KASSAI István:

 

WEINER LEÓ: TOLDI OP. 43

 

 

DLA DOKTORI ÉRTEKEZÉs

 

 

2010

 

 

 

 

 

Liszt Ferenc Zenetudományi Egyetem

28. számú művészet- és művelődéstörténeti tudományok besorolású doktori iskola

WEINER LEÓ: TOLDI OP. 43

KASSAI István

TÉMAVEZETŐ: —

DLA DOKTORI ÉRTEKEZÉs

2010


Tartalomjegyzék

Bevezetés

1.                     A mű négy variánsának történeti áttekintése és összehasonlítása             2

1.1.                  Toldi. Szimfonikus költemény op. 43                                                     2

1.1.1.               Történet                                                                                               2

1.1.2.               Forrásleírás                                                                                        12

1.1.3.               Elemzés                                                                                              13

1.2.                  Toldi-Suite op. 43a, a tíztételes forma                                                 27

1.2.1.               Történet                                                                                             27

1.2.2.               Forrásleírás                                                                                        34

1.2.3.               Elemzés                                                                                              35

1.3.                  Toldi-Suite op. 43b, a hattételes forma                                                38

1.3.1.               Történet                                                                                             38

1.3.2.               Forrásleírás                                                                                        41

1.3.3.               Elemzés                                                                                              41

1.4.                  „Sarkantyús és friss                                                                          42

1.5.                  Toldi. Illusztráló zene […] zongorára, op. 43c                                     43

1.5.1.               Történet                                                                                             43

1.5.2.               Forrásleírás                                                                                        48

1.6.                  A Toldi-négy változatának összehasonlítása                                         49

1.7.                  Visszaemlékezések, jelenkori értékelés                                               51

2.                     A Toldi zongora-verzió kritikai kiadása                                               61

2.1.                  A Toldi zongora-verziójának kottakiadásához írt kritikai jegyzetek       61

2.2.                  A Toldi zongora verziójának kottája

Függelék, Bibliográfia


 

 

 

 

 

Köszönetnyilvánítás

 

Köszönettel tartozom mindazoknak, akik segítettek a kutatásban, elsősorban Berlász Melindának értékes szakmai és módszertani segítségéért, továbbá Országos Széchenyi Könyvtár Zenei Gyűjteményének és munkatársainak, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem könyvtárainak és munkatársainak valamint a Magyar Rádió kottatárának és munkatársainak, ahol kutatásaim folytak és ahonnan a források származnak, valamint Dr. Bónis Ferencnek és Breuer Jánosnak értékes szóbeli közléseikért.

 

Kassai István

2010


 

Bevezetés

A Weiner hangzó összkiadás szerkesztése során került látókörömbe Weiner Toldija. Weiner Leó ezzel a művével tudomásunk szerint 1952-től 1957-ig foglalkozott, ő maga főművének tartotta a Toldit. Ehhez képest a darabot – illetve annak négy változatát, a szimfonikus költeményt, a két szvitet és a zongorára írott illusztráló zenét – szinte elfelejtették, a koncertpódiumon a bemutató óta nem is szerepeltek a hozzáférhető adatok szerint. Ennek feltételezhető oka a szimfonikus költemény premierjének időpontjában keresendő, amire 1953 novemberében került sor. Weinernek ez a műve, amely a Csongor és Tündéhez hasonlóan mind tematikájában, mind zenei nyelvezetében a nemzeti romantikában gyökerezett, akkor már nem találkozhatott sem a politikum, sem a közönség mértékadó részének szimpátiájával.

A disszertáció célja feltárni a művek történetét, részben a korabeli sajtó dokumentumait felkutatva, részben a Weiner hagyaték levelezési anyagát feldolgozva, részben az oral history módszerével. Célom a forrásanyag felkutatása, a létező és ismert partitúrák és a zongoraátirat leírása és összehasonlítása. Célom továbbá a zongorára írt illusztráló zene kritikai kottakiadása (saját készítésű kottagrafikával), amely e disszertáció záró fejezete.

Az értekezés már teljes befejezése előtt elérte célját (a kutatómunka célja – többek közt – a hasznosíthatóság): Kovács László karmester a vezetése alatt álló Miskolci Szimfonikus Zenekarral felvette CD-re a szimfonikus költeményt, bizonyíthatóan e kutatások felhasználásával.

A disszertáció megállapításai csekély kivételtől eltekintve újak, hiszen ebben a tárgyban célzott kutatómunka nem folyt, még a bemutatók és az előadások dátumai sem voltak feltártak.

A közreadott kotta saját munkám, tehát maga a kottakép sem pusztán illusztráció, hanem az értekezés szerves része.

 


WEINER LEÓ: TOLDI OP. 43

1. A mű négy variánsának történeti áttekintése és összehasonlítása

 

1.1.      Toldi. Szimfonikus költemény op. 43

 

1.1.1.   Történet

 

A darabról az első híradást az Új Zenei Szemle 1952. júniusi számában olvashatjuk.[1]

 

Weiner Leó új művei.  Weiner Leó jelenleg többtételes szimfónikus költeményén dolgozik. A közeli napokban jelenik meg »Magyar Népi Muzsika« címen 30 kis zongoradarabja, melyeket instruktív célzattal írt alsó- és középfokra. A szerző a fősúlyt arra helyezte, hogy szép billentésre, kontrasztos dinamikára és helyes pedálhasználatra nevelje az ifjú zongoristákat.

 

Weiner legkésőbb 1952 tavaszán elkezdhette a Toldit, mert ha a júniusi lapszám a munkáról jelen időben számol be, akkor az, figyelembe véve a szerkesztőségek átfutási idejét, a komponálás májusban már legalábbis elkezdődött. Ez után fél évig csend honol, majd röviddel egymás után ismét egy előzetes híradás jelent meg a Magyar Nemzetben, az 1952. december 4-i csütörtöki szám 4. oldalán, Kristóf Károly[2] tudósításának részeként.[3]

 

ZENEI TERMÉSÜNK AZ ÚJ ESZTENDŐBEN. Államunk szeretettel, bőkezűen gondoskodik a magyar zeneszerzőkről. Valamennyien dolgoznak, hogy új, szebbnél szebb művekkel gazdagítsák zenekultúránkat. Az állami megbízások sokaságáról tudunk számot adni olvasóinknak és arról is, hol tartanak szerzőink e feladatok megoldásában. […] Költészetünk kincsesbányája termékenyen hat a magyar zeneszerzőkre. Weiner Leó Kossuth-díjas zeneszerző befejezte ez teljes óra játszási időt kitevő Toldi-szimfóniáját. A tizenkét tétel pontosan követi Arany János »Toldi«-jának tizenkét énekét. Bemutatója elé nagy érdeklődéssel néz a zenei világ. […]

 

Egy hónap múlva ugyanott másik beszámolót közölnek K. K. szignóval, nyilván ugyanattól a szerzőtől, a 1953. január 6-i, keddi szám 5. oldalán.[4]

 

AZ ÚJ ÉVAD JELENTŐSEBB HANGVERSENYEI A budapesti járókelő elcsodálkozik azon a plakáterdőn, amely az új zenei évad hangversenyeiről ad tájékoztatót.  A zenerajongó számára olyan választék áll zenei események tekintetében rendelkezésérem, hogy csak győzze idővel a sok, szebbnél-szebb hangverseny meghallgatását. Az országos Filharmónia, a közönség részéről felmerül kívánság alapján, rövidesen kis füzetet jelentet meg az 1952/53. évad koncertjeiről. Ebben aztán jobban eligazodhat majd az érdeklődő, mint a tengernyi falragaszról. Mit hallunk tehát a jövőben? […] Zenei közönségünket bizonyára érdekli, hogy milyen nagyszabású új műveket mutatnak be magyar szerzőktől a tél folyamán. Elsősorban Weiner Leó egy órai időtartamú nagyszabású Toldi-szimfóniájára kerül a sor. Ez a mű most készült el és 12 zenekép Arany János éposza nyomán. Minden valószínűség szerint Somogyi László Kossuth-díjas karnagyunk tanítja be és vezényli Weiner Leó Kossuth-díjas zeneszerzőnk élete főművét. […]

 

Ezekben a tudósításokban több lényeges információ búvik meg. Először is az, hogy Weiner valóban elkészült a partitúrával 1952 végére, tehát a szakirodalomban szereplő évszám nem szorul pontosításra. A másik az, hogy a bemutatóra még a tél folyamán, azaz már 1953. január-februárban sor kerülhetett volna, elhalasztásának okáról adatszerű információnk nincsen. A harmadik pedig az, hogy a tudósító a Toldit Weiner élete főművének minősíti. Ez az információ pedig magától a zeneszerzőtől származott, ahogy ezt később Ujfalussy József és Kentner Lajos is megerősítette.[5] A beharangozás ellenére a mű bemutatójára majd’ egy évvel később, 1953. november 14-én került sor. Az Országos Filharmónia szórólapján[6] olvashatunk arról a bérletsorozatról, amelynek keretében a darab bemutatásra került.

 

[emblémában] Országos * Filharmónia [központozva] NAGY SZIMFÓNIÁK - / MAI SZERZŐK / a Magyar Állami Hangversenyzenekar / 10 hangversenyből álló bérletsorozata a Zeneakadémián / I. SOROZAT [kétoszlopos kétsoros táblázatban, a dátumok külön kis keretben a rubrikák bal felső sarkában, a dátum és az előadók sorai központozva, soronként] November / 14 / szombat // Beethoven: I. szimfónia / Weiner: Toldi – szimfónikus / költemény (Bemutató) / Vezényel: / FERENCSIK JÁNOS / Kossuth-díjas érdemes művész […][7]

 

A bérlethirdetésnek plakátja is készült, kissé eltérő szöveggel.[8] Fennmaradt az Országos Filharmónia budapesti heti hangversenynaptár-plakátja is (kb. A/3 formátum).[9] Az előzetes híradáshoz képest a hangverseny nem Somogyi László, hanem Ferencsik János vezényelte. Lévén Somogyi abban az időben befolyásának teljében, ez a változás csak feltételezhető betegségének, vagy egyéb vis majornak tudható be.[10]

A műről valami keveset megtudhatunk a Színház és Mozi 1953. november 13-19-ig számából,[11] a 18. oldalon:

 

[Központozva] Szombaton este 8 órakor a / MAGYAR ÁLLAMI HANG- / VERSENYZENEKAR / NAGY SZIMFÓNIÁK – / MAI SZERZŐK / 1. sorozat 1. estje / Vezényel Ferencsik János / MŰSOR / Beethoven: I. szimfónia / Weiner: Toldi – szimfonikus / költemény ( (bemutató) / * / [központozás vége, bekezdés] Beethoven 1800-ban bemutatott I. szimfóniája még Mozart és Haydn világának hatását mutatja, de az I. tételt bevezető Adagio merész harmóniáival már a fiatal Beethoven forradalmi újító szándékáról tanúskodik. Az egész I. tételen vidám jókedv uralkodik. A II. tétel fugatóval indul. A III. tétel, a menüett rokokó témáját Beethoven robusztus erővel feszíti szét széjjel. A Fináléban a Haydn szimfóniák hangvétele az uralkodó. [bekezdés] Weiner Leó Kossuth-díjas Toldi című szimfonikus költeménye egy éve készült. Az egyórás időtartamú mű hangulatában és felépítésében követi Arany trilógiájának első részét. Tizenkét tételből áll, az egyes énekeknek megfelelően.

 

Weinernek e darabjáról további sajtóhíradást, tudósítást, kritikát nem találtam, sem a szaksajtóban, sem az országos napilapokban. Fennmaradt viszont három írás Weiner tollából. Az első kettő a mű magyarázószövege – vagy inkább szinopszisa –, amely nyilván műsorfüzet, vagy sajtótermék számára készült. Az első programvázlat szövege[12] a következő.[13]

 

 

Weiner Leó [törlés: Toldi]

Toldi

Szimfónikus költemény

12 zenekari kép Arany János éposza nyomán

Op. 43.

 

1. tétel          Arany János, a [beszúrva, majd törölve: nagy magyar] költő, mereng: rég mult időkön tűnődik, képzeletében felmerül Toldi Miklós[nak], a roppant erejű legendás hősnek alakja. – Tikkasztóan meleg nyári dél; a mezei munkásokat leveri a hőség, csak Miklós [beszúrva:] a kamaszkorban levő erős fiú van talpon. Látja amint katonák menetben közelednek. – A sereg ideér, vezére durván rákiált Miklósra: „melyik út visz Budára?” – Miklós, a durva hangon megbántódva, előbb habozik, majd magát meggondolva, a hatalmas szálfát, mely vállán reng, véginél fogja s hosszan, egyenesen kitartja, így mutatja meg az utat Buda felé. – A katonák [szórendcsere:] megdöbbennek Miklós szörnyű erején. A sereg vezére bíztatja a katonákat: ki áll ki birokra Miklóssal? A katonák meglapulnak, nem mernek kiállni. – A sereg elvonul. – Miklós magában marad, sértődötten hazaballag, súlyos léptei alatt reng a föld.

2. tétel.         Nagy vigasság, sütés-főzés Nagyfaluban: Miklós bátyját, Györgyöt, aki Budán a király szolgálatában áll, most kiséretével együtt vendégül látják a szülői házban. A renyhe mozgású, dölyfös György csak úgy félvállról kérdezi anyjától: hol az öccse? – Toldiné hivatni akarja Miklóst, de György [törölve: azt rikoltja] leinti: „nem kell!”. – Azonban Miklós váratlanul betoppan, György felé szaladva öleléssel akarja üdvözölni bátyját, de ez durván eltaszítja s szidalmazza. A testvérek összetűznek. Miklós felháborodásában azonnal el akarja hagyni a szülői házat, de előbb kéri a jussát: pénzt, paripát, fegyvert. – György ezekkel a szavakkal: „Itt a juss, kölök”, arcul csapja. – Miklós rá akar rohanni Györgyre, de Toldiné közbeveti magát. – Miklós, anyja iránti tiszteletből, eláll a megtorlástól, búsan leereszti karját s hátrakullog az udvar legvégébe, leül egy malomkő-darabra s zokog magában.

3. tétel.         A jó ebéd után György emberei gerely-vetéssel szórakoznak. – György, amint észrevette a telek végén búslakodó Miklóst, bíztatja embereit, hogy a dárda-dobással vegyék Miklóst célba. – Miklós egy ideig tűri a csúnya játékot, de aztán türelméből kifogyva, a malomkődarabot, amelyen ült, György emberei közé dobja. – A kő György egyik emberét halálra találja. – György kiadja a parancsot: Miklóst azonnal el kell fogni!

4. tétel.         Miklós a nádasba menekül, ott bujdosik napokig. – Egyszerre csak megzörren a nád megette: Bence volt az, régi hű cseléde, akit anyja küldött felkeresésére. – Bence és Miklós nagy örömmel borulnak egymás nyakába, Bence a vidám, fecsegő, jó kis öreg hozott élelmet, jól megeteti a kiéhezett Miklóst, majd rábeszéli [törölve: Miklóst]: térjen vissza a szülői házba. Miklós nem hajlandó: marad amellett, hogy világgá megy. – Bence kénytelen dolga-végezetlenül hazamenni. – Miklós [törölve: ujra] magára hagyatva végtelenül elkeseredik.

 

Új [2.] oldal:

 

5. tétel.         Miklós véletlenül egy farkas-fészekre lép, melyben két kis farkas-kölyök sír. Miklós megsimogatja a kölyköket; vesztére tette, mert jő az anyafarkas szörnyű ordítással. Miklós gyorsan végez vele, s mikor a hím farkas is neki támad: a már ártalmatlan nőstényt addig vagdossa a hímhez, míg ez is kimúlik. Miklós a két dögöt félvállra vetve, visszasiet a szülői házba, hogy az éj leple alatt elbúcsúzzék anyjától.

6. tétel.         Miklós a farkasokat az alvó György ágya mellé fekteti. – Holdvilág. – Groteszk bölcsődal, melyben Miklós a farkasokat bátyjához hasonlítja. – Miklós halkan bekopog anyja szobájába. Toldiné, aki a szobájában virraszt és sír magában, a kopogásra fölriad. – Miklós benyit. Érzelmes búcsú, Miklós és anyja egymásra borulva zokognak. Utolsó búcsú-intések, már csak a küszöbről. [szórendcsere] Sietve menekülnie kell Miklósnak, mert a kutyák, megérezvén a két farkas-hullát, éktelen üvöltéssel fellármázzák az alvókat. – György és emberei futkosnak szanaszét, „a bolondok útját jobbra-balra futják”. Utána! Miklóst el kell fogni!

7. tétel.         Miklóst megsegíti a gondviselés, hirtelen égi háborút küld az üldözők nyakába. György egyik emberét villám sújtja. György megijed: embereit visszatereli. – Mire a vihar elült, Miklós messze vándorol: Pest környékén egy temetőben találja magát. – Itt egy sírdombra borulva keservesen sír egy gyászoló özvegyasszony; két fiát siratja, akiket egy bajvívó cseh a napokban ölt meg. Miklós megigéri az özvegynek, hogy a cseh bajnokkal meg fog vívni,  megbosszulja az özvegy két fiának halálát.

8. tétel.         Lajos király kihallgatáson fogadja Györgyöt. A [beszúrva:] tétel a Györgyöt jellemző intrikus-motívummal kezdődik [törölve: a tétel]; ez a motívum mind izgatottabban vissza-visszatér. György ilyen belül, de kifelé sima, udvarias, hízelgő. A király, noha belelát György gonosz lelkébe, végig megtartja fenséges nyugalmát. – A párbeszéd folyamán György alattomosan bevádolja és becsmérli Miklóst. Célja, hogy magának kaparintsa Miklós örökségét. – A király az örökséget azzal a feltétellel adná Györgynek, ha a cseh bajnokkal megvívna. – György meghátrál.

9. tétel.         Miklós vándorlásában Pestre kerül. – Holdvilág; az úri-nép [beszúrva:] az utcán fel-s alá sétál. – Hirtelen nagy lárma és ijedtség, az emberek kiabálnak: a vágóhídról elszabadult egy bika, fut az utcán s a járókelők [törölve és javítva: testi épségét] életét veszélyezteti. – Mindenki reszketve lapul a házfalak mellett, csak Miklós áll ki az utca közepébe, bevárja a bikát, s mikor az öklelőre lehajtja fejét, Miklós szarvon ragadja és megfékezve vezeti vissza a vágóhídra. – Az emberek hálátlanok Miklós [javítás-törlés: hőstette fölött pillanatok alatt napirendre térnek] hőstettét pillanatok alatt elfeledik. – Az elhagyatott Miklós rádöbben bujdosó-voltára, majd eszébe jut anyja, azután meg a gyászoló özvegy. – megvívna a csehvel, de nincs fegyvere, ruhája. Hirtelen egy gondolata támad: visszamegy a temetőbe s az özvegy asszonytól elkéri fiainak fegyvereit. – De már nem találja ott az özvegyet. – Búsan [szórendcsere:] álomra hajtja fejét a temetőben.

 

Új [3.] oldal:

 

10. tétel.       Miklóst lódobogás kelti föl álmából: Toldiné ismét elküldte Bencét Miklós felkutatására. – Bence ismét hozott élelmet; mikor a cipót fel akarná szelni, beletörik a kés: szelencét sütött bele Toldiné, a szelencében 100 arany. Nagy öröm! Miklós most már vásárolhat páncélt, sisakot, s ami még kell! De előbb egy aranyat elmulatnak a közeli csárdában. – Nem messze találnak is ilyet. Előbb jól beboroznak, majd előkerül a cigány: muzsikál Miklósnak. – Miklósnak magas lett a kedve: rakta ugyancsak a táncát, verte fejével a mestergerendát, széles jókedvében kurjantott nagyokat. Aztán beleúnt a mulatozásba, az asztalra borult két izmos karjára, így aludt el.

11. tétel.      Gyülekezik a tömeg a Duna mindkét partján: a szigeten mérkőzni fog a cseh bajnok. – Jön a cseh, táncol nagy lovával, hetykén hányja-veti magát. – A pesti oldalon feltűnik Miklós, mérkőzni kiván; csónakba szállva a szigetre evez. – Mikor az ellenfelek kezet fognak, Miklós összelapítja a cseh bajnok kezét. – A cseh vitéz kegyelemért könyörög; Miklós megkegyelmez. – Miközben békésen haladnak a part felé, az álnok cseh orvul támad. Miklós megelőzi ellenfelét: végez vele és kardhegyen felmutatja a lelkendező tömegnek a fejet.

12. tétel.       A király magához hozatja a győztes vitézt, kiről kiderül, hogy az nem más, mint Toldi Miklós. – Miklóst ünneplik; az ünneplők közt ottvan az öreg Bence, aki magával hozta Miklós anyját is. – Toldiné és dicső fia boldog viszontlátásban örömkönnyeket sírnak.

 

 

A második[14] az előzőnek rövidített, szerkesztett változata.[15]

 

Weiner Leó

Toldi – Szimfónikus költemény

(12 zenekari kép Arany János [költ] éposza nyomán

 

1.        Mereng a költő – Toldi Miklós portréja – Forró nyári dél – Lacfi nádor hada – Miklós mutatja az utat Buda felé – A had elvonul – Miklós hazaballag, „vaskos lábnyomától messze reng a parlag

2.        Vigasság, sütés-főzés Nagyfaluban – Toldi Györgyöt és kiséretét vendégül látják a Toldi-házban – György durván megsérti öccsét, Miklóst

3.        A fadárda vígan perdül” – „Repül a nehéz kő” – „Egy nemes vitéznek lőn szörnyű halála” – „El kell fogni nyomban”

4.        Miklós bujdosik – Bence, a hű cseléd felkutatja a bujdosót, és élelemmel látja el

5.        Miklós viaskodik a két farkassal – Miklós röviden végez velök és félvállra vetve őket, hazasiet

6.        Az éj leple alatt Miklós a farkasokat György ágya mellé fekteti – Holdvilág. Mindenki alszik, csak Toldiné sír magában – Miklós búcsúzik anyjától –A kutyák felugatják az alvókat – György emberei üldözőbe veszik az elmenekült Miklóst

7.        Égi háború – A temetőben – A gyászoló özvegy siratja két fiát

8.        Lajos király kihallgatáson fogadja Györgyöt – Párbeszéd, melyben György alattomosan bevádolja és becsmérli Miklóst. Célja, hogy magának kaparintsa Miklós örökségét. – A király átlát a cselszövésen: az örökséget azzal a feltétellel adná Györgynek, ha a cseh bajnokkal megvívna – György meghátrál

9.        Holdvilág – Miklós megfékezi a bikát – Mindenkitől elhagyatva – Emlékképek – Ismét a temetőben

10.      Bence ujra rátalál Miklósra – A csárdában

11.      Gyülekezik a tömeg a Duna partján: a szigeten mérkőzni fog a cseh bajnok. – Jön a cseh, „táncol nagy lovával”, hetykén „hányja-veti magát” – A pesti oldalon feltűnik Miklós, mérkőzni kiván; csónakba szállva a szigetre evez – Mikor az ellenfelek kezet fognak, Miklós összelapítja a cseh bajnok kezét – A cseh kegyelemért könyörög; Miklós megkegyelmez – Miközben békésen haladnak a part felé, az álnok cseh orvul támad. Miklós megelőzi ellenfelét: végez vele és kardhegyen felmutatja a lelkendező tömegnek a levágott fejet

12.      A király magához hozatja a győztes vitézt, kiről kiderül, hogy az nem más, mint Toldi Miklós – Miklóst ünneplik; az ünneplők közt ottvan az öreg Bence, aki magával hozta Miklós anyját is. – Toldiné és dicső fia boldog viszontlátásban örömkönnyeket sírnak.

