MOSONYI MIHÁLY: ZONGORAMÛVEK

Akkord A-1026A Budapest, 2006

UTÓHANG[1]

Életrajzi ismertetõ[2]: Mosonyi Mihály szülõfaluja a Moson vármegyei Boldogasszony (Frauenkirchen), már a XIV. században ismert zarándokhely volt; az egykori magyar királyság nyugati sávjával együtt 1921 óta Ausztria Burgenland tartományához tartozik[3]. A zeneszerzõ 1815. szeptember 4-én született, a keresztségben németajkú nagyapja és édesapja után a Michael Brand nevet kapja[4]. Szegény falusi szûcs negyedik gyermekeként hamarosan saját lábára kell állnia. Már tizennégy évesen sekrestyés a megyeszékhelyen, Magyaróvárott. Néhány év múltán beiratkozik a pozsonyi tanítóképzõbe. Húsz éves korában Pejachevich Péter gróf és neje, gróf Esterházy Franciska gyermekeinek házitanítójául szegõdik a szlavóniai Rétfalura (Eszék mellett, Horvátország). Itt megalapozza késõbbi független egzisztenciáját, és szorgos önképzéssel tökéletesíti zenei tudását. 1842-ben Pestre költözik[5], zenetanárként itt él haláláig. Harmincegy évesen megnõsül. Nemzetõrként részt vesz az 1848–49-es szabadságharcban. 1851-ben meghal felesége. Személyes gyásza és a nemzet tragédiája alkotói válságba sodorja.

Elsõ stíluskorszakában (1837–49) Beethoventõl és Schuberttõl örökölt zenei nyelvezetét fokozatosan hatják át a német romantika elemei. Már legelsõ mûveiben megmutatkozik jó arányérzéke és formakészsége. Ebben az idõben három misét, két szimfóniát, egy-egy nyitányt, zongoraversenyt, négykezes zongoraszonátát, vonóshatost, hét vonósnégyest, két zongorástriót, számos kórusmûvet komponál, és átiratokat készít. Pestre költözése idején a magyaros elemek még csak kivételes alkalmakkor jelennek meg muzsikájában. Második stíluskorszakában (1853–57) zenéje schumanni elemekkel gazdagodik, egyénibbé és korszerûbbé válik. Ekkor keletkezik negyedik miséje, tucatnyi dala, néhány kórus- és zongoramûve, átirata. Liszttel kötött személyes ismeretsége, romantikus német operájának (Kaiser Max auf der Martinswand) kudarca és Pusztai élet címû magyaros zongorafantáziájának sikere együttesen járultak hozzá az újabb stílusváltáshoz[6].

A korszak magyar zenéje a verbunkosra épül. E stílus gyökere a Mária Terézia-kori (XVIII. sz.) zenével kísért katonatoborzások, a „verbuválások” idejére nyúlik vissza. A verbunkos korai mesterei – Csermák Antal György (1774[?]–1822) kivételével – nem zeneelméleti képzettségükkel tûntek ki. Kivételes képességû elõadók, hegedûsök voltak, megáldva dallamformáló, rögtönzõ õstehetséggel, mint Bihari János (1764–1827) és Lavotta János (1764–1820). A képzett muzsikus Rózsavölgyi Márk (1789–1848) és Egressy Béni (1814–1851) halála utáni idõben a verbunkos mûfajnak nem volt kiemelkedõ személyisége: a magyar zenei köznyelv kialakult, de hiányzott zeneileg képzett, elkötelezett megújítója. És ekkor, 1857-ben Brand Mihály, a pesti német zeneszerzõ kirobbanó sikert arat Pusztai élet címû verbunkos fantáziájával[7].

A stílusváltás tudatos. Egyévnyi felkészülés után 1859-ben már új néven jelentkezik Mosonyi Mihály, a magyar zeneszerzõ és zenei közíró. Megkomponálja két magyar operáját (Szép Ilonka 1861, Álmos 1862), ötödik miséjét, három kantátáját és négy szimfonikus költeményét. Számos maradandó értékû dal, egyházi és világi kórusmû, zongoradarab, átirat is ekkor kerül ki mûhelyébõl[8].

