MOSONYI MIHÁLY: ZONGORAMŰVEK

Akkord A-1026A Budapest, 2006

UTÓHANG[1]

 

Életrajzi ismertető[2]: Mosonyi Mihály szülőfaluja a Moson vármegyei Boldogasszony (Frauenkirchen), már a XIV. században ismert zarándokhely volt; az egykori magyar királyság nyugati sávjával együtt 1921 óta Ausztria Burgenland tartományához tartozik[3]. A zeneszerző 1815. szeptember 4-én született, a keresztségben németajkú nagyapja és édesapja után a Michael Brand nevet kapja[4]. Szegény falusi szűcs negyedik gyermekeként hamarosan saját lábára kell állnia. Már tizennégy évesen sekrestyés a megyeszékhelyen, Magyaróvárott. Néhány év múltán beiratkozik a pozsonyi tanítóképzőbe. Húsz éves korában Pejachevich Péter gróf és neje, gróf Esterházy Franciska gyermekeinek házitanítójául szegődik a szlavóniai Rétfalura (Eszék mellett, Horvátország). Itt megalapozza későbbi független egzisztenciáját, és szorgos önképzéssel tökéletesíti zenei tudását. 1842-ben Pestre költözik[5], zenetanárként itt él haláláig. Harmincegy évesen megnősül. Nemzetőrként részt vesz az 1848–49-es szabadságharcban. 1851-ben meghal felesége. Személyes gyásza és a nemzet tragédiája alkotói válságba sodorja.

Első stíluskorszakában (1837–49) Beethoventől és Schuberttől örökölt zenei nyelvezetét fokozatosan hatják át a német romantika elemei. Már legelső műveiben megmutatkozik jó arányérzéke és formakészsége. Ebben az időben három misét, két szimfóniát, egy-egy nyitányt, zongoraversenyt, négykezes zongoraszonátát, vonóshatost, hét vonósnégyest, két zongorástriót, számos kórusművet komponál, és átiratokat készít. Pestre költözése idején a magyaros elemek még csak kivételes alkalmakkor jelennek meg muzsikájában. Második stíluskorszakában (1853–57) zenéje schumanni elemekkel gazdagodik, egyénibbé és korszerűbbé válik. Ekkor keletkezik negyedik miséje, tucatnyi dala, néhány kórus- és zongoraműve, átirata. Liszttel kötött személyes ismeretsége, romantikus német operájának (Kaiser Max auf der Martinswand) kudarca és Pusztai élet című magyaros zongorafantáziájának sikere együttesen járultak hozzá az újabb stílusváltáshoz[6].

A korszak magyar zenéje a verbunkosra épül. E stílus gyökere a Mária Terézia-kori (XVIII. sz.) zenével kísért katonatoborzások, a „verbuválások” idejére nyúlik vissza. A verbunkos korai mesterei – Csermák Antal György (1774[?]–1822) kivételével – nem zeneelméleti képzettségükkel tűntek ki. Kivételes képességű előadók, hegedűsök voltak, megáldva dallamformáló, rögtönző őstehetséggel, mint Bihari János (1764–1827) és Lavotta János (1764–1820). A képzett muzsikus Rózsavölgyi Márk (1789–1848) és Egressy Béni (1814–1851) halála utáni időben a verbunkos műfajnak nem volt kiemelkedő személyisége: a magyar zenei köznyelv kialakult, de hiányzott zeneileg képzett, elkötelezett megújítója. És ekkor, 1857-ben Brand Mihály, a pesti német zeneszerző kirobbanó sikert arat Pusztai élet című verbunkos fantáziájával[7].

A stílusváltás tudatos. Egyévnyi felkészülés után 1859-ben már új néven jelentkezik Mosonyi Mihály, a magyar zeneszerző és zenei közíró. Megkomponálja két magyar operáját (Szép Ilonka 1861, Álmos 1862), ötödik miséjét, három kantátáját és négy szimfonikus költeményét. Számos maradandó értékű dal, egyházi és világi kórusmű, zongoradarab, átirat is ekkor kerül ki műhelyéből[8].