 

Fennmaradt továbbá Weiner egy levele Reiner Frigyesnek,[16] aki ekkor a Chicagói Szimfonikusok vezetője volt. A cifferek mindenütt karikában vannak, ezeket félkövér számokkal jelöltem.

 

Budapest, 1953 nov. 19.

Kedves Fricim!

            Mindenek előtt köszönöm, hogy gondoltál a „Toldi”-ra, már kb. egy hónapja elküldtem neked az Arany-költeményt. Pár nappal ezelőtt küldtem el repülő-postán a partiturát és a szólamokat a zenekar cimére (NB! a másolási költség ide megérkezett régen). Remélhetőleg nálatok is megérkezett a költemény, partitura és szólamok; légy szíves, pár sorban értesíts: megérkeztek-e ott a dolgok?

                Az anyag kiküldése azért késett ennyire, mert 1. a másolás sokáig tartott 2. a szólamok tele voltak hibákkal (nem akartam hibás szólamokat küldeni, mert ez karmestert és zenekart egyaránt elkedvetlenít).

                Én fontosnak tartom, hogy az előadáshoz magyarázó programmot adjatok, ezért én elkészítettem a programmot, amelyet majd neked kell angolra lefordíttatni (nem tudom, akad-e ott másvalaki, aki jól tud magyarul is, angolul is, hacsak nem Varró Grete, aki ott lakik Chicagoban és szívesen megcsinálná a fordítást. A programmot itt mellékelem.

                Noha gondosan átnéztem a szólamokat, mégis maradt benn néhány hiba; ezeket itt közlöm. Légy szíves, javíttasd a szólamokban.

                7 és 8 között kimaradt egy akkord a hárfában, így javítandó:

1. sz. kottamelléklet

                Továbbá a 204 után a 3. ütemben a 2. Cl.-ben gis kell g helyett, pótoltasd a #-et (partitúrában is, szólamokban is).

                Lehet, hogy van még hiba, amit én nem vettem észre; ha volna, majd Te kijavíttatod-.

                Egy kis változtatást is szeretnék: 240-nél (mikor Toldi összelapítja a cseh kezét), a 2. Ob., 2. Cl., 2. Fg. és 4. kürt ne szakítsa meg a legatot, hanem végig egy levegővel kössön, úgy mint a többi fúvó, nehogy akcentusok jöjjenek bele, tehát:

2. sz. kottamelléklet

és elég, ha F-vel ( f helyett) indul az összes fúvókban és egyenletes cresc.-val fokozódik  Ä-ig;

Új [2.] oldal:

 

nem az a fontos hogy  f induljon, hanem az, hogy minél jobban és jobban szorítson!

                Még egy apróság: 117 előtt 1 ütemmel: elegendő p  ( ¹ helyett), sőt egy pici akcentus is lehet az akkordon: < (hogy Toldiné felriadását plasztikusan érzékeltessük).

                117-nél, ha a sordino miatt nem jön ki a dallam eléggé, akkor váltson vonót a Vl. 1., így:

3. sz. kottamelléklet

                Ha a 12. tétel vége felé (157-nél) a dallam nem jön ki eléggé, akkor itt is hasonlóan váltson vonót az egész vonós-kar.

                43 után a 4. ütemben elég, ha a timp. F-t játszik f helyett és elhagyja a < jeleket, nehogy fedje a többi hangszert; a többi hangszerben maradjon  f  és <.

                A 4. tétel ne legyen vontatott (ne vezessen félre a „sostenuto” jelzés, gyors ne legyen, vontatott se, hanem bensőséges!

                A 8. tételt végig változatlanul egységes tempóban képzelem.

                A 6. tétel elején ne tévesszen meg a „Moderato”-jelzés; pontosan: az előző tétel alla breve  h    - értéke = a mostani   q - értékével, tehát: se lassan, se gyorsan, hanem símán és halkan.

                Az egyes tételek között alig legyen szünet, quasi attacca következzenek a tételek egymásra; csak éppen a minimális elválasztás, amennyi a hangulatok elválasztásához minimálisan szükséges (A 6. és 7. tétel között természetesen semmi szünet!).

                A többit rád bízom!

                Ujra kérlek, ha a költemény, partitura és szólamok megérkeztek, ertesíts erről rögtön. A lákásom címére írj: Budapest, Majakovszkij utca 91.

Egyébként jól vagyok. Remélem, te is!

Szeretettel ölel:

Leó

 

[ismeretlen kéz írásával:] answ jan 7. 54

 

Lényeges, hogy ez a levél a bemutató után öt nappal kelteződött. Nyoma sincs benne a visszaemlékezésekben egyhangúlag emlegetett kudarc depressziójának. Az amerikai előadás egyébként biztosan nem jött létre: ezt a következő fejezetben közölt Weiner-levél kétséget kizáró módon bizonyítja.


 

1.1.2.   Forrásleírás

 

Egyetlen forrás maradt fenn.[17]

A.: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen található, 22 vonalas kottapapírra[18] írt autográf. A borítón a következő felirat olvasható: „Weiner Leó / Toldi / Szimfónikus költemény / [az elvetett címadások következnek, többszörösen és gondosan törölve: Toldi – szimfónia / 12 zenekari kép / szimfónikus költemény 12 zenekari képben. / Arany János éposza nyomán, törlés vége] / (12 zenekari kép Arany János éposza nyomán) / Op. 43 / Vezérkönyv” Az oldal alján ellipszis alakú bélyegzés: „Zeneművészeti / Főiskola / Budapest”. A partitúra 2-327, a zeneszerző által ceruzával számozott oldalakat tartalmaz. A 326. oldalon a záró kettősvonal után függőlegesen felfelé „Budapest, 1952 szept 17” keltezés olvasható. A következő lap előoldalán már nincsen kotta-kézírás, csak a 327-es oldalszám. E lap hátoldala üres. A tételcímzéseket és helyüket gyakorlati okból az elemző részben közlöm

 

1.1.3.   Elemzés

 

Ezt az opuszát Weiner – ahogy ez a partitúra kéziratából kitűnik –először Toldi szimfóniának címezte, talán Járdányi illusztratív Vörösmarty szimfóniájának inspirációjára. Végleges címadása mégis Toldi szimfonikus költemény, 12 zenekari kép lett. Ennek oka az, hogy míg Járdányi öt költemény-illusztrációja zenei formákba sűrített öt karakterkép, addig Weiner darabja mintegy filmzeneként folyamatában illusztrálja Arany művét. A zeneszerző az eposz szerkezetét hűségesen követi jelenetről jelentre, néha szóról szóra. Hangulatfestő szakaszok, reformkori nyelven: jellemképek váltakoznak drámai jelenetekkel. Számos helyen a szerző a partitúra alá beírta az általa megzenésített verssorokat is, amelyeket akár kórus, vagy szólista is énekelhetne, hiszen még a prozódia is a verssorokhoz illeszkedik. Lisztnél gyakran találunk példát az ilyen lejegyzési módra, amely a mű könnyebb megértését segíti, nem a közönség, hanem az előadó számára. Weiner – egy díjnyertes kora-ifjúkori mise kivételével – nem írt vokális zenét, mert az énekhangot hamisnak találta[19], így kiaknázatlanul hagyta a kantátává fejlesztés kínálkozó lehetőségét, és megmaradt az általa megszokott zenekari keretek között.

A tételek az eposz azonos számú tételeit illusztrálják, nincsen címük, hosszabb programvázlat áll minden tétel elején.

Az első tétel[20] hossza 193 ütem. A partitúra 2. oldalán ez áll: 1. Mereng a költő – Toldi Miklós portréja – Forró nyári dél – Lacfi nádor hada – Miklós mutatja az utat Buda felé – A had elvonul – Miklós hazaballag: „vaskos lábnyomától messze reng a parlag”. A tétel laza rondóforma, a visszatérések jelzésszerűek, inkább csak tagolják a tételt. A rondótéma Arany költeményének első szakasza (még a prológból), amelyet a szerző a kotta alá gondosan beírt „Mintha pásztortűz ég őszi éjszakákon messziről lobogva tenger pusztaságon…”). Az üstdobon és bőgőkön kitartott d orgonapont fölött a brácsákon szólal meg a téma, prozódiailag követve a szöveg ritmusát. A dallam népi eredetű, a „Mikor megyek az állomás felé” című népdal.[21] Négy fúvókon kitartott ereszkedő akkord után megismétlődik a téma és az azt követő akkordok, más zárlattal. A zene izgatottabbá válik, fokozatosan bekapcsolódik a zenekar, az orgonapont is megszűnik: („… mintha látnám termetes növését, pusztító csatában szálfaöklelését, Hallanám dübörgő hangjait szavának, kit ma képzelnétek Isten haragjának…”), a prozódia itt is megfelel a szövegnek. A Moderato tempó Allegro-ra, a metrum 3/2-ről 6/8-ra vált: („… Ez volt az ember, ha kellett a gáton…”); az illusztráció már nem kantiléna, hanem csatajelenet. A csúcspont után a 63. ütemben visszatér a 3/2 rondótéma a d orgonaponton, egyetlen nyolcütemes strófa erejéig. A metrum 4/4-re, a tempó Poco mosso ma tranquillo-ra változik. Újabb rondóepizód következik, immár az eposz első énekének elejéről: („… Ég a napmelegtől…”). A Weinerre jellemző pasztorál hangulatot a hárfa, a halk vonós akkordok, a fafúvók tercmenetei és a nónakkord fordításokból álló harmóniavilág, a forróságot a triolából szinkópákká bizonytalanodó, majd meg-megálló mozgás és a két tutti hegedűszólam egyedül maradása festi franciás színekkel. A 88. ütemnél (Quasi andante) tempójelzés, és felirat: („…Széles országúton messze, messze bámul…”). Újabb formarész következik a 92. ütemben, hetyke induló: („… sereg kél a por ködéből…”). A verbunkos téma – amely a brácsákon megszólaló népdal-rondótéma variánsa[22] dúsuló hangszereléssel és fokozódó hangerővel idézi meg a közeledő had képét. A sereg és a zene tanácstalanul megáll: a 114. ütemtől ismét drámai jelent követezik. paraszt! Melyik út megyen itt Budára?” szólal meg durván Lacfi nádor a szóló trombitákon bővített hármasokban. A főhős sértettségét az iménti megszólalás ismétlései jelzik, majd emelkedő, tempóban élénkülő dallam érezteti Toldi ötletét, majd gyürkőzését. („… a nehéz fát könnyedén forgatja…”) a kíséret nélküli fuvolaszóló légies hangjain, majd („… Hosszan, egyenesen tartja fél kezével [a rezek kitartott hangja fölött a zenekar erőteljes akkordjaival jelenik meg.] „Ember ez magáért akárki, No s fiúk, birokra, hadd lássuk, ki áll ki? Vagy ki tartja úgy fel azt a hitvány rudat, Amellyel mutatja e suhanc az utat?… szólal meg a nádor immár bizonytalanabbul a vonósokon és a fafúvókon, prozódiailag ismét követve a verssorokat, (természetesen kimaradnak a „Mond Lacfi” szavak). („… Szégyen és gyalázat: zúg, morog mindenki, Egy paraszt fiúval még sem áll ki senki!…”). Itt Weiner nem dallamot ír a szövegre, a megrettent katonák méltatlankodását halk vonós és fafúvós tremolókkal érzékelteti. A 152. taktusban a kürtökön vezényszó harsan, majd („… Elvonúl a hadnép…”) visszatér az iménti verbunkos induló, ezúttal halkulva, elenyészve. Harmadszor jelenik meg a rondótéma 179. ütemtől, most asz orgonapont fölött, tehát a darab elejéhez képest tritonusz relációban. Ez utóbbi mindig ellenkező karaktert jelöl, itt a főhős lelkiállapotának változását – az amúgy is komor, sőt, „halálközeli” hangnemként számon tartott d-mollból a legtöbb bés asz-mollba. Fokozás után a tétel lezárul: („… Toldi meg … hazafelé ballag, vaskos lábnyomától messze reng a parlag…”). Weiner itt is hangfestéssel ábrázol, markáns mélyvonós és rezes „lépésekkel”, d-be visszatérve.

A második tétel hossza 202 ütem. Programja a partitúrában a 38. oldalon a következő. „2. Vigasság, sütés-főzés Nagyfaluban. Toldi Györgyöt és kiséretét vendégül látják a Toldi-házban – György durván megsérti öccsét, Miklóst”. Az Allegro 2/2 tétel pergő fugatóval kezdődik, amelynek a témája az Ugyan kedves komámasszony és az Elvesztettem zsebkendőmet kezdetű népdalokból kovácsolódott eggyé.[23] A Pastorale, Fantázia és Fúga karaktere és briliáns szövésmódja tér vissza itt[24]: („… Holmi kis vásárnál népesebb a konyha…”). A sürgés-forgás hirtelen abbamarad, kéttaktusnyi „rémült” trillát követően a 94. ütemben változik a karakter, megjelenik az intrikus. („Toldi György nagy úr volt…”): a darab legelején megszólaló népdal, amelyet már kétféle karakterben hallottunk, 4/4 Ben moderato e pesante tempóban, széttördelve, kifordítva jelenik meg a portréban. Györgyöt egyrészt a diatonikus, kvintben-kvartban mozgó, túlságosan is egyszerű dallammal, más oldalról a kísérő harmóniákban levő kromatikával és bővített hármasokkal jellemzi a zeneszerző. A 108. ütemben gyorsan pergő drámai jelenet következik változó tempókkal és karakterekkel, ez a darab leginkább operára hasonlító része. Poco allegro 4/4 („Hát a másik hol van?”) 106. ütem Andante (Szénát hord szegényke künn a béresekkel, Hivatom.” (Nem kell”) („Nem kell”), eddig a párbeszéd, majd („… nagy kést mártanának…”). Az anyai szeretet és fájdalom kifejezéséhez Weiner visszatér a Miniaturbilder ciklus Am Andenken Chopins[25] c. zongoradarab dallam és harmóniafordulataihoz. A 120. ütemtől a tempó felgyorsul (Allegro risoluto 2/2), és gyors karakterváltások következnek: („A fiú betoppan…”) (karja ölelésre nyílik…”) (De ez eltaszítja…”) („… Kecsegtesd ölbeli ebedet…”). („Átok és hazugság minden ige szádban…”) a zene egyre izgatottabb. A jelenet drámai csúcspontján – a 144. ütemtől – ismét a szöveghez illeszkedő dallamot hallunk a rézfúvókon: („Nem bánom én, elmegyek még ma is, De ami az enyém, azt elviszem innet, Add ki a jussomat: pénzt, paripát, fegyvert; [a tempó Andante 4/4, a zene elhalkul] Azontúl az Isten áldjon minden embert.”). Ismét gyors képsorok következnek: („… Arcul csapja…”), a 157. ütemtől Agitato 2/2, (Bosszuállás lelke költözik beléje…”) (De midőn az öccse épen megrohanja, Elsikoltja magát s közéjük fut anyja… Most a szörnyű gyermek karját elereszté, Fejét s szemeit búsan lefüggeszté…”). A mozgás tempóváltás nélkül lelassul, szaggatottá válik, a fafúvók kitartott akkordjai alatt a vonósok tremolói zizegnek: („… s zokogott magában…”).

A harmadik tétel hossza 115 ütem. Programja a 70 oldalon: „3. „A fadárda vigan perdült” – „Repül a nehéz kő” – „Egy nemes vitéznek lőn szörnyű halála – „El kell fogni nyomban”. Ez a tétel karakterképek sorozata. (A fadárda vígan perdült…”) c. formarész Weiner kisszámú démoni tételeinek egyik legjobban sikerült darabja. Az Allegro 3/4 scherzo jelleget ad a darabnak, de a fisz-moll hangnem, a gyakori hangsúlyok, a harmóniák és a hangszerelés megválasztása kiválóan jellemzi a szituációt, a gonosz tréfát. A kiválóan sikerült hangfestés okán a szerző ennek a résznek a címét a későbbi kompozíciós változatokban „Gerely-vetés”-re változtatta. A 66. ütem alatt felirat: („… Döng a deszkabástya…”), A 70. ütemnél az eddig csak rövid sforzato-kat játszó rezek kitartott hangokat fújnak, a főhősnek elfogyott a türelme. 77. ütem: („… Repül a nehéz kő…”). Itt, a 81. ütem előtt található a partitúra egyetlen húzása. Weiner két ütemmel lerövidítette a fuvola- és hegedűtremolók magas hangjait, reális hosszúságban szabva meg a malomkő röppályáját, amely a 82. ütem közepén ér véget: (”… És ahol leszálla, Egy nemes vitéznek lőn szörnyű halála…”). A 84. ütemtől egy rövid Marcia funebre-t hallhatunk 4/4-ben, amit már a 96. ütemben durván megszakít a kezdődő embervadászat Allegro agitato 6/8 trombita fanfárja: („El kell fogni nyomban…”). Ezt a formarészt a fisz-c tritonusz uralja, alig szólal meg más hang, így kezdődik, és ezzel is fejeződik be.

A negyedik tétel hossza 259 ütem. A 89. oldalon a program olvasható: „4. Miklós bujdosik – Bence, a hű cseléd felkutatja a bujdosót és élelemmel látja el”. Az első formarész Andante, 4/4, c-moll, a dallamot végig ostinato-szerűen uralja a nyújtott ritmus, amelyet a tétel elején a hegedű és egy-egy fafúvós ütemenként ad át egymásnak doloroso karakterrel, hullámzó mozgásban: („… Ugy bolyonga Miklós. Nyakán ült a búja…”). A 16. ütemtől belép a négy kürt, hét ütem múlva a metrum 12/8-dá szelídül, ami a remény, majd a panasz kifejezése. Fokozás után a 31. ütemben a metrum ismét 4/4, két taktus múltán teljes hangerővel visszatér a teljes reménytelenség, ismét tritonusz relációban, c-hez képest fiszben. A hangerő alábbhagy, majd az ostinato is megszűnik: a 47. ütemtől új formarész következik, az 50. taktusban a metrum 3/4-re vált: („Majd az álom pillangó képében elvetődött arra … álommézet csókolt ajakára…”). Különös zene, nem édes, nem boldog, nem is pihentető, csak mély álmot fest. A hangnem meghatározhatatlan; a hárfa három arpeggio-ja és a vonósok kitartott akkordjai fölött a váltakozó szóló fafúvókon játszott, külön-külön édes, ám együtt fanyar hatású dallam szaggatott lecsengése átkerül az egyedül maradt első hegedűkbe. Ez a szövésmód az öreg Liszt tollára emlékeztet. A 66. ütemnél kezdődik a scherzo jellegű újabb szakasz: („… a nád megzörrent mögötte…”), a tempó Allegretto quasi allegro moderato, 2/4, a bőgő pizzicato-it a fagott előkés hangjai kontrázzák. A dinamika erősödik, kadencia és egy ütem szünet után a 89. hatütemnyi ujjongó bevezető után  („… Bence volt az, régi hű cseléde…”) – következik a tulajdonképpeni tánctétel, azonos tempóban, F-dúrban. Az eol-dúr hangnem lebegtetése biztosítja a zene archaikus jellegét, a csárdás lüktetés annak vidámságát. A vidám beszéd, múltidézés a 201. ütemig tart, ahol a zene komolyabbra vált, a vidám téma panaszos, könyörgő kantilénává alakul: hazavárják Miklóst. A 226. ütemben ritenuto, marcatissimo ff-ról p-ig halkuló kitartott hang jelzi a visszautasítást. A 230. ütemben visszatér a tempó, de a vidámság már nem. 237. ütem: („Lábát a töretlen nádnak egyengette … … végre a töretlen nád közt elenyészett…”). Bence távozik, zenei eszközök tekintetében úgy, ahogy a tétel elején jött, csak halkul a zene. A 249. ütemben még panaszosabban tér vissza a tétel első formarészének zenei anyaga, majd gyászindulót idéző kadenciával ér véget a tétel, úgyszintén c-mollban, amely Beethoven Eroica gyászzenéjének hangneme.

Az ötödik tétel 89 ütem. Programja a 126. oldalon: „5. Miklós viaskodik a két farkassal – Röviden végez velök és félvállra vetve őket, hazasiet”. Az első három taktus az előző tétel elejének visszatérése, a 4. ütemben kitartott c hang és két erőteljes akkord: („… a zsombék csak besüpped véle…”), majd a 6. ütemtől Allegro tempóban kezdődik az új tétel. („… két kis kölyke rítt…”) mindössze négy ütem, a fagottok és klarinétok előkés és trillás halk hangjain, majd újabb három: („  Simogatta a két árva jószágot…”) a hegedűn. A most következő farkaskaland a dárdavetés zenéjének távoli variánsa, meglepő módon a hangfestés némileg Bartók Csodálatos mandarinjára emlékeztet. A 13. ütemtől Agitato feroce 2/2: („… jő az anyafarkas szörnyű ordítással…”), 48. ütem („… Megszorítja torkát…”), 50. ütem („… jót kanyarít véle, és a kanhoz vágja…”), 54. ütem („… Elpaskolja most a nőstényével…”). 73. ütemtől, tempóváltás nélkül ismét a farkas motívum következik, de csak a szóló fagottokon („… fölvetette őket a vállára…”), majd a mélyvonósokon: 77. ütem („… Ment nagy sebbel-lobbal…”).

A hatodik tétel 117 ütem. A 142. oldalon a program: „6. Az éj leple alatt Miklós a farkasokat György ágya mellé fekteti – Holdvilág. Mindenki alszik, csak Toldiné sír magában – Miklós búcsúzik anyjától – A kutyák felugatják az alvókat. György és emberei üldözőbe veszik az elmenekült Miklóst”. A tétel filmszerű jelenettel kezdődik. A farkas-témát halljuk először Mosso ma non troppo 4/4-ben. A 3. ütemben a felirat („… Farkasait letevé a kertek harmatos gyepére…”). Megjelenik a bujdosás témája, majd a 7. ütemben („… Csak egy szú perceg…”) az elsőhegedűk magas tremolóján. Visszatér a tétel elejének anyaga. 19. ütem: („… Nyoszolya szélére fektette… Szépen süt le a hold”) a holdfényt itt liszti harmóniákkal jeleníti meg. 28. ütem („… tente, tente szépen: A testvérbátyátok fekszik itten épen…”) a groteszk bölcsődal a mélyvonósokon szólal meg a prozódiához igazodva. A 36. ütemben a virrasztó, elszenderedő Toldiné jelenik meg a kíséret nélküli szóló klarinéton. A 42. ütemben („… Miklós csendes kopogása”) eredeti módon a szóló kürt halk staccato hangjain szólal meg. A 43. ütem („Felriadt az asszony”), egyetlen halk, rövid c-disz-e-f akkord. A 44. ütemtől kezdődik a mű legszebb lírai jelenete. Andante sostenuto 9/8 („… Édes anyámasszony ne féljen kegyelmed: nem hozok a házra semmi veszedelmet…”). 50. ütem („… jóllehet, hogy éjjel járok, mint a lélek, De ha nappal jőnék, [53. ütem: 4/4-re vált] tudja, megölnének…”); Az 56. ütemtől ismét 12/8 a metrum. Ez a szakasz egy lírai áriához hasonlít „Stollen-Stollen-Abgesang” formában; a lezárás halk, semmibe vesző. A 86. ütemtől Allegro impetuoso, quasi alla breve 4/4-ben („… A kutyák … csúnya üvöltéssel az ajtóig jöttek…”), brácsa és fafúvók előkés marcato hangai az ugatás igen szellemes hangutánzása, amelyet az ébredező háznép riadalmát illusztráló vonós unisono nyolcad zakatolás kísér, egyre hangosabban. 90. ütem (L’istesso tempo) 2/2 („… futkosnak szerteszét gyalog, vagy lóháton… A bolondok útját jobbra-balra…”). Az embervadászat újrakezdődik, a hallalit ezúttal a nyolcadok felett a fúvókon megszólaló szekundok harsogják. A tétel attacca kapcsolódik a következőhöz.

