Kassai István

 

Az utolsó Erkel opera – az utolsó átköltött Erkel szövegkönyv

avagy Erkel „István király”-ának rádiófelvétele

 

Erkel Ferenc operáinak szövegkönyvei a magyar nemzet sorskérdéseinek ma is húsbavágó problémáiról szólnak. Leegyszerűsítve: a Bátori Mária a kamarillapolitika kártékonyságáról, a Hunyadi László a politikus naivitásának végzetes voltáról, a Bánk a halaszthatatlan cselekvés ilyen, vagy olyan okból történő elodázásának drámai következményeiről, a Dózsa a nemzet egységének szükségességéről, a Brankovics a Duna-menti népek összefogásának elengedhetetlenségéről, az István király a nemzeti egység és az öncélú hatalomvágy szembenállásáról. Ezek az egész európai kultúrkörben létező problémák, éppen ezért érthetőek – és sikeresek – Erkel operái külföldön is, ahol előadták valamelyiket.

            Erkel azért választotta ezeket a szövegkönyveket, mert nemzete erősödését, függetlenedését kívánta szolgálni és elősegíteni. Hatalmas, szerteágazó és máig ható életműve, különösen zenepolitikai tevékenysége példázza ezt. Természetesen ezek a törekvések nem nyerték el egyetlen – hazai vagy megszálló – zsarnoki rezsim tetszését, ezért került Erkel életműve a „tűrt-tiltott” kategóriába. Az Erkel-év tanulságaként megállapíthatóan ez ma sincs másképpen.[1]

            Ebben az írásban az István király c. opera „átköltésének” tollhegyre tűzése a célom. Mint ismeretes, Nádasdy Kálmán[2] 1939-ben bemutatott Bánk bán átdolgozása indította útjára azt a lavinát, amely valamennyi Erkel opera átköltését[3]  eredményezte. Erkel utolsó operájára, az István királyra került sor utoljára: 1993-ban mutatták be a Magyar Rádióban. Az átdolgozást Németh Amadé, Ruitner Sándor és Dalos László készítették. Mindhárman nagy szolgálatokat tettek a magyar operakultúrának sok évtizedes munkásságuk során, ám István király átdolgozásuk több mint vitatható. A szövegkönyv-változatoknak (a zenei anyagra való utalásokkal néhány helyen megerősített) összehasonlításával azt kívánom bizonyítani, hogy az eredeti dramaturgiai és lélektani beállítás, végső soron a mű mondanivalójának lényege is csorbát szenvedett, az átdolgozás során messzebbre mentek, mint néhány vélelmezett hiba kijavítása

            Az opera szövegkönyve már az 1885-ös bemutató idején megjelent nyomtatásban[4]. Mivel e nyomtatványban közölt szövegkönyv kis mértékben eltér az opera bemutatóján énekelt szövegtől[5], ezért alapként az eredeti, kéziratos zongorakivonatba beírt textust használtam. A nyomtatványt végül is csak a szöveg tördelése és egyes írásjelek pótlása valamint a színpadi utasítások jelzése szempontjából használtam fel. Az átdolgozott szöveg forrása a rádiófelvétel zongorakivonata[6].

            A bal hasábban az opera eredeti szövege, a jobb hasábban az átdolgozásé olvasható, ez utóbbit dőlt betűvel különböztettem meg. A kommentárok tekintetében csak a legszükségesebbekre szorítkozom.

            Szükséges jeleznem az olvasónak, hogy Erkel természetesen azt a szöveget zenésítette meg, ami a rendelkezésére állt, a dallamvonalakat és a ritmust ennek megfelelően komponálta meg. Az István királyban Erkel prozódiája – korábbi operáitól eltérően – már a mai igények szerint sem szorul javításra (ez egyébként kottapéldák nélkül, pusztán az átírt szöveggel való összehasonlításból is kiderül).

Az opera első felvonása rövid zenekari bevezetés után országgyűlési jelentettel kezdődik. Ezt a részletet azért választottam, hogy megválaszolhassuk a kérdést: vajon a változatlan zenei anyag fölött indokolt volt-e a szöveg átdolgozása; költőibb, tömörebb, találóbb, odaillőbb lett-e az eredetinél?

 

KAR

Ég, áldd meg a királyt!

Tekints e szép hazára!

Hű néped így kiált.

Láss itt oltárod zsámolyán

Buzgó fohászban leborulva.

Vedd jobb kezedbe a jogart,

Hogy boldoguljon úr és szolga.

Oltárodnál ezt kérve áll

A hon, a nemzet, a király!

 

(A király a trónusára ül. Az államtanács rendben elfoglalja helyét.)

 

ISTVÁN

Trónom szilárd oszlopai

Védői szép hazánknak!

Tanácsba hívott a király.

Bár elmúlt a harc, viszály, veszély,

De súlyos gondok bántnak.

 

FŐURAK (tenorok)

Ha tán segíthetünk

Rendelkezzél velünk!

 

PAPOK (basszusok)

Az Isten küld segélyt

annak ki hitt, remélt.

 

HUNT, PÁZMÁN, VENCELIN [lovagok][7]

A harcban ott valánk veled

Ezt a tanácsban sem feledd!