 Mosonyi zenei írói, mi több, népművelői tevékenysége a Zenészeti Lapok hasábjain teljesedett ki, amely az első jelentős magyar nyelvű zenei hetilap volt. Tulajdonos főszerkesztője id. Ábrányi Kornél (1822–1903), szerkesztőségi főmunkatársai Rózsavölgyi Gyula (1822–1861) és Bartalus István (1821–1899) voltak. A harmadik főmunkatárs, Mosonyi – aki vezércikket, tárcát, vitairatot, zenepolitikai eszmefuttatást, színes jelenetet, hangversenykritikát és műismertetést egyaránt írt – dolgozott közülük a legtöbb műfajban. A szerkesztőségbe beküldött zeneszerzői zsengék némelyikét közreadta eredeti és javított formában is, pedagógiai célzattal. Az arra méltókat pedig feldolgozta saját műveiben. A lap alapításától (1860. október 3-tól) 1866-ig töretlen aktivitással vett részt a szerkesztőség munkájában[9].

1870 februárjában meghívták Mosonyit a tervezett pesti Zeneakadémia ügyében összehívott konferenciára. Az 1875. november 14-i megnyitót nem érte már meg, pedig oszlopa lehetett volna a tanintézetnek. 1870. október 31-én, 56 évesen váratlanul meghalt: tüdőgyulladás végzett vele[10].


 

Műismertetés. A jelen füzet első két ciklusát szerzőjük még Brand néven írta. Az Op. 2-es Drey Klavierstücke (Három zongoradarab) a szerző szólózongorára írott első, fennmaradt műve.[11] Ahogy az e füzetben közreadott valamennyi darab, ez is a pesti Rózsavölgyi és társa kiadónál jelent meg; e ciklus 1855-ben, három füzetben. Az első darab Gebet nach überstandener Gefahr (Ima veszedelem után) ízelítőt nyújt Mosonyi terjedelmileg és tartalmilag egyaránt jelentős egyházzenéjéből. A címlap rajzán kívül a második és a harmadik tétel címe (Bei dem Brautkranz Winden és Abschied der Braut aus dem Elternhause, azaz Menyasszonyi koszorú és A menyasszony búcsúja a szülői háztól) is tanúsítja, hogy ezt a ciklust a szerző nászajándéknak szánta. Az Op. 3-as Zwey Perlen (Két gyöngyszem) 1856-ban, két füzetben jelent meg.[12] Komponálását Clara Schumann (1819–1896) az év februári pesti hangversenyei inspirálhatták. A lipcsei Neue Zeitschrift für Musik beszámolt róla, hogy az utolsó koncert után Mosonyi egy virágkoszorút nyújtott át a művésznőnek, amelybe egy kisebb babérkoszorút illesztett, Robert Schumann géniuszának ajánlva. Clara – az ünneplő közönség ovációja közepette – könnyek között fogadta a hódolat virágait[13], hiszen férje (1810–1856) akkor már rég az Endenich-i elmegyógyintézet lakója volt. Az Op. 3 No 1 letétje Schumann Erinnerung (Album für die Jugend Op. 68 No 28: 4 November 1847 Felix Mendelssohn Todestag) c. darabját idézi, amelyben Schumann Mendelssohnra emlékezik. Mosonyi az Op. 3 No 1-ben ugyanígy tiszteleg Schumann előtt[14]. A cím (Die bethaute Rose A harmatos rózsa) egyaránt utalhat a virágkoszorúra és Clara könnyeire. A No 2 (Die Thrän’ im Auge Harmatozó szemek) bensőséges duettje mintha Clara és Robert tragikus szerelmét énekelné meg, de talán Mosonyi korán elveszített felesége, Weber Paulina (1820–1851) iránt érzett szerelmét is. Mind az öt darab háromrészes dalforma, variált visszatéréssel és rövid tematikus Codával. Nyelvezetük és mondanivalójuk feltűnően újszerűbb, mint az alig néhány évvel azelőtt keletkezett bécsi-romantikus ihletésű Brand-műveké. Az Op. 3 No 2-ben mintha már az érett Brahms évtizedekkel későbbi hangját hallanánk.