A hetedik tétel 167 ütem. A program a 165 oldalon: „7. Égi háború – A temetőben – A gyászoló özvegy siratja két fiát”. Ezt a tételt joggal lehet Sibelius viharzenéihez hasonlítani, vagy akár Grofé csöppet sem könnyűzenei tételéhez a Grand Canyon szvitből. A tempó azonos az előzővel: L’istesso tempo (=Allegro impetuoso) 2/2. A tétel eleje az első tétel kezdetén hallott kitartott basszus tremolóval kezdődik, a népdal téma elmarad. Az 5. ütemtől („… Lett olyan sötétség…”) a darab elején hallott négy ereszkedő akkord helyett négy emelkedő kitartott fafúvós hangot hallunk, majd éles ritmusban fúvós akkordokat, azaz a darab kezdetének fordítását, reminiszcenciáját. 29. ütem („… Villámlott… csattogott…”) 39. ütem („… Az Isten haragja megütött egy hajdút…”): A csúcspont Rossini emlékét idézi, nyilván szándékosan. A vihar csendesedése, ahogy az első tétel indulójáé is, Weiner kivételes hangszerelési tudását és formaérzékét tanúsítja. A 94. ütemre a vihar véget ér, csak a főhős folytatja útját; 100. ütem: („… Sietett, sietett…”) az egymást váltó szóló fafúvókon majd mélyvonósokon. A mozgás a 116. ütemben lelassul: Andante molto tranquillo con espressione funebre 6/8 („… Egy temető mellett…”). A hangnem f-moll, a mélyvonósok komor, kitartott harmóniái felett megszólal a kürt dallama. A 124. ütemtől a fiait sirató özvegy jelenete következik, Lamentoso (L’istesso tempo ma ben sostenuto) 9/8 („… Követ meglágyítná keserves sírása…”), a rezek és mélyvonósok akkordkísérete felett a fafúvók és a hegedűk tizenhatod sóhajai szólnak vég nélkül, egyre fokozódó erővel. Lírai szakasz következik a 136 ütemben, majd ismét egyre fájdalmasabban szól a sirató a 144. ütemtől. A 152. ütemben visszatér a temető első témája, a basszusok tizenhatodai fölött a halk harsonákon, a tétel egy kvintszext akkordon, mintegy kérdőjellel ér véget.

A nyolcadik tétel 182 ütem. A program a 196. oldalon: 8. Lajos király kihallgatáson fogadja Györgyöt. Párbeszéd, melyben György alattomosan bevádolja és becsmérli Miklóst. Célja, hogy magának kaparintsa Miklós örökségét. – A király átlát a cselszövésen: az örökséget azzal a feltétellel adná Györgynek, ha a cseh bajnokkal megvívna. – György meghátrál. A tétel Toldi György belépőjével indul. („… Toldi György pediglen… kifőzte magában: Mikép legyen úrrá öccse vagyonában…”) Allegro deciso 2/2, az intrikus egy tekervényesen kromatikus unisono dallammal jelenik meg a mélyvonósokon. A 3-4 ütem az első kettőnek tükörfordítása, a kettő épp kiad egy Reihét. A következő négy ütemben ereszkedő, szextekben kromatikusan ugráló, végére lassuló nyolcadmenetet hallunk. Ez az, amit György gondol. Ezt a fafúvókon követi egy fájdalmasan sóhajtozó akkordkíséretes dallam, majd három kecses kompliment. Ez az, amit György mond. Mintha Mime figurája bukkanna elő Weiner tollából. 13. ütem („… nem is hallottam még, hogy testvéred volna, Udvaromba miért soha nem vezetted, Be sem is mutattad, meg sem ismertetted?”), szól a király. Mondanivalója mindig korálszerűen jelenik meg, ezt az „udvari tónus”-t használja György is megszólalásaiban. A 29. ütemtől György rövid gondolatait egy feltörekvő Reihe-téma variáns illusztrálja, majd a 33. ütemben megszólal a fafúvókon. („… Oh, uram, királyom…”). Ahogy ez felhangzott, visszatér a tétel elején hallott ugrálós dallam, elsimítva, felfelé törekedve, majd ereszkedő pároskötésben meghajlások következnek. („… Érdemetlen volna királyom kegyére”) szól a kromatikusan lehajló dallam, amelynek távoli rokonát a 2. tételben már hallottuk, mint György nagyúri portréjának részletét. Ezt újabb Reihe felfutás követi, hosszabb mint az előbb, több hajlongással a végén, ezúttal kvart-akkordokkal is körítve. („… Ejnye bizony nagy kár, mégis rosszul tetted, hogy róla hallgattál, Azt mondád: igen nagy erő lakik benne: Csodálnám, ha harcra kedve mégsem lenne.”), szól ismét a király az 54. ütemtől. A strófa eleje a mű elején hallható népdal-rondótéma variánsa. A 69. ütemtől ismét a tekervényes téma hullámzik fel és le, majd („… Megölé szerető szolgámat…”), szól György. Itt a harmadik tétel gyászindulójának reminiszcenciája szólal meg, inkább erőszakosan, mint gyászosan, a végén a tekervényes téma meghajlásával. 79. ütem: („… A király ránézett, a képe elkomorult…”). Három lehajló akkord a rezeken. A 83 ütemtől ismét a király szól. („… Mégis van egy módom…[felfelé törekvő tonális dallam, amelyet lefelé hajló majd ismét feltörekvő határozott akkordok követnek] Egy erős cseh bajt Duna szigetében… [kürtkvintek fölött trillák: ezt a motívumot még többszer halljuk] jőjön fel öcséd és álljon ki azzal…”). A határozott felszólítás után a 95. ütemtől ismét a tekervényes téma következik, torlasztva, a király felszólításának ereszkedő tizenhatod menetével. A 102. ütemben: („… bujdosóvá lett…”), szólal meg György, de nem a bujdosás, hanem a dárdavetés motívumával. („… Hanem im letészem széked zsámolyához: Hogy ki legméltóbb rá, felséged tudhatja, Királyi adomány-képen annak adja”). Ez a megszólalás a tekervényes bevezető dallam diatonikussá szelídített változata, ájtatos tercmenetekben, majd korál harmonizálásban. A 120. ütemtől – („… és hajlonga mélyen…”) – ismét a tekervényes dallamot hallhatjuk, eredeti kromatikus változatában, de lesimítva, ugrások nélkül. („A király kilátta, mi szándéka légyen.”) a 124. ütem egyetlen halk akkord a rezeken. („… Öcséd örökségét, jól van, elfogadom, S rá te vagy legméltóbb, tehát néked adom… [szólal meg kenetesen a rezeken. A felriadó kromatikus meneteket azonban hirtelen megszakítja az imént hallott bajvívás-motívum:] Hogyha holnap a cseh bajnokot kivégzed, Vár fokára tűzöd a levágott fejet…”). Az imént Miklós párbajára vonatkoztatott zenei anyag többszöri megjelenése következik, amelyet egy erőteljes korál dallam követ a rezeken: („Úgy nyered királyi függő pecsétemet.”). A 159. ütemtől ismét halljuk a tétel bevezetőjét nagyterccel magasabban: („Toldi György veresebb lőn a főzött ráknál… Aztán … elsápadt … Megszólamlott: Nekem nem kell az öcsém vagyonja … köszönt … … Hazament…”). A 167. ütemtől a tétel végéig ugyanezt halljuk, egyre hangosabban, torlasztva, diminuálva, most már leplezetlenül Reihe-vé szervezve, csontvázzá csupaszítva. („… s nekiállt otthon a hajának, Neki állt tépni, homlokát öklözni: Csak lesték a szolgák: kell-e már kötözni?”)

A kilencedik tétel 172 ütem. A 224. oldalon a tétel programja: 9. Holdvilág – Miklós megfékezi a bikát – Mindenkitől elhagyatva – Emlékképek – Ismét a temetőben. A tétel eleje Weiner nocturne zenéinek tipikus darabja, hasonló ahhoz, amit az Op. 7-ben[26], vagy a Csongor-ban[27] hallhattunk. Andantino 3/8 (Pest város utcáin fényes holdvilág van…”) 31. ütem („… Úri nép jött, ment ott…”). Az esti hangulatot az 57. ütemben a rezek fortissimója töri meg, Allegro agitato 2/2 izgatott repetáló kvintolákban: („… Hirtelen nagy lárma, nagy sikoltás támad…”). Az 56.ütemtől a kvintolák nyolcadokká lassulnak, majd az 58. ütemtől („Bika fut a keskeny utcán…”), az unisono mélyvonós spiccato nyolcad passzázsokhoz a fúvósok kapcsolódnak, elmaradnak, majd újra csatlakoznak, erősítve a dinamikát. A 70. ütemtől a nyolcadok felett ismét megszólal a kvintolás motívum a rezeken. A 74. ütemben a nyolcadok helyett szeksztolák következnek együtt a kvintolákkal. („… Hullottak az ebek … Nagyot püffentek a házfalak mellett…”) a 77. ütemtől, felfelé tartó harsona glisszandókkal és kvintolákkal. A 88. ütemtől ismét filmszerű jelenet következik. („… Szarvát öklelőre nagy-le bocsátotta…”): ez a motívum rokon az ötödik tétel farkas-témájával rokon. 90 ütem:(„erőset kurjantott … megragadta szarvát … Vágóhídra voná két szarvánál fogva…”). Ezt lassú, lefelé tartó szeptimakkord felbontások jelenítik meg, hasonlót Toldi portréjának végén is hallottunk már az első tétel első epizódjának végén. A teljes lecsengés után a 114. ütemben („… Hát nekem hol lesz már tűzhelyem?…”) felbukkan a bujdosás dallama, 4/4 Andante sostenuto. A 116. ütemben („… Előtte lebegett édesanyja képe…”) a hatodik tétel duettjének eleje tűnik fel 4/8 Più sostenuto. Négy ütemmel később („… majd az özvegy asszonyra repült gondolatja…”) a hetedik tétel siratóéneke szólal meg a szólóhegedűn Ancora più sostenuto. A 128. ütemben Allegro 2/2 („… Egyszer föltekinte, képe is felvidult, azt gondolnák, hogy fut, úgy menésnek indult…”): megszólal a nyolcadik tételnek a „mégis van egy módom” témája, ahol a párviadalt, mint kiutat említi a király. A hirtelen lendület alább hagy, majd az ellenkezőjébe fordul. 143. ütem Moderato 4/4 (”… Keservesen gondolt bujdosó voltára…”), itt a bujdosó téma torlasztott változatát halljuk. 148. ütem Andantino 3/8, a tétel elején hallható holdfény zene tér vissza nyolc taktus erejéig: („… Akkor is ily tisztán csillogott le a hold…”). A 156. ütemtől visszatér a hetedik tétel temető témája, az ottani visszatérés szerint, még vékonyabbra hangszerelve, L’istesso tempo 6/8 („… Elpihent tanyáján hideg halottaknak…”).

A tizedik tétel hossza 299 ütem, programja a 250. oldalon: 10. Bence ujra rátalál Miklósra – A csárdában. A tétel eleje nagyjából megegyezik a negyedik tétel 66. üteménél kezdődő zenével, amely itt kissé áthangszerelve, átrendezve hangzik fel. Allegretto 2/4 („… Lódobogás hallék…”), 23. ütem („… Nem hitt a szemének, amikor abban a vén Bencét ismeré meg…”) 89. ütem („… Nem is messze kellett fáradni a végett; Csak közel találtak egy szegény csapszéket…”). Itt ismét egy filmszerű párbeszédes jelenet következik: 108. ütem („… Belevágta fejét a szemöldökfába…”), („… kocsmáros! hol vagy? a teremburádat! Alszol, vagy meghaltál? mért nem gyújtsz világot?” „Dehogy alszom, Itt a mécs, bor is lesz: itcze kell-e vagy pint?” „Nem kell pint, sem itcze, hiába is adnád, Egy csöppet se hozz, vagy hozz egy öreg kannát!”). Még hatütemnyi bevezető következik a tánc előtt, a 141. ütemtől. Moderato 4/4-ben. A 147. ütemtől kezdődik a verbunkos[28] lassúja, a „Sarkantyús” („… Megpendül a cimbalom…”), amit a 179. ütemtől a „Friss” követ, Vivace grazioso 2/4. A középrész a 203. ütemtől h-mollban („… Toldi pedig rakta ugyancsak a táncát, Verte a fejével a mestergerendát…”), virtuóz klarinét variációval, majd a 235. ütemtől visszatér a maggiore Più vivo. A tánc a 251. ütemtől Presto, még szilajabb lesz: („… Széles jókedvében kurjantott nagyokat…”). A 265. ütemtől a tánc meg-megáll, generálpauzáktól szaggatottá válik, hirtelen hangnemváltások tagolják. A 284. ütemben felirat: („… Nehéz lett a feje… Toldi is belé únt a mulatozásba, Asztalon leborult két izmos karjára… Úgy aludt el…”): a témafej még egyszer megszólal a szólófuvolán, és pizzicatókkal a semmibe foszlik a tétel.

A tizenegyedik tétel 141 ütem. A 289. oldalon a program: 11 Gyülekezik a tömeg a Duna partján: a szigeten mérkőzni fog a cseh bajnok – Jön a cseh, „táncol nagy lovával”, hetykén „hányja-veti magát” – A pesti oldalon feltűnik Miklós, mérkőzni kíván; csónakba szállva a szigetre evez – Mikor az ellenfelek kezet fognak, Miklós összelapítja a cseh bajnok kezét. – A cseh kegyelemért könyörög; Miklós megkegyelmez – Miközben békésen haladnak a part felé, az álnok cseh orvul támad. Miklós megelőzi ellenfelét: végez vele és kardhegyen felmutatja a lelkendező tömegnek a fejet. A tétel Allegro vivo 6/8-ban kezdődik: („… Széles utca a víz: ember a sövénye…”). A felirattal ellentétben először a folyó zenéje szólal meg, s csak azután jönnek az emberek. Ahogy nő a tömeg, egyre dúsabb lesz a hangszerelés, majd aggodalmasan elcsendesedik a zaj, a kürtök és a mélyvonósok szólnak csak. Az 52. ütemtől Allegro non troppo ma deciso 4/4-ben tánc kezdődik fríg hangnemben, inkább keleties kolorittal: („… Jön a nagy cseh… Táncol nagy lovával…”). Az induló lüktetést trillák teszik még magabiztosabbá. A 75. ütemben Allegro molto 2/2: („… hirtelen a pesti oldalon nagy örömzaj támad… Ismeretlen bajnok mérkőzni kíván…”). A rezek fanfárja fölött a fafúvók trilláznak, majd bekapcsolódnak a vonósok is, de a zaj hirtelen elül. A 85. ütemtől barcarolla kezdődik, illúziót keltő hangszerelésben: („… S eveznek…”). A 102. ütemben („… Miklós a csónakot berúgta a széles Dunába…”), amit a fuvola háromütemes passzázsa jelenít meg. Három komor akkord után a 109. ütemben ismét megjelenik a cseh témája négy ütem erejéig Allegro non troppo ma deciso 4/4. A kézfogást jelképező gesztust követően a 113. ütem második felétől a fúvósok lassan felfelé kúszó kromatikus menetét hallhatjuk, amely hangzásában a clustersorhoz hasonlít. („… megszorítá szörnyen a bajnok tenyerét… rángatá a csehet…”) a szorítás három és fél, a rángatás mindössze egy ütemig tart. A 118. ütemtől 2/2-ben ereszkedő dallamot hallunk, a cseh táncának a kézfogáskor hallott részletének tükörfordítását szívrepesztő harmonizálással: („… könyörgött a cseh… „Kérlek édes fiam! ne kívánd halálom”… [majd a 123. ütemben három határozott akkordot hallunk:]… „Legyen úgy…). A 124. ütemtől („… s békével mentek a csolnak felé…”). A 128. ütemben a teljes zenekar fortissimója, majd egy előkés nyolcad harsan: („… Toldi ízében elmetszé fejét a testétől……[A 132. ütemtől ismét megszólal a cseh témája:] felmutatja a fejet a kardon…”). A 138. ütemtől ismét hallhatjuk a 75. ütem ujjongását („… Nagy rivalgás támad kétfelől a parton: Tapsolnak, kiáltnak, zászlót lobogtatnak…”). A tétel félzárlattal fejeződik be, illetve marad nyitva.

A tizenkettedik tétel hossza mindössze 81 ütem, programja a 311 oldalon olvasható: 12. A király magához hozatja a győztes vitézt, kiről kiderül, hogy az nem más, mint Toldi Miklós. – Miklóst ünneplik; az ünneplők közt ottvan az öreg Bence, aki magával hozta Miklós anyját is. – Toldiné és dicső fia boldog viszontlátásban örömkönnyeket sírnak. A tétel elején visszatér a mű legelső népdal témájának a feje, imitációs szerkezetben fejlesztve a kezdő Moderato 3/2 tempóban, de a orgonaponton. A 2. ütemben a felirat: („… Tizenkét aranyos vitéz menjen érte…”), a vonósok egyenletes nyolcadmozgása váltakozik, majd összefonódik a témával. A 22. ütem Vivo 2/2 tempóváltása után az eposz szerkezetének megfelelően széles jókedvvel ismét felbukkan Bence portréjának zenéje, erre utaló felirat nélkül. A 46. ütemtől („… Anyját látja jőni a korlátok felől…”), 51. ütemtől hegedű unisono futamokkal („… futott elébe…”), majd Maestoso 9/4 („… nagy öröm … szemökből a zápor bőségesen hullott…”) visszatér az ötödik tétel búcsújelenetének „Abgesang”-ja, D-dúrban (Örömóda hangneme), augmentálva, fényes hangszerelésben. A darab itt, a szeretet apoteózisával véget is ér.

A szimfonikus költemény műfaja valóban nehezen viseli el azt, ami egy kantátánál, vagy operánál természetes, sőt kívánatos: a szöveg szószerinti illusztrálását, annak korlátait. A szöveg ismeretének rejtjelkulcsa nélkül a zenei folyamat és a forma könnyen parttalannak tűnhet. Magyarországon Arany Toldija kötelező iskolai tananyag, mindnyájan ismerjük minden mozzanatát; ellenben a külföldi hallgató csak a zenei formát tudja követni. E sorok írója szerint Weiner ezt a csapdát sikeresen elkerülte.

Azt a felvetést, hogy a Toldi idejétmúlt mű lenne, legfeljebb abban az értelemben lehet fontolóra venni, amennyiben az öreg Dohnányi művei is azok lehetnek bizonyos nézőpontból. A korszerűnek mondott kompozíciós technikák benne vannak mindkettőjük műveiben, de nem tolakodó módon, mintegy elrejtve a későromantikus egyéni stílus leple mögé, mintegy mellékesen. Az idejétmúltság e sorok írója szerint igen rövid életű kategória, ugyanis az adott kor elmúltával tovatűnik. A mű minősége viszont kortól és korszerűségtől független.

E dolgozat kereteit, írójának tudását és ismereteit messze meghaladná egy mindenre kiterjedő elemzés írása, ami annál is szükségesebb lenne, mivel az alkalmazott zeneszerzői eszköztár magasrendűsége ezt messzemenően indokolná. Csak néhány szempontot sorolnék fel. Szükséges lenne összehasonlítani a Toldit hasonló illusztratív zenekari művekkel, pl. olyanokkal, mint Richard Strauss Don Quixote-ja. Elemezni kellene a mű szerkezetét abból a szempontból, hogy Arany eposzának költői formáját hogyan ültette át Weiner zenei formákba. A hangnemi rend, a témák rokonsága-fejlesztése, a motívumszerkesztés és építkezés tanulmányozása mind-mind érdekes tanulságokkal szolgálhat. Végül fel lehetne tárni a műben szereplő számos zenei idézet, utalás eredetét és okát.[29]


 

1.2.      Toldi-Suite op. 43a, a tíztételes forma

 

1.2.1.      Történet

 

A szakirodalom két szvitet említ,[30] a tíz tételeset és a hat tételeset. Hiteles (korabeli) forrás szerint először a tíztételes változat készült el.[31]

 

Az 1952–55. évben keletkezik az Opus 43., az Opus 43/a., 43/b., 43/c –  a „Toldi” szimfonikus költemény, mely első fogalmazásában a Toldi-trilógia I. részének 12 énekét követi, 12 tételre osztva a zenei anyagot. Majd megszületik a tíz- és hattételes [utólagos kiemelés] változat, valamint a zongoravariáns, mely egy zongorára redukálja a hatalmas orkesztrális anyagot.

 

A tíztételes szvit autográf magyarázó szövege két változatban is létezik. Az első egy saját célra készült vázlat.[32]

 

Weiner Leó

Toldi – Suite

Op. 43

 

1. Bevezető. Arany János, a nagy magyar költő, mereng: rég mult időkön tűnődik, képzeletében felmerül Toldi Miklós, a roppant erejű legendás hősnek alakja.

2. [toldás:] Vidám sütés-főzés a konyhán. Nagy vigasság Nagyfaluban. Miklós bátyját, Györgyöt, aki Budán a király szolgálatában áll, most kiséretével együtt vendégül látják a szülői házban.

3. György összevész öccsével, Miklóssal. György kérdésére, hogy hol az öccse, Toldiné hivatni akarja Miklóst, de György leinti: „nem kell!”. – Azonban Miklós váratlanul betoppan, György felé szaladva öleléssel akarja üdvözölni bátyját, de ez durván eltaszítja s szidalmazza. A testvérek összetűznek. Miklós felháborodásában azonnal el akarja hagyni a szülői házat, de előbb kéri a jussát: pénzt, paripát, fegyvert. – György ezekkel a szavakkal: „Itt a juss, kölök”, arcul csapja. – Miklós rá akar rohanni Györgyre, de Toldiné közbeveti magát. – Miklós, anyja iránti tiszteletből, eláll a megtorlástól, búsan leereszti karját s hátrakullog az udvar legvégébe, leül egy malomkő-darabra s zokog magában.

4. Gerely-vetés. A jó ebéd után György emberei gerely-vetéssel szórakoznak. – György, amint észrevette a telek végén búslakodó Miklóst, bíztatja embereit, hogy a dárda-dobásnál vegyék Miklóst célba. – Miklós egy ideig tűri a csúnya játékot, de aztán türelméből kifogyva, a malomkődarabot, amelyen ült, György emberei közé dobja. – A kő György egyik emberét halálra találja. – György kiadja a parancsot: Miklóst azonnal el kell fogni!

5. Miklós bujdosik. Miklós a nádasba menekül, ott bujdosik napokig. A fáradtságtól kimerülve elalszik.

6. Bence, a hű cseléd.– Egyszerre csak megzörren a nád Miklós megett: Bence volt, régi hű cseléde, akit anyja küldött felkeresésére. – Bence és Miklós nagy örömmel borulnak egymás nyakába, Bence a vidám, fecsegő, jó kis öreg hozott élelmet, jól megeteti a kiéhezett Miklóst, majd rábeszéli: térjen vissza a szülői házba. Miklós nem hajlandó: marad amellett, hogy világgá megy. – Bence kénytelen dolga-végezetlenül hazamenni. – Miklós magára hagyatva végtelenül elkeseredik.