 

PÉTER

Mit szóljak én az elhagyott,

Kit jobbod védőn felfogott?

 

VAZUL [Árpád-házi herceg]

Hadd lássuk, megvígasztalja

Az ő keresztény Istene?

 

ENDRE, BÉLA, LEVENTE [Árpád házi hercegek]

Számíthatsz mindenkor reánk,

Királyunk s drága szép hazánk.

 

IMRE

Szívemre száll a bánat;

Gond bántja jó atyámat.

 

ISTVÁN

Halljátok aggodalmam,
A nemzet léte bár szilárd,

Míg összetartunk, vész nem árt,

S megállunk a viharban.

Nyugatról tiszta az ég,

Ott már barátink laknak;

De délen hallom még

Zaját ellenhadaknak.

 

FŐURAK

Fegyverre hát! megvéd e kar!

 

PAPOK

De nemzetünk békét akar.

 

MIND

Fegyverre hát! megvéd e kar!

De nemzetünk békét akar.

 

 

 

ISTVÁN

Békét kíván az én szívem

S én megtartom azt híven,

De nem nyugodt az apaszív,

S hajlott korom már sírba hív.

Szeretném látni még családom

Új bimbóját még e világon.

 

 

MIND

Legyen tehát királyi nász!

Az ég áldását hinti rá.

Árpád családja felvirul!

 

PÉTER

A tróntól ismét távolabb.

 

IMRE

Oh, Istenem! Lelkem remeg!

 

VAZUL

Frigyét Hadúr is áldja meg!

 

ISTVÁN

Én hát e két ügyet

Egy céllá egyesítem

S a harcveszély felett

A nász fátylát terítem.

Fiam jegyezze el

A horvát fejedelem

Leányát Crescimirt,

S a nász két nemzet között

A béke ünnepe légyen!

 

MIND

Üdv! Áldás a királyra,

Ki a béke malasztját

Árasztja a hazára.

 

 

 

 

 

 

ISTVÁN

S te mit felelsz

Imrém, fiam, reményem?

Akarsz-e boldog agg napokat

Szerezni nékem?

 

IMRE

Atyám, az Isten rendelé

Hogy néked szót fogadjak;

Főhajtva teljesítni kell

Parancsodat fiadnak.

 

FŐURAK, PAPOK

Így hát a trón nem ingadoz.

 

LOVAGOK

Áldást reá új sarja hoz.

 

 

 

 

VAZUL

Magyar arát hát nem talál?

 

ENDRE, BÉLA, LEVENTE

Családunk újra fényben áll!

 

PÉTER

Délről jön a királyi hölgy!

 

IMRE

Ó Isten! nem! nem bírom el!

 

GELLÉRT

Itt ellenállni nem lehet!

 

ASZTRIK

Ez üdvös mindenek fölött!

 

CSANÁD

Királyfi arca elborul.

 

ISTVÁN

A fejedelmi arát

Elhozni Péter indul,

Ő déli föld fia

Távol határainktól,

Vezesse hozzánk Crescimirt

gyorsan vivén a büszke hírt.

 

PÉTER

Király, e kegy fölemel!

 

IMRE

Megszakad e kebel!

 

GELLÉRT (Imréhez)

Fiam! légy hát erős.

 

MIND

Indulj hát ifjú hős!

Hozd hát a drága nőt!

S mi elfogadjuk őt.

Vezessen ég kegye!

Siess, ég légy vele!

KAR

Ég, óvd a jó királyt!

Tekints e honra áldva!

Hű néped így kiált.

Oltárod tövében térdelünk.

Buzgó fohászunk esd ma kérve:

állj hazánk mellé istenünk,

hogy hulljon boldog fény a népre!

Elődbe könyörögve áll

a nép, az ország és király!

 

 

 

 

ISTVÁN

Lám, rátok számíthat a trón,

számíthat szép hazánk is!

Királyotok azért hívott:

(bár nincsen viszály,) van rá nagy ok[8]!

A gond, mi bántja, súlyos...

 

FŐURAK (tenorok)

Megvívunk bárkivel,

és védünk, hogyha kell!

 

PAPOK (basszusok)

Krisztus majd megsegít,

ha benned él a hit!

 

HUNT, PÁZMÁN, VENCELIN

Megvívunk bárkivel, ha kell,

az isten minket nem hagy el!

 

PÉTER

Mit szóljak én, az elhagyott,

Ha ő nincs, akkor nem vagyok!

 

VAZUL[9]

---

 

 

ENDRE, BÉLA, LEVENTE

---

 

 

 

IMRE

Szomorú szívvel látom:

jó atyám gondja mily nagy!

 

ISTVÁN

Nagy az én aggodalmam!
A nemzet léte bár szilárd,

míg összetartunk, baj nem árt.

Megállunk a viharban.

Köröttünk tiszta az ég,

mindenütt jó barátok!

Csak délről jön az új sötét!

Az amit látok!

 

FŐURAK

Fegyverre hát! Megvéd e kar!

 

PAPOK

De nemzetünk békét akar!

 

FŐURAK

Fegyverre hát! megvéd e kar!

 

PAPOK

De istenünk békét akar!

 

ISTVÁN

Békét kívánok én is,

boldog békét, úgy mint mások!

De atyai szívem nyugtalan:

aggódom érted, jó fiam!

Családom új bimbóját jó lenne még azelőtt látnom,

míg nem zár a sír!

 

MIND

Jó lenne szép királyi nász!

Az ég száz áldást hint le rá.

Árpád családja ágat hajt!

 

PÉTER

A tróntól ismét távolabb...

 

IMRE

Nézz rám, segíts, nagy úr!

 

VAZUL

Hadúr is áldja őt meg!

 

ISTVÁN

Fiam jegyezze el

a horvát fejedelem

leányát Crescimirát,

s a nász két nemzet között

a béke ünnepe légyen!

 

PAPOK

Istennek kedves a béke

őt, ki úr a mennybéli trónon!

Mi békére vágyón áldjuk!

 

FŐURAK

Éljen ő, a magyar király,

aki békét hoz nékünk!

Mi békére vágyva köszöntjük őt!

 

ISTVÁN

Mondd, mit válaszolsz,

Imrém, te kedves, én jó fiam?!

Kívánsz-e még néhány szép napot, évet ősz apádnak?!

 

IMRE

Atyám, úgy rendelte az ég:

szót kell fogadjak néked.

Főhajtva teljesítem, bármit kérsz!

Úgy lesz, míg élek.

 

PAPOK

Így lesz a trón, a trón szilárd!

 

LOVAGOK

Így lesz a trónusa erős!

 

MIND

Áldást reá új sarja ád!

 

VAZUL

Asszonyt, magyart ő nem talál?!

 

ENDRE, BÉLA, LEVENTE

Családunk újra fényben áll!

 

PÉTER

Délről jő a királyleány

 

IMRE

Te nézz reám, Ég! Jaj nem birom!

 

GELLÉRT

 

ASZTRIK

Ez üdvös mindenek fölött

 

CSANÁD

Itt nincs ki nékik ellenáll!

 

ISTVÁN

A fejedelmi lányt majd

Péter hozza el.

Vad dél szülötte ő.

Menjen a béke szent jegyében!

S idejőve Crescimira

nyerjen új hazát.

 

PÉTER

Kitüntetés, ó, király!

 

IMRE

Szent a szó, jó atyám!

 

CSANÁD

Fiam, légy, légy erős.

 

MIND

Indulj, útra hát, ifjú hős,

Hozd azt a szűzi lányt!

Mind várva várjuk őt.

Vigyázzon rád az ég!

Siess! Mind visszavárunk.!

 

Leszűrhető, hogy bár a jelenet dramaturgiáját, zenei szövetét az átdolgozók szinte változatlanul hagyták, a szöveget mégis szinte teljesen kicserélték. Az új szöveg nem jobb, mint a régi, csak más szavakkal fejezi ki ugyanazt. Mintha ebben a jelenetben az átdolgozók olyan átdolgozást készítettek volna, aminek célja az átdolgozás maga. L’art pour l’art.

+ + +

A következő részlet az eredeti opera teljes III. felvonása. Ezt azért választottam, hogy megválaszolhassuk a kérdést, hogy az átírt szövegkönyv lélekrajza finomabb, hihetőbb, indokoltabb-e, mint az eredeti. A jelenet eleje az átdolgozásból kimaradt, holott talán ez az egész opera legszebb kórustétele:

 

KAR [násznép]: Most elhagyunk, / Maradjatok / Nászéjszakán / Ti boldogok, / Míg földerül / A hajnal fénye, / Maradjon béke / Kíséretül. (Elvonulnak. Imre és Cresimira maradnak) IMRE: A sors betelt, / Meg kell törnöm / Esküm, vagy e kebelt.

 

CRESCIMIRA

Óh, én férjem – haldd ifjúságom álmát.

Álmodtam egy édes éjszakán,

Hogy egemen egy angyal száll át,

S csodálatos fényt hint reám.

Jer” mond az angyal

„Megmutatom jövőd!”,

S fényes felhők között

Mutat egy ifjú hőst.

Büszke homlokán királyi fenség,

Arcán magasztos szent varázs,

Egész lényén az égi ihlet,

Megragadó, csodás.

Az édes álom teljesült,

Mihelyt megláttalak.

Mely álmaimban egykor fölmerült,

Te vagy, kiért szívem hevült

Az ifjú szép alak...

Óh meg ne ítélj,

Hogy arcom fölragyog,

Szerelmi pír az,

Hisz már tiéd vagyok!

 

IMRE

Boldogtalan leány,

Te nem tudod, hogy én nekem

Sötét titok, baljós talán,

Takarja életem.

Föl nem fedem,

De érzem azt,

Hogy nem lehetsz enyém.

 

CRESCIMIRA

Hisz rajtunk már az ég áldása,

Eggyé kötött Isten, család...

Vagy nem szeretsz? s szülőid, Istent,

Hamis esküvel megcsalád?

 

IMRE

Esküm csak összeköt,

De eggyé nem forraszt soha.

 

CRESCIMIRA

Ó égi irgalom! miért

Vagy hozzám mostoha?

 

IMRE

Más az én jegyesem

Kié e lélek.

Övé valék már,

Midőn nem ismerélek.

Atyám akarta,

Engedék,

De esküm törni

Tilt az ég!

CRESCIMIRA

Álmomban egy angyal szállt felém,

A szárnya meg az arca csupa fény.

A hangja szólt mennybéli mód:

„Jöjj, Crescimira, s a –

jövendődbe láss...

Hős ifjú, kit mutat,

Hogy nincsen párja más!

Tiszta homlokán királyi büszkeség,

Szemében gyönyörű égi láz.

Egy vonzó férfi, álomszépként,

elragadó, csodás!

-

-

-

Te vagy, kit nekem szánt az angyal!

Te vagy, kit nekem ád az ég!

Rajongva, ha nézek rád

úgy eláraszt a boldogság!

Szemem ha néz rád,

elönt a boldogság!

 

IMRE

Szomorú sorsú lány,

Te nem tudod, mit meg nem

mondhatok... mert szent titok,

mit rejtve rejtek én!

De tudd meg azt,

hogy nem lehetsz,

nem, nem lehetsz enyém!!!

 

CRESCIMIRA

De rajtunk már az istenáldás...

Frigyünknek örvend, lám, a trón...

Vagy nem szeretsz? Megcsaltad Istent?!

Hazug volt a szép esküszó?!

 

IMRE

Szó volt csak, mit sem ér!

mely eggyé nem forraszt sosem.

 

CRESCIMIRA

Ó, égi irgalom, jaj mért

hozol gyászt énnekem!

 

IMRE

Más az én örök mátkám!

Övé e lélek.

amíg e földön,

s ha majd máshol élek...

Atyám kívánta

ezt a nászt,

de esküm másé,

lásd be, lásd!

 

A rendkívül drámai duettnek több mint a fele kimaradt az átdolgozásból, ezzel a szöveggel:

 

CRESCIMIRA: Ah! ég örök hatalmai / Így meggyaláztok engem, / Hogy nászi fővel, égő szívvel / Így hasztalan esengem / A boldogságot, mely enyém, / S amelyet így elvesztek én! IMRE: Ne okozd az eget, / Onnét csak üdv jöhet. / Felém már integet / Égi arám; neked / Szolgáljon vigaszul, / Hogy mindenik napon / Testvéri szívvel én / Érted imádkozom. / CRESCIMIRA: Te nem szeretsz! te megvetsz! / Szívedben más lakik! IMRE: Mit mondjak, óh! remeg szívem, valóm, / Eskümet el nem árulhatom! / CRESCIMIRA: Királyi vér buzog eremben, / Ez vérig sérti büszkeségem. / Szívem fellángol, lelkem ég / E megalázó hitszegésen / Eltépve a nászkoszorú, / Öröm helyett sötét ború -IMRE: Isten! te adj most szent erőt, / Hogy megnyugtassam őt / Te aki hallád eskümet, / Amelyet szívem nem feled, / Adj szívének vigasztalást, / Maradjak én Uram! veled

 

IMRE

Borulj le térdre, kérd az Istent,

Hogy adjon lelkednek vigaszt.

Megenyhít mindig az imádság,

Az égi enyhítő malaszt...

Én fájó szívvel távozom,

És éretted imádkozom!

(El balra)

CRESCIMIRA (utána indul, térdre roskad, lassan felemelkedik,

visszajön)

Óh, bosszúálló égnek Istene!

 

Én dél bővérű, büszke lánya,

Ó így megvetve, megalázva!

Ó így megvetve, meggyalázva!

Ó bár a sírba döntene

E megalázás, égő szégyen -

De eltiport szívem bosszúlva légyen!

 

IMRE

Borulj le térdre, s kérd az égtől,

hogy adjon lelkednek vigaszt.

Ha bízol, így szívedre szállhat

a bűvös enyhítő malaszt.

Mint nőtől, végleg búcsúzom,

de érted: leány, imádkozom…

A nász estéjén válnunk kell!

Áldjon az én istenem!

 

CRESCIMIRA

Nézz rám, te bosszúálló ég, ha bírsz!!!

Dél büszke lányát érte szégyen!

Mért kellett nékem ezt megérnem?!

Mért kellett nékem ezt megérnem?!

Az ő halálát akarom!

Vagy engem öl meg fájón a szégyen!

A vágyam a bosszú!

Az ős bosszúvágy vad lángja hajt!

 

A bosszúária középrészét és végét is kihúzták[10] az átdolgozók, ezzel a szöveggel:

 

Hol vagytok, leányi álmaim? / Az álom rózsa fátyolán / Nem mosolyogtok már reám, / Az ábránd eltűnt, és a kín / Szívem gyötörve marja. / Lelkem ború takarja. / Dél büszke lánya, mivé lettél? / Ébredj, meghalni nincsen erőd? / Alázva a világ előtt... / Mi nyomorúbb az ilyen életnél? / Óh jaj nekem... / Eltiport szívem bosszúlva legyen! / Óh jaj nekem... (egy ágyra roskad. Zolna belép.)

 

Zolna az átdolgozásban természetesen nem tud belépni, mert szerepét az átköltők kihagyták, és dallamait Crescimirának ajándékozták.

 

ZOLNA: / Te szenvedsz, asszonyom? / Nász éjjelén miért e bánat, / Miért e könny? / CRESCIMIRA / Te vagy? / Távozzál, hagyj búmmal egyedül – / ZOLNA: Ah! Bánatoddal[?]. / CRESCIMIRA: Hagyj el – harag és maró szégyen / Dúlnak szívem zajgó mélyében, / Menj, hadd legyek magam. / ZOLNA: (félre) Itt az idő, Péter jöhet, / Sebős, megyek, hívem, veled. (Zolna a rejtekajtó felé megy. Kinyitja, Péter és Sebős lépnek be.) CRESCIMIRA (Térdepelve az imazsámolyon könyörög) Adj bosszút, örök Isten, / E megvetett szívért nekem! (Fejét az imazsámolyra hajtja. Péter távozást int Sebősnek, aki Zolnával a rejtekajtón át távozik)

 

CRESCIMIRA

Ég! ki az? ez órában? e helyt?

 

PÉTER

Boszúdnak angyala!

Az ég meghallgatá imád!

Ím most kezedbe ád

Engem, boszuló eszközül.

 

CRESCIMIRA

Ó, hát tudod?! Szárnya van-e

A gyalázatnak, hogy ily hamar

Bejárja a földet körülem?

Mindenki tudja, azt hiszem...

 

PÉTER

Mindenki tudja, hogy Imre

A galád, szíved megcsalá...

Átkot hozott híveimre,

Reád is. Ő mást szeret,

Téged megvet, kigúnyol,

S máshol élvezi szerelmét!

 

CRESCIMIRA

Villámos ég, hogy nem szakad fejére!

 

Omoljon fajtalan, átkozott vére,

Pusztuljon el családja s ő maga,

Ki a násznak szentelt éjjelén

Ily hitlenül gyalázva megcsala!

 

 

PÉTER

Így! pusztuljon el családja s ő maga.

Jusson méltóbb kezekre a trón,

Méltóbb szív legyen a tiéd.

Fogadd el hódoló szívét

Péternek, aki hőn szeret!

 

CRESCIMIRA

Ah! csak boszúra adj kezet!

 

PÉTER

Légy csendesen, a zaj nem kedvező…

 

Mutass lemondást és nyugalmat,

Ő elhiszi… s akkor e sötét nedű

(üvegcsét ad)

Boszút áll rajta mindenért.

 

CRESCIMIRA

Oh szerelmem! forró szerelmi lángom,

De én őt bírni vágyom!

 

PÉTER

Nem bírhatod, de bírja más –

Ha majd álmában ajakán

Szerelmesének neve lebben el -

 

CRESCIMIRA

Oh hallgass, megszakad e kebel!

 

PÉTER

Ha téged megvet, eltaszít –

 

CRESCIMIRA

Ne kísérts!

 

PÉTER

És te kedvesének rabszolgája léssz

 

CRESCIMIRA

Soha! (elkapja kezéből az üveget)

Soha! inkább ketten halunk!

 

PÉTER (félre)

A láng lobog, közelb vagyok!

 

CRESCIMIRA

Ha nem enyém, ne bírja más!

Muljék el minden, törjön össze

Boldogság, szerelmi varázs!

 

PÉTER

Az Árpádok szívébe oltom

E mérget, most csak egyik dőljön,

Aztán Crescimira enyém lesz!

 

(künn zaj, fegyverzörej)

 

KAR (külső férfikar)

Fegyverre vitézek,

Közelg a pogány,

Fel a csatabárdot!

Eléjök, eléjök,

A harc tüze vár!

 

CRESCIMIRA

Hát e zaj mit jelent?

 

PÉTER

Siess Imrédhez e zaj

Őt is érdekelni fogja.

 

CRESCIMIRA

El! El! (Elsiet)

 

SEBŐS (A rejtekajtón át Péterhez siet)

Uram! Zolna biztonságban.

Vazul s a pogányok készek!

 

PÉTER

Mit jelent e lárma?

 

SEBŐS (álnokul)

Tudtul adám Istvánnak

Hogy kedves vére, Vazul,

Kit én bőszíték ellene,

Fegyveresen közelg

Ledönteni a keresztet.

 

PÉTER

Áruló?

 

SEBŐS

Igen. Az Árpádok árulója.

Egymásra uszítom őket.

Hogy pusztuljon e faj.

S te hogy végezél?

 

PÉTER

Legjobban. Féltékeny szíve lángol,

 

Előbb Imre bukik,

Aztán szíve is enyém lesz!

Most el, munkára.

 

SEBŐS

Még találkozunk?

 

PÉTER

Holnap éjjel.

 

SEBŐS

Holnap éjjel.

(El a rejtekajtón)

 

 

 

CRESCIMIRA

Jaj! Ki az? Ilyen későn ki jön?!

 

PÉTER

Péter, akit küld az ég!

Lásd bennem bosszúd eszközét!

Bármit, akármit kérsz tőlem:

Érted azt megteszem!

 

CRESCIMIRA

Már tudod ezt? Lesben álltál?!

Hallgatóztál, mondd? Avagy talán...

a hír szárnya máris utolért?!

Mindenki tudja szégyenem...

 

PÉTER

Mindenki tudja, hogy Imre

vétke az! Hűtlensége: bűn!

Szép országunk meggyalázta,

és téged! Ő mást szeret!

Megalázott a herceg!

Más kell néki, más mátkát bír!

 

CRESCIMIRA

Sújts rá nagy ég! S te, villám lángja, vágd szét!

Ömöljön csöppig el fajtalan vére!

Családja, úgy, mint ő is: vesszen el!

Ki a násznak szentelt éjszakán

a gyászt, a szörnyű szégyent hozta rám!

 

PÉTER

Ő is úgy, miként családja vesszen el!

Legyen méltóbb, kit vár majd a trón.

Méltóbb kéz fogja meg tiéd!

Most híven nyújtom át:

vedd Péter szívét! Ki imád téged!

 

CRESCIMIRA

Ó! Kit ős bosszúvágy éget!

 

PÉTER

Csak csöndbe légy! meghallhat bárki itt!...

Mutasd, hogy mit kíván: megérted...

Elhiszi ő... Vedd e mérget! Hatni fog...

Bosszút áll majd ez a nedű!

 

CRESCIMIRA

Ó, nem! hisz lánggal szeretem, minden áron!

Imrére vágyva vágyom!

 

PÉTER

Hallottad őt: hogy másnak él!

Mit sem ér ez a szenvedély!

A porba sújt újra, megaláz!

 

CRESCIMIRA

Csak ő, nem kell, csak ő, senki más!

 

PÉTER

Ki eltaszított!

 

CRESCIMIRA

Csak ő kell!

 

PÉTER

És te szolgalány lehetsz

Asszonyának oldalán!

 

CRESCIMIRA

Soha!)

Inkább haljunk mindketten meg!

 

PÉTER (félre)

A láng lobog, a vágyam győzni fog!

 

CRESCIMIRA

Enyém lesz mégis! Ne bírja más!

Múljék el minden! Tekints le, Isten!

Pártomra lépj, bosszút állj!

 

PÉTER

Az Árpádok szívébe oltom

e mérget! Ő, szép Crescimira:

enyém!

 

 

 

KAR (külső férfikar)

Csatára, ki bátor!

Pogány horda jő!

Csákányt, meg a bárdot,

a kardot a kézbe,

ha szólít a harc!

 

CRESCIMIRA

Szörnyű vad harci zaj!

 

PÉTER

Eredj Imrédhez! E zaj

Őt, s a koronát „köszönti”!

 

CRESCIMIRA

El! El! (Elsiet)

 

SEBŐS

Uram! Az őshitű pogányok hangja...

 

 

 

PÉTER

Folytasd, Sebős, folytasd!

 

SEBŐS

Istvánnak tudtul adják,

hogy kedves vére, Vazul

nagy haddal kelt föl ellene... harcosok élén jön:

ledönteni Krisztus trónját.

 

PÉTER

Áruló?

 

SEBŐS

Úgy ám! De az Árpádok árulója!

Egymásra uszítva pusztul

e keresztényi faj!

S a lány? Hogy döntött, mondd?!

 

PÉTER

A féltés szívében lángra gyúlt már...

S ha Imre már nem él:

a szép lángszívű lány enyém lesz!

Most dolgodra!

 

SEBŐS

Hol találkozunk?

 

PÉTER

Majd csak holnap...

 

SEBŐS

Éji órán, az áldozatkor,

Barangnál ott várlak én!

 

PÉTER

Tán... ott leszek!

 

A következő duettet az átdolgozó feleslegesnek találta, ezzel a szöveggel:

CRESCIMIRA: (Zavartan, tétovázva jő. Péter láttára összerezdül) PÉTER: Nos, miért e zavart tekintet? / Hol hitvesed, az áruló? CRESCIMIRA: (Elfödi arcát kezeivel) Oh irgalmas ég! / PÉTER: Mit tettél? Mondd, beszéld el / Hű szövetségesednek, / Ki honodból elhozott. CRESCIMIRA: Imazsámolyára dőlten, / Elszunnyadva leltem őt / Egy kép előtt. / Arca, ajka lázban égett, / És suttogott szerelmi igéket, / Egy nő neve lebegett ajakán. / Szerelmének nevezte, / Karjaival övezte... / Ó! A nászéjszakán... / Hozzá menék. Forró fejét / Kezembe véve, fölébred, / Ijedten néz reám, / „Kihez beszélsz?” így kérdtem én. / S ő mondá: „Szomjazám.” / Én oda nyújtám italát / Boszúmnak égető hevében, / Mert megalázott a galád, / Megfűszereztem ama nedűvel. / A kép haraggal néze rám, / Hogy a nászéjszakán / A hitves mit mível, / PÉTER

(hévvel, izgatottan, hirtelen) Megitta? Szólj, felelj, beszélj! CRESCIMIRA: Oh átkozott nász! Mit tevél! PÉTER: Hah! Diadal! Diadal, hah Árpádok / Házatokban az átok / Ütött tanyát! CRESCINMIRA: / Az Isten anyját / Esengve kérte, / Könyörögjön értte. / PÉTER: Szerelme az volt, / Ígyen fogadta, / Oltár előtt, / Sebős vallá meg, / Hogy esküvése / Nem venni nőt. CRESCIMIRA: Oh irgalomnak örök Istene! / Reám tekint az üldöző / Angyal szeme! PÉTER: Vigasztalódjál. / Nem sokára / Felharsan ujra / A nász-zene, / Én foglak kísérni / Oltár elé / És onnan tovább is / A trón felé! CRESCIMIRA: Az Isten nem bocsátja meg / De én sem szenvedek. / Szívem már többé nem beteg. / Ide a nászkoszorút! PÉTER: Szemében milyen láng lobog, / Tán végre célomnál vagyok. / Szép Crescimira és a trón, / Ez hatja át szívem és valóm. KAR (külső férfikar): Fegyverre vitézek, / Közelg a pogány, / Fel a csatabárdot! / Eléjök! eléjök! (Crescimira ájultan omlik az imazsámoly elé.

 

Az átdolgozásban a felvonás folytatásának a zenéje ugyanaz, mint az eredeti operafelvonás legvégéé, a szöveg és a dramaturgiai koncepció viszont gyökeresen más. A színen, ahogy az előzőekben, Péter és Sebős.

 

KAR (külső férfikar): Csákányt fog, ki bátor! / Jó már a pogány! / Dárdát, bárdot! Itt a pogány! / Üsd, vágd szét bátran! PÉTER, SEBŐS (a kórussalJ Nagy ég, népedre nézz! Majd ránk!

 

Megállapítható, hogy a l’art pour l’art szövegátdolgozás ebben a felvonásban olyan, húzásokkal párosul, amelynek áldozatul esik a drámai folyamat lényegét érintő kontraszthatások számottevő része, számottevően sérül a lélekábrázolás árnyaltsága és a drámai folyamat íve is.

+ + +

Az opera mondanivalójának summája a zárókép. A két szöveg összehasonlítása segít nekünk megválaszolni a kérdéseket, hogy a mű mondanivalója az átdolgozásban mennyire tükrözi Erkel szándékát? Sikerült-e az átdolgozónak, s ha igen, mennyiben, drámai többletet nyújtani az eredetihez képest? Éppen emiatt a jelenet szövegét teljes egészében közlöm, hiszen ez a formarész mind az eredeti szövegkönyv, mind az átdolgozás szellemiségének hű képe. A kép legeleje az átdolgozásból kimaradt:

 

(István terme a királyi palotában

Gizella és hölgyei)

 

GIZELLA

Ó hozza vissza diadallal

A nagy királyt az ég,

Hajoljon meg szavára minden,

És legyen békesség.

 

(István, Endre, Béla, Levente, Csanád,
Asztrik, Gellért, néhány főúr)

 

ISTVÁN

Az ég volt velünk. A béke áll,

És egyetért nemzet, király.

 

MIND

Az ég volt velünk. A béke áll

És egyetért nemzet, király.

 

ISTVÁN

De hol szerette jó fiam,

Hol Imre s fejedelmi nője?

Mért nem jön, hogy örvendjen

Boldogságán szülője?

 

JÓVA (belép)

Uram, király!

Fiad ne várd,

Megirígyelte az ég.

A sors csalárd,

S a nászi koszorú díszét

Fagyos kezekkel tépi szét.

 

GIZELLA

Ah!

 

ISTVÁN

Mindenható!

 

MIND

Szomorú nász,

(indulni akarnak)

 

CRESCIMIRA (az őrület zavarával lép be)

 

MIND

Oh fájdalom – a szomorú ara...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FUTÁR (próza)[11]

Felség! Szörnyű hírt hozok. Fiad Imre vadászni volt, és egy sebzett vadkan áldozata lett[12].

 

MIND Szörnyű a hír!

 

ASZTRIK, CSANÁD

Az ég adjon néked erőt király! Elég erőt, hogy országod érdekében úrrá tudj lenni kínodon!

 

FÉRFIKAR

Az Árpádokra gyásznap virrad most. Egy zsenge ággal töröttebb lett a lomb! De ékesebb lett az ég!

 

NŐI KAR, PAPOK, SZÓLÓK, LOVAGOK

Örök nyugalmat neki! Ámen!

 

Az átdolgozásban Crescimira őrülési jelenete elé új formarészt toldottak be, egy temetési jelenetet, részben olyan zenével, amelynek eredete részben tisztázatlan.

