A NEMZETI ROMANTIKA VILÁGÁBÓL

Bónis Ferenc (szerk.): Magyar Zenetörténeti Tanulmányok Püski, Budapest 2005. 147-152. oldal

KASSAI ISTVÁN

HÁROM DALLAMTÖRTÉNETI ADALÉK

 

1. ERKEL FERENC D-DÚR ALBUMLAPJA

 

Erről a kéziratról már régóta tud a kutatás.[1] A Nemzeti Múzeum Ms. Mus. 11 jelzettel vette állományba. Mindeddig kiadatlan [volt]:

Hangversenytermi bemutatója az Erkel Ferenc Társaság X. történelmi hangversenyén volt Gyulán, 1999. március 15-én, a Városháza dísztermében, e sorok írójának előadásában. Jelen közlés az Országos Széchényi Könyvtár szíves engedélyével történik [ld. a tanulmánykötet 147. oldalán].

 

2. A MAGYAR FUNÉRAILLES ÉS BARTÓK KOSSUTH GYÁSZINDULÓJA

 

Ma már teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy Liszt Ferenc Funérailles című zongoraműve[2] az 1848/49-es magyar szabadságharcnak állít emléket. Előkerült a mű vázlata, mely még a Magyar címet viseli. A végleges kéziraton a mottó October 1849.[3] Levelekből és korabeli dokumentumokból ismerjük Liszt véleményét a forradalommal és annak brutális vérbefojtásával kapcsolatban.[4] Számomra mindez mégis kevésnek tűnt: ha Liszt a magyar forradalomnak óhajtott volna emléket állítani, ezt, szokott határozott módján, a maga zenei eszközeivel adta volna tudtunkra.

Keresni kezdtem tehát a darabban a magyar tematikát és meg is találtam. méghozzá rögtön a darab elején. Már a 2. ütemben, a lélekharang zúgása fölött megszólal a Rákóczi induló 3-4. üteme töredezetten, szinte zokogva, majd egyre hangosabban, a feszültséget szinte az elviselhetetlenségig fokozva: [a kottamellékletet ld. a kötet 148. oldalán].

Liszt tehát a Rákóczi-dallammal siratja el a Funéraillesban[5] az európai forradalmakat.

Az ifjú Bartók Béla Kossuth szimfóniai költeményének 9. tételében („Mindennek vége”) szintén megjelenik a Rákóczi indulónak ugyanez a két üteme. Ám amíg Lisztnél a motívum a csillapíthatatlan fájdalom kifejező eszköze volt, addig Bartóknál a szép idők reminiszcenciájává, visszavágyódó sóhajává lényegül: [a kottamellékletet ld. a kötet 148. oldalán].

A két zeneszerző-zsenit tehát ugyanaz a motívum más és más költői kifejezés megformálására inspirálta. Közös bennük: a hazaszeretet motivációja.

 

3. EGY ENIGMATIKUS MOSONYI-MŰ

 

Mosonyi Mihály tízütemes művéről, a Komáromy Lipót-féle Meghívó-kártyáról mindeddig három publikáció jelent meg.

Az első Bónis Ferenc Mosonyianájának első részében, 1989-ben;[6] a műlista részeként az alapadatokon és a kézirat történetén[7] kívül mást nem tartalmazott.

A második Legány Dezső 1996-ban írt ismertetőszövege a Mosonyi-zongoraművek CD összkiadásának 4. albumához.[8] A szerző a műlista adatait zenei elemzéssel toldotta meg.

A harmadik a Mosonyi zongoraművek kottakiadásának harmadik füzetében jelent meg 2003-ban, e sorok írójának tollából;[9] az előző írásokat csak néhány ponton toldotta meg.

Mosonyi zenei tréfáját az alábbiakban közlöm, az értelmezéséhez szükséges, szögletes zárójelbe tett kiegészítésekkel [a kottamellékletet ld. a kötet 149. oldalán, az előbb leírt kottakiadványhoz képest javítva.].

