BÉLYEGVILÁG – FILATÉLIAI SZEMLE 1993/12. 7-9. oldal
RÁKÓCZI INDULÓ
A Rákóczi-szabadságharc
zászlóbontásának 300. évfordulóján a magyar szabadság és függetlenség zenei jelképének
rövid történetét.
A
Rákóczi-induló nem a Nagyságos Fejedelem idejéből származó kompozíció, vagy
népzenei alkotás. Zenei alkotóelemei azonban igen régiek, jól elkülöníthetően
három forrásból erednek.
Az első
forrás a Rákóczi-nóta, amelynek változata táncdallamként már a XVII. századi
Vietórisz- és Kájoni kéziratban is szerepelt. Ehhez a későbbiekben kapcsolódtak
a Rákóczi-szövegek (Haj Rákóczi, Bercsényi...; Jaj, régi szép magyar nép;
Hallgassátok meg magyarok stb.) de hangszeres formája is tovább élt: ez utóbbi
a Rákóczi-induló egyik alapanyaga.
A másik
forrás a kuruc időkből való, vagy még régebbről fennmaradt katonai fanfár, vagy
jelzőkürt motívum.
A harmadik
forrás pedig maga a verbunkos zene, amely köztudottan a fegyvertáncból
népiesedett virtuóz férfi szólótánccá, majd – különféle hatásokkal gazdagodva –
zenei stílussá, magyar köznyelvvé emelkedett.
Bihari János (1764-1827) a
zseniális cigánymuzsikus, a verbunkos zenei stílus atyamestere volt az a zeneszerző,
aki – a zenetudomány mai állása szerint – e három forrásból
megkomponálta a Rákóczi-indulót. Sajnos Bihari nem tudott kottát olvasni, ahogy
a kor cigánymuzsikusainak nagy többsége sem; így műveit (mintegy nyolcvanat)
csak kortársainak lejegyzéséből ismerhetjük. Természetesen az emlékezetből
lejegyzett melódiák csupán csontvázai az eredeti magával ragadó rögtönzéseknek.
A Rákóczi-induló a maga eredetijében máig élő, változatlan dallam.
Scholl Miklós (1778-1822) fuvolista, a Pest-vármegyei Esterházy gyalogezred karmestere
volt a Rákóczi-induló első lejegyzője. Lehet, hogy már 1809-ben kész volt a mű,
amikor Bihari részt vett az ezred inszurrekciójában (mozgósítás a napóleoni
nemesi felkelés idején), lehet, hogy csak 1816-ban készült el vele, amikor a
hadtest hazatért a franciaországi harcokból. Tény, hogy Scholl lejegyezte az
induló dallamát és fúvószenekarra meg is hangszerelte azt, kéziratát is
ismerjük. A feldolgozás zongorakivonata nyomtatásban is napvilágot látott 1820
körül a bécsi Pietro Mechetti kiadónál, Hieronymus Payer átiratában. A
Rákóczi-induló tehát előbb jelent meg Bécsben, mint Pesten.
Az első pesti kottára 1833-ig kellett várni, ekkor
jelent meg Tomala Ferdinánd feldolgozásában és kiadásában. Zongorista és
zeneszerző volt, egyben tulajdonosa egy zenemű- metszet- és
térképkereskedésnek: övé volt az első kizárólag magyar nyelvű cégtábla Pesten!
Zenemű kiadással is foglalkozott, amíg az 1838-as nagy pesti árvíz boltját el
nem mosta. A Rákóczi-induló „Kerengők magyar szellemben” c. füzetének
címnélküli negyedik darabja németes valcerritmusba kényszerítve ugyan, de a
címlap – a kiadóra jellemzően – magyar nyelvű, magyar ruhás csoport metszett
képével díszített.
Az öt 1846 előtti bécsi Rákóczi-induló kiadványok
közül még az 1834-es Carl Czerny-féle közreadás érdemel figyelmet. A
zeneirodalom egyik legtermékenyebb szerzőjének több, mint ezer műve közül mára –
talán méltánytalanul – csupán a zongoragyakorlatok maradtak fenn, zeneiskolások
száraztakarmányaként. Czerny a tizenegy éves Lisztet ingyen oktatta –
tulajdonképpen egyetlen zongoratanára volt – és bemutatta Beethovennek is.
Liszt haláláig hálásan emlékezett egykori mesterére, műveit gyakran vitte
sikerre, neki ajánlotta Transzcendens etűdjeit.
A Rákóczi-indulót már 1817-ben nyilvánosan előadták
Pesten, 1822-ben Kolozsvárott, maga Bihari is sűrűn játszotta ekkoriban.
Liszt „A cigányokról és a cigány zenéről
Magyarországon” c. könyvében említi, hogy 1822-ben, 11 éves korában hallotta
először Biharit muzsikálni, és ez életre szóló mély benyomást tett rá. Hogy
hallotta-e akkor előadásában a Rákóczi-indulót, vagy sem, biztosan nem tudjuk,
tény viszont, hogy egy év múlva már Liszt műsorán szerepel. T. T. P.