1857-ben a császári pár Pest-Budára látogatott. Az 1848-as szabadságharc és nyolcévnyi abszolutizmus utáni esemény jelentőségét jól illusztrálja az alkalomra készült nagyszámú rangos művészi alkotás, amelyek azonban nem a népszerűtlen császárt, hanem a magyarbarát Erzsébet császárnét köszöntötték. Így például az Erzsébet című opera is (Árpádházi Szent Erzsébet zasságkötésének regényes feldolgozása), amelynek első felvonását Doppler Ferenc (1821–1883), a másodikat Erkel Ferenc (1810–1893), a harmadikat Doppler Károly (1825–1900) írta. A Rózsavölgyi zeneműkiadó reprezentatív albumban, Erzsébet-Emlény címmel jelentette meg tizenkét szerzőnek a látogatás alkalmából komponált egy-egy zeneművét. Mosonyi – akkor még Brand – Pusztai élet[15] című ábrándja a gyűjtemény harmadik darabja volt. Ez a fantázia volt a szerző első olyan műve, amelyben kizárólag magyar zenei elemeket használt[16]. Az alkalomhoz illő gesztusként a 123. ütemtől megjelenik a Gott erhalte Franz den Kaiser (Haydn), a birodalmi császárhimnusz, magyar köntösbe öltöztetve, bővített szekund hangközökkel, cimbalom-imitációként[17]. Később Mosonyi így nyilatkozott erről a művéről: S épen ezen albumban tett kísérletek után győződtem meg tulajdonképpen arról, hogy a magyar zene valósággal hívatva van egyik önálló, külön, s eredeti műágát képezni az összes zeneművészet törzs fájának[18]. A címválasztást befolyásolhatta az is, hogy a zeneszerző német-magyar lakosságú szülőfalujától nyugatra eső egyik földdarabot akkor Puszta dűlőnek nevezték, és nevezik ma is[19].

1859-ben a Solferino melletti csatavesztés megrengette és engedményekre kényszerítette a Habsburg birodalmat. Az addig szigorú cenzúra alatt nyögő, tespedésre kárhoztatott kulturális élet egyszerre felpezsdült. Kazinczy Ferenc (1759–1831) születésének centenáriuma jó alkalom volt a szabadságvágy kifejezésére. Hiszen Kazinczy több volt, mint író, költő és műfordító: ő a felvilágosult II. József császár eszméinek híve, később Kufstein hírhedt várbörtönének politikai foglya, majd a nyelvújítás mozgalmának és kora irodalmi életének vezéregyénisége is volt. Kazinczy költeményére Mosonyi megírta a Tisztulás ünnepe az Ungnál a 896. esztendőben című kantátáját (tulajdonképpeni 3. szimfóniáját)[20], majd a Hódolat Kazinczy Ferencz szellemének című zongoraművét[21]. Ez volt az első darab, amelyet Michael Brand már Mosonyi Mihályként, szülőhelye után választott nevén adott ki. A Kazinczyhoz fűződő vonzalom sorsszerűnek is mondható, hiszen Mosonyi a magyar zenei életben később sok tekintetben hasonló szerepet játszott, mint annak idején Kazinczy az irodalmi életben. A zeneszerző találó arcképet fest a költő-reformátorról[22]. A mű verbunkos stílusban írt magyar Lamento e Trionfo. A lassú rész hídformájának középső szakasza Liszt Hungária című szimfonikus költeménye lassú főtémájának hangulatát idézi[23]. Nagy sikert aratott zongoraművét Mosonyi a következő évben meghangszerelte. A zeneirodalomban ez volt az első olyan szimfonikus darab, amelynek zenekarában cimbalom szerepel: a szerző hosszú szólókadenciákat illesztett a 2. és a 66. ütembe[24]. A szimfonikus költemény anyaga egyébiránt azonos a zongorafantáziáéval.