Ahogy Bónis 1989-ben írja, „a basszus-szólam, bizonyos betűkkel kiegészítve, értelmes szöveget ad ki; Mosonyi ezt a basszust harmonizálja meg”. A szövegkezdetet is közölte: „Heude beim Faesel...”[10]

A 2003-as kottakiadványban igyekeztem a szöveg folytatását közölni,[11] nem teljes sikerrel. Megfejtésem ez volt: „Heude [Heute] beim Faesel Soare [Soirée] da es andere versde [versandte] hdesiche [?]”.[12]

2003 decemberében levelet kaptam a németországi Oberstenfeldből, Hans Martin Rau ügyvédtől. Neki sikerült megfejtenie a meghívókártya szövegét. Bevezetőül felhívta a figyelmet a már megfejtett Huede = Heute szóra. Itt a tollhiba javításánál lényegesebb, hogy Mosonyi a hangnevek közt nem szereplő t betűt d zenei hanggal helyettesítette. Ilyen értelemben ezt a helyettesítést a rejtvényben máshol is alkalmazhatta. Figyelmeztetett továbbá mindnyájunk tévedésére, nevezetesen arra, hogy az esz zenei hangot es betűpárként, és nem s betűként értelmeztük. Holott, mint írja, már Schumann Mosonyi által bizonyosan ismert Karneváljában[13] is, hol az asz-c-h, hol az a-esz-c-h zenei hangok jelenítik meg Asch városnév betűit. Következésképpen az esz zenei hang prózai megfelelője csak az s betű lehet.

E megjegyzések figyelembevételével Rau az alábbi megfejtést kapta: Hedue beim Fasel Soare das andere versdehd sich e. Felismerte, hogy rímes kétsoros szövegről van szó, ahol a sorvégeket a negyedszünetek jelzik. Megfejtése javított helyesírással a következő:

Heute beim Fasel Soiree! Das andere versteht sich eh![14]

Rau szerint az „eh” szó „h” betűjét azért nem zenésítette meg Mosonyi, mert nem akarta a darabot plagális zárlattal befejezni; ez a feltételezése elfogadható. A megfejtés egyszerűsége önnön helytállóságát bizonyítja.[15] Mosonyi kéziratának rejtvénye tehát, 143 évvel megírása és 15 évvel tudományos feltárása után, megoldódott.

Levele végén Rau felteszi a kérdést: vajon kideríthető-e ma már, ki volt a meghívókártyában emlegetett Fasel (vagy esetleg: fecsegő)?[16] És ki volt Komáromy Lipót? — kérdem én.Valami rejtvény-maradékot hagyjunk azonban a jövő kutatóinak is...

 

JEGYZETEK



[1]           Lásd Lavotta Rezső: A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának címjegyzéke.Tom. VI: Zenei kéziratok. Budapest 1940; Somfai László: Az Erkel-kéziratok problémái. In: Szabolcsi Bence-Bartha Dénes (szerk.): Zenetudományi tanulmányok IX. Az opera történetéből. Budape 1961; Major Ervin: Erkel Ferenc műveinek jegyzéke. Második bibliográfiai kísérlet. In: Bónis Ferenc (szerk.): Írások Erkel Ferencről és a magyar zenetörténet korábbi századairól. Magyar Zenetörténeti Tanulmányok [I.] Budapest 1968; Legány Dezső: Erkel Ferenc művei és korabeli történetük, Budapest 1975.

[2]           Franz Liszt: Neue Ausgabe sämtlicher Werke 1/9, [Editio Musica Budapest,] Budapest 1981.

[3]           Lásd az előző jegyzetben feltűntetett kötetben Sulyok Imre és Mező Imre közreadói előszavát, XII-XIII. lap.

[4]           Alan Walker: Liszt Ferenc. 2.A weimari évek. Fordította Rácz Judit, Budapest 1994. 84-86. lap és a 30-31. jegyzet.

[5]           Lásd Walker jellemzését: „A forradalomban áldozatul esett magyarok emlékének ihletésére született darab nem egyszerűen a személyes bánat kifejezése, hanem az egyetemes szenvedésé is, amelyet az emberiség a nagy eszmék elbukása és az értük harcoló (bármilyen nemzetiségű) hősök eleste láttán érez.” Ugyanott, 85. lap.

[6]           Bónis Ferenc: Mosonyiana. A Mosonyi-kutatás új eredményei. In: Magyar Zene 1989/2, 155-187. lap. A Meghívókártyáról: 169. lap 19. sz.

[7]           A 10 ütemes zongoradarab címe: Leopold Komáromy'sche Einladungskarte, harmonisirt von Mosonyi Mihály [/] Pest (1860:). A kézirat gyűjtőlapra van felragasztva, amelyen idegen kéz írásával a „Michael Mosonyi (Brand) 1814-1870. berümter national-ung.Tondichter.” felirat áll. A kézirat Lugosi Döme szerint (A zeneművelés Szegeden, 1929) Dr. Szalay József államrendőrségi főkapitány tulajdonában volt. Bónis megállapítása szerint 1959-ben került az Országos Széchényi Könyvtár zenei gyűjteményébe, ahol az Ms. Mus. 3484 jelzetet kapta.