Mosonyi zenei írói, mi több, népmûvelõi tevékenysége a Zenészeti Lapok hasábjain teljesedett ki, amely az elsõ jelentõs magyar nyelvû zenei hetilap volt. Tulajdonos fõszerkesztõje id. Ábrányi Kornél (1822–1903), szerkesztõségi fõmunkatársai Rózsavölgyi Gyula (1822–1861) és Bartalus István (1821–1899) voltak. A harmadik fõmunkatárs, Mosonyi – aki vezércikket, tárcát, vitairatot, zenepolitikai eszmefuttatást, színes jelenetet, hangversenykritikát és mûismertetést egyaránt írt – dolgozott közülük a legtöbb mûfajban. A szerkesztõségbe beküldött zeneszerzõi zsengék némelyikét közreadta eredeti és javított formában is, pedagógiai célzattal. Az arra méltókat pedig feldolgozta saját mûveiben. A lap alapításától (1860. október 3-tól) 1866-ig töretlen aktivitással vett részt a szerkesztõség munkájában[9].

1870 februárjában meghívták Mosonyit a tervezett pesti Zeneakadémia ügyében összehívott konferenciára. Az 1875. november 14-i megnyitót nem érte már meg, pedig oszlopa lehetett volna a tanintézetnek. 1870. október 31-én, 56 évesen váratlanul meghalt: tüdõgyulladás végzett vele[10].

Mûismertetés. A jelen füzet elsõ két ciklusát szerzõjük még Brand néven írta. Az Op. 2-es Drey Klavierstücke (Három zongoradarab) a szerzõ szólózongorára írott elsõ, fennmaradt mûve.[11] Ahogy az e füzetben közreadott valamennyi darab, ez is a pesti Rózsavölgyi és társa kiadónál jelent meg; e ciklus 1855-ben, három füzetben. Az elsõ darab Gebet nach überstandener Gefahr (Ima veszedelem után) ízelítõt nyújt Mosonyi terjedelmileg és tartalmilag egyaránt jelentõs egyházzenéjébõl. A címlap rajzán kívül a második és a harmadik tétel címe (Bei dem Brautkranz Winden és Abschied der Braut aus dem Elternhause, azaz Menyasszonyi koszorú és A menyasszony búcsúja a szülõi háztól) is tanúsítja, hogy ezt a ciklust a szerzõ nászajándéknak szánta. Az Op. 3-as Zwey Perlen (Két gyöngyszem) 1856-ban, két füzetben jelent meg.[12] Komponálását Clara Schumann (1819–1896) az év februári pesti hangversenyei inspirálhatták. A lipcsei Neue Zeitschrift für Musik beszámolt róla, hogy az utolsó koncert után Mosonyi egy virágkoszorút nyújtott át a mûvésznõnek, amelybe egy kisebb babérkoszorút illesztett, Robert Schumann géniuszának ajánlva. Clara – az ünneplõ közönség ovációja közepette – könnyek között fogadta a hódolat virágait[13], hiszen férje (1810–1856) akkor már rég az Endenich-i elmegyógyintézet lakója volt. Az Op. 3 N^o 1 letétje Schumann Erinnerung (Album für die Jugend Op. 68 N^o 28: 4 November 1847 Felix Mendelssohn Todestag) c. darabját idézi, amelyben Schumann Mendelssohnra emlékezik. Mosonyi az Op. 3 N^o 1-ben ugyanígy tiszteleg Schumann elõtt[14]. A cím (Die bethaute Rose A harmatos rózsa) egyaránt utalhat a virágkoszorúra és Clara könnyeire. A N^o 2 (Die Thrän’ im Auge Harmatozó szemek) bensõséges duettje mintha Clara és Robert tragikus szerelmét énekelné meg, de talán Mosonyi korán elveszített felesége, Weber Paulina (1820–1851) iránt érzett szerelmét is. Mind az öt darab háromrészes dalforma, variált visszatéréssel és rövid tematikus Codával. Nyelvezetük és mondanivalójuk feltûnõen újszerûbb, mint az alig néhány évvel azelõtt keletkezett bécsi-romantikus ihletésû Brand-mûveké. Az Op. 3 N^o 2-ben mintha már az érett Brahms évtizedekkel késõbbi hangját hallanánk.

