e akkor előadásában a Rákóczi-indulót, vagy sem, biztosan nem tudjuk, tény viszont, hogy egy év múlva már Liszt műsorán szerepel. T. T. P. Reinthaller jelenti a Tudományos gyűjteményben: „Május 19kén 1823 (...) számos jó barátok körében (ahol a redactor maga is jelen volt)... ezen víg estvéli mulatságot befejezte az esmeretes Rákótzi-marsával és Csermáknak, Lavottának és Biharinak Mohaupt Ágoston által kiadott Magyarjaival, belekevervén a maga kellemetes Fantáziájit, mindnyájoknak tökéletes bámulására:” Ekkor Liszt tizenkét éves és franciaországi tanulmányútjára gyűjt erőt.

Liszt Ferenc (1811-1886) életét szinte végigkíséri a Rákóczi induló. Ahogy a XIX-XX. századi magyar zeneszerzők, úgy ő is, ha zenéjében a magyar függetlenséget, hazaszeretetet kívánta megjeleníteni, egy rövid dallamfoszlányt, vagy hosszabb idézetet szőtt műveibe a Rákóczi-indulóból (pl. a Koronázási misébe, vagy éppen ellenkező előjellel a Szabadságharc bukása után keletkezett és a szabadság gyászzenéjeként megalkotott Funérailles-ba). Az indulót az első ismert előadás után harmincnyolc évig csiszolja, cizellálja. Először 1840-ben kívánta kottaként megjelentetni hatalmas sikerű pesti jótékonysági hangversenyeit követően.

Ismeretes, hogy a Rákóczi-induló hallatlan sikerű előadása után a díszmagyarban játszó Lisztnek néhány magyar főúr nemesi díszkardot nyújtott át 1840. január 4-én. Azon túl, hogy a birodalmi titkosrendőrség e kard átadásának ürügyén undorító sajtókampányt kezdett Liszt ellen Európaszerte, a Rákóczi-induló e korai változatát is kihúzatta a Magyar rapszódiák első verziójának megjelenésre váró második füzetéből. A dokumentációt olyan sikeresen tüntették el, hogy ennek az első változatnak a kottája máig ismeretlen, csak egy könnyített verzió töredékes kézirata maradt meg ebből az időből. Ami 1840-ben nem sikerült, arra 1847-ben érett meg az idő: ugyanennek a kottasorozatnak 6. füzeteként, mint a 13. darab megjelenhetett a Rákóczi-induló és egy másik füzetben ugyanennek a könnyített változata is, ahogy az előzőek, úgy ez is a bécsi Haslinger kiadónál. Liszt azonban tovább csiszolta a Magyar rapszódiák ciklusát, újabb, második változatban is közreadta valamennyi darabját. A Rákóczi-induló ezen érettebb feldolgozásának előbb könnyített változata készült el (valamennyi közül a legegyszerűbb zongoratechnikai szempontból), e „népszerű” kiadás (édition populaire) 1851-ben Lipcsében, Kistnernél jelent meg. 1853-ban a máig legjátszottabb változat, a XV. Magyar rapszódia is elkészült, a berlini Schlesinger volt a kiadója. Lisztet azonban tovább foglalkoztatta a Rákóczi-induló, 1863-ban kezdett dolgozni a hangszerelt változaton. Ez 1871-ben meg is jelent a szintén berlini Schubert kiadónál, ugyanitt és ugyanekkor zongorára két kézre, koncertfantáziaként és könnyített változatban, továbbá zongorára négy kézre és két zongorára is; valamennyi Liszt tollából.

Liszt tehát nem kevesebb, mint kilencféle változatban adta közre a Rákóczi-indulót élete során, nyilván azért, mert azt életműve egyik legfontosabb részének tartotta.

Erkel Ferenc (1810-1893), a magyar zene Széchenyijének életművét szintén végigkíséri a Rákóczi-induló. Visszaemlékezései szerint a Rákóczi-nótát már szülővárosában, Gyulán, kora gyermekkorában megismerte, több művében fel is dolgozta, többek közt 1838-ban és 1839-ben zongorára, zenekarkísérettel is előadta. 1839-ben és 1840-ben dirigálta az általa hangszerelt Rákóczi-indulót is, sajnos ezek a feldolgozások egytől egyig elkallódtak. Viszont ismeretes az általa készített zongoraátirat, amelynek első kiadása 1840-ben jelent meg a pesti Wágner József kiadónál „Emlékül Liszt Ferenczre – Rákóczy indulója” címmel. A borítón Barabás Miklós közismert metszete látható, amely Lisztet díszmagyarban ábrázolja. Ez a kiadvány nyilván Liszt befolyásos magyar barátainak köszönhette létrejöttét, akik értesültek Liszt Rákóczi-induló feldolgozásának otromba bécsi betiltásáról. Kihasználták azt a lehetőséget, hogy Pesten nemrég önálló cenzúrahivatal létesült és e reprezentatív kotta megjelentetésével igyekeztek Lisztet kárpótolni. Erkelnek ez a műve egyébként Liszt feldolgozásának egyszerűsített, de még mindig eléggé nehéz változata; Erkel életében összesen öt különféle kiadást ért meg.

Mosonyi Mihály (1815-1870) zeneszerző németből lett magyarrá, a magyar zene reformátorává. 1863-ban a Zenészeti Lapoknál dolgozott alapító szerkesztőként. Az első magyar nyelvű zenei szakfolyóirat pótolni hivatott az országosan még hiányzó intézményrendszert és olvasóit mintegy távoktatásban is részesítette. Hajdu László (1817-1880) túrkevei ügyvéd egy máig cáfolhatatlan cikksorozatot közölt a Rákóczi-nótáról és tisztázta a Rákóczi-induló szerzőségét. Szerinte az induló         dallamának aszimmetriái részben Bihari túlzott díszítő hajlamából, részint Scholl magyar zenében való járatlanságából erednek. Szerinte az aszimmetria nem magyar zenei sajátosság, ezért az induló dallam zenei mondatait (periódusait) szabályossá, nyolcütemessé kalapálta. Hol elvett egy-két ütemet, hol pedig betoldott néhányat, a még jurátuskorában gyűjtött erdélyi Rákóczi-nóta dallamából. Ez a merész ötlet megnyerte Mosonyi tetszését és zongorára megharmonizálta Hajdu dallamát, meg is jelentette az újságban, két részletben. Később, külön kottaként azonban nem hozta ki ezt a művet, talán azért, mert annyira becsülte csak, mint ami valójában volt is: izgalmas kísérletnek.

Reményi Ede (1828-1898) világhírű hegedűvirtuóz már 1849 májusi debreceni hangversenyén előadott egy fantáziát a Rákóczi-indulóra. A Szabadságharcban való aktív részvétele miatt emigrálni kényszerült, de ha tehette, hazatért hangversenyezni. 1860 elején Londonból érkezvén a rendőrhatóság szigorú tilalma ellenére első hangversenyén a Nemzeti Színházban demonstratív módon előadta a Rákóczi-indulóra írt egyik feldolgozását, hatalmas közönségsikerrel. Hogy Kossuth, Mazzini és Garibaldi barátjának valójában mekkora hatása lehetett, jelzi az is, hogy a rendőrség megtiltotta további nyilvános fellépéseit és azt is, hogy elhagyja a rendőri kerületet, nehogy vidéken is folytassa „felforgató tevékenységét”.

Johannes Brahms (1833-1897) német zeneszerző karrierjét szintén Reményi Ede indította el, aki Amerikából visszatérvén a nehéz körülmények között élő fiatalembert 1852-53-ban zongorakísérőjévé fogadta. Hogy ki volt az, aki Brahmsot megismertette a Rákóczi-indulóval? Talán a ‘49-es emigrációs hullám menekültjei, akik az akkor a hamburgi kikötő kocsmáiban zongorázó fiúnak számos magyar dalt énekeltek? Talán Reményi, vagy az általa megismert Joachim József? Nem tudni, viszont az tény, hogy Brahms gyűjtötte a magyar zenei anyagot, amelyet többek közt 21 Magyar táncában dolgozott fel. A Rákóczi-indulót is papírra vetette, de munkájának eredményével nem lehetett megelégedve, mert félretette, és így ez a zongoraműve a legutóbbi időkig kiadatlan, ismeretlen volt.

Utoljára hagytam Hector Berlioz (1803-1869) művét. Ma már tudjuk, hogy a francia zene forradalmár-zsenijét nem Erkel (illetve nem csak Erkel), hanem Liszt ismertette meg a Rákóczi-indulóval, sőt – benső barátja pesti sikere és nem mellékesen a magyar zene ügyének érdekében is – 1846-ban lemondott a Rákóczi-induló meghangszerelésének jogáról (mint láttuk, saját partitúrájával csak Berlioz halála után két évvel lépett a nyilvánosság elé). Jól ismerjük a pesti 1846. február 15-i bemutató páratlan sikerét is, a darabot a közönség ovációja miatt nem lehetett befejezni, még az ismétléskor sem. A hivatalos körök ezt a sikert igen idegesen fogadták, és ettől kezdve alapjában megváltozott a bécsi zenekritika addig általában barátságos hangneme a magyarországi zenei törekvésekkel szemben.

Mindhiába. A szabadságvágy az ember elemi ösztöne, nekünk magyaroknak ezt a zenében a Himnusz, a Szózat és a Rákóczi-induló jelképezi s amíg magyar él a földön, ez így is lesz.

 

KASSAI ISTVÁN

Liszt-díjas zongoraművész

 

Illusztrációk: Bihari, Liszt, Erkel, Mosonyi, Brahms és Berlioz portrék, egy-egy bélyegen.