[8]           Legány Dezső: Mihály Mosonyi (1815-1870) Piano Works Volume 4. CD notes in English. (Naxos), Marco Polo 8223560. Felvéve: 1996. 09. 24-27 © 1998. A kísérőszöveg 1996 telén íródott, magyar változata kéziratban. Észlelte, hogy a darab nyitó fanfárja és a dallamvezetés alapgondolata Liszt Grand galop chromatiqueját idézi; észlelte továbbá a 7. ütemben felbukkanó Rákóczi induló-témafejet is. Felfedte, hogy e két idézet kezdőhangjai (egyben a darab legexponáltabb hangjai) tritonusz viszonyban állnak (h-f). Meglátta, hogy a Rákóczi-motívum a darab aranymetszésében tűnik fel. Kifejtette, hogy bár a mű kezdő és záróhangja domináns – tonikai viszonyban áll, ez nem jelenti azt, hogy a darabnak hangneme lenne: a dallam bejárja a 12 hangot, egyfajta romantikus dodekafónia módjára.

[9]           Kassai István: Utóhang. In: Mosonyi: Zongoraátiratok és indulók. Magánkiadás. Budapest, 2003. Terjesztő: Akkord Zenei Kiadó, A-1047. A műismertető a 62., az angolnyelvű kritikai jegyzet a 71. oldalon található. – A gyűjtőlap, melyre Mosonyi autográfját felragasztották, 34x21, a kéziraté 24,5x16 cm, fekvő formátum. A kézirat papírja megsárgult, a barnára oxidálódott. Észleltem a harmonizálás kötött négyszólamúságát, de tévesen

állítottam, hogy a darab tempóját a kezdő fanfár határozza meg, hiszen az a Rákóczi induló idézetéből következhet csak.

[10]         nis i.m. magától értetődően javította Mosonyi tollhibáját, a zeneszerző ugyanis az „u” tűt a kelleténél egy hanggal előbb írta be.

[11]         [U. abban a kottában a németnyelvű műismertetőben: 65.lap.

[12]         Legány Dezsővel a CD-kísérőszöveg megírása előtt megbeszéltük az akkor még csak az első hat ütemig megfejtett rejtvényt. Hipotetikus megfejtésem magyar fordításban, akkor így hangzott: „A ma esti fogadáson a Faesel-ben mindenkit szívesen látunk”. A Faesel szót valamiféle mulatóhely neveként értelmeztük.

[13]         Mosonyi egyike volt Schumann legelső magyarországi híveinek és népszerűsítőinek. Lásd Bónis i.m., 184-185. lap

[14]         Nyersfordításban: Ma Faselnál [vagy: fecsegőnél] estély! A többi már magától értetődik!

[15]         rejtvényben – igen elegánsan – ütemvonalak jelzik a szóközöket, az utolsó ütem kivétellel

[16]         Mosonyi közismerten szellemes ember volt. „Természettől víg kedélyű és élces lévén, szerette a szórakozást és a derült társalgást. Ahol megjelent, kedvelt volt egyénisége és egy egész társaságot fel tudott szellemdús elbeszélései és élceivel villanyozni” – írta a kortárs id. Ábrányi Kornél (Mosonyi élet- és jellemrajza, Pest 1872, 107-108. lap). Egyik zenei tréfáját – Chor zur Feyer des Tondichters Herrn Fr. Erkel című férfinégyesének történetét – Bónis Ferenc tárta fel (i.m. 165-166. lap). Mosonyi első magyar stílusban és magyar szövegre írt kórusáról a Honderű két cikket is közölt. Ám nem mint Mosonyi (akkor még Michael Georg Brand) művéről, hanem mint egy tízéves, világtalan zeneszerző fiúcska, Pap György alkotásáról! A cikkeket nyilván Mosonyi sugallta, a kórusmű kézirata az ő kezeírása, melyet Erkel haláláig megőrzött. A Pap György név a „Brand Georg” névre rímel. Mosonyi legismertebb tréfája azonban 1859. évi névváltoztatásához kötődik (legteljesebben dokumentálva Bónis i.m. 2. rész, Magyar zene 1989/3, 228-232. lap). Brand Mihály Szegedről, postán küldte fel Hódolat Kazinczy Ferencz szellemének és Magyar gyermekvilág című zongoraműveinek kéziratát a pesti Rózsavölgyi kiadónak, Mosonyi Mihály álnéven. A kísérőlevélben magát pusztán élő, gazdálkodó, és csak szabadidejében komponálgató földbirtokosként mutatta be. Hetekig nem fedte fel kilétét és élvezte a helyzetet.