A Magyar zeneköltemény[25] ajánlása Rosti Ágnesnek (talán Mosonyi tanítványának), báró Eötvös József (1813–1871), író, politikus – egy ideig kultuszminiszter[26] – feleségének szólt. Mosonyi műve 1860 áprilisában jelent meg. Formája variációs rondó, a rondótéma mindig más-más karakterrel tér vissza. A kottakép különlegessége a tempó változásainak grafikus megjelenítése[27], ehhez hasonlóval a XX. századig nem találkozunk. A diagram ahhoz a magyar rubato játékmódhoz ad rejtjelkulcsot, amely a magyarországi előadói praxisból is gyakorlatilag eltűnt már.

Gróf Széchenyi István (*1791) 1860. április 8-i halála az egész nemzetet megrázta[28]. Mosonyi Gyász hangok Széchenyi István halálára című zongoraművének kottája már három hét múlva meg is jelent[29]. A szerző tehát valóban néhány nap alatt komponálta ezt a darabot (vagy, ahogy a hagyomány tartja, mindössze egy nap alatt)[30], az országos gyász hangulatában. A gyászhangok basso ostinatója Liszt Ferencet (1811–1886) is megihlette.[31]. A Gyászhangokat Mosonyi még a komponálás évében változtatás nélkül meghangszerelte. Első életrajzírója, id. Ábrányi Kornél (1822–1903) így emlékezett: „S e remekmű oly hiven s oly mély drámai hatással tükrözte vissza a nemzet akkori fájdalmát, hogy általa Mosonyi egyszerre a nemzet ünnepelt zeneköltőjévé vált.”[32]

 

A jelen kotta Mosonyi valamennyi ismert és fellelhető zongorára, két kézre írt művét tartalmazza, kivéve az átiratokat és az oktatási célból írt két ciklust.[33]

A verbunkos stílusú darabok előadásának problémáival részletesen foglalkoztam Mosonyi Tanulmányok zongorára a magyar zene előadása képzésére című kompozíciója új kiadásának (Budapest 1996) utóhangjában.

A kottában a közreadó utólagos kiegészítéseit a szürke szín jelzi. A kritikai jegyzeteket az angol nyelvű ismertető szöveg után találja meg az Olvasó.

A kiadvány forrásául szolgáló kottákat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Magyar Zenetörténeti Kutatókönyvtára (Budapest) bocsátotta rendelkezésünkre, amelyért ezúton is köszönetet mondunk.

Köszönetet mondok valamennyi munkatársamnak, amiért áldozatos munkával lehetővé tette a kiadást. Végül, de nem utolsósorban azoknak, akik e kiadványt anyagilag támogatták.

 

Budapest, 1997. Húsvét – 2000. Ádvent

 

Kassai István

 

A jegyzetanyagot ld. az irodalomjegyzék után!

 

IRODALOM – LITERATUR – LITERATURE

Ábrányi K., id. (1872): Mosonyi Mihály élet és jellemrajza. Corvina. Pest.

Bónis F. (1960): Mosonyi Mihály. Gondolat. Budapest.

Bónis F. (1961): Mosonyi Mihály magyar operái.    In: Szabolcsi B., Bartha D. (szerk.):Zenetudományi tanulmányok az opera történetéből. Akadémiai Kiadó. Budapest. Vol. 9.

Bónis F. (1962): Die ungarishen Opern Mihály Mosonyis. In: Studia musicologica. Tom. II.

Bónis F. (1989a): Mosonyiana I–III. In: Magyar Zene 2.