7. Miklós búcsúzik anyjától. Miklós az éj leple alatt visszalopózik a szülői házba, hogy anyjától, kitől nehezen tud elszakadni, elbúcsúzzék. – Holdvilág. – Miklós halkan bekopog anyja szobájába. Toldiné, aki a szobájában virraszt és sír magában, a kopogásra fölriad. – Miklós benyit. Érzelmes búcsú; Miklós és anyja egymásra borulva zokognak. Utolsó búcsúintések, már csak a küszöbről. Miklósnak, sietve menekülnie kell, mert a kutyák, [beszúrás:] észrevévén az éjjeli látogatást, éktelen üvöltéssel fellármázzák az alvókat. – György és emberei futkosnak szanaszét, „a bolondok útját jobbra-balra futják”. Utána! Miklóst el kell fogni!

 

Új [2.] oldal:

 

8. A temetőben. Miklós menekülésében Pest környékére kerül. – A temetőben találja magát, ahol egy sírdombra borulva keservesen sír egy gyászoló özvegyasszony; két fiát siratja, akiket egy bajvívó cseh a napokban ölt meg. Miklós megigéri az özvegynek, hogy megbosszulja [törölve: az özvegy] két fiának a halálát: meg fog vívni a cseh bajnokkal.

9. A csárdában. Miklós és Bence, akit Toldiné ujra elküldött Miklós felkutatására, együtt elmennek egy közeli csárdába. – A 100 aranyból, amit Toldiné küldött, egyet elmulatnak. A többin Miklós vásárol páncélt, sisakot s ami még a bajvíváshoz kell. – A csárdában előbb jól beboroznak, majd előkerül a cigány: muzsikál Miklósnak. – Miklósnak magas lett a kedve rakta ugyancsak a táncát, verte fejével a mestergerendát, széles jókedvében kurjantott nagyokat. 

10. Miklós viszontlátja anyját.  Miklóst, ki közben legyőzte a cseh bajnokot, a király magához hivatja. –– Miklóst ünneplik; az ünneplők közt ottvan az öreg Bence is, aki magával hozta Miklós anyját. – Toldiné és dicső fia boldog viszontlátásban örömkönnyeket sírnak.

 

A másik egy tisztázati példány, nyilván a sajtónak készült, a bevezető kivételével szinte azonos az előzővel.[33]

 

A Toldi Szvit Weiner Leó legújabb zenekari műve, 1953-ban írta.

 

A szvit, amely Arany Toldi-Trilógiájának első részét illusztrálja, 10 tételből áll. A tételek címei és programmjai a következők:

 

1. tétel. Bevezető. Arany János, a nagy magyar költő mereng: rég mult időkön tűnődik, képzeletében felmerül Toldi Miklós, a roppant erejű legendás hősnek alakja.

2. tétel. Vidám sütés-főzés a konyhán. Nagy vigasság Nagyfaluban. Miklós bátyját, Györgyöt, aki Budán a király szolgálatában áll, most kiséretével együtt vendégül látják a szülői házban.

3. tétel. György összevész öccsével, Miklóssal. György kérdésére, hogy hol az öccse, Toldiné hivatni akarja Miklóst, de György leinti: „nem kell!”. – Azonban Miklós váratlanul betoppan, György felé szaladva öleléssel akarja üdvözölni bátyját, de ez durván eltaszítja s szidalmazza. A testvérek összetűznek. Miklós felháborodásában azonnal el akarja hagyni a szülői házat, de előbb kéri a jussát: pénzt, paripát, fegyvert. – György ezekkel a szavakkal: „Itt a juss, kölök”, arcul csapja. – Miklós rá akar rohanni Györgyre, de Toldiné közbeveti magát. – Miklós, anyja iránti tiszteletből, eláll a megtorlástól, búsan leereszti karját s hátrakullog az udvar legvégébe, leül egy malomkő-darabra s zokog magában.

4. tétel. Gerely-vetés. A jó ebéd után György emberei gerely-vetéssel szórakoznak. – György, amint észrevette a telek végén búslakodó Miklóst, bíztatja embereit, hogy a dárda-dobásnál vegyék Miklóst célba. – Miklós egy ideig tűri a csúnya játékot, de aztán türelméből kifogyva, a malomkődarabot, amelyen ült, György emberei közé dobja. – A kő György egyik emberét halálra találja. – György kiadja a parancsot: Miklóst azonnal el kell fogni!

5. tétel. Miklós bujdosik. Miklós a nádasba menekül, ott bujdosik napokig. A fáradságtól kimerülve elalszik.

6. tétel. Bence, a hű cseléd.– Egyszerre csak megzörren a nád Miklós megett: Bence volt, régi hű cseléde, akit anyja küldött felkeresésére. – Bence és Miklós nagy örömmel borulnak egymás nyakába, Bence a vidám, fecsegő, jó kis öreg hozott élelmet, jól megeteti a kiéhezett Miklóst, majd rábeszéli: térjen vissza a szülői házba. Miklós nem hajlandó: marad amellett, hogy világgá megy. – Bence kénytelen dolgavégezetlenül hazamenni. – Miklós magára hagyatva végtelenül elkeseredik.

 

Új [2.] oldal:

 

7. tétel. Miklós búcsúzik anyjától. Miklós az éj leple alatt visszalopózik a szülői házba, hogy anyjától, kitől nehezen tud elszakadni, elbúcsúzzék. – Holdvilág. – Miklós halkan bekopog anyja szobájába. Toldiné, aki a szobájában virraszt és sír magában, a kopogásra fölriad. – Miklós benyit. Érzelmes búcsú; Miklós és anyja egymásra borulva zokognak. Utolsó búcsúintések, már csak a küszöbről. Miklósnak, sietve menekülnie kell, mert a kutyák, észrevévén az éjjeli látogatást, éktelen üvöltéssel fellármázzák az alvókat. – György és emberei futkosnak szanaszét, „a bolondok útját jobbra-balra futják”. Utána! Miklóst el kell fogni!

8. tétel. A temetőben. Miklós menekülésében Pest környékére kerül. – A temetőben találja magát, ahol egy sírdombra borulva keservesen sír egy gyászoló özvegyasszony; két fiát siratja, akiket egy bajvívó cseh a napokban ölt meg. Miklós megigéri az özvegynek, hogy megbosszulja két fiának halálát: meg fog vívni a cseh bajnokkal.

9. tétel. A csárdában. Miklós és Bence, akit Toldiné ujra elküldött Miklós felkutatására, együtt elmennek egy közeli csárdába. – A 100 aranyból, amit Toldiné küldött, egyet elmulatnak; a többin Miklós vásárol páncélt, sisakot s ami még a bajvíváshoz kell. – A csárdában előbb jól beboroznak, majd előkerül a cigány: muzsikál Miklósnak. – Miklósnak magas lett a kedve rakta ugyancsak a táncát, verte fejével a mestergerendát, széles jókedvében kurjantott nagyokat.

10. tétel. Miklós viszontlátja anyját.  Miklóst, ki közben legyőzte a cseh bajnokot, a király magához hivatja. –– Miklóst ünneplik; az ünneplők közt ottvan az öreg Bence is, aki magával hozta Miklós anyját. – Toldiné és dicső fia boldog viszontlátásban örömkönnyeket sírnak.

 

Ha az itt következő Weiner levélrészlet[34] levélvázlat – nem maradt volna fenn, mit sem tudnánk a darab keletkezésének motivációjáról. A cifferek itt is karikázással jelöltek, az először szóba kerülő szám piros karikában van mindig, megkülönböztetés mint előbb.

 

I.

Budapest, 1954 febr. 4

Kedves Fricim!

                     Mint igértem: a Toldit szvitté alakítottam, nagy részét kihagytam s így kb. 33 percig tart; gondolom, így megfelel kivánságodnak. Teljesen kimarad az eredeti fogalmazás szerinti 5., 8., 9. és 11. tétel; továbbá kihagyom a 2. tételnek egy részét („György”) és a 7.-nek és 10.-nek első felét (a „Vihar”-t és „Bence visszatérésé”-t). Viszont 2-2 tételre [törölve: osztom] szedem szét a régi 2. és 4. tételt. Kevés recitáló részletet megtartok a mű folyamatossága érdekében. A tételek attacca kapcsolódjanak egymásba. A mű új címe:

Weiner Leó

Toldi-Suite

Op. 43

                     Alcim nem kell, viszont az egyes tételeknek (melyek sorszáma most nagyrészt megváltozik) legyen címe, analog módon, mint pl. Muszorgszki „Képkiállítás”-ában. Éspedig:

1. Bevezetés

2. Vidám sütés-főzés a konyhán

3. [törölve: Toldi György összevész öccsé] vel, Miklóssal

    [megjegyzésem: a törlés indokolatlan]

4. Gerely-vetés

5. Miklós bujdosik

6. Bence, a hű cseléd

7. Miklós búcsúzik anyjától

8. A temetőben

9. A csárdában

10. Miklós viszontlátja anyját

 

                     Most pontosan részletezem, hogy te a partiturában a húzásokat hogy vezesd be:

1. tétel. Elejétől megy 13-ig. innen kimarad 28 előtti 4. ütemig, tehát a tétel utolsó 11 üteme ismét van. A 13 előtti ütem fermátás fisz-ét a bőgőben és a cellóban át kell kötni a 28 előtti 4. ütem gesz-ébe. Tehát így:

4. sz. kottamelléklet

 

 

Új oldalon:

 

II

(Ha az üstdobnak a fisz-ről a-ra hangolás 1 ütemnyi szünet alatt nehézséget okozna: hagyja ki az a tremolót és játssza csak a tétel 5 utolsó ütemét.)

     2. tétel. Elejétől megy 41-ig. A tétel vége nyitva marad a fermátás disz-trilla Nachschlagjának második hangjával, mely diminuendóban úgyszólván a semmibe vész, tehát elmarad a feloldó e-hang:

5. sz. kottamelléklet

 

     3. tétel. 41-től kimarad 43-ig. A tétel 43 Andante 4/4-del kezdődik és végigmegy az eredeti 2. tétel végéig.

     4. tétel. Pontosan ugyanaz, mint az előbbi fogalmazásban a 3. tétel.

     5. tétel. Úgy kezdődik, mint az előbbi 4. tétel és tart 76-ig. Attacca folytatódik, csak éppen új tételnek számít a:

     6. tétel. 76-tól az előbbi fogalmazás szerinti 4. tétel végéig.

     7. tétel. Ugyanaz, mint az előbbi 6. tétel és még hozzá a régi 7. tétel első rövid akkordja (az üstdob is csak egy rövid nyolcadot üssön be).

6. sz. kottamelléklet

 

A tétel nyitva marad ezen a szűkített szeptakkordon és attacca kapcsolódik a:

     8. tétel. 141-nél kezdődik megy végig az előbbi 7. tétel befejezéséig.

     9. tétel. Kezdődik a 210 előtt 4 ütemmel, tehát ezzel:

7. sz. kottamelléklet

 

és megy 227-ig. tehát nyitvamarad  ¹ gisz-szűkített szeptakkordon; fermátás szünet után attacca:

     10. tétel. Pontosan ugyanaz, mint az előbbi 12. tétel.

     Azt hiszem, a kompozíció így formásabb és hatásosabb lesz. Természetesen a nyomtatott program eszerint más (rövidebb) lesz, mint amit előbb beküldtem. A megváltozott programmot persze le kell fordítani; mellékelten küldöm. Nehogy elfelejtsem, találtam még másolási hibákat a szólamokban:

[a kézirat itt megszakad, a következő lap nincs meg (?)]

 

A levélből kitűnik, hogy a rövidített változatot Reiner kérte a szerzőtől, és ez a kérés, úgy tűnik, legalábbis motiválta Weinert a komponálásban. Az előadás azonban nem jött létre.[35]

            A Toldi tíztételes szvit hangverseny előadásáról e sorok írója nem tud. A Magyar Rádióban azonban felvették a művet a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának előadásában, Bródy Tamás vezényletével. Az archívumban talált törzslapról a felvétel időpontja nem állapítható meg, gyaníthatóan 1959-ben, vagy előtte készülhetett.[36]

 

1.2.2.      Forrásleírás

 

A Szvitnek két partitúrája is fellelhető, tartalmuk zeneileg azonos.

B.: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem őrzi, 22 vonalas kottapapírra írt autográf. A borítón a következő felirat olvasható: „Weiner Leó / TOLDI / zenekari szvit / Op. 43a. / Vezérkönyv / Előadási időtartam: kb. 33 perc — [itt egy kivakart és kihúzott olvashatatlan szakasz fölé írva] A »batteriá«-hoz [kihúzás végén folytatva] (Piatti, Cassa, Tamburo piccolo, Tamtam) / 1 játszó elegendő — A 2. fuvola piccolo‑ra vált.” A borító jobb felső sarkában ismeretlen kéz megjegyzése: „10 tételben! / Szólamok vannak? / 6 tételes a Zeneakadémián! / [az alsó sor olvashatatlan]”. A borító hátoldala és a következő oldal előlapja üres. A partitúra 2‑139, a zeneszerző által ceruzával számozott oldalakat tartalmaz. A 100. számozott oldalon a szerző a záró ütem helyett háromütemnyi új lezárást írt. Mivel az új játszanivaló csak az üstdobot érinti, a partitúrából az üstdob utolsó ütemét áthúzta, és az új ütemeket NB. megjegyzéssel kvázi lábjegyzetként az oldal aljára írta. Később e lap elé korrektúralapot illesztett a fenti bővítmény kifejtésével. Az oldal tetején olvashatjuk az indoklást: „A másolónak! A 100. oldalon a 7. tétel utolsó üteme helyett a következő 3 ütem irandó: / (s természetesen a NB! megjegyzés / maradjon el!)”. A 139. oldalon a záró kettősvonal után függőlegesen felfelé „Budapest, 1954, Weiner Leó” keltezés olvasható. E lap hátoldala és a következő lap előoldala üres. Ez utóbbi lap hátoldalán az „1986 – 12 – 02” könyvtári keletbélyegző lenyomata látható, egymás után kétszer.

C.: A Magyar Rádió kottatára őrzi, szintén 22 vonalas kottapapírra írt másolat. A borítón a következő felirat olvasható: „Weiner Leó / Toldi / zenekari szvit / Op. 43. [sic] / Vezérkönyv / Előadási időtartam: kb. 33 perc – Az ütőhangszerekhez (Piatti, Cassa, Tamburo piccolo, Tam-tam) / 1 játszó elegendő - A 2. fuvola Piccolo‑ra vált.”. A borító bal felső sarkában a jelzet: „47 – 31”. Az oldal közepén bélyegző két részre osztott téglalap alakú bélyegző lenyomata. A bal oldali mezőben: „MAGYAR RÁDIÓHIVATAL / KOTTATÁRA” A jobb oldali mezőben: „Leltári szám: / [sorszámozó bélyegzővel:] 4341 [a második számot később tintával 9-re javították]. A borító hátoldala üres. A partitúra alul középen tintával számozott – 1  -  – 207 – oldalakat tartalmaz. A B. forrásban leírt változtatás a 7. tétel végén már a végleges formában szerepel. A partitúra két utolsó lapjának mindkét oldala üres. A másolat keltezetlen.[37]

 

1.2.3.      Elemzés

 

A C forrással ebben az írásban nem foglalkozom többet, mivel bizonyíthatóan a B. forrás másolata.[38] Mivel a szvitek a szimfonikus költemény rövidített formái, az elemzésben csak a különbségek elemzésére szorítkozom. A szvit tételei végig attacca kapcsolódnak egymáshoz, ezért ezt a különbségek felsorolásában ezt nem említem meg. Az eposz Weiner által idézett sorait csak akkor jegyzem le, ha a szimfonikus költeményhez képest érdemi eltérés található.

A tíztételes szvit első tételének[39] hossza 105 ütem. A partitúra 2. oldalán ez áll: Toldi / Zenekari szvit / 1. Bevezető. A tétel csak abban különbözik a szimfonikus költemény I. tételétől, hogy a hadijelenet elmarad. Ezáltal a rondóforma jelleg erőteljesebbé válik. A 35. ütemnél a tempó és metrum változáskor az („… Ez volt az ember, ha kellett a gáton…”) felirat elmaradt. A szimfonikus költemény 92-179 üteme kimarad, tehát a teljes hadi jelenet. A rondótéma visszatérése előtt kis eltérést találunk. A szimfonikus költemény asz orgonaponton tér vissza ezen a helyen, amely a mélyvonósok kitartott hangján szólal meg. A szvitben ezt nem lehetett ugyanígy megoldani, mivel a hadsereg érkezése előtt az orgonapont fisz volt, ugyancsak a mélyvonósok kitartott hangjain. Weiner a fisz hangot tartotta meg, így a visszatérés Asz-dúr akkordjából szekund jellegű akkord vált (fisz-asz-c-esz),[40] a kitartott hangot pedig tremolóra változtatta. A tétel a továbbiakban változatlan a szimfonikus költeményhez képest.

A második tétel hossza 93 ütem, címzése a partitúrában a 17. oldalon a következő. 2. Vidám sütés-főzés a konyhán. A felirat az oldal alján („… Holmi kis vásárnál népesebb a konyha…”) elmarad. A trilla után a szimfonikus költeménytől eltérően együtemnyi koronás generálpauza (és attacca felirat) található. Toldi György portréját és első mondatát („Hát a másik hol van?” 93-109. ütem) Weiner elhagyta.

A harmadik tétel hossza 93 ütem, címzése a 30. oldalon: 3. Toldi György összevész öccsével, Miklóssal. Az 5. ütemben a második („Nem kell”) felirat lemaradt, egyébiránt azonos a szimfonikus költemény II. tételének megfelelő, 110-202. ütemeivel.

A negyedik tétel hossza 115 ütem, címzése a 41. oldalon: 4. Gerely-vetés. A tétel végén levő attacca felirattól eltekintve azonos a szimfonikus költemény III. tételével.

Az ötödik tétel hossza 65 ütem, címzése az 55. oldalon: 5. Miklós bujdosik. Azonos a szimfonikus költemény IV. tételének az elejével.

A hatodik tétel hossza 194 ütem, címzése a 64. oldalon: 6. Bence a hű cseléd. Megegyezik a szimfonikus költemény negyedik tételének második felével, annak 66-259. ütemével. A szimfonikus költemény V. tételét, a farkaskalandot Weiner kihagyta a szvitből.

A hetedik tétel 120 ütem. A 81. oldalon a cím: 7. Miklós búcsúzik anyjától. A 90. ütem felirata egy szóval kiegészül: („… futkosnak szerteszét gyalog, vagy lóháton… A bolondok útját jobbra-balra futják…”). Ahogy a szimfonikus költemény VI. tétele, ez is attacca kapcsolódik a következőhöz, de mivel ez itt nem a viharjelenet, módosítani kellett a kapcsolódást. A szimfonikus költeményben a kapcsolódás rövidebb, mert a hajsza lezáró akkordja már a következő tétel elején csattan. Itt viszont a temetői jelenet halk és komor akkordjaihoz kell kapcsolódni. Weiner a lezáró akkord után kéttaktusnyi halkuló üstdob tremolót és egy ütemnyi szünetet írt átmenetként, ennyivel bővült a tétel terjedelme. A javítást korrektúralappal is megerősítette. A viharzene a szvitből kimaradt.

A nyolcadik tétel 52 ütem, címzése a 101. oldalon: 8. A temetőben (A gyászoló özvegyasszony). Azonos a szimfonikus költemény VII. tételének második felével. A szimfonikus költemény VIII. és IX. tétele – Toldi György és a király jelenete, valamint a pesti éjszakai kép a bika megfékezésével – a szvitből kimaradt.

A kilencedik tétel 150 ütem, címzése a 111. oldalon: 9. A csárdában. A szimfonikus költemény elejét a szerző kihúzta (1-136. ütem, Bence visszatérése). A szvit-tételből egy kivételével hiányzik minden verssor, ami szimfonikus költemény partitúrájában benne van. A 148. ütemben a felirat: („… Nehéz lett a feje”). A szvit-tételnek itt, GP – halk szűkített szeptim akkord – vége is lesz. A szimfonikus költeményben a lecsengés 13 ütemmel hosszabb („… Toldi is belé únt a mulatozásba, Asztalon leborult két izmos karjára… Úgy aludt el…”), majd a XI. tétel, a párviadal jelenet következik, ami a szvitből kimarad.

A tizedik tétel hossza mindössze 81 ütem, címzése a 127. oldalon olvasható: 10. Miklós viszontlátja anyját… Felirat csak a 46. ütemtől: („… Anyját látja jőni a korlátok felől … … futott elébe…”). Egyébiránt azonos a szimfonikus költemény XII. tételével.


 

1.3.      Toldi-Suite op. 43b, a hattételes forma

 

1.3.1    Történet

 

E darab partitúrájának a hollétéről a közelmúltig nem volt információnk. Létét a már idézett Gál György Sándor-féle könyvből és az EMB 1965-ös műlistájából lehetett hitelesen igazolni.[41] Pándi Marianne könyvéből a mű szerkezetét megismerhettük.[42]

 

TOLDI-SZVIT, OP. 43b (I. Bevezető; II. Vidám sütés-főzés a konyhán; III. Miklós búcsúzik anyjától; IV. Bence, a hű cseléd; V. A csárdában; VI. Miklós viszontlátja anyját.)

 

Az op. 43/a. tíztételes szvit autográfjának címlapján az alábbi szöveg olvasható ismeretlen kéz ceruzaírásával:

 

10 tételben! / Szólamok vannak? / 6 tételes a Zeneakadémián! / […]

 

Ezek szerint a tíztételes Szvit (op. 43a) Weinernél volt, a hattételes (op. 43b) viszont a Zeneakadémián, letétben. Egy kézírásos dokumentum is található erről a műről: egy könyvtári kölcsönjegy[43]. Az űrlap nyomtatott részét félkövér betűkkel különböztettem meg.

 

 

Kölcsönkérő neve:

Weiner Leó

Kelt: 1960 febr 8.

Meddig? 1960 máj 8.

Hosszabbitás

 

Szerző neve: Weiner Leó

Mű címe: Toldi

Hány darab? 46 + part.                                                           Száma: 41008 --

[a hátoldalon]

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola

Könyvtárának

(dr. Prahács Margitnak)

 

     Kérem az én Toldi-Szvitem zenekari anyagát (partitúra + zenekari szólamok) e sorok átadójának, Miklós Györgynek, részemre kiadni.