Reinthaller jelenti a Tudományos gyűjteményben: „Május 19kén 1823 (...) számos jó barátok körében (ahol a
redactor maga is jelen volt)... ezen víg estvéli mulatságot befejezte az
esmeretes Rákótzi-marsával és Csermáknak, Lavottának és Biharinak Mohaupt
Ágoston által kiadott Magyarjaival, belekevervén a maga kellemetes Fantáziájit,
mindnyájoknak tökéletes bámulására:” Ekkor Liszt tizenkét éves és
franciaországi tanulmányútjára gyűjt erőt.
Liszt Ferenc (1811-1886)
életét szinte végigkíséri a Rákóczi induló. Ahogy a XIX-XX. századi magyar
zeneszerzők, úgy ő is, ha zenéjében a magyar függetlenséget, hazaszeretetet
kívánta megjeleníteni, egy rövid dallamfoszlányt, vagy hosszabb idézetet szőtt
műveibe a Rákóczi-indulóból (pl. a
Koronázási misébe, vagy éppen ellenkező előjellel a Szabadságharc bukása után
keletkezett és a szabadság gyászzenéjeként megalkotott Funérailles-ba). Az
indulót az első ismert előadás után harmincnyolc évig csiszolja, cizellálja.
Először 1840-ben kívánta kottaként megjelentetni hatalmas sikerű pesti jótékonysági
hangversenyeit követően.
Ismeretes,
hogy a Rákóczi-induló hallatlan sikerű előadása után a díszmagyarban játszó
Lisztnek néhány magyar főúr nemesi díszkardot nyújtott át 1840. január 4-én.
Azon túl, hogy a birodalmi titkosrendőrség e kard átadásának ürügyén undorító
sajtókampányt kezdett Liszt ellen Európaszerte, a Rákóczi-induló e korai
változatát is kihúzatta a Magyar rapszódiák első verziójának megjelenésre váró
második füzetéből. A dokumentációt olyan sikeresen tüntették el, hogy ennek az
első változatnak a kottája máig ismeretlen, csak egy könnyített verzió
töredékes kézirata maradt meg ebből az időből. Ami 1840-ben nem sikerült, arra
1847-ben érett meg az idő: ugyanennek a kottasorozatnak 6. füzeteként, mint a
13. darab megjelenhetett a Rákóczi-induló és egy másik füzetben ugyanennek a
könnyített változata is, ahogy az előzőek, úgy ez is a bécsi Haslinger
kiadónál. Liszt azonban tovább csiszolta a Magyar rapszódiák ciklusát, újabb,
második változatban is közreadta valamennyi darabját. A Rákóczi-induló ezen
érettebb feldolgozásának előbb könnyített változata készült el (valamennyi
közül a legegyszerűbb zongoratechnikai szempontból), e „népszerű” kiadás
(édition populaire) 1851-ben Lipcsében, Kistnernél jelent meg. 1853-ban a máig
legjátszottabb változat, a XV. Magyar rapszódia is elkészült, a berlini
Schlesinger volt a kiadója. Lisztet azonban tovább foglalkoztatta a
Rákóczi-induló, 1863-ban kezdett dolgozni a hangszerelt változaton. Ez 1871-ben
meg is jelent a szintén berlini Schubert kiadónál, ugyanitt és ugyanekkor
zongorára két kézre, koncertfantáziaként és könnyített változatban, továbbá
zongorára négy kézre és két zongorára is; valamennyi Liszt tollából.
Liszt
tehát nem kevesebb, mint kilencféle változatban adta közre a Rákóczi-indulót
élete során, nyilván azért, mert azt életműve egyik legfontosabb részének
tartotta.
Erkel
Ferenc (1810-1893), a magyar zene Széchenyijének életművét szintén végigkíséri
a Rákóczi-induló. Visszaemlékezései szerint a Rákóczi-nótát már szülővárosában,
Gyulán, kora gyermekkorában megismerte, több művében fel is dolgozta, többek
közt 1838-ban és 1839-ben zongorára, zenekarkísérettel is előadta. 1839-ben és
1840-ben dirigálta az általa hangszerelt Rákóczi-indulót is, sajnos ezek a feldolgozások egytől egyig elkallódtak. Viszont ismeretes az általa
készített zongoraátirat, amelynek első kiadása 1840-ben jelent meg a pesti
Wágner József kiadónál „Emlékül Liszt Ferenczre – Rákóczy
indulója” címmel. A borítón Barabás Miklós közismert metszete látható, amely
Lisztet díszmagyarban ábrázolja. Ez a kiadvány nyilván Liszt befolyásos magyar
barátainak köszönhette létrejöttét, akik értesültek Liszt Rákóczi-induló
feldolgozásának otromba bécsi betiltásáról. Kihasználták azt a lehetőséget,
hogy Pesten nemrég önálló cenzúrahivatal létesült és e reprezentatív kotta
megjelentetésével igyekeztek Lisztet kárpótolni. Erkelnek ez a műve egyébként
Liszt feldolgozásának egyszerűsített, de még mindig eléggé nehéz változata;
Erkel életében összesen öt különféle kiadást ért meg.
Mosonyi
Mihály (1815-1870) zeneszerző németből lett magyarrá, a magyar zene
reformátorává. 1863-ban a Zenészeti Lapoknál dolgozott alapító szerkesztőként.
Az első magyar nyelvű zenei szakfolyóirat pótolni hivatott az országosan még
hiányzó intézményrendszert és olvasóit mintegy távoktatásban is részesítette.
Hajdu László (1817-1880) túrkevei ügyvéd egy máig
cáfolhatatlan cikksorozatot közölt a Rákóczi-nótáról és tisztázta a
Rákóczi-induló szerzőségét. Szerinte az induló dallamának
aszimmetriái részben Bihari túlzott díszítő hajlamából, részint
Scholl magyar zenében való járatlanságából erednek. Szerinte az aszimmetria nem
magyar zenei sajátosság, ezért az induló dallam zenei mondatait (periódusait)
szabályossá, nyolcütemessé kalapálta. Hol elvett egy-két ütemet, hol pedig betoldott
néhányat, a még jurátuskorában gyűjtött erdélyi Rákóczi-nóta dallamából. Ez a
merész ötlet megnyerte Mosonyi tetszését és zongorára megharmonizálta Hajdu dallamát, meg is jelentette az újságban, két részletben. Később, külön
kottaként azonban nem hozta ki ezt a művet, talán azért, mert annyira becsülte
csak, mint ami valójában volt is: izgalmas kísérletnek.
Reményi Ede (1828-1898)
világhírű hegedűvirtuóz már 1849 májusi debreceni hangversenyén előadott egy
fantáziát a Rákóczi-indulóra. A Szabadságharcban való aktív részvétele miatt
emigrálni kényszerült, de ha tehette, hazatért hangversenyezni. 1860 elején
Londonból érkezvén a rendőrhatóság szigorú tilalma ellenére első hangversenyén
a Nemzeti Színházban demonstratív módon előadta a Rákóczi-indulóra írt egyik
feldolgozását, hatalmas közönségsikerrel. Hogy Kossuth, Mazzini és Garibaldi
barátjának valójában mekkora hatása lehetett, jelzi az is, hogy a rendőrség
megtiltotta további nyilvános fellépéseit és azt is, hogy elhagyja a rendőri
kerületet, nehogy vidéken is folytassa „felforgató tevékenységét”.
Johannes Brahms
(1833-1897) német zeneszerző karrierjét szintén Reményi Ede indította el, aki
Amerikából visszatérvén a nehéz körülmények között élő fiatalembert 1852-53-ban
zongorakísérőjévé fogadta. Hogy ki volt az, aki Brahmsot megismertette a
Rákóczi-indulóval? Talán a ‘49-es emigrációs hullám menekültjei, akik az akkor
a hamburgi kikötő kocsmáiban zongorázó fiúnak számos magyar dalt énekeltek?
Talán Reményi, vagy az általa megismert Joachim József? Nem tudni, viszont az tény,
hogy Brahms gyűjtötte a magyar zenei anyagot, amelyet többek közt 21 Magyar
táncában dolgozott fel. A Rákóczi-indulót is papírra vetette, de munkájának
eredményével nem lehetett megelégedve, mert félretette, és így ez a zongoraműve
a legutóbbi időkig kiadatlan, ismeretlen volt.
Utoljára hagytam Hector
Berlioz (1803-1869) művét. Ma már tudjuk, hogy a francia zene
forradalmár-zsenijét nem Erkel (illetve nem csak Erkel), hanem Liszt ismertette
meg a Rákóczi-indulóval, sőt – benső barátja pesti sikere és nem mellékesen a
magyar zene ügyének érdekében is – 1846-ban lemondott a Rákóczi-induló
meghangszerelésének jogáról (mint láttuk, saját partitúrájával csak Berlioz
halála után két évvel lépett a nyilvánosság elé). Jól ismerjük a pesti 1846.
február 15-i bemutató páratlan sikerét is, a darabot a közönség ovációja miatt
nem lehetett befejezni, még az ismétléskor sem. A hivatalos körök ezt a sikert
igen idegesen fogadták, és ettől kezdve alapjában megváltozott a bécsi
zenekritika addig általában barátságos hangneme a magyarországi zenei
törekvésekkel szemben.
Mindhiába. A szabadságvágy
az ember elemi ösztöne, nekünk magyaroknak ezt a zenében a Himnusz, a Szózat és
a Rákóczi-induló jelképezi s amíg magyar él a földön, ez így is lesz.
KASSAI ISTVÁN
Liszt-díjas zongoraművész
Illusztrációk: Bihari, Liszt, Erkel, Mosonyi, Brahms
és Berlioz portrék, egy-egy bélyegen.