Bónis F. (1989b): Mosonyiana IV. In: Magyar Zene 3.

Bónis F. (1989c): Mosonyiana V. In: Magyar Zene 4.

Bónis F. (1995): Mosonyiana II [VI]. In: Magyar Zene 1.

Bónis F. (2000a): Mosonyi Mihály. Magyar zeneszerzők. Mágus. Budapest. Vol. 10.

Bónis F. (2000b): Mozarttól Bartókig. Püski. Budapest.

Bónis F. (2001): Mihály Mosonyi. In: The New Groves Dictionary of Music and Musicians. Macmillan. London. Vol. 17.

Bónis F. (2002): Mihály Mosonyi. Hungarian Composers. Mágus. Budapest. Vol. 10.

Gmasz, P., Gmasz, S. (o. J.): Chronik Stadtgemeinde Frauenkirchen. Frauenkirchen.

Gollowitzer, M. (1973): Adatok Mosonyi Mihály családjának történetéhez. In: Bónis F. (szerk.): Magyar zenetörténeti tanulmányok Mosonyi Mihály és Bartók Béla emlékére. Zeneműkiadó. Budapest.

Hoffer, P. P. (1961): Mihály Mosonyi. In: Die Musik in Geschichte und Gegenwart. Bärenreiter. Kassel. Vol. 9.

Káldor J. (1936): Michael Mosonyi. (Phil. Diss.). Dittert. Dresden.

Kassai I. (2001): Adalékok a Mosonyi-kutatáshoz. In: Bónis F. (szerk.): Magyar zenetörténeti tanulmányok Erkel Ferencről, Kodály Zoltánról és korukról. Püski. Budapest.

Kassai I. (2003): Utóhang/Nachwort/Epilogue. In: Mosonyi Mihály: Transcriptions for Piano. Kassai István (Private edition, distributed by Akkord. A-1047). Budapest.

Kassai I. (2005): Három dallamtörténeti adalék. In: Bónis F. (szerk.): Magyar zenetörténeti tanulmányok a nemzeti romantika világából. Püski. Budapest.

Legány D. (1994a): Mihály Mosonyi Symphony & Piano Concerto. Naxos Marco Polo. 8223539. CD notes.

Legány D. (1994b): Mihály Mosonyi Piano Works. Vol. 1. Naxos Marco Polo. 8223557. CD notes.

Legány D. (1994c): Mihály Mosonyi Piano Works. Vol. 2. Naxos Marco Polo. 8223558. CD notes.

Legány D. (1994d): Mihály Mosonyi Piano Works. Vol. 3. Naxos Marco Polo. 8223559. CD notes.

Legány D. (1998a): Mihály Mosonyi Piano Works. Vol. 4. Naxos Marco Polo. 8223560. CD notes.

Legány D. (1998b): Mihály Mosonyi Piano Works. Vol. 5. Naxos Marco Polo. 8225022. CD notes.

Legány D. (1999): Mihály Mosonyi Piano Trios. Naxos Marco Polo. 8225042. CD notes.

Mona I. (1989): Magyar zeneműkiadók és tevékenységük 1774–1867. MTA Zenetudományi Intézet. Budapest.

Nagy I. (1859): Magyarország családai. Ráth Mór. Pest. Tom. V.

Nagy I. (1862): Magyarország családai. Ráth Mór. Pest. Tom. IX.

Ságh J. (1879): Magyar zenészeti lexikon. A szerző kiadása. Pest.

Sárosi B. (1997): Meddig terjed a népies dal határa. In. Bónis F. (szerk.): Kodály emlékkönyv 1997. Püski. Budapest.

 



[1] Az 1998-ban megjelent első kiadás jelentősen átdolgozott új, kritikai kiadásának ismertető szövege.

[2] Ne tévessze meg a kedves Olvasót, hogy az életrajzi ismertető minden Mosonyi kiadványomban közel azonos. A műismertető természetesen mindegyikben más-más.