     Budapest, 1960 febr. 8

Weiner Leó

 

Az itt szereplő jelzet alapján sikerült megtalálni a partitúrát, amely – szólamanyag közt lévén – mint szólamanyag volt nyilvántartva. A partitúrát Weiner egy előadás céljára kérte ki, kölcsönanyagnak. Az előadás fennmaradt műsorlapján a következő szöveget olvashatjuk.[44]

 

[középre zárva, keretben:] ZENEAKADÉMIA / [1960] Április 14-én, csütörtökön este 8 órakor / ZENEKARI HANGVERSENY / WEINER LEÓ / 75. SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL / A MAGYAR ÁLLAMI / HANGVERSENYZENEKART / vezényli / KÓRODY ANDRÁS / Közreműködik: / MIKLÓS GYÖRGY / I. Divertimento vonószenekarra, op. 20. / Toldi – szvit, op. 43/b. / Concertino zongorára és zenekarra, op. 15. / Szvit, op. 18. (Magyar népi táncok) / [a keret alatt:] Jegyek 8–18 forintos árban kaphatók […] F.k.: az Orsz. Filharmónia igazgatója –1556 FNYV 10. t. – F. V.: Szalay László

 

Bizonyos, hogy a február 8-án kikölcsönzött partitúrából játszották ezt az előadást. A hangversenyt természetesen jelzi a pesti műsor.[45] A koncertről a következő három kritikát találtam. Az egyik a Magyar Nemzetben jelent meg az „Egy hét / BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN” rovatban, „Weiner Leó 75, születésnapján” címmel, Pernye András tollából.[46] A szerző az írásban meg sem említi a Toldi szvitet, mint elhangzott műsorszámot. A másik a Népszavában jelent meg. Rajk András recenziója így kezdődik:

 

WEINER LEÓ művészetét ünnepelte a közönség az Állami Hangversenyzenekar a Zeneakadémia Weiner koncertjén a kiváló mester 75. születésnapja alkalmából. Kórody András vezényletével a közismert I. Divertimentót s az Arany János Toldijára komponált szvitet hallottuk, majd a zongorára és zenekarra írt Concertinót, végül a Szvitet magyar népi táncokra.[…][47]

 

A puszta tényközlésen túl ebből az írásból sem tudunk meg semmit. A harmadik a Muzsika júniusi számában látott napvilágot. László Zsigmond – végre – bőbeszédűbb:

 

[…] Új formában, hattételes Szvit alakjában hangzott el a Toldi-zene és ebben a rövidített, tömörített szerkesztésben fokozottan érvényesült költészet-idéző, evokáló szépsége, elsősorban melegszívű lírája. Az illusztráló elem színfoltokkal dúsítja, a végig ható lírika „égő napmeleggel” árasztja el a mesteri hangzással zenévé álmodott aranyjánosi epikumot. […][48]

 

Ez a pár sor kritika jelent meg a Toldiról a bemutatók sora alatt – 1953 őszétől 1957 őszéig, több értékelő írásra nem bukkantam.

            A hattételes szvitet a szerző a tíztételes szvit tételeiből állította össze, úgy, ahogy négy évtizeddel előtte a Csongor és Tünde kísérőzenéből készült szvitek esetében történt.[49] A tételek a következők:

 

1.3.2.   Forrásleírás

 

Egyetlen forrása maradt fenn.

C.: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem őrzi, 18 vonalas kottapapírra írt autográf. A borítón [1] a következő címzés olvasható: „Weiner / Leó / TOLDI / Suite d’orchestra [sic] / Op. 43b.” Felül jobbra a könyvtári jelzet „41008”, a címzés alatt az ovális könyvtári bélyegző „Zeneművészeti / Főiskola / Budapest” olvasható. A borító hátlapján a Besetzung: 2 Flauti (II anche Picc.) / 2 Oboi / 2 Clarinetti / 2 Fagotti / 4 Corni / 2 Trombe / 3 Tromboni / Timpani / Piatti e Gran cassa / Arpa / Quintetto d’Archi / Durata: cca. 21’. A partitúra 3‑99, a zeneszerző által ceruzával számozott oldalakat tartalmaz. A 99. oldalon a záró kettősvonal után függőlegesen felfelé „Budapest, 1955 május, Weiner Leó” keltezés olvasható. E lap hátoldala üres. Az előzéklap hátoldalán zöld 1967 lila 1974 és fekete 1982 bélyegzőlenyomatok láthatók.

 

1.3.3.   Elemzés

 

Ennek a szvitnek a tételei is végig attacca kapcsolódnak egymáshoz, ezért ezt a különbségek felsorolásában nem említem meg. Az eposz Weiner által idézett sorait csak akkor jegyzem le, ha a tíztételes szvithez képest érdemi eltérés található.

A hattételes szvit első tételének[50] hossza 105 ütem. A partitúra 2. oldalán ez áll: Toldi / Suite / I. / Bevezető, jobbra a kotta fölött Weiner Leó op. 43b. A tétel azonos a tíztételes szvit első tételével.

A második tétel hossza 93 ütem, címzése a partitúrában a 19. oldalon a következő. II. / Vidám sütés-főzés a konyhán. A tétel azonos a tíztételes szvit második tételével.

A harmadik tétel hossza 77 ütem, címzése a 31. oldalon: III. / Miklós búcsúzik anyjától. Azonos a tíztételes szvit VII. tételének második felével, a 44-120. ütemmel, tehát a tétel az Andante sostenuto 9/8-tól indul. Az egyedüli eltérés a 46. (ott 90.) ütem felirata a szimfonikus költemény szerint szerepel megint („… futkosnak szerteszét gyalog, vagy lóháton… A bolondok útát jobbra-balra…”).

A negyedik tétel hossza 194 ütem, címzése a 45. oldalon: IV. / Bence a hű cseléd. Megegyezik a tíztételes szvit VI. tételével. Weiner minden Arany-idézetet elhagyott.

Az ötödik tétel hossza 150 ütem, címzése a 65. oldalon: V. / A csárdában. A tétel azonos a tíztételes szvit IX. tételével. Hiányzik az ott még meghagyott egyetlen verssor idézet is.

A hatodik tétel hossza 81 ütem, címzése a 85. oldalon olvasható: 10. / Miklós viszontlátja anyját. A versidézetek itt is hiányoznak. Egyébiránt azonos a tíztételes szvit X. tételével.

 

1.4. „Sarkantyús és friss”

 

Ennek a kis zongoradarabnak a történetéről semmi adatunk nincs. A kotta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Weiner Hagyatékában maradt fenn[51] 12 vonalas papíron[52], háromlapnyi terjedelemben[53]. Az [1] oldalon a címzés: Weiner Leó / „Sarkantyús” és „Friss” / [olvashatatlan törlés] a „Toldi”-szvitből / Op. 43b / Zongorára. A 2 oldalon az első sor fölött: „Sarkantyús” és „Friss” / a „Toldi”-szvitből. Ugyanitt alul: NB. A felhasznált dallamok egy része állítólag Bihar[54]i szerzeményei. Én ezeket a dallamokat a [olvashatatlan törlés] Kozák [toldás: József] vezetése alatt álló népi zenekartól [olvashatatlan törlés] hallottam [olvashatatlan törlés] Weiner L. A kézirat 152 ütem, 4 taktusnyi Vivo energico 2/4, majd még 6 ütem Moderato 4/4 bevezetés után következik a d-moll „Sarkantyús”, majd a „Friss”, 2/4-ben, Allegro grazioso tempójelzéssel. Az átirat szövegében megegyezik a Szimfonikus költemény X. tételének 137-286., a tíztételes és hattételes szvit IX. illetve V. 1-150. ütemével, amelyhez Weiner még két taktus befejezést illesztett. A zongorára készült Illusztráló zene 22. tételéhez képest hosszabb, a bevezetést Weiner ott kihagyta, a lezárást is 12 ütemmel lerövidítette, és ettől a tétel frappánsabb lett: ez biztosan utólagos kompozíciós beavatkozás. A darab története nem ismert, csak sejteni lehet, hogy Weiner feltehetően egyik tanítványa számára írta át ezt a tételt ajándékként, vagy egy koncert műsorához

 

1.5.      Toldi. Illusztráló zene […] zongorára Op. 43/c.

 

1.5.1    Történet

 

Ennek a műnek a történetét a kezdetek kivételével elég bőségesen lehet rekonstruálni. A darab az Irodalmi Színpad számára készült, amely – a Színháztörténeti lexikon szócikkében közöltekkel ellentétben csak 1957. április 3-án nyitotta meg kapuit. [55]

A Toldi illusztráló zene bemutatójáról és további sorsáról Blaha Mártától tudhatunk meg bővebbet, aki 1937-ben befejezett zeneakadémiai tanulmányai után 1945 szeptemberétől 1958 januárjáig Weiner magántanítványa volt, és tudomásom szerint az egyetlen zongoraművész, aki ezt a darabot megtanulta és többször is előadta.

 

Egyik egészen személyes példája egykori kapcsolatunknak a Toldi című, Arany János elbeszélő költeményéhez írt illusztráló zenének az a változata, amely egy akkoriban folyó, aktuális előadássorozathoz készült. Ugyanis 1957 őszén a Nagymező utcai irodalmi Színpad a Toldi-előadásokhoz kísérőzenét kért Weinertől, aki az előadás körülményeinek ismeretében zongorára írt illusztráló zenévé dolgozta át az akkor már bemutatott Toldi című nagyszabású művét. A zongoraátirat előadását rám bízta Weiner, s ezt a feladatot máig megtiszteltetésnek érzem. Így azután az irodalmi színpad valamennyi előadásán én játszottam Weiner zongorára írt illusztráló zenéjét. A mű kéziratát máig őriztem, s most a centenárium alkalmával adtam át e becses emléket a Zeneakadémia Könyvtára Weiner-hagyatékának. A kézirat értékét még az a körülmény is rangossá teszi, hogy tudomásom szerint e Toldi-változat volt Weiner utolsó zeneszerzői munkája.[56]

 

A visszaemlékezéssel szemben az Irodalmi Színpad az előadást először nem az ősszel, hanem már a nyári szezonvégen hirdette, igaz, egyetlen előadás erejéig, még a Jókai utcában.[57]

 

IRODALMI SZÍNPAD / VI., Jókai u . 2–4 ____ Tel.: 126–273 / Hétfőn, [június] 17-én este 7 órakor / TOLDI / ARANY JÁNOS elbeszélőkölteménye / WEINER LEÓ / kísérőzenéjével / zongoránál: BLAHA MÁRTA / Előhang: . . . . . Mádi Szabó Gábor / I. és VII. ének: . Horváth Ferenc /  II. és VIII. ének . Joó László / IV. és XI. [helyesen IX.] ének . Téry Árpád / IV. és X. ének . Ascher Oszkár / V. és XIV [helyesen XI.] ének . Gáti József / VI. és XII. ének . Mádi Szabó Gábor

 

Nem találom valószínűnek azt, hogy Blaha Márta ne emlékezett volna erre az előadásra. Műsorlap, vagy híradás híján nem tudhatjuk, hogy volt-e kísérőzene ezen az előadáson, vagy sem – például azért, mert Weiner nem készült el a komponálással, esetleg Blaha Márta a darab megtanulásával. Azt sem lehet kizárni, hogy az előadás a hirdetés ellenére elmaradt, például betegség miatt, vagy azért, mert a színház vezetősége olyan időpontra halasztotta a bemutatót, amikor nagyobb érdeklődés várható egy kőszínházi előadás iránt. Mindenesetre ezt a programot nem találtam a Pesti Műsor nyáron hirdetett előadásai között.

Az Irodalmi Színpad korai éveiről nagyon kevés emlék maradt fenn a sok költözködés miatt. Ezért különösen becses az a műsorfüzet,[58] amely az első Nagymező utcai évad előzeteseit foglalja magában. A füzet beköszöntőjében ecseteli e színházi formáció létjogosultságát és valóban hézagpótló jelentőségét, továbbá ismerteti a körültekintően megszervezett közönségkapcsolati rendszert. A Toldi előzetese a 8. oldalon található.

 

[központozva kezdődik] Arany János:/ TOLDI / I—XII. ÉNEK / WEINER LEÓ / Kossuth-díjas, kiváló művész / zenéjével / Zongorán előadja: / BLAHA MÁRTA / ELŐADÓK: / [központozás vége, balra zár] Előhang ... … … .... Horváth Ferenc [alatta] érdemes művész  Baracsi Ferenc / / I. és VII. ének Horváth Ferenc [alatta] érdemes művész Baracsi Ferenc / II. és. VIII. ének Zách János Inke László / III. és IX. ének Théri Árpád Keres Emil / IV. és X. ének Ascher Oszkár [alatta] Kossuth-díjas, / kiváló művész Tihanyi Pál / V. és XI. ének Bodor Tibor Egressi István / VI. és XII. ének Pásztor János Mádi Szabó G. / Rendező: SZENDRŐ  FERENC [17. o. végig központozva] ELŐADÓ SZINHÁZ / 1. / Arany János / TOLDI /  I—XII. ének / 2. / Petőfi Sándor / AZ APOSTOLOK [sic] / 3. / Gvadányi József / EGY FALUSI NÓTÁRIUSNAK / BUDAI UTAZÁSA / 4. / Csokonai Vitéz Mihály / DOROTTYA / 5. / Puskin / ANYÉGIN / 6. / Homeros / ODYSSEIA [24, o. alján, központozva] Felelős kiadó. Szendrő Ferenc / 957. X. 5000 pld. – József Attila-nyomda 4317 – F. v.  Kálmán D. 

 

Az Irodalmi Színpad új játszóhelyén az első előadásra 1957. november 6-án került sor ismét egy előestén, most az októberi forradalomén,[59] A föld ébresztése címmel. 8-án a színház ugyanezt az előadást megismételte, 9-én, 16-án Nagy Endre-estet adott, 11-12-én Gondolatok a könyvtárban címmel irodalmi estet, 13-án, 15-én Arany János-estet, 19-én Jancsó Adrienne Ballada-estjét, 21–22-én Ady-estet, és ezeket követte – még novemberben – a Toldi tulajdonképpeni bemutatója.[60]

 

[központozva] Vasárnap 24-én; hétfőn, 25-én; / Kedden 26-án ½ 8 órakor / ARANY JÁNOS / TOLDI / Weiner Leó / zenéjével / közreműködik: / Blaha Márta zongora- / művésznő Előadják: / [központozás vége, balra zár] Előhang I. és VII. ének: HORVÁTH FERENC – BARACSI FERENC II. és. VIII. ének BODOR TIBOR – INKE LÁSZLÓ  III. és IX. ének KERES EMIL – MÁRKUS FERENC IV. és X. ének ASCHER OSZKÁR – TIHANYI PÁL / V. és XI. ének ZÁCH JÁNOS – EGRESSY ISTVÁN / VI. és XII. ének KAMARÁS GYULA

 

Ez a színlap komolyabb dramaturgi munkát jelez, hiszen nem egy-egy, hanem két-két színész adta elő az eposz egyes énekeit, ami lehetőséget ad a szereposztásra, pl. a narrátori szerep leválasztására. A szereposztás júniushoz képest jelentősen változott és bővült. A következő két előadás Karácsony és Szilveszter közt volt,[61] december 27-én pénteken 18 órakor; illetve vasárnap, 29-én 19,30-kor, ugyanazokkal a szereplőkkel.

Január 3-án, pénteken és 6-án, hétfőn 15 órakor, 9-én, csütörtökön 19,30-kor,[62] a nyári műsorhoz (műsortervhez?) hasonlóan egy-egy színésszel játszották a darabot énekenként, de más szereposztással. Január 10-én, pénteken és 16-án, csütörtökön 19,30-kor ismét esti előadások voltak,[63] a műsorújságban még tömörebb műsorlappal és az előző hetitől kissé eltérő szereposztással. Itt már nem írták ki Weiner nevét, de a kísérőzene ezen a két előadáson is kétségkívül elhangzott. Ez már nem bizonyos a január végi három ifjúsági előadáson.[64]

 

[központozva] IFJUSÁGI ELŐADÁSOK: Hétfőn, 27-én; kedden, 28-án; szerdán, 29-én du. 3-kor / TOLDI / Csütörtökön, 30-án du. 3-kor / CSOKONAI

 

A Toldinak több előadása nem volt. Ennek nem a sikertelenség az oka, hiszen a havonkénti 2 – 5 (8) előadás nem számít rossz kezdetnek. A korai vég oka az előadó szakmai és magánéletében keresendő. A Film Színház Muzsika 1957. szeptember 15-én rövidhírben tudósított arról,[65] amiről az Esti Hírlap november 21-én rövid fényképes interjút közölt. a „Ma hallottuk” rovatban.[66] A riport szerint Blaha Márta két hónapig Olaszországban volt, ahol több koncertet adott, és rádiófelvételt is készítettek vele. Beszámol a közeljövő Toldi-előadásairól, majd jövő évi terveiről:

 

Legközelebbi terveim? November 24-től három estén az Irodalmi Színpadon vendégszerepelek, előadom Weiner Leónak Arany János »Toldi«-jához írt kísérőzenéjét. A tizenkét éneket, valamint az előhangot 5–5 művész mondja el felváltva ezeken az estéken. Az új esztendő elején a bécsi RAVAG rádióállomás meghívására - az osztrák fővárosba utazom hangversenyezni.”

 

Blaha Márta már 1958 elején Ausztriába ment vendégszerepelni. Ez vagy a január végi három Toldi ifjúsági előadás előtt, vagy azt követően lehetett. Innen valószínűleg egyenesen Olaszországba ment. Több levele is fennmaradt,[67] amelyeket szeretett tanárának írt olaszhonból. Beszámolt arról, hogy férjhez ment Giuseppe Grazioso olasz mérnökhöz, és legálisan el fogja hagyni Magyarországot.[68]

Könnyen belátható, hogy ha egy színielőadás főszereplője – gondos és nyilván nem rövid előkészületek után – végleg külföldre távozik, akkor a produkció nem folytatható. Különösen akkor nem, hogy ha ismerjük a Weiner-kísérőzene terjedelmét és nehézségét.

Az illusztrációs zene további előadásairól e sorok írója nem tud.

A történeti részhez tartozik az is, hogy néhány betét kottája ceruzával át van húzva, azok, amelyeket az előadásba nem lehetett beilleszteni dramaturgiai okokból. A No. 5 szám nagyobb részét – a két testvér drámai jelentét – törölték a 67. ütemig, amelyet legfeljebb melodrámaként lehetett volna előadni. A 68. ütemtől 5b. új tételszámozás jelzi a rövidített tétel kezdetét („…zokogott magában…”). A teljes 8., 9., 10. tételt ki kellett húzni, tehát az álom-zene első megjelenését, Bence megérkezését és portréját. Ez a blokkot egybefüggően kellett volna játszani, ami, lévén több mint hat perc, nem volt lehetséges. A farkaskalandot illusztráló igen rövid 12. számon kívül a nagyon szép, de négypercnyi 15. számot is törölték. Ezeket a részleteket szinte bizonyosan még az első előadás előtt húzták ki, mert a többi részben bőven előforduló – bizonyosan a tanuláskor Blaha Mártának vagy Blaha Márta által ceruzával beírt – jelek itt igen szórványosan, vagy egyáltalán nem fordulnak elő.

 

 

1.4.2.   Forrásleírás

 

Ezt a becses kéziratot Blaha Márta zongoraművész, Weiner tanítványa, a bemutató és az első színházi előadások közreműködője adományozta a Zeneakadémiának[69]. A kézirat két füzetből áll. Mindkettőt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem őrzi, nyomtatott 18 vonalas kottapapírra írt autográf.

D1.: Az első füzet borítóján a következő felirat vasható: „Toldi / Illusztráló zene Arany trilógiájának / első részéhez / irta / Weiner Leó / Zongora – változat / I. – VI. Ének” A borító bal felső sarkában a „ 2a/1985” jelzet áll. A szerző az oldalakat ceruzával 2-24 számozta.

D2.: A második füzet borítóján a címzés: „Toldi / Illusztráló zene Arany trilógiájának / első részéhez / irta / Weiner Leó / Zongora – változat / VI. [helyesen  VII.] – XII. Ének” A borító bal felső sarkában a „2b/1985” jelzet áll. Autográf ceruzás oldalszámozás 2-15 számozás, az utolsó oldal üres.

Elemzést nem szükséges közölnöm, hiszen a második fejezet ennek a műnek a közreadása.


1.6.      A Toldi négy változatának összehasonlítása

 

Op. 43: Szimfonikus költemény, Op. 43a: tíztételes szvit, Op. 43b. hattételes szvit, Op. 43c. zongoraátirat és a „Sarkantyús és friss” összehasonlító táblázata.[70]

 

Op. 43

Op. 43a

Op. 43b

Op. 43c

 

I. 1-70.

I. 1-70.

I. 1-70.

No. 1. 1-70. +1 ütem lezáró akkord.

I. 71-91.

I. 71-91.

I. 71-91.

No. 2. 1-21

 

I. 92-179.

-

-

-

 

I. 180-186

I. 92-98.

I. 92-98.

-

 

I. 187-193.

I. 99-105.

I. 99-105.

No. 3. 1-7

 

II. 1-42.

II. 1-42.

II. 1-42.

No. 4. 1-42.

 

II. 43-92.

II. 43-92+1 ü. GP.

II. 43-92.+1 ü. GP

-

 

II. 93-109.

-

-

-

 

II. 110-202.

III. 1-93.

-

No. 5. 1-102. (A 25-26., 37., 42., 46., 48., 54., 63., 68. ütem hozzáadott GP)

III. 1-76.

IV. 1-76.

-

No. 6. 1-76.

 

III. 77-95.

IV. 77-95.

-

-

 

III. 96-115

IV. 96-115.

-

No. 7. 1-20.

 

IV. 1-46.

V. 1-46.

-

-

 

IV. 47-65.

V. 47-65.

-

No. 8. 1-19., és No. 21. 15-33+1 ü. GP

IV. 66-88.

VI. 1-23.

IV. 1-23

No. 9. 1-23.

 

IV. 89-94.

VI. 24-29.

IV. 24-29.

-

 

IV. 95-200

VI. 30-135.

IV. 30-135.

No. 10. 1-105.

 

IV. 201-229.

VI. 136-164.

IV. 136-164.

-

 

IV. 230-259.

VI. 165-194.

IV. 165-194.

No. 11. 1-30.

 

V. 1-49.

-

-

-

 

V. 50-64.

-

-

No. 12. 1-15.

 

V. 65-89.

-

-

No. 13. 1-25.

 

VI. 1-15.

VII. 1-15.

-

No. 14. 1-15. 1. ü. GP

VI. 16-43.

VII. 16-43.

-

-

 

VI. 44-85.

VII. 44-85.

III. 1-42.

No. 15. 1-42.

 

VI. 86-89.

VII. 86-89.

III. 43-46.

-

 

VI. 90-117.

VII. 90-117.

III. 47-74.

No. 16. 1-28.

 

-

VII. 118-120.

III. 75-77.

No. 16. 29-31.


 

VII. 1-44

-

-

No. 17. 1-44.

 

VII. 45-46.

-

-

-

 

VII. 47-48.

-

-

No. 17. 45-46.

 

VII. 49-50.

-

-

-

 

VII. 51-54.

-

-

No. 17. 47-50. + 1. ütem lezáró akkord

VII. 55-115.

-

-

-

 

VII. 116-167.

VIII. 1-52.

-

-

 

VIII. 1-16.

-

-

No. 18. 1-16.

 

VIII 17-158.

-

-

-

 

VIII. 159-182.

-

-

No. 19. 1-42.

 

IX. 1-47.

-

-

No. 20. 1-47.

 

IX. 48-155.

-

-

-

 

IX. 156-167.

-

-

No. 21. 1-12. + 2 átvezető taktus

      (IV. 47-65.)

      (V. 47-65)

-

No. 21. 15-33. lásd a No. 8-nál is

X. 1-136.

-

-

-

„Sarkantyús”

X. 137-146.

IX. 1-10.

V. 1-10

-

S. 1-10.

X. 147-283.

IX. 11-147.

V. 11-147.

No. 22. 1-137

S. 11-147.

-

-

-

No. 22. 138-140.

-

X. 284-286.

IX. 148-150.

V. 148-150.

-

S. 148-150

-

-

-

-

S. 151-152

X. 287-309.

-

-

-

 

XI. 1-137.

-

-

-

 

XI. 138-141.

-

-

No. 23. 1-4.

 

XII. 1.

X. 1.

VI. 1.

-

 

XII. 2-21.

X. 2-21.

VI. 2-21.

No. 23. 5-24.

 

XII. 22-81.

X. 22-81.

VI. 22-81.

No. 24. 1-59.

