YVONNE LEFÉBURE EMLÉKÉRE

 

Húsz éve nincs közöttünk a francia zongoraművészet ékessége, Yvonne Lefébure. A magyar közönség számára az ő neve annak ellenére sem ismert, hogy a mai magyar zongoristák szinte teljes középgenerációja legalább egy kurzus erejéig a növendéke volt.

1898-ban született Ermont-ban, csodagyermek volt, nem a szó elcsépelt értelmében. Olyan professzoroktól tanulhatott, mint Marguerite Long, Alfred Cortot, vagy Maurice Emmanuel, Charles-Marie Widor és Paul Dukas. A tanulóévek páratlan sikerei után az előadóművészi karrier is hasonló intenzitással ívelt fölfelé. Páratlan kisugárzású egyéniség volt, termékeny összhangban a lángoló temperamentum és a tökéletességre törekvés. Az előbbiekből következett előadóművészi univerzalitása, az irigyelt specialisták legmagasabb színvonalán volt képes megszólaltatni a zeneirodalom minden szerzőjét a francia barokktól Bartókig. Cortot ebben a tekintetben Busonihoz hasonlította művészetét. Elképesztő volt munkabírása, ami egyszerűen abból fakadt, hogy a zenének és a zenében élt. Saint-Saëns centenáriumán Athénben például este és másnap délelőtt matinén is eljátszotta a II. zongoraversenyt, közben pedig a francia nagykövetségen szólóestet is adott, három koncertet 18 óra alatt. E sorok írója hallhatta előjátszani ettől a csodálatos művésztől pl. Bach e-moll Partitáját, Chopin f-moll koncertjét, Beethoven Appassionatáját, Debussy Boldog szigetét, Balakirjev Iszlamejét, úgy, ahogy azokat legfeljebb a szerző álmodhatta meg, s akkor Lefébure már túl volt a nyolcvanon.

Páratlan intellektusa arra késztette, hogy zeneszerzési tanulmányokat is végezzen, ennek néhány kiválóan sikerült átirat a gyümölcse, lekötötte az előadó-művészet és a tanítás.

A koncertezéssel szinte egyidejűleg kezdte tanári pályafutását. Az Ecole Normale-ban volt egykori professzorának Alfred Cortot-nak tanártársa. A Conservatoire bástyái azonban nehezen nyíltak meg előtte. Amikor Isidor Philipp visszavonult, nem ő kapta meg a stallumot, viszont amikor Párizs német megszállása után a sebtében meghozott zsidóellenes törvények következtében Lazare Lévy-t kitették a patinás intézményből, ő nem fogadta el a posztot. Nem ment Berlinbe sem, holott diadalkapuval várták volna, hanem visszavonult Dél-Franciaországba, ahol Pablo Casals-szal muzsikáltak. 1952-ig váratták, amit Cortot levelében így nyugtázott: „Megtudtam, hogy a Conservatoire végre észrevette Franciaország legjobb előadójának és kivételes pedagógusának létezését!”. Így beteljesedhetett a tanári karrier is, példátlan módon hét növendékéből heten nyertek versenyvizsgát.

1964-ben Saint-Germain-en-Laye-ban, Debussy Párizs melletti szülővárosában megalapította a Juillet Musical, azaz Zenejúlius mesterkurzust, ahová a világ minden részéből sereglettek a zongoristák és a zenetanárok. Ugyanott három év múlva megalapította a Debussy zongoraversenyt, amely háziversenyből fokozatosan nőtt komoly nemzetközi versennyé.

Halála után minden vagyonát a francia alapítványra (Fondation de France) hagyta, hogy segítsék a fiatal művészek karrierjét; ezzel megalapozta a Debussy verseny folytatását, amely 1990-től mint Yvonne Lefébure verseny a legnehezebb nemzetközi zongoraversenyek egyike lett, ahol kötelező egy kései nagy Beethoven mű előadása, amelyeknek Lefébure apostola volt Franciaországban, és ahol a verseny anyagának nem jelentéktelene része az általa népszerűsített XX. századi és kortárs francia szerzők műveiből áll. Hagyatékának dokumentumait egy párizsi zenei kutatókönyvtárra hagyományozta. Művészi hagyatékát számos nagyszerű hangfelvétele őrzi, örököse a francia zenekultúra. Szellemét tanítványai viszik tovább.

 

(Kassai István)

 

Felvétel: 2006. január 24-én MR. 5. mst.