[3] Gmasz, P., Gmasz, S., 14–15. o.

[4] Gollowitzer, 53–62. o.

[5] Bónis (1989a), 170–171. o.

[6] Bónis (1960), 29–72. o.

[7] Bónis (1960), 62–72. o.

[8] Bónis (1960), 77–264. o.

[9] Bónis (1960), 142–162. o.

[10] Bónis (1960), 254–264. o.

[11] Bónis (1960), 60–61. o. Mona 1171–3. sz.

[12] Bónis (1960), 59–60. o. Mona 1209–10. sz.

[13] Bónis (1989a), 184. o. Az újságcikk eredetijét lásd a német szövegben.

[14] Kassai (2001), 95–96. o.

[15] Bónis (2000a), 12. o., Mona 1227., 1230–1. sz.

[16] Bónis (1960), 59–60. o.

[17] Kassai (2001), 96–97. o.

[18] Bónis (1960), 60. o.

[19] Gmasz, P., Gmasz, S., 45. o.

[20] Bónis (1960), 89–106. o.

[21] Mona 1471. sz.

[22] Bónis (1960), 80. o.

[23] Legány (1994d), 5. lap.

[24] Bónis (1960), 138. o. Erkel is Mosonyi hatására alkalmazott cimbalmot a Bánk bán című opera partitúrájában.

[25] Mona 1364. sz.

[26] Eötvösnek negyedszázaddal később Liszt állított halhatatlan emléket Magyar történelmi arcképek című ciklusának második darabjában.

[27] Bónis (1960), 119–120. o.

[28] Széchenyi hatalmas életműve máig hat és ma is időszerű; még kortárs politikai ellenfelei is úgy nevezték: a legnagyobb magyar. A máig hangoztatott hivatalos álláspont szerint halála öngyilkosság volt, de a halál módjával kapcsolatban se pro, se kontra nincsenek dokumentumok. Teóriák vannak, melyek lehetnek érdekesek, logikusak, politikusak, de lényegi jelentőséggel nem bírnak: ezekkel foglalkozni nem feladatunk. Széchenyi meghalt, a Széchenyi-életmű lezárult! A halálhír katartikus hatása Széchenyit ismét a közélet középpontjába állította. Számos község és közösség tartott tiszteletére gyászünnepet, megemlékezést, mondatott misét. Sok művészt megihletett személye; írtak verset, emlékbeszédet, készítettek műtárgyakat, komponáltak zeneműveket.

[29] Mona 1374. sz.

[30] Valószínűbb azonban, hogy Mosonyi az akkoriban készülő Szép Ilonka c. operájának IV. felvonásából vette át ezt a gyászzenét, természetesen az alkalomhoz illően kibővítve és átdolgozva. A Gyászhangokat tematikus és motivikus rokonság fűzi az operához, nem úgy, mint azt a gyászindulót, amely a helyére került. Ez utóbbi köztudottan a Tanulmányok zongorára a magyar zene előadásának képzésére c. etűdsorozat 7. e-moll darabjának zeneileg változatlan, de b-mollba transzponált hangszerelése.

[31] Liszt erre a G-B-cisz-Fisz basszusra építette a tragikus életű politikus Teleki László (1811–1861) zenei portréját az 1885-ben összeállított Magyar történelmi arcképek negyedik, központi darabjában. Bónis (1960), 132–135. o. E ciklus nyitódarabja Széchenyi portré, zárótétele, pedig megrendítően szép liszti gyászzene az önzetlen barát, Mosonyi Mihály emlékére. Bónis (1960), 261–263. o.

[32] Ábrányi (1872), 59. o.

[33] Teljes műjegyzéket l. Bónis (2000a), 26–30. o. Német nyelvű szakirodalom l. Hoffer, Káldor J. Angol nyelvű szakirodalom l. Bónis (2001) és (2002).