 

 


 

1.7.      Visszaemlékezések, jelenkori értékelés

 

A korabeli értékelések hiánya miatt szükségesnek láttam azt, hogy kiderítsem a darab elutasító fogadtatásának okát. A már idézett Újfalussy Józseftől származó közlésen túl Kentner Lajos visszaemlékezése értékes adalékokat tartalmaz.[71]

 

Élete vége felé alkotásvágya még egyszer fellobbant. Arany János Toldi trilógiája nyomán komponált egy háromrészes, összesen 12 tételes szimfóniai költeményt Toldi címmel. Weiner ezt élete főművének tekintette, de a kritika – még baráti köre is – rosszul fogadta.

„Ez nem a mi Leónk többé[72] mondta nekem egy közös barátunk. Ebbe a vitába nem kívánok beleszólni, mert nem ismerem jól a partitúrát. Lehet, hogy igazuk van azoknak, akik a kompozíciót egészében mint gyengét, üreset, fáradtat elvetik, az is lehet, hogy a talán túl szigorú kritikusok tévedtek. Ilyesmire már volt példa a zenetörténetben.

Weiner itt azt a Liszt-szerű eljárást követte, hogy a partitúrában bizonyos frázisok alá szöveget írt. Ez a szöveg persze nem éneklendő – idézetekről lévén szó a Toldiból –, inkább csak a zene könnyebb megértését szolgálta.

Úgy látszik Weinert a kedvezőtlen fogadtatás szíven találta, mert röviddel halála előtt nekiült a Toldit megrövidíteni.

 

Két interjút készítettem, az egyiket Breuer Jánossal,[73] a másikat Bónis Ferenccel. Breuer emlékezete szerint a publikum nagyobb része mereven elutasította a darabot, egyenesen katasztrofálisnak tartották, Weinert pedig olyan szerzőnek, akinek már a ’20-as években kifogyott az invenciója, szerintük ennek okán fordult a népzenéhez, mint dallamforráshoz. A korabeli ifjúság akkor már mást várt el a zenétől, mint amit Weiner adni tudott. Itt következik a Bónis Ferenccel készített interjú szövege,[74] amelynek végkicsengése összecseng Breuer sokkal szókimondóbb múltidézésével.

 

B.F: Weiner Leóra emlékezve az 1950-es években az ő helyzete tulajdonképpen kiegyensúlyozott és nyugodt volt. Ez a magyar zene, a magyar kultúra történetében az úgynevezett Bartók-per ideje, amikor is egy, a szovjet kommunista bolsevik párt 1948-as határozata alapján formalizmus vétségében elmarasztaltak számos zeneszerzőt, elsősorban Bartókot magyar részről. Weinernél ilyen támadási felületek nem voltak, hiszen ő soha életében nem írt olyan zenét, amellyel a léleknek azokat a drámai, pokoli mélységeit járta volna be, amelyet Bartók amelyeket Bartók bejárt; se próféta nem volt a szónak abban az értelmében, ahogy Kodály próféta volt a Psalmus Hungaricus-ban. Weiner egén szinte mindig sütött a nap, és ha nem sütött teljes hévvel, akkor is legfeljebb bárányfelhők árnyékolták be az ő szellemi egét. Tehát ő olyan volt, mint egy dalos madár, aki különösebb elméleti meggondolások nélkül dalolta a maga nótáját Mindig egyféle nótát dalolt, egy az élet szépségét megmutatót. Először a romantikából, Mendelssohn Bizet világából kiindulva, azután, amikor utat talált a magyar népzenéhez, akkor a népzene dallamaiból és szellemiségéből kiindulva, de mindig az élet derűjét mutatta meg. Ezért aztán őneki különösebb baja nem volt a hatóságokkal – vagy zenei hatóságokkal, vagy cenzúrahivatalokkal – azzal a zenével, amelyet ő leírt. Tehát ha éppen bántották valami miatt hosszú életében, akkor elhallgatott, de soha nem mondott ki egyetlen olyan szót sem, amely ellenkezett volna természetével. Az ő – nézetem szerint – máig legnagyobb műve a Csongor és Tünde zene, amely különböző formációkban terjedt el, úgy is, mint színpadi kísérőzene, úgy is, mint különböző hosszúságú koncertszvitek sora. Bizonyos tételek zongorán is előadásra kerültek belőle a szerző átírásában. Tehát Nagy érdeklődéssel vártuk hogy miután Vörösmarty-zenéjével élete egyik legnagyobb és legtartósabb sikerét aratta, miként lesz ez, amikor Arany János hatalmas művéhez, a Toldihoz hozzányúl. Az eredmény az volt, hogy a Toldival nem sikerült túlszárnyalni a Csongor és Tünde-zene spontaneitását, motivikus teltségét, tehát azt, hogy minden kifejezésre, minden érzelmi árnyalatra megtalálni a megfelelő zenét, saját líráját. Itt azt kellett megérnünk, hogy tulajdonképpen ez egy illusztratív zene a Toldi, ahol a legpregnánsabb zenei téma, Rózsavölgyi Márknak vagy Ruzitska Ignácnak?… azt hiszem Ruzitska Ignácnak egy dallama, amely a Veszprém Vármegyei Nótákban[75] megjelent. és Emlékszem, amikor arról volt szó, hogy Kassai István beszéljen egy Erkel Társaság-béli konferencián erről a zenéről, akkor Kassai István is ezt a Ruzitska dallamot választotta, mint a mű legpregnánsabb motívumát.[76] Tehát Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy Weiner illusztrációk sorát tűzte maga elé, tulajdonképpen kevés egyéni motívummal. Nagy beleérző képességgel, mert a Toldi korát és az Arany János korát szépen megfestette, de nem volt olyan témagazdag, és talán hát valljuk be őszintén, olyan érzelemgazdag sem volt, mint a Csongor zenéje. Ehhez képest fogadták az akkori időkben – Somogyi László dirigálta a bemutatóját?... Ferencsik dirigálta a bemutatóját –, és se a kritikától, se a közönségtől nem kapta meg azt a bíztatást, amelyet egy Weiner ősbemutató esetén kaphatott volna. Az emberek kissé értetlenül fogadták, talán több romantikus melódiát vártak volna Weinertől. Elég az hozzá hogy a korabeli zenekari divertimentók, a III. IV. és V. divertimento, amelyeket Weiner írt, – mindegyiket népi muzsika alapján, de inkább úgy mondanám, hogy népi karakterek alapján –, ezeket nagy örömmel fogadta a közönség és elfogadta, a Toldiról ezt nem lehetett elmondani. Úgy hogy Én nem is emlékszem arra, hogy ezt több ízben adták volna elő. Talán volt belőle az Irodalmi Színpadon egy zongorás bemutató, amikor zongorára átírva egyeztettek az Arany-féle eposszal, de ennek se volt igazán nagy és tartós sikere.[77] Tehát elmondhatjuk, hogy a hatalmas erőfeszítés, amelyet Weiner kifejtett e műve megírásával, az kárba veszett. Az akkori közönség nem értette meg. Én remélem, hogy eljön egyszer egy olyan kor, amely több megértéssel viszonyul majd Weinernek ehhez a művészi műgonddal megírt munkájához.

KI: [szerkesztett] Weiner művének elutasításában, sajtóvisszhangjának hiányában, amely mű a Csongor és Tündéhez hasonlóan mind tematikájában, mind zenei nyelvezetében a nemzeti romantikában gyökerezett, nem volt-e része annak, hogy 1953 végén már nem találkozhatott a politikum mértékadó részének szimpátiájával?  A Sztálin halála utáni Hruscsov - Malenkov-féle politikai belharc miatt – amelynek magyarországi lecsapódása a Rákosi - Nagy Imre vetélkedés – a hatalmat kezükben tartó rákosisták a nemzeti megnyilvánulásokat, korábbi álláspontjukhoz képest gyökeres fordulatot véve, nacionalista elhajlásként ítélték el (az „el vagy maradva egy brosúrával” kiszólás ideje volt ez).

BF: Nem hiszem, hogy a politika ilyen részletkérdésekkel foglalkozott volna. Ellenséges zenének semmiképpen nem lehetett nevezni, tehát olyasvalaminek, aminek a hallatán, mondjuk, a proletár tömegek kivonulnak az utcára, és hangosan fújolják Weiner Leót. Talán tekintsük annak, hogy a közönség egy része úgy érezte, minthogyha apadna Weiner invenciója, és mivel őt, személyét és egyéb műveit tulajdonképpen mindenki szerette, tehát nem akartak róla rosszat mondani. Azt gondolom, hogy ezzel magyarázható a sajtó hallgatása.

KI: [szerkesztett] Mi volt a műről az akkori ifjúság véleménye? Breuer Jánossal készítettem egy telefoninterjút, és tőle tudom, hogy katasztrofális műnek tartották a Toldit, Weinert pedig divatjamúlt zeneszerzőnek. Miért?

BF: Az ifjúság akkortájt, az 50-es években – és mennél inkább közeledünk 56-hoz, vagy akár túl is megyünk rajta –, az szeretett volna többet megismerni azokból az irányzatokból, amelyek nálunk akkor tiltottnak számítottak, jelesül a második bécsi iskolának az eredményeiből. és Ha volt olyan zenemű, ami a legkevésbé se harmonizált a bécsi iskola törekvéseivel, akkor bízvást elmondhatjuk, hogy Weiner műve, sőt akár Weiner teljes életműve ezek közé tartozott. és Ebben a nagy életműben, amelyben olyan csodálatos dolgok vannak, mint az említett Csongor és Tünde, vagy a zongora-concertino, vagy a Magyar Szvit, vagy a zenekari Divertimentók. ebben Bizonyos, hogy a Toldiban nem érte el azt a magas szintet, amelyet ezek az említett remekművek elértek. A Toldi tehát az akkori várakozásokhoz képest, mondjuk az ifjúság várakozásaihoz képest ez egy idejétmúlt mű volt, de azokhoz a várakozásokhoz képest is, amelyeket egy új Weiner-műhöz fűzött a közönség a régiekkel összevetve. az is Alulmúlta a várakozásokat. Ezzel együtt én bízom abban, hogy az a sok részletszépség, ami ebben a műben van, valamikor majd elfogadtatásra kerül egy új közönség részéről.

 

A kortársi visszaemlékezéseket színezi néhány kritika, amelyek a szimfonikus költemény 2008-ban megjelent hangfelvételről íródtak.

Balázs Miklós nem tartja valószínűnek a mű politikai alapú elutasítását, viszont zeneesztétikai-minőségi alapon is érthetetlennek tartja a kor zenei életének ítéletét.[78]

Csont András viszont minden szempontból osztozik az 1953-as bemutató legrosszabb indulatú kritikusainak lesújtó véleményével, sőt, jóval túl is megy azon, mert nem csak Weiner zeneszerzői életművét utasítja el általánosságban, hanem művészi hitelét is megkérdőjelezi, amit soha, senki nem tett meg.[79] A magam részéről ezt az írást zenekritika-irodalmunk egyik mélypontjának tartom.

Az egyáltalán nem provinciális Kecskenet honlapon rendszeresen közölnek zenekritikákat.[80] Ifj. Komlós József épp ellenkező következtetésre jut a mű kapcsán, mint Csont András.

A Muzsika folyóiratban Dalos Anna a zeneszerző alkotói kiüresedésének dokumentumaként értékeli a művet, másrészt igen eredeti feltevése szerint a Toldi kulcsmű.[81]

Pierre-E. Barbier lelkendező kritikájában kiemeli a Toldi franciás-impresszionisztikus tételeit, és csak rendkívül diplomatikusan teszi szóvá a mű stílusának a bemutató idején már nem-korszerű voltát.[82]

Rasmus van Rijn viszont olyan programzenének tartja a Toldit, amelynek szerzője nem volt elég erős egyéniség ahhoz, hogy túljusson egy konkrét mű puszta illusztrálásán, mint ahogy ez pl. Berlioznak, Lisztnek, R. Straussnak vagy Janáčeknek sikerült; mindazonáltal elismeri a mű részleteinek szépségét[83].

Rob Barnett értékelésében a szerzőt és művét nemzetközi kontextusban kezeli, és a brit zenekritikusokra jellemző nyitottságnak és elfogulatlanságnak köszönhetően sokkal méltányosabb végkövetkeztetésre jut.[84]

E sorok írójának nem feladata az értékelés. Ezt most már bárki megteheti, hiszen a Szimfonikus költemény hangfelvétele elkészült, kereskedelmi forgalomban kapható. A darab meghallgatása többet ér kötetnyi esztétizálásnál és elemzésnél: ki-ki megalkothatja róla a saját véleményét.

 

 



[1] 1952/6 30. o. Hírek rovat.

[2] Bp., 1904. márc. 3. – post 1980: újságíró, színpadi szerző. A Ma Este, a Színházi Élet, az Estlapok, 1945 után a Világ, a Kis Újság, és az Esti Hírlap színikritikusa volt. Operettszövegkönyveket írt, operákat fordított. (például Szép juhászné [Huszka Jenő], vagy az Egy éj Velencében [J. Strauss, Gáspár Margittal]).

[3] VIII/284. sz.

[4] IX/4. sz.

[5] Batta 58. oldalon a 18. sz. végjegyzet: „Igen meglepő, hogy az idős Weiner élete fő művét látta a Toldi szimfonikus költeményben (Újfalussy József szíves szóbeli közlése).” Kentner Lajos visszaemlékezése Weiner Leóról. In: Berlász 1985 103. o.: „Weiner ezt főművének tekintette…”

[6] Az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtárában található, kb. B/5 formátum.

[7] Folytatás: // November / 28 / szombat // J. Chr. Bach: Szimfónia /  Szervánszky: Fuvolaverseny (Bemutató) / Mozart: g-moll szimfónia / Vezényel: / SOMOGYI LÁSZLÓ / Kossuth-díjas érdemes művész / Közreműködik: / JENEY ZOLTÁN / az Orsz. Filharmónia szólistája // December / 2 / szerda / Haydn: c-moll szimfónia / Taktakisvili: Zongoraverseny / (Bemutató) / Mendelssohn: Skót szimfónia / Vezényel: KOMOR VILMOS / érdemes művész / közreműködik: SEBŐK GYÖRGY / az Orsz. Filharmónia szólistája // December / 9 / szerda / Prokofjev:  Klasszikus szimfónia / Kókai:  Hegedűverseny / Csajkovszkij: V. szimfónia / Vezényel: LEHEL GYÖRGY / érdemes művész / közreműködik: NEY TIBOR // [központozva] II. és III. SOROZAT // [kétoszlopos háromsoros táblázatban balra húzva, oszloponként] Haydn: Szimfónia / Mihály: Gordonkaverseny /  Beethoven:  VII. szimfónia // Schubert:  V. szimfónia (C-dur)  / Kadosa: Zongoraverseny /  Brahms:  II. szimfónia // Mozart: A-dur szimfónia / Wechsler: Hegedűverseny (Bemutató) Csajkovszkij:  IV. szimfónia // Beethoven: VIII. szimfónia / Hidas: Oboaverseny (Bemutató) / Schumann: IV. szimfónia // Lajtha: Vonósszimfónia / Kodály: Dalok / C. Franck: d-moll szimfónia // Schubert: Befejezetlen szimfónia / Szabó: Ludas Matyi – szvit / Dvorzsák: Új világ – szimfónia // Bérletek kaphatók […] Felelős kiadó: Orsz. Filharmónia ig. 597954 Pátria nyomda, Budapest – Felelős vezető: Szász László

[8] U.ott, kb. B/1-es formátum. Szövege: NAGY SZIMFÓNIÁK - / [jobbra húzva] MAI SZERZŐK / [balra húzva, jóval kisebb betűkkel] A MAGYAR ÁLLAMI HANGVERSENYZENEKAR / 10 hangversenyből álló bérlet- / sorozata a Zeneakadémián / [kétoszlopos táblázat, az első oszlopban felül:] I. SOROZAT / [az oszlop kettéoszlik, ugyanaz a beosztás következik, mint a műsorlapnál, a második sor:] November / 14 / szombat // BEETHOVEN: I. szimfónia / WEINER: Toldi – szimfónikus / költemény (Bemutató) / Vezényel: Ferencsik János / Kossuth-díjas érdemes művész // November / 28 / szombat // J. CHR. BACH: Szimfónia / SZERVÁNSZKY: Fuvolaverseny / (Bemutató) / MOZART: g-moll szimfónia K. 550. / Vezényel: Somogyi László / Kossuth-díjas érdemes művész / Közreműködik: Jeney Zoltán / az Országos Filharmónia szólistája // [harmadik sor:] December / 2 / szerda / HAYDN: c-moll szimfónia / TAKTAKISVILI: Zongoraverseny / (Bemutató) / MENDELSSOHN: Skót szimfónia / Vezényel: Komor Vilmos / érdemes művész / közreműködik: Sebők György / az Országos Filharmónia szólistája // December / 9 / szerda / PROKOFJEV:  Klasszikus szimfónia / KÓKAI:  Hegedűverseny / CSAJKOVSZKIJ: V. szimfónia / Vezényel: Lehel György / közreműködik: Ney Tibor // [a második oszlop felül:] II. és III. SOROZAT / [az oszlop kettéoszlik, ugyanaz a beosztás következik, mint a műsorlapnál:] HAYDN: Szimfónia / MIHÁLY: Gordonkaverseny /  BEETHOVEN:  VII. szimfónia // SCHUBERT:  V. szimfónia / (C-dur)  / KADOSA: Zongora- / verseny /  BRAHMS:  II. szimfónia // MOZART: A-dur szimfónia / WECHSLER: Hegedűverseny / (Bemutató) / CSAJKOVSZKIJ:  / IV. szimfónia // BEETHOVEN: VIII. szimfónia / HIDAS: Oboaverseny / (Bemutató) / SCHUMANN: IV. szimfónia // LAJTHA: Vonósszimfónia / KODÁLY: Dalok / C. FRANCK: d-moll / szimfónia // SCHUBERT: Befejezetlen / szimfónia / SZABÓ: Ludas Matyi – szvit / DVORZSÁK:  Új világ – / szimfónia // [a táblázat alatt/mellett baloldalt a Filharmónia embléma, majd felirat:] Bérletek kaphatók […] Felelős kiadó: Országos Filharmónia ig. 537971 Pátria nyomda, Budapest – F. v.: Szász László

[9] U.ott, kb. A/3-as formátum. Szövege: [emblémában] Országos * Filharmónia [mellette:] ORSZÁGOS FILHARMÓNIA / HANGVERSENYNAPTÁRA / négyoszlopos táblázat, fent középen külön rubrikában:] NOVEMBER / [első és második oszlop:] Zeneakadémia / 14 / szombat / este 8 óra // Magyar Állami / Hangversenyzenekar / „Nagy szimfóniák – mai szerzők” / I. sorozat, 1. est / Vezényel: FERENCSIK JÁNOS / Kossuth-díjas érdemes művész / Műsor: / Beethoven: I. szimfónia / Weiner. Toldi – szimfónikus költemény (Bemutató) // Bartók-terem / 14 / szombat / este 8 óra // BEETHOVEN / ALKOTÓPÁLYÁJA 1800-IG / II. hanglemezbemutatásos előadássorozat, 2. est / Előadó. BARTHA DÉNES / I. és II. szimfónia / Tavaszi szonáta // Zeneakadémia / 15 / vasárnap / d.e. 11 óra // Magyar Állami / Hangversenyzenekar / „Monteverditől – napjainkig” / Főiskolás bérlet, 2. hangversenye / Vezényel: VASZY VIKTOR / Közreműködik: FÁY ERZSÉBET GALSAI ERVIN / KIRÁLY SÁNDOR TAMÁSI ÉVA / TÓTH LAJOS // Zeneakadémia / 15 / vasárnap / d.u. ½5 óra // Táncolj velünk! / BUDAPEST TÁNCZENEKAR / ORLAY JENŐ vezetésével / TABÁNYI MIHÁLY és SZÓLISTÁI / ÁKOS STEFI ZSOLNAI HÉDI / PUTNOKI GÁBOR  RÁTHONYI RÓBERT / konferál KOVÁCH ALADÁR // Zeneakadémia / 15 / vasárnap / este 8 óra // Fővárosi Népi Zenekar / új bemutató műsora / zenekarvezető: KOZÁK G. JÓZSEF / Műsoron: / Székely lakodalmas – népi játék, tánc- és énekkettő- / sök, ének- és hangszerszólók, Bihari, Liszt, Lajtha, / Ádám, Csámpai és Kozák művei / Közreműködik: / VÖRÖS SÁRI Dr. MINDSZENTI ÖDÖN / BEREI MÁRIA [alatta:] az Orsz. Filharmónia szólistája KÁLMÁN ETELKA / FŐVÁROSI ÉNEK- ÉS TÁNCEGYÜTTES / (Művészeti vezető: RÉVÉSZ LÁSZLÓ) / Művészeti vezető: FALUDI REZSŐ / Műsorközlő: KÉPESSY JÓZSEF // Erkel Színház / (Városi Színház) / 15 / vasárnap / este 8 óra // A Magyar Néphadsereg / Vörös Csillag érdemrenddel kitüntetett / Művészegyüttesének / új műsora / Művészeti vezetők: / Énekkar: Zenekar: / VASS LAJOS GERGELY PÁL / tánckar: ASZTALOS KÁROLY „Monteverditől – napjainkig” / Főiskolás bérlet, 2. hangversenye / Vezényel: VASZY VIKTOR / Közreműködik: FÁY ERZSÉBET GALSAI ERVIN / KIRÁLY SÁNDOR TAMÁSI ÉVA / TÓTH LAJOS // [harmadik és negyedik oszlop:] Zeneakadémia / 16 / Hétfő / este 8 óra // Magyar Állami / Hangversenyzenekar / Egyetemi és főiskolai hallgatók nagyzenekari / bérletének 2. estje / Vezényel: LEHEL GYÖRGY / Műsor: / Beethoven. III: Leonóra nyitány / Verdi: Részlet a Trubadúr, Álarcosbál, / Don Carlos, stb. c. operákból / Csajkovszkij: Romeo és Julia // FOVÁROSI / OPERETT / SZINHÁZ // Fővárosi Operett Színház Zenekarának / szórakoztató szimfónikus hangversenye / HALASZTVA / november 23-ra, / hétfőre! / A november 16-ra váltott jegyek november 23-án / érvényesek // Fővárosi / Víg Színház / VII., Dohány-utca 42 / 17 / kedd / este 7 óra //  Gyűjtsd a humort! / Vidám, énekes, látványos varieté-esztrád műsor / 2 részben / HARSÁNYI EGYÜTTES / FELEKI SÁRI KARIKÁS ZSUZSA / 3 TOLNAY 2 ANTALEK / GAZDAG GÉZA RIC JOCKER / KRATELLY-STIEBER ROMEK ÉVA / HARASZTI – SÓS – zenekar / FARAGÓ ÁKOS vidám, rajzos beszámoló // Zeneakadémia / 17 / kedd / este 8 óra // Hernádi Lajos / érdemes művész, az Orsz. Filharmónia szólistája / zongora-estje / Zongora-bérlet, 1. est / Műsoron: Bach–Busoni, Couperin, Rameau, Daquin, / Chopin, Bartók, Csajkovszkij, / Smetana művek. // Bartók-terem / 17 / kedd / este 8 óra // Sándor Judit / és / Melis György / dalestje / Schubert-bérlet, 2. est / Közreműködik: BANDA EDE / az Orsz. Filharmónia szólistája / HAJDU ISTVÁN / az Országos Filharmónia szólistája // Zeneakadémia / 18 / szerda / este 8 óra // SCHUBERT / Befejezetlen szimfónia (h-moll) / C-dur szimfónia / MAGYAR ÁLLAMI HANGVERSENYZENEKAR / Vezényel FERENCSIK JÁNOS / Kossuth-díjas érdemes művész // [a táblázat alatt:] Jegyek kaphatók […] F. k. Országos Filharmónia igazgatója 538634 Pátria Nyomda, Budapest. – F. v.: Szász László

[10] Bónis Ferenc szíves szóbeli közlése.

[11] VI/46. sz.

[12] A szakdolgozatban szereplő valamennyi Weiner kézirat szövegét betűhíven közlöm, a tollhibákat sem javítottam ki.

[13] Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenetörténeti Kutatókönyvtár Weiner Hagyaték levelezés 24/1. számon, jól olvasható tisztázat.

[14] Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenetörténeti Kutatókönyvtár Weiner Hagyaték levelezés 024/2 számon.

[15] Ez a szöveg jelent meg Gál könyvének 54. fotómellékleteként az alábbi felirattal: „A szimfonikus költemény programvázlata (a Mester kézírása)”. Az 52-63. oldalon szedve is megjelent, kis korrekciókkal: a számok után mindenütt szerepel a „tétel” szó, mind dőltbetűs szedéssel; a program-leíró bekezdések végén mindenütt pont szerepel; 1. tétel.: toldás:  Mereng a költő: „Mintha pásztortűz ég…” stb.; hazaballag után kettőspont; 3. t.: 1., 2., 4. idézet után hármaspont; perdül helyett perdült; 4. t.: bújdos hosszú „ú” betű mindkétszer; 6. t.: a szöveg végén pont,  majd toldás: „(a 6. tétel megállás nélkül kapcsolódik a következő tételhez.)”; 7. t. Égiháború egybeírva; 10. t.: ujra helyett újra; 11. t.: nagy lovával helytelenül egybeírva; Miklós után vessző helyett kettőspont; kíván hosszú í-vel; A cseh kegyelemért helyett A cseh vitéz kegyelemért; 12. t.: „ottvan” külön szóban írva; viszontlátásban helyett hibásan viszontlátásában.

[16] Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenetörténeti Kutatókönyvtár Weiner Hagyaték levelezés 309/1 számon. Levél, valószínűleg tisztázat. A közölt kottapéldák az eredeti levélből valók.

[17] Megjegyzem, hogy kellett, hogy készüljön egy másik partitúra is Reiner Frigyes számára. Ennek a partitúrának a holléte nem ismert.

[18] Az autográf cég- és nyomdajelzés nélküli nyomtatott kottapapírra íródott. Ívenként a kottavonalazás jelzőszáma a bal alsó sarokban. Csak az eltérő papírfajtákat jelzem a továbbiakban.

[19] Doráti Antal visszaemlékezése In: Berlász 1985, 66.

[20] Valamennyi tétel száma az oldal tetején középen, a tartalmi kivonat valamivel lejjebb, jobbra zárva helyezkedik el.

[21] Tari 98-99. oldal a 145-148. kottamelléklet és a 44. facsimile.

[22] Tari 98-99. o. 148-149. kottamelléklet, és a 44. facsilimile.

[23] Tari 99. o.

[24] Op. 23, 1934.

[25] Op. 12. no. 7, 1917.

[26] Három zongoradarab op. 7 no. 2: Nocturne

[27] Tündérek tánca

[28] Tari 99. o. Tari a Bihari Hatvágás verbunkjaként határozza meg a darabot, amelyet a zenészek Sarkantyús verbunk néven is emlegetnek. Bónis a táncot Rózsavölgyi Márk dallamaként említi szóbeli visszaemlékezésében, s teljes joggal, mivel a Veszprém vármegyei nóták 12. füzetében az ő neve alatt jelent meg nyomtatásban 1825-ben, mint a sorozat 94-95. [95-96.] darabja. Ez viszont nem zárja ki azt, hogy a dallam Biharié lenne.

[29] Ezek közül az egyik a Toldi György intrikusi arcának megfestéséhez eszközként használt – Weinernél teljesen szokatlan – szeriális technika, amihez a zeneszerző viszonya korántsem volt baráti és szeretetteljes.

[30] Szávai 11-12. o.: „[…] TOLDI op. 43 (1952) Twelve symphonic pictures after the epic by János Arany [hangszerelés] 2 (II. anche picc.), 2 (II. anche c. ing.), 2, 2 - 4, 2, 3, 0 - Timp., Batt. - Ar. – Archi Durata: 60’ Autograph clear copy at the Ferenc Liszt Academy of Music, Budapest. Unpublished TOLDI op. 43/a (1954) Suite in ten movements Durata: 36’ Unpublished TOLDI (1955) Suite in six movements Unpublished PASSACAGLIA op. 44 (1955) […]”.

[31] Gál 62. o. Ugyanitt a 67. oldalon: 43. „Toldi”, szimfonikus költemény (1952) (kézirat) / 43/a. „Toldi” – szvit, zenekarra, 10 tételű változat (1954) (kézirat) / 43/a. „Toldi” – szvit, zenekarra, 6 tételű változat (1955) (kézirat). Ugyanez olvasható az EMB által 1965-ben kiadott „Weiner Leó műveinek jegyzéke” c. kiadványában a 7. oldalon

[32] Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenetörténeti Kutatókönyvtár Weiner Hagyaték, levelezés 023. számon, nehezebben olvasható.

[33] Ugyanott, 024/3. számon.

[34] Ugyanott, 309/2 számon. Gondos tisztázat. A közölt kottapéldák az eredeti levélből valók.

[35]  A Chicago-i Szimfonikus Zenekar igen részletes honlapján a Szvit előadása nem szerepel, és az elektronikus úton eljuttatott kutatólevélre is nemleges választ kaptam, sem a koncertműsorok közt, sem a kottatárban nincs nyoma a Toldinak, sőt, semmiféle Weiner műnek. Sajnos, válaszuk a számítógépem memóriájából törlődött.

[36] A törzslapon lévő nyomtatott szöveget félkövér karakterekkel szedtem. „[felül:] Cím: [ahol másként nem jelöltem, géppel írva:] Weiner /Leo/ [ez a két „per” jel nem sortörést jelöl] Toldi – Szvit / [hatoszlopos táblázat következik] ÉlőHanglemezKislakk MagnóNagylakk Kotta [ ez pirossal bejelölve] / 1.Bevezető / 2.Vidám sütés-főzés a konyhán / 3.György összevész öccsével, Miklóssal / 4.Gerelyvetés / 5.Miklós bujdosik / 6.Bence a hü cseléd / 7.Miklós bucsuzik anyjától / 8.A temetőben / 9.A csárdában [a 8. számmal egy sorban kezdve:] 10.Miklós viszontlátja / anyját [a 9. szám előtt, kék tollal csak a jelzet:] 21730 / [másik jelzet, ugyanazzal a tollal áthúzva:] Z 3979-80 M.R. szimf. zka. vez: Bródy Tamás [kék tollal:] (35.20) [a lap hátoldalán, felül:] Cím: [ fölötte kék tollal:] 36/1 / [hatoszlopos táblázat következik] ÉlőHanglemezKislakk MagnóNagylakk Kotta / [lila bélyegzővel, benne kék tollal:] 1960__ 16/__6 [kék tollal:] – – – / [piros  tollal:] 1961 49/6/ 47/6 [kék tollal:] – – – / 1965 16/4 / [piros  tollal:] – – – [kék tollal:] 1967 40/2 / 1968 38/4 / [ceruzával:] 1992 15/2.” Sem ezen a kartonon, sem a tekercs tokján nincsen arra utaló nyom, hogy a felvétel pontosan mikor készült, a hátoldalon levő első bejegyzés alapján feltehetően 1960 előtt. Gál György Sándor hivatkozott könyvében, 1959-ben, Bródy Tamás portréja mint az 51. fotómelléklet szerepel „Weiner zenéjének tolmácsolói III. 46-51. karmesterek” címzésű lapon, aminek más oka nemigen lehet, mint ez a felvétel.

[37] Minden bizonnyal a Szvit rádiófelvételéhez készült. E felvétel időpontja azonban a Magyar Rádió hiányos nyilvántartása miatt már nem állapítható meg.

[38] Ezt a leírásban említett korrekció kinyitásán kívül (B partitúra 100. oldala, a 7. tétel vége) néhány szövegrontás is bizonyítja, pl. a 2. tétel 66-67. üteméből hiányzó brácsa és csellószólam, stb.

[39] Valamennyi tétel száma és címzése az oldal tetején középen helyezkedik el.

[40] Weiner a Reiner Frigyesnek írt levelében még ezt írta: „A 13 előtti ütem fermátás fisz-ét a bőgőben és a cellóban át kell kötni a 28 előtti 4. ütem gesz-ébe.”, ld. az első szövegközti kottamellékletet.

[41] Lásd 1.2.1. legelején. Gál 62. o. Ugyanitt a 67. oldalon: 43. „Toldi”, szimfonikus költemény (1952) (kézirat) / 43/a. „Toldi” – szvit, zenekarra, 10 tételű változat (1954) (kézirat) / 43/a. „Toldi” – szvit, zenekarra, 6 tételű változat (1955) (kézirat). Ugyanez olvasható az EMB által 1965-ben kiadott „Weiner Leó műveinek jegyzéke” c. kiadványában a 7. oldalon

[42] Pándi Marianne: Hangversenykalauz. I. Zenekari művek. (Budapest: Zeneműkiadó, 1972):

[43] Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenetörténeti Kutatókönyvtár Weiner Hagyaték levelezés 049. számon. Ismeretlen kéz (talán Prahács Margit) által kitöltött kölcsönzési lap, hátoldalán Weiner hevenyészett feljegyzésével.

[44] A műsorlap az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtárában található.

[45] IX/15. szám, 1960 április 8-tól 14-ig, 18., a Hangversenynaptár rovatban.

[46] XVI/91. szám, 1960 április 16., 4.

[47] LXXXVIII/91. szám, 1960 április 16., szombat, [8]. Ugyanennek a számnak a 2. oldalán „Weiner Leó 75 éves” címmel R.[ajk[ A.[ndrás] szignóval köszöntő található, amely nem tartalmaz utalást a disszertáció tárgyára.

[48] III/6. szám, 1960 június, 33-34., „WEINER LEÓ ÜNNEPLÉSE” címmel. 

[49] A Csongor és Tünde op. 10 kísérőzenéből Weiner több szvitet állított össze [l. Szávai – Demény is]. Először a Csongor és az ördögfiak c. scherzo (a bemutatón Közjáték zenekarra címen) került a nyilvánosság elé, majd a hattételes Szvit készült el (tételei: 1. Éj; 2. Balga; 3. Tündértánc; 4. A bánkódó Tünde; 5. Boszorkánykonyha; 6. Aranyalmafa). E tételek a színpadi kísérőzene részleteinek kerek zenei formává nemesített kivonatai. Ebből az összesen hét tételből és a kísérőzene bevezető tételéből (Csongor fellép) Weiner kettő, három és négytételes szvit-összeállításokat is készített, amelyek azonban nem gyökereztek meg a koncertéletben. Kéttételes szvit: 1. Előjáték; 2. Boszorkánykonyha. Háromtételes szvit: 1 Magány [= A bánkódó Tünde]; 2. Tündértánc; 3. Csongor és az ördögfiak. Négytételes szvit (elveszett): 1. Előjáték; 2. Boszorkánykonyha; 3. Magány; 4. Tündértánc. Ahogy a Csongor kísérőzenéből keletkezett a négy szvit és a Scherzo, úgy keletkezett a Toldi szimfonikus költeményből a tíztételes szvit. Ahogy a hattételes Csongor szvitből redukálódott a többi kisebb szvit, úgy keletkezett a tíztételes Toldi szvit tételeiből a hattételes változat.

[50] Valamennyi tétel száma és címzése az oldal tetején középen helyezkedik el.

[51] Jelzete: 3 / 1985

[52] Az ívenkénti jelzés: No. 25. / 12 L. 2-2 kottavonal klammerrel összehúzott, előrenyomtatva.

[53] Egy ívbe behajtva található még egy fél ív, így a kotta közepe egy különálló lap.

[54] Bihari János: Hatvágás verbunk, l. korábban.

[55] Székely György (főszerk.): Színháztörténeti Lexikon. Budapest. Akadémiai kiadó. 1994. Ide: 326. „Irodalmi Színpad: 1957 márc.-ában Szendrő Ferenc igazgatásával nyitotta meg kapuit a VI., Jókai u. 2–4. sz. alatti helyiségben. Még ugyanezen év őszén átköltözött a Nagymező u. 11. sz. alatti színházépületbe. Műsorán főleg összeállított irodalmi műsorok és egyfelvonásos színművek szerepeltek. […]” A közlést helyesbíteni kell: az első előadás a Pesti Műsor tanúsága szerint nem márciusban, hanem csak április 3-án – a felszabadulás évfordulójának előestéjén – volt. „IRODALMI SZÍNPAD / VI., Jókai u. 2–4 ____ Tel.: 314–550 / Szerdán, 3-án 6 órakor / ÚJ TAVASZI / SEREGSZEMLE / IRODALMI EST / […][55] Az ekkoriban szokásos tematika szerint az átlagnál igényesebben összeállított műsorban kiváló színészeken kívül (Ascher Oszkár, Major Tamás) közreműködött a Fővárosi Énekkar (volt Vándor-kórus) Révész László vezényletével és Rösler Endre Récsey Elza zongorakíséretével.

[56] Berlász 2003, 40–41. o.

[57] Pesti Műsor. 1957 június 14–20-ig szám, 16.

[58] OSZK Színháztörténeti Gyűjtemény aprónyomtatványai 1957/11.011. sz.

[59] Pesti Műsor. 1957 november 1–7-ig szám 14.

[60] Ugyanaz. 1957 november 22–28-ig szám 17. A műsort magyar írók azon műveiből szerkesztették, amelyeket a nagy októberi szocialista forradalomról írtak. A két zenei blokkot ezúttal a Vándor Kórus énekelte, ezúttal régi nevén.

[61] Ugyanaz. 1957 dec. 27-től 1958 jan. 2-ig szám 19.

[62] Ugyanaz. 1958 január 3–9-ig szám 16.: [központozva] Pénteken 3-án és hétfőn, 6-án du. 3-kor; / csütörtökön 9-én este ½ 8 órakor / ARANY JÁNOS / TOLDI / [központozás vége, balra zár] Előhang Horváth Ferenc I–VI. [helyesen VII.] ének Horváth Ferenc II. és. VII. [helyesen VIII.] ének Bodor Tibor III–VIII. [helyesen IX.] ének Keres Emil IV. és IX. [helyesen X.] ének Tihanyi Pál V. és XI. ének Zách János VI. és XII. ének Egressy István. Weiner Leó zenéjét zongorán előadja / [központozva] Blaha Márta [központozva] Pénteken 3-án és hétfőn, 6-án du. 3-kor; / csütörtökön 9-én este ½ 8 órakor / ARANY JÁNOS / TOLDI / [központozás vége, balra zár] Előhang Horváth Ferenc I–VI. [helyesen VII.] ének Horváth Ferenc II. és. VII. [helyesen VIII.] ének Bodor Tibor III–VIII. [helyesen IX.] ének Keres Emil IV. és IX. [helyesen X.] ének Tihanyi Pál V. és XI. ének Zách János VI. és XII. ének Egressy István. Weiner Leó zenéjét zongorán előadja / [központozva] Blaha Márta

[63] Ugyanaz. 1958 január 10–16-ig szám 13. o.: [központozva] Pénteken 10-én és csütörtökön 16-án ½ 8 órakor / ARANY JÁNOS / TOLDI / [központozás vége, balra zár] Közreműködik: Horváth Ferenc, Inke László, Keres Emil, Zách János, Tihanyi Pál, Egressy István, Blaha Márta (zon- / [központozva] gora)

[64] Ugyanaz. 1958 január 24–30-ig szám 15. o.

[65] Film Színház Muzsika I/27. sz. 1957.09.15. 35.:

[66] II/273. sz. 1957.11.21. csütörtök, 2., a „Ma hallottuk” rovatban.

[67] Valamennyi a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenetörténeti Kutatókönyvtár Weiner hagyatékában, a művésznő ajándékaként.

[68] Kedves, jó Tanár Úr, már régebben nem adtam magamról életjelt, – ennek legfőbb oka, hogy a bolognai és ravennai koncertek után hosszú pauza állt be, amikor is muzsikálás-vonalon nem történt velem semmi érdemleges. Most azután, a múlt héten, megcsináltam a rádiófelvételt, mely – nyugodt lelkiismerettel mondhatom, egészen kitűnően sikerült. [… itt részletezi a műsort, majd a következő bekezdés így kezdődik:] Most, hogy az utolsó koncert, illetve felvétel gondját is leraktam, már csak mint magánember vagyok Rómában, magánügyeimet rendezem, pontosabban – férjhezmegyek. Igen, Tanár úr, nagyon hosszú töprengés és lelkitusa után így döntöttem. Leendő férjem Giuseppe Grazioso [… beszámol arról, hogy milyen adminisztrációs és gyakorlati problémákat kell megoldania, kéri, hogy ha hazalátogat, továbbra is muzsikálhassanak együtt, stb.]

[69] Berlász Melinda szíves szóbeli közlése szerint akkor, miután az első Weinerről szóló interjúkötete kapcsán felvette vele a kapcsolatot.

[70] A részletezést l. az elemző részeknél.

[71] Mindkettő adatait l. az 5. sz. jegyzetben.

[72] Inkább az volt a baj, hogy Weiner zeneszerzői voltában is az maradt, mint aki volt a Csongor megírása idején, és ezt kortársai az ’50-es években nem tudták tudomásul venni. Hű volt önmagához, és nem cserélgette stílusait, mint Sztravinszkij, akit Kodály egy jó szabóhoz hasonlított, aki mindig a legújabb divatot követi. (l. TV beszélgetését Pablo Casalssal).

[73] A telefoninterjút eszköz híján nem tudtam rögzíteni.

[74] Az interjú 2010. szeptember 26-án, Gyulán készült. A leírás betű szerinti, a szükséges toldásokat dőlt betűkkel, a húzásokat áthúzott karakterekkel jelöltem. A kérdéseket szerkesztett változatban közlöm.

[75] Magyar Nóták / […] / Veszprém Vármegyéből. / Fortepiánóra alkalmaztattak / Ruzitska Ignátz által / XIIdik Fogás (1825) Nro 94 Rózsavölgyi neve alatt és Nro 95 névtelen két csárdás.

[76] A Toldi zongorára átírt illusztrációs zenéje tételeinek jó része – a műfaj lényegéből adódóan – nem kerek, befejezettnek tűnő darab, ahogy a Csongor és Tünde kísérőzene legtöbb részlete sem ilyen. A Bónis által említett 22. tétel (Sarkantyús és friss) volt akkoriban, ami ilyen kerek forma volt, és amit akkor már megtanultam, és el tudtam játszani nyilvánosan.

[77] Mint ebben a dolgozatban tisztáztam, az előadó kivándorlása okán.

[78] Balázs Miklós: „, paraszt! (Weiner Leó: Toldi)” Café Momus Internetes komolyzenei napilap 2008. 11. 21

„Mert Sztálin a harcunk, és Sztálin a béke, / és Sztálin nevével lesz jobb a világ!” – fújta teli tüdőből a bársonyhangú Ilosfalvy Róbert a Magyar Rádió egykor sokat játszott felvételén*. 1953-ban járunk, egy velejéig átpolitizált időszakban, mikor nem politizálni csaknem olyan veszélyes volt, mint szembemenni a hatalmi ideológiával.

A hetven felé ballagó, Kossuth-díjjal frissen kitüntetett Weiner Leótól persze senki nem várta el, hogy úttörődalokat vagy mozgalmi indulókat gyártson. Sőt, tudott dolog volt, hogy az idő tájt főművén dolgozik a mester, a Toldin. Talán a korszak sajátosságai is szerepet játszottak abban, hogy végül nem operai vagy oratorikus mű, hanem „csupán” szimfonikus költemény végformáját öltötte az anyag. Annak ellenére, hogy Weiner maga igazi opus magnum-ként gondolt kedves Toldijára, a róla szóló, 1959-ben nyomdába került kismonográfia** alig szán helyet a kompozíció tárgyalásának, mindössze a részletes programot közli.

Nem csoda, hisz a szerzői intenció és bizalom ellenére csekély visszhangja akadt a műnek. Nincs adat arról, hogy a bemutatót követően valaha is szerepelt volna a darab bármely koncertműsoron. E Hungaroton-lemez kísérőtanulmányában Gyenge Enikő úgy véli, a mellőzöttség okait egyebek mellett „a szimfonikus költemény konzervatívan romantikus tematikájában és hangvételében, viszonylag terjedelmes, filmszerűen leíró jellegében” jelölhetjük ki. Nehezen hihető, hogy ezek a tényezők negatívan befolyásolták volna a darab előmenetelét mondjuk az utóbbi harminc évben, de az azt megelőző időszak távolságtartása is alig magyarázható ilyenképpen. Az csakugyan joggal felvethető, hogy az ötvenes évek derekán a weineri, kétségkívül „konzervatívan romantikusnak” mondott stílus és kompozíciós technika nem felelt meg a kor minden elvárásának, az azonban, hogy éppen a marxista zeneesztétika kifogásolta volna a narratív igényű, programatikus, külső referenciákat kereső zenei alkotásokat, távolról sem igaz.

Sőt, a hivatalos művészetpolitika nagyon is pártolta az efféle eljárásokat (jóllehet nyilvánvalóan nem függetlenül a narratív tartalomtól és mondanivalótól), ezzel is szembehelyezkedve az avantgárd-formalista tendenciákkal, és, úgymond, közérthető zenét követelt a komponistáktól. Ilyen értelemben tehát semmilyen komoly érvet nem lehetett a mű ellen vetni. Megállapítható: Weiner zenéjében vagy témaválasztásában egyetlen olyan mozzanat sem tapintható, mely ideológiailag kifogásolható volna akár a korabeli művészetszemlélet látóköréből is. Bár a szimfonikus költemény műfaja az idő tájt elavultnak, túlhaladottnak számított többek szemében, a műfaj más néven újabb csatornákat talált, újabb tereket hódított meg (ld. a filmzenéket például). Mindemellett pedig Mihalovich Ödönnek a feledés homályába vesző Toldi-operáján kívül nincs egyéb zenei feldolgozásunk az elbeszélő költemény e hazai „alapformájából”.

Hogy műve a maga mintegy hatvanöt perces terjedelmével jelen formájában nehezen vihető sikerre, a szerző maga is érezte, s a következő években Weiner először egy tíz-, majd egy hattételes szvitváltozatot is összeállított a Toldiból (előbbit Reiner Frigyesnek is megküldte Chicagóba), de próbálkozásai nem jártak eredménnyel. Pedig a Toldi zenéjét hallgatva nem könnyű belátni a hűvös elutasítás, az érdektelenség tényét. Weiner darabja ugyanis kiváló munkának tetszik mai füllel is: következetes jelenetválasztás, jó témák, szélsőségektől mentes zenekari felrakás; változatos hangszerelés jellemzi. Igaz, valóban hiányzik belőle a merészség, a svung, vállalkozó kedv. Meglehet, műfajválasztásában, kifejezésmódjában és stílusában csakugyan avíttnak tűnt a darab maga korában, a mai hallgató fülében azonban ez már csekély ellenvetést jelent; másfelől pedig a Sinfonische Dichtung nagy apologétája, Richard Strauss még csak négy esztendeje feküdt sírboltjában, mikor a Toldi Ferencsik János pálcája alatt meglátta a nap világát az idézett esztendőben, november 14-én.