 

KÜLSŐ KAR[13] Imre herceg ravatalon; / arája zokog fájón. / Ki szülte: tépett szívvel néz rá, / reá a katafalkon.[14] / Béke fénye homlokán, halvány égi fény, holt a teste, de mégis szinte él. Ó! / Jó Imre herceg ravatalon; / egy ország zokog fájón. / A király tépett szívvel néz rá, reá a katafalkon. / Béke fénye homlokán, halvány égi fény, holt a teste, de mégis szinte él. Mintha élne! ISTVÁN[15] Nagy Isten, irgalomnak kútja! / Mért kell ily őszen végső cseppig kiinnom a gyásznak vad keserű poharát? Hozzád fordulok: adj vigaszt, nagy Isten, Mindenható! Mindenható! Enyhítsd kínomat, adj erőt nagy Isten, Mindenható! Mindenható! Vigasztalást, erőt adj nékem, Mindenható! KÜLSŐ KAR[16] Imre herceg ravatalon; / arája zokog fájón. / Ki szülte: tépett szívvel néz rá, / reá a katafalkon. GIZELLA[17] Én édes magzatom, mért nem élsz?! Miért, hogy szótalan a szád?! Miért, hogy szemed rám se néz?! Hova lett fénye?! Mást se lát, csak véghetetlen éjszakát?! Amely sűrűn most borult le rád... Sírok, amíg élek; nincs rája ír... Gyászolva téged, míg hív a sír... Ó, én egyetlen magzatom, a hangod már sose hallhatom! Jaj, jaj nekem! Úgy fáj szívem! KÜLSŐ KAR:[18] Imre herceg ravatalon; / arája zokog fájón. / Arája őrült szemmel néz rá, / reá a katafalkon.

 

CRESCIMIRA

Csak daloljatok, csak daloljatok!

A nászi dalt – a nászi dalt

Mindjárt jön a vőlegény,

Csak hófehérbe öltözik,

Szegény!

De csöndesen, de titkosan,

Mert néki már arája van

Az égben oda fenn.

Ha az megtudja ezt a nászt,

Küld rá halált és pusztulást!

Azért csak csöndesen, azért csak titkosan!

Mert néki már arája van

Ott az égben ott fenn.

Csak csendesen a nászi dalt

Mindjárt itt lesz a vőlegény

Csak hófehérbe öltözik

Szegény – Szegény

 

(El. Gizella hölgyeivel

Crescimira után távozik

István és Gellért maradnak)

 

ISTVÁN

Megtört szívemnek

Első gondja hazám,

Ki fog követni engem

Az ország trónusán?

CRESCIMIRA

Milyen bús e dal... ez a nászi dal... a szűzek immár zenghetik!

Mindjárt jön a vőlegény,

csak hófehérbe öltözik!

Itt jő! szegény!

Csak hangtalan! Csak csöndesen!

Mert várja örök menyasszonya

Fönn a mennyben.

És hogyha megtudja e földi nászt:

küld ránk halált és pusztulást.

Ezért csak hangtalan, ezért csak csöndesen,

mert hallhat minket égi

menyasszonya fenn.

Csak hangtalan! A nászi dal

már hasztalan.

Mert sose jő a vőlegény,

Bár hófehérbe öltözött...

Szegény – szegény

 

 

 

 

ISTVÁN

S most vezessétek el szegényt és hagyjatok magamra. Egyedül szeretnék maradni halott fiammal...

Megtört szívemnek

első gondja: hazám...

Holtod és holtom után ki ül majd az ország trónusán?!

 

Az operában itt egy hosszabb jelentsor következik, amelyet az átdolgozók kihagytak.

 

[ISTVÁN:] Bár szívem ellenére, / De ő is Árpád vére, / Vazul az, a pogány.

MIND: Az Isten megtéríti őt, / És hozhat honunkra szép időt. / CSANÁD (belép, komoran): Oh Uram! Vazult, midőn hódolni jönne néked / S szilárdítni a békességet, / Útközben bérgyilkos nép rohanta meg, / Fülébe forró ólmot öntének, / S kiszúrták szemeit. / Vérben fetrengve leltük ott / A nyomorút, / Könyörögve, hogy Isten / Vegye magához őt. MIND: Ó irtózatos galádság! / Átok, romlás! ó rémítő eset. ISTVÁN: (Térdre rogyott, szünet után) Ti menjetek! (Mind el. Endre, Béla, Levente hátul maradnak) ISTVÁN[19] (A hercegekhez): Ti, maradjatok! ENDRE, BÉLA, LEVENTE: Az Árpádokra gyászos nap virradt, / Eldől egy sarj a más után / Gonosz csapás alatt. ISTVÁN: Figyeljetek reám. / István megaggott, érzi jól. / Titkos gazoknak tőre ellen / Megvédeni nem tud, / Ez fáj szívemnek véghetetlen. / De mert féltelek, családom / Ifju nemes sarjadéki, / Kérlek, hagyjátok el e földet, / Más ország vidékei / Rejtsenek addig, / Míg itt a gazt Isten boszúlja meg! / Az Isten veletek! KAR (külső vegyeskar)[20] / Ifjú királyfi koporsóban, / Arája mint siratja. / Szülője tépett szívvel nézi, / S keserg az édesatyja. / ENDRE, BÉLA, LEVENTE (el balra) ISTVÁN: Oh irgalomnak atyja, Isten! / Mért kelle ősz fejemnek / Agg napjaimra / Fenékig innom az ürömpohárt! / Hozzád fordulok / Vigasztalásért, / Mindenható!SEBŐS[21]: (be balról) Most a végcsapást! / ISTVÁN: (imáját folytatva) Uram, bocsáss meg mindazoknak, / Kik engem bántanak, megsebeznek, / És áldd meg őket, áldj meg engem... SEBŐS (tőrét elejti): ISTVÁN (Felegyenesedik, kardját felragadja) SEBŐS (térdre rