Erkel Ferenc: István király – a nemzeti egység operája

Erkel Ferenc István király c. dalműve a zeneszerző utolsó befejezett operája. Az idős zeneszerző testamentuma nemzete számára, amibe belesűrítette minden bölcsességét, élettapasztalatát.

Az István király egy mélyen hívő ember remekműve. Imával kezdődik: Ég, áldd meg a királyt, Tekints e szép hazára! Hű néped így kiált: Láss itt oltárod zsámolyán Buzgó fohászban leborulva. Vedd jobb kezedbe a jogart, Hogy boldoguljon úr és szolga. Imával fejeződik be: Ó, légy néped őre mindenképen Szent István király, ott fenn az égben!

Az István király a nemzeti egység operája. A címszereplő első megszólalásában ez áll: Halljátok aggodalmam: a nemzet léte bár szilárd, míg összetartunk, vész nem árt, megállunk a viharban, míg végső mondata így hangzik: Időm lejárt, jó harcot harcolék, Szilárdul áll a nemzet és a trón, csak egyetértsetek, Nagy, fényes századok közelgnek, vérrel, babérral ékesek, de én reájok csupán az égből nézhetek.”

Az opera színpadán négy olyan szereplő van, akik a magyar történelemben kulcsszerepet játszottak, és akiket a Katolikus Egyház szentként tisztel: István király, Gizella királyné, Imre herceg és Gellért püspök. István király – hatalmának csúcspontján – 1031-ben Székesfehérváron egyetlen életben maradt fia megkoronázására készül, hogy Imre fia a horvát fejedelem lányával kötendő házassága után legitim királyként az Árpád-ház és annak nemzeterősítő politikája folytonosságát biztosíthassa. A történelemtudomány szerint szeptember 2-án érte el Istvánt a hír, hogy fia, Imre vadkan áldozata lett egy vadászaton. Az opera szövegkönyve szerint a herceget, ahogy Vazult is, a későbbi király, Péter ölette meg. Az Istennek tett fogadalom és az uralkodói felelősség érvényesítéséhez szükséges fiúi szófogadás konfliktusán túl a férfias helytállás, a szenvedélyes, büszke szerelem, a sértett hiúság, a gátlástalan karrierizmus, az önérvényesítő hatalomvágy játszik fontos szerepet, s nem utolsó sorban a pogány és a keresztény világ összecsapása. A királyi családot körülvevő minden szereplő érzelmektől, indulatoktól vezérelve cselekszik, István az egyetlen, aki a helyzetnek megfelelő legjobb döntéseket hozza, mert hite vezérli. Valóban egy szentet látunk a színpadon, aki körül bár minden összeomlik, hitét megőrzi, és megdicsőülve hal meg.

Az opera bemutatója elsöprő közönségsikert hozott, még abban az évben (1885) 13-szor játszották: ez példátlan siker a magyar operatörténetben. Erkel halála után, a millenium évében (1896) az operát Erkel fiai 14 betéttel kibővítették, a Szent Imre évben (1930) viszont a felére húzták. 1948-1990-ig a művet nem lehetett előadni. A rádiófelvétel 1993-ban készült, viszont az operát teljes egészében átdolgozták, művészi értelemben is, mondanivalója tekintetében is meghamisították. Kolozsvárott az operát 1996-óta repertoáron tartják, de erőik végesek, a rendkívül nagy együttesre írt művet nem tudják rövidítés nélkül előadni. A 2000-ben készült Musica Hungarica által kiadott hanglemezhez az eredeti partitúrát használták fel, viszont a műnek csak mintegy a fele hangzik el. Eredeti formájában teljes egészében először Komáromban szólaltattuk meg újra, 2010. július 10-én.

Zenei tekintetben az opera Erkel legérettebb alkotása, a 75 éves szerző kora operáinak minden újdonságát alkalmazta benne. A zene formai arányai mesteriek, húzás nem szükséges repertoár előadás esetén sem.

Szövegválasztását művészi-irodalmi-színházi, sőt, teológiai téren kritika nem érheti, de egyetlen politikai kurzusnak sem felelt meg. A Habsburgoknak, az antantnak, a harmadik birodalomnak, a szovjetnek, és a valutaalapnak sem. Hiszen 1848, illetve 1956 óta nyilvánvaló a nemzet egységének fontossága, amiről Erkelnek ez az utolsó dalműve szól.

Kassai István

Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Erkel kutató