A Kovács László vezette Miskolci Szimfonikusok szép, de talán túlságosan is mértéktartó (tekintélytisztelő?) lemezt készítettek a Toldiból. Hallhatóan nem kívánták a művet elmozdítani abból a pozícióból, melybe mint „konzervatívan romantikus” mű került. Kovács olvasatában a XIX. századból bújik elő a darab, a bevezetőben mintha maga Arany János, a század jeles fia pödörné a bajszát nehezült pillái alatt. A zenekari játék technikai kivitelezésére nem lehet panaszunk, noha sodróbb lendület, kezdeményezőkészség, nagyobb dinamika elkélt volna. A farkaskaland, bikakaland elbírtak volna még „egy kis naftát”, s a friss csárdajelenet is lehetne pergőbb, a pátosszal terhes zsánerképek (Holdvilág, A temetőben...) és kérhettek volna egy fényesebb lakkréteget. De ezzel együtt is egy szépen összerakott, komoly hiányt betöltő, fegyelmezett előadást nyújtó lemez született.

[79] Csont András: „Második elavulás. Weiner Leó: Toldi – szimfonikus költemény”. Revizor Plusz kritikai portál 2009.02.17.

Weiner Leó (1885-1960) ma elsősorban csodálatos pedagógusként él a zenei emlékezetben. Művei, a Csongor és Tünde kivételével többnyire kihullottak a rostán, és a most kiadott Toldi sem kelti fel az igényt, hogy komolyan átértékeljük ezt az ítéletet.

A felejthetetlen tanárukra emlékezők közül talán Starker János, a kiváló gordonkás adta a legmélyebb elemzést a Weiner-jelenségről. Szerinte Weiner nem volt sem jelentős zongorista, sem más hangszeren játszó művész, és nem volt karmester sem. Zeneszerző volt ugyan, de annak sem elsőrendű: „Írt néhány nagyon kedves muzsikát, sőt fiatal korában meg is nyert pár nemzetközi díjat, ám kortársaihoz viszonyítva nem volt igazán kiemelkedő. Ízig-vérig zenész volt, aki be tudott tanítani egy Webern-vonósnégyest, vagy meg tudott komponálni akármit, csakhogy érzelmi tekintetben megállt a tizenkilencedik század végén, s így zeneszerzői munkássága az I. világháború után nemigen talált visszhangra.” Viszont a kérdésre, hogyan lehetséges, hogy egy ilyen kis országnak, mint Magyarország ennyi remek muzsikusa van, a válasz egyértelmű: „mindannyian Weiner Leó tanítványai vagyunk”.

Úgy tűnik, valami pszichológiai esettel állunk szemben: egy ember, aki mindent tud a zenéről, valahol bezárja kapuit, és ezentúl csak tudása átadására törekszik; alkotó emberből gyakorlati pedagógus lesz, mások művészetének bábája; ő maga szemérmesen vagy – látva Bartók és Kodály számára járhatatlan útját és sikerét – sértődötten félreáll. És bár Weiner kétségtelenül nem tartozott a sokat komponálók táborába, azért feltűnő, hogy a Csongor és Tünde 1923-as partitúrája után az 1952-ben befejezett Toldi a következő kiterjedtebb nagyzenekari műve. Huszonkilenc évig tartott eszerint a pszichés görcs? Meglehet. De talán adódik valamiféle esztétikai magyarázat is.

Mert hát a Rákosi-Révai-féle kommunista kurzus által meghirdetett zenei eszmények – úgymint forradalmi romantika, a szigorúbban vett zenei eszközök terén a legfeljebb a 19. század későromantikája, a népzenés idiómák használata, egyfajta irodalmiasság a komponálásban, erősen illusztratív, történelmi kifestőkönyvszerű gondolkodás, optimista végkicsengés – nagyon is közel álltak Weiner régebbi művészi gondolkodásához. Előállt tehát a paradox helyzet: míg Weiner nem érezhette magát kortársnak Bartók, Schönberg, Stravinsky korában, addig ismét az lehetett az 1950-es évek Magyarországán – naiv és már idős emberként nem érzékelve (aligha véletlen, noha szívszorító mozzanat, hogy a Toldit a booklet szerint főművének tekintette!), hogy ez csak a hatalom megkövetelte, a zenészekre erőltetett köznyelv, nem pedig a muzsika belső törvényszerűségeire épülő, önelvű fejlődés eredménye. Szóval a Csongor… útja csak látszólag, pusztán ideológiailag, nem esztétikai alapokon vezethetett a Toldihoz. Vagyis Weiner ebben a korszakban ismét korszerűtlen, vagy inkább elavult lett, és ez a második elavulás aztán végkép aláásta, ha nem is alkotóerejét – mert a Toldi idejére az már mindenképpen megkopott – hanem művészi hitelét.

Kroó György 1975-ös alapkönyvében (A magyar zeneszerzés 30 éve) nem sok időt fecsérel a darab értékelésére: „a Toldi, a maga illusztrációs ötleteivel, egy túlságosan szubjektív vonzalom elvetélt szülötte maradt”. Hogy mi is lenne ez a „túlságosan szubjektív vonzalom”, azt csak találgathatjuk; feltehetően a magyar reformkor eszményei iránti odaadásról van szó, vagy egyszerűen csak arról, hogy Vörösmarty után Arany ideálisan szép hőse lett Weiner vonzalmának adoráltja.

Maga a zene nem is annyira szimfonikus költemény, mint sokkal inkább egyfajta képek nélküli filmzene. A bevezetőben (Mereng a költő) az üstdob-tremolóval együtt lebegő mélyvonósokon feltűnő, kromatikusan színezett ál-népdalos motívum mintha szó szerint megzenésítené Arany költeményének első sorát: „Mintha pásztortűz ég őszi éjszakákon”. Ezután megdöbbentően beethovenes szekvenciák bukkannak elő (tudjuk, Weiner kiadta Beethoven 32 zongoraszonátáját és nagy könyvet is írt róluk), majd Richard Strauss és Wagner, sőt Prokofjev is megkapja a maga obulusát, hogy a korai Bartókról, vagy Kodályról ne is szóljunk. Érezni, hogy Weiner a saját remeke, a Csongor… bevezető éj-zenéjét idézi meg valamiként, de az eszközök súlyosan avíttak, az eklektika szinte nevetségessé teszi a görcsös akarást; és hasonló a Lacfiék hadát idéző katonai-verbunkos zene, valamint a későbbi fugato (Vigasság, sürgés-forgás Nagyfaluban) is, utóbbi tökéletesen igénytelen muzsika. Közepesen magas szintű zeneszerzői ujjgyakorlatnál nem egyéb az Égiháború elnevezésű szakasz a maga cikázó fuvola- és pikolófutamaival, a szélként örvénylő vonósokkal, a mennydörgő üstdobbal, a semmire sem kötelező szűkített akkordokkal – filmzenének elmenne, mondjuk az Erkel vagy a Gábor diák című akkori filmekben. Mindez merő külsődlegesség, miként az egész darab, átfogó formai elvek, belső dramaturgia nélkül, és tényleg nem érezhető semmi abból a szubjektív elfogultságból, vagyis személyes elkötelezettségből, amelyről Kroó beszélt. Végeredményben egy személytelen, sehova sem tartó, meglehetősen unalmas, minden értelemben céltalan, fáradt, ötletszegény, kétszeresen is elavult darab a Toldi, és korántsem meglepő, hogy 1953-as bemutatója után kikerült a repertoárból.

És noha érdektelen művet hallunk a lemezen, hogy megjelent, az mindenképpen üdvözlendő esemény, hiszen egy jeles magyar muzsikus műhelyének ismeretlen sarkába kaptunk bepillantást, vagyis a felvétel dokumentum értéke vitathatatlan. A Kovács László vezette Miskolci Szimfonikus Zenekar odaadóan, derekasan teszi a dolgát.

[80] Komlós József, ifj.: „Weiner: Toldi” Kecskenet [a Kecskeméti Lapok online változata] 2009. február 23.

Egy eddig lemezre sosem vett, koncerteken sem nagyon hallható, szinte teljesen elfeledett – ám nagyléptékű szimfonikus költeményt fedezhetünk fel újra.

Weiner Leo életműve teljesen érthetetlen módon háttérbe szorult a pályatársak: Kodály, Bartók, Dohnányi mellett – az utókor sokáig nemigen tudott mit kezdeni a neoromantikus Weinerrel, aki a népzenei gyökerűek és az avantgardok-modernisták szemében is anakronisztikusnak hatott a maga patetikus, avíttnak tartott stílusával. Pedig hát a nemzeti romantika megújuló divatjára nem kisebb példát találunk a XX. század ezen évtizedeiből, mint Jean Sibelius-ét, akit senkinek nem jutna eszébe időszerűtlennek bélyegezni. Weiner Leo pedig nemcsak remek komponista volt, de a XX. század egyik legjelentősebb magyar zeneszerzője is egyben: egyfajta „magyar Sibelius”. S erről éppen a Kovács László dirigálta Miskolci Szimfonikus Zenekar remek albumai árulkodnak, melyen eredeti színeiben és erejében szembesülhetünk a hálátlan utókor által inkább csak kiváló zenepedagógusként számon tartott szerzővel. Weiner Leó, kinek hagyatékának jó része még máig kéziratban lappang, úgy tűnik, élete főművének tartotta a Toldit – ezt a több mint egy órás szimfonikus költeményt, melyben tizenkét képben meséli el Arany János közismert hősi eposzát, a zenei hangulatfestés romantikus eszközeivel. Ma, mikor betesszük a CD-lejátszóba ezt a szépen felvett, kimondottan jól sikerült lemezt, megszabadulva a keletkezés korának elvárásaitól és divataitól, gyönyörűen megformált, árnyalt hangulatokból a legnagyobb mesterségbeli tudással felépített zenei költeményt hallunk, egy olyan füzért, amely nem csak szórakoztat, de igazságot is szolgáltat szerzőjének.

[81] Dalos Anna: „A sablonok rabságában. Weiner Leó és Sugár Rezső szerzői lemezeiről”. Muzsika 2010/8.

Nyugtalanító mű Weiner Leó Toldija. Nem szimfonikus költemény -mint azt a szerzői alcím-megjelölés sugallja az 1952 és 1957 között keletkezett op. 43-ról -, hanem inkább kísérőzene, de annak is sajátságos formája: a tételekben megszólaló dallamok nagy része alá a zeneszerző gondosan odaírta Arany János elbeszélő költeményének sorait, mégpedig oly módon, hogy a verssorok pontosan ráilleszthetők a dallamokra, mintha a szöveget a szóló hangszerek deklamálnák. Annak ellenére, hogy a kompozícióban jól felismerhetőek a tematikus visszatérések -például egy kvázi-magyaros skála, amely kis nyújtott ritmusokon szólal meg, s Toldi bolyongását szimbolizálja, vagy a befejezés témaalakzata, amellyel korábban, a VI. tételben Miklós meglátogatja az éj leple alatt anyját, vagyis az anya alakjához kapcsolódik -, a mű alapjában véve zenei képek egymásutánjából épül fel, filmszerűen pergeti le a költemény cselekményét. Azaz, a Liszt-féle szimfonikus költemény műfaji ideáljától eltérően nem állja meg helyét önálló zenei formaként. A Toldi rendkívüli mértékben illusztratív alkotás. Ráadásul a tételek közül - ihletettség, megformáltság, kidolgozottság szempontjából - csupán a tánctételek emelkednek ki, mint a mozarti vígopera-hangot idéző sürgés-forgás a konyhában (konyha-fúga), vagy Bence megjelenése, illetve Toldi részeg tánca a kocsmában. Mindez arra is utalhat, hogy a Toldi balettzene is lehetne.

A műfajokon kívüliség akár zeneszerzői ötletként is jelentkezhetne, egyfajta kísérletként egy műfajok felett álló elbeszélő zenei történés megteremtésére. Weiner művére azonban inkább az erőtlenség, a fantáziátlanság, az inspiráció hiánya jellemző, a Toldi elsősorban az alkotói kiüresedés dokumentumaként hat. Tulajdonképpen csak ebből a dokumentum jellegből magyarázható meg, miért is volt szükség a szimfonikus költemény felvételének elkészítésére. A felvétel ugyanis -amelyen a Kovács László vezényelte Miskolci Szimfonikus Zenekar kottahűen és elhivatottan, de néha kissé bágyadtan, a karaktereket nem mindig kellőképpen érzékletesen megragadva játszik -egyértelműen rögzíti, hogy a hetvenes éveiben járó zeneszerző kompozíciós világa meglehetősen szűkös, a zene sokszor kifejezetten didaktikusnak hat, főleg azokban a pillanatokban, amikor egyértelműen lefesti a költemény dramatikus pillanatait, Toldi arculcsapását vagy a nehéz kő repülését. Weiner műveit ismerve azon nincs mit csodálkoznunk, hogy e kompozíció stiláris áthallásokban gazdag: megjelenik benne a verbunkos világa, Mozart, Beethoven, Csajkovszkij, Berlioz, Liszt hangja. Mindez a tematikában éppúgy megmutatkozik, mint a harmóniavilágban vagy a hangszerelésben. A Toldi bővelkedik zenetörténeti allúziókban: a humánus és igazságos Lajos király korálszerűen beszél, míg Miklós testvére, az alattomos György a Liszt-féle Mefisztót idéző látszat-tizenkétfokúság nyelvén szólal meg.

Ezeknél a felszínen megmutatkozó, illusztratív megoldásoknál sokkal fontosabb, hogy Weiner Leó zenei sablonokat, toposzokat hív segítségül a komponáláshoz. Ezeket azonban nem teszi idézőjelbe, közvetlenül veszi át őket, az átvételben nincs semmi távolságtartás. A sablonosság nemcsak zenei értelemben mutatkozik meg, hanem átszövi az egész koncepciót. A magyarság zenei képe például meghatározó szerepet játszik a műben. De Weiner a magyarság-kép megfogalmazásakor is sémákat követ: a jellegzetes magyar hang egyrészt a hősies katonák világához kapcsolódik, másrészt a bús magyar sors jelképeként megmutatkozó bolyongáshoz, illetve a sírva vígadáshoz. Weiner egyértelműen 19. századi toposzokra támaszkodik.

Mindezzel természetesen nem képvisel önálló irányt a kor zenei gondolkodásában -a Toldi írásának időszaka egybeesik a szovjet kulturális ideológia nyomása alatt alakuló magyar zeneszerzés neoromantikus fordulatával. Ráadásul Weinerhez a magyar romantika a Csongor és Tünde óta egyébként is közel áll. Mégis, maguk a kortársak is érzékelhették a zene fáradtságát -talán azért maradt e mű annyira visszhangtalan. Éppen ezért joggal merül fel a kérdés, mit talált vonzónak e témában Weiner? Milyen önkifejezési lehetőséget látott meg Toldi alakjának zenei értelmezésében? Miért érezte a belső szükségletet, hogy Arany elbeszélő költeményét megzenésítse? Milyen eszmét kívánt - a Liszt-féle szimfonikus költemény-hagyomány értelmében - kifejezni a témaválasztással?

Egyértelmű, hogy Weiner Toldijának nincs heroikus mondanivalója. Sőt inkább bizonyos rezignáltság érhető tetten benne -Weiner stílusa még az ötvenes évek kontextusában is mellbevágóan idejétmúltnak hat. Lehetséges lenne, hogy Toldiban Weiner saját ifjúkori önarcképét vélte felismerni? Erre utalhat többek között az is, hogy a műben megjelenő egyetlen női szereplő Toldi anyja. Toldit -természetesen, akárcsak Aranynál - nem érinti meg a szerelem, valójában csak anyja iránt táplál érzelmeket. Ezt igazolja a kompozíció apoteózis jellegű befejezése is, amelyben visszaidéződik Toldi és anyja éjszakai találkozásának tematikája. Ráadásul az ifjú Toldiból csak úgy árad a testi erő - akárcsak annak idején az ifjú Weinerből a zeneszerzői virtuozitás -, miközben lélekben őszinte-reflektálatlan módon gyermek marad, távol áll tőle bármiféle intellektuális érettség. A Toldi szimfonikus költemény ily módon valójában Weiner önértékelésének és önértelmezésének dokumentuma - benne a zeneszerző ifjúkori önmagának állít emléket. A műben megnyilvánuló rezignáltság azonban egyértelművé teszi, mindez már a múlté. A Toldi sokkal inkább Weiner Leó estéjének drámai befelé fordulását rögzíti.

[82] Pierre-E. Barbier: „Leo Weiner: Toldi”. Diapason. DIAPASON découverte. 2009/06 114.

[…] LEO WEINER 1885-1960 Toldi op. 43. Orchestre symphonique de la Hongrie du Nord, Zoltan Kocsis [sic]. […] TECHNIQUE: 8,5/10 DDD Image sonore naturelle, avec du recul et du relief. Grande dynamique. Acoustique plutôt bas-medium.

Première discographique d’un poème symphonique signé du grand compositeur hongrois, lauréat du Franz-Josef-Jubiläumpreis en 1906. Bartok revenait alors de Paris où il avait raté le prix Rubinstein gagné par Backhaus, tandis que Kodaly s’intéressait à la structure strophique des chansons populaires hongroises (thèse de doctorat). Resté au pays sous Horty, puis sous l’obédience soviétique, Weiner s’en tint au style de sa jeunesse, mariant influence romantique et mélismes hongrois selon Liszt et Brahms, tout en se laissant séduire par la clarté d’écriture à la française.

Toldi, enfin révélé au disque, est l’oeuvre majeure d’un professeur-compositeur trop discret et peu en cour auprès des autorités magyares de l’époque, qui firent peu de cas de la première, dirigée par Janos Ferencsik à Budapest le 14 novembre 1953. S’il avait été écrit avant 1914. il aurait fait sensation par son ambiance parfois impressionniste et l’originalité de sa forme strophique: douze tableaux selon la trilogie historico-héroïque du poète Janos d’Arany (1827-1882), contant l’épopée de Miklos Toldi. Chevalier sans peur et sans reproche, véritable Hercule trahi par son frère, mais triomphant de tous les « travaux » que la légende a retenus, jusqu’à sa victoire auprès du roi Louis IX [sic] de Hongrie (au XIVe siècle).

Grâce à l’interprétation raffinée qu’en donnent Lazslo Kovacs et l’orchestre de Miskolc, au quatuor à cordes plus flatteur que celui du National de Hongrie, certaines pages resplendissent, tels les versets I (Le poète médite), VII (Tempête), IX (Clair de lune), tandis que les scènes d’action rappellent Liszt sans encore annoncer les rutilances de Hary Janos ou reprendre la ferveur patriotique de Kossuth exaltée par le jeune Bartok. On doit au musicologue Istvan Kassai la relecture du manuscrit. Sur ordre de Fritz Reiner, Weiner en avait établi une suite en six mouvements, beaucoup plus courte, mais le directeur du Chicago Symphony ne la programma jamais.

[83] Rasmus van Rijn: „L. Weiner: Toldi op. 43 (sinfonische Dichtung)” Klassik-Heute – Besprechungen 2009.01.30

[…] Seit es Programmusik gibt, streitet sich die Welt der Kunst darüber, ob es sie eigentlich geben dürfe. Wir wollen uns an dieser Stelle, so verführerisch es auch wäre, nicht einmischen in das, was ohnehin zu keiner endgültigen Antwort führen kann: Es gibt seit ewigen Zeiten Werke, denen das illustrativ-erzählerische Element nicht geschadet hat, und es gibt fragwürdige Plaudereien, die ohne ihre „Gebrauchsanweisung” völlig auseinanderfallen – weshalb ja auch so viele Filmkompositionen trotz schönster Eingebungen kaum erträglich sind, wenn man sie ohne ihren Transportstreifen goutieren soll...

Toldi, Leó Weiners gut einstündige sinfonische Malerei nach dem gleichnamigen Epos von János Arany, gehört nun, wie ich es sehe, zur letztgenannten Kategorie. Viele schöne, temperamentvolle, mit ungarischem Volkston ornamentierte Einfälle, die die aus zwölf Gesängen bestehende literarische Vorlage wie eine „Musik zum Buch” begleiten und sich bei einer Verfilmung des Stoffes (es geht um einen eigenwillig-schlichten und deswegen enorm tapferen Helden des 14. Jahrhunderts) wie von selbst als Untermalung anböte: Gewitterszenen, Mord und Totschlag, fliegende Speere, frohsinnige Volksfestlichkeit – alles da, und von dem Nordungarischen Symphonieorchester aus Miskolc unter László Kovács sicherlich auch klangprächtig, feurig, einfühlend mitgeteilt. Doch es ist und bleibt eine pure Nacherzählung mit all jenen kompositorischen Defiziten, die stärkere Naturen, ob Hector Berlioz, Franz Liszt, Richard Strauss oder Leo Janácek, in ihren gelungensten Dichtungen erfolgreich umschifft haben.

Vielleicht hat Weiner die Schwierigkeit dieses Toldi, den er offenbar für sein Hauptwerk hielt, selbst erkannt, als er in der Hoffnung auf neuerliche Aufführungen nach der Premiere (November 1953) aus dem Riesenstück eine Suite herstellte. Das dürfte eine sinnreiche Kürzung gewesen sein, die aber, wie wir aus dem etwas redaktionsbedürftigen Booklet erfahren, auch nicht wirklich geholfen hat.

[…] Bewertungssala: 1-10 Künstlerische Qualität 9 Klangqualität 9 Gesamteindruck 7 […]

[84] Rob Barnett: „Leo Weiner: Toldi”. MusicWeb International Classical CD Rewiews. é.n. 

Weiner was as much out of his time as many of his contemporaries who clung desperately to tonality. He held on despite the dodecaphonic gales blowing from academia, funding institutes and the artistic power-base from 1945 onwards.

To write a sixteen episode tone poem lasting five minutes more than an hour and to do so just after the death of Stalin was hardly propitious for performances. Weiner did however get a premiere for his Toldi. This took place on 14 November 1953 with János Ferencsik and the State Symphony Orchestra – a premiere and that was it. He kept improving the score – only stopping in 1957. „Toldi” is an epic poem by János Aranyi. Twelve of sixteen movements are linked to the twelve cantos of Arany's poetic epic. It is very much bound up with Hungarian nationalism as much perhaps as Sibelius’s much earlier Kullervo is with Finnish culture. Much the same applies to Weiner's Csongor es Tünde.

I wondered, given the subject matter, whether this piece would be a Straussian tone poem; not a bit of it... or not much. I confess that there is one Straussian moment in the finale. The language throughout is pleasingly indulgent with little of Bartók – unless you think of Kossuth – and more of Kodály. What we do encounter along the way are Delian idylls, a strutting pride that may remind you of celebratory Moeran, rustic dignity and the sort of ecstatic transcendence we hear from the tone poems of the Czech Viteszlav Novák. The story is distributed across the sixteen episodes but while it satisfies curiosity to see the titles I do not see that knowledge of these is necessary to the appreciation

of this music. It's all skilfully and lucidly orchestrated with Weiner’s airy textures adding to the wide-sky romantic nationalism of this music.

It might – in overview – be heard as a modernised version of Liszt’s tone poems or of Grieg's fjord idylls. If you are sampling try the effervescent tr. 15 The Crowd Gathers by the Danube first, then revel in the foreboding built into Bence (tr. 6) and finally the gripping Sibelian anger of Tempest (tr. 9).

This CD serves Weiner's cause very well. If you would like to explore further Hungaroton have done the honours with his Violin Concertos on HCD32185, Csongor es Tünde suite on HCD31740 and Divertimentos on HCD32424.