1857-ben a császári pár Pest-Budára látogatott. Az 1848-as szabadságharc és nyolcévnyi abszolutizmus utáni esemény jelentõségét jól illusztrálja az alkalomra készült nagyszámú rangos mûvészi alkotás, amelyek azonban nem a népszerûtlen császárt, hanem a magyarbarát Erzsébet császárnét köszöntötték. Így például az Erzsébet címû opera is (Árpádházi Szent Erzsébet házasságkötésének regényes feldolgozása), amelynek elsõ felvonását Doppler Ferenc (1821–1883), a másodikat Erkel Ferenc (1810–1893), a harmadikat Doppler Károly (1825–1900) írta. A Rózsavölgyi zenemûkiadó reprezentatív albumban, Erzsébet-Emlény címmel jelentette meg tizenkét szerzõnek a látogatás alkalmából komponált egy-egy zenemûvét. Mosonyi – akkor még Brand – Pusztai élet[15] címû ábrándja a gyûjtemény harmadik darabja volt. Ez a fantázia volt a szerzõ elsõ olyan mûve, amelyben kizárólag magyar zenei elemeket használt[16]. Az alkalomhoz illõ gesztusként a 123. ütemtõl megjelenik a Gott erhalte Franz den Kaiser (Haydn), a birodalmi császárhimnusz, magyar köntösbe öltöztetve, bõvített szekund hangközökkel, cimbalom-imitációként[17]. Késõbb Mosonyi így nyilatkozott errõl a mûvérõl: S épen ezen albumban tett kísérletek után gyõzõdtem meg tulajdonképpen arról, hogy a magyar zene valósággal hívatva van egyik önálló, külön, s eredeti mûágát képezni az összes zenemûvészet törzs fájának[18]. A címválasztást befolyásolhatta az is, hogy a zeneszerzõ német-magyar lakosságú szülõfalujától nyugatra esõ egyik földdarabot akkor Puszta dûlõnek nevezték, és nevezik ma is[19].

1859-ben a Solferino melletti csatavesztés megrengette és engedményekre kényszerítette a Habsburg birodalmat. Az addig szigorú cenzúra alatt nyögõ, tespedésre kárhoztatott kulturális élet egyszerre felpezsdült. Kazinczy Ferenc (1759–1831) születésének centenáriuma jó alkalom volt a szabadságvágy kifejezésére. Hiszen Kazinczy több volt, mint író, költõ és mûfordító: õ a felvilágosult II. József császár eszméinek híve, késõbb Kufstein hírhedt várbörtönének politikai foglya, majd a nyelvújítás mozgalmának és kora irodalmi életének vezéregyénisége is volt. Kazinczy költeményére Mosonyi megírta a Tisztulás ünnepe az Ungnál a 896. esztendõben címû kantátáját (tulajdonképpeni 3. szimfóniáját)[20], majd a Hódolat Kazinczy Ferencz szellemének címû zongoramûvét[21]. Ez volt az elsõ darab, amelyet Michael Brand már Mosonyi Mihályként, szülõhelye után választott nevén adott ki. A Kazinczyhoz fûzõdõ vonzalom sorsszerûnek is mondható, hiszen Mosonyi a magyar zenei életben késõbb sok tekintetben hasonló szerepet játszott, mint annak idején Kazinczy az irodalmi életben. A zeneszerzõ találó arcképet fest a költõ-reformátorról[22]. A mû verbunkos stílusban írt magyar Lamento e Trionfo. A lassú rész hídformájának középsõ szakasza Liszt Hungária címû szimfonikus költeménye lassú fõtémájának hangulatát idézi[23]. Nagy sikert aratott zongoramûvét Mosonyi a következõ évben meghangszerelte. A zeneirodalomban ez volt az elsõ olyan szimfonikus darab, amelynek zenekarában cimbalom szerepel: a szerzõ hosszú szólókadenciákat illesztett a 2. és a 66. ütembe[24]. A szimfonikus költemény anyaga egyébiránt azonos a zongorafantáziáéval.

A Magyar zeneköltemény[25] ajánlása Rosti Ágnesnek (talán Mosonyi tanítványának), báró Eötvös József (1813–1871), író, politikus – egy ideig kultuszminiszter[26] – feleségének szólt. Mosonyi mûve 1860 áprilisában jelent meg. Formája variációs rondó, a rondótéma mindig más-más karakterrel tér vissza. A kottakép különlegessége a tempó változásainak grafikus megjelenítése[27], ehhez hasonlóval a XX. századig nem találkozunk. A diagram ahhoz a magyar rubato játékmódhoz ad rejtjelkulcsot, amely a magyarországi elõadói praxisból is gyakorlatilag eltûnt már.

Gróf Széchenyi István (*1791) 1860. április 8-i halála az egész nemzetet megrázta[28]. Mosonyi Gyász hangok Széchenyi István halálára címû zongoramûvének kottája már három hét múlva meg is jelent[29]. A szerzõ tehát valóban néhány nap alatt komponálta ezt a darabot (vagy, ahogy a hagyomány tartja, mindössze egy nap alatt)[30], az országos gyász hangulatában. A gyászhangok basso ostinatója Liszt Ferencet (1811–1886) is megihlette.[31]. A Gyászhangokat Mosonyi még a komponálás évében változtatás nélkül meghangszerelte. Elsõ életrajzírója, id. Ábrányi Kornél (1822–1903) így emlékezett: „S e remekmû oly hiven s oly mély drámai hatással tükrözte vissza a nemzet akkori fájdalmát, hogy általa Mosonyi egyszerre a nemzet ünnepelt zeneköltõjévé vált.”[32]

A jelen kotta Mosonyi valamennyi ismert és fellelhetõ zongorára, két kézre írt mûvét tartalmazza, kivéve az átiratokat és az oktatási célból írt két ciklust.[33]

A verbunkos stílusú darabok elõadásának problémáival részletesen foglalkoztam Mosonyi Tanulmányok zongorára a magyar zene elõadása képzésére címû kompozíciója új kiadásának (Budapest 1996) utóhangjában.

A kottában a közreadó utólagos kiegészítéseit a szürke szín jelzi. A kritikai jegyzeteket az angol nyelvû ismertetõ szöveg után találja meg az Olvasó.

A kiadvány forrásául szolgáló kottákat a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem Magyar Zenetörténeti Kutatókönyvtára (Budapest) bocsátotta rendelkezésünkre, amelyért ezúton is köszönetet mondunk.

Köszönetet mondok valamennyi munkatársamnak, amiért áldozatos munkával lehetõvé tette a kiadást. Végül, de nem utolsósorban azoknak, akik e kiadványt anyagilag támogatták.

Ábrányi K., id. (1872): Mosonyi Mihály élet és jellemrajza. Corvina. Pest.

Bónis F. (1961): Mosonyi Mihály magyar operái. In: Szabolcsi B., Bartha D. (szerk.):Zenetudományi tanulmányok az opera történetébõl. Akadémiai Kiadó. Budapest. Vol. 9.

Bónis F. (1962): Die ungarishen Opern Mihály Mosonyis. In: Studia musicologica. Tom. II.

Bónis F. (2000a): Mosonyi Mihály. Magyar zeneszerzõk. Mágus. Budapest. Vol. 10.

Bónis F. (2001): Mihály Mosonyi. In: The New Grove’s Dictionary of Music and Musicians. Macmillan. London. Vol. 17.

Bónis F. (2002): Mihály Mosonyi. Hungarian Composers. Mágus. Budapest. Vol. 10.

Gmasz, P., Gmasz, S. (o. J.): Chronik Stadtgemeinde Frauenkirchen. Frauenkirchen.

Gollowitzer, M. (1973): Adatok Mosonyi Mihály családjának történetéhez. In: Bónis F. (szerk.): Magyar zenetörténeti tanulmányok Mosonyi Mihály és Bartók Béla emlékére. Zenemûkiadó. Budapest.

Hoffer, P. P. (1961): Mihály Mosonyi. In: Die Musik in Geschichte und Gegenwart. Bärenreiter. Kassel. Vol. 9.

Kassai I. (2001): Adalékok a Mosonyi-kutatáshoz. In: Bónis F. (szerk.): Magyar zenetörténeti tanulmányok Erkel Ferencrõl, Kodály Zoltánról és korukról. Püski. Budapest.

Kassai I. (2003): Utóhang/Nachwort/Epilogue. In: Mosonyi Mihály: Transcriptions for Piano. Kassai István (Private edition, distributed by Akkord. A-1047). Budapest.

Kassai I. (2005): Három dallamtörténeti adalék. In: Bónis F. (szerk.): Magyar zenetörténeti tanulmányok a nemzeti romantika világából. Püski. Budapest.

Legány D. (1994a): Mihály Mosonyi Symphony & Piano Concerto. Naxos Marco Polo. 8223539. CD notes.

Legány D. (1994b): Mihály Mosonyi Piano Works. Vol. 1. Naxos Marco Polo. 8223557. CD notes.

Legány D. (1994c): Mihály Mosonyi Piano Works. Vol. 2. Naxos Marco Polo. 8223558. CD notes.

Legány D. (1994d): Mihály Mosonyi Piano Works. Vol. 3. Naxos Marco Polo. 8223559. CD notes.

Legány D. (1998a): Mihály Mosonyi Piano Works. Vol. 4. Naxos Marco Polo. 8223560. CD notes.

Legány D. (1998b): Mihály Mosonyi Piano Works. Vol. 5. Naxos Marco Polo. 8225022. CD notes.

Legány D. (1999): Mihály Mosonyi Piano Trios. Naxos Marco Polo. 8225042. CD notes.

Mona I. (1989): Magyar zenemûkiadók és tevékenységük 1774–1867. MTA Zenetudományi Intézet. Budapest.

Sárosi B. (1997): Meddig terjed a népies dal határa. In. Bónis F. (szerk.): Kodály emlékkönyv 1997. Püski. Budapest.

[1] Az 1998-ban megjelent elsõ kiadás jelentõsen átdolgozott új, kritikai kiadásának ismertetõ szövege.

[2] Ne tévessze meg a kedves Olvasót, hogy az életrajzi ismertetõ minden Mosonyi kiadványomban közel azonos. A mûismertetõ természetesen mindegyikben más-más.

[3] Gmasz, P., Gmasz, S., 14–15. o.

[4] Gollowitzer, 53–62. o.

[5] Bónis (1989a), 170–171. o.

[6] Bónis (1960), 29–72. o.

[7] Bónis (1960), 62–72. o.

[8] Bónis (1960), 77–264. o.

[9] Bónis (1960), 142–162. o.

[10] Bónis (1960), 254–264. o.

[11] Bónis (1960), 60–61. o. Mona 1171–3. sz.

[12] Bónis (1960), 59–60. o. Mona 1209–10. sz.

[13] Bónis (1989a), 184. o. Az újságcikk eredetijét lásd a német szövegben.

[14] Kassai (2001), 95–96. o.

[15] Bónis (2000a), 12. o., Mona 1227., 1230–1. sz.

[16] Bónis (1960), 59–60. o.

[17] Kassai (2001), 96–97. o.

[18] Bónis (1960), 60. o.

[19] Gmasz, P., Gmasz, S., 45. o.

[20] Bónis (1960), 89–106. o.

[21] Mona 1471. sz.

[22] Bónis (1960), 80. o.

[23] Legány (1994d), 5. lap.

[24] Bónis (1960), 138. o. Erkel is Mosonyi hatására alkalmazott cimbalmot a Bánk bán címû opera partitúrájában.

[25] Mona 1364. sz.

[26] Eötvösnek negyedszázaddal késõbb Liszt állított halhatatlan emléket Magyar történelmi arcképek címû ciklusának második darabjában.

[27] Bónis (1960), 119–120. o.

[28] Széchenyi hatalmas életmûve máig hat és ma is idõszerû; még kortárs politikai ellenfelei is úgy nevezték: a legnagyobb magyar. A máig hangoztatott hivatalos álláspont szerint halála öngyilkosság volt, de a halál módjával kapcsolatban se pro, se kontra nincsenek dokumentumok. Teóriák vannak, melyek lehetnek érdekesek, logikusak, politikusak, de lényegi jelentõséggel nem bírnak: ezekkel foglalkozni nem feladatunk. Széchenyi meghalt, a Széchenyi-életmû lezárult! A halálhír katartikus hatása Széchenyit ismét a közélet középpontjába állította. Számos község és közösség tartott tiszteletére gyászünnepet, megemlékezést, mondatott misét. Sok mûvészt megihletett személye; írtak verset, emlékbeszédet, készítettek mûtárgyakat, komponáltak zenemûveket.

[29] Mona 1374. sz.

[30] Valószínûbb azonban, hogy Mosonyi az akkoriban készülõ Szép Ilonka c. operájának IV. felvonásából vette át ezt a gyászzenét, természetesen az alkalomhoz illõen kibõvítve és átdolgozva. A Gyászhangokat tematikus és motivikus rokonság fûzi az operához, nem úgy, mint azt a gyászindulót, amely a helyére került. Ez utóbbi köztudottan a Tanulmányok zongorára a magyar zene elõadásának képzésére c. etûdsorozat 7. e-moll darabjának zeneileg változatlan, de b-mollba transzponált hangszerelése.

[31] Liszt erre a G-B-cisz-Fisz basszusra építette a tragikus életû politikus Teleki László (1811–1861) zenei portréját az 1885-ben összeállított Magyar történelmi arcképek negyedik, központi darabjában. Bónis (1960), 132–135. o. E ciklus nyitódarabja Széchenyi portré, zárótétele, pedig megrendítõen szép liszti gyászzene az önzetlen barát, Mosonyi Mihály emlékére. Bónis (1960), 261–263. o.

[32] Ábrányi (1872), 59. o.

[33] Teljes mûjegyzéket l. Bónis (2000a), 26–30. o. Német nyelvû szakirodalom l. Hoffer, Káldor J. Angol nyelvû szakirodalom l. Bónis (2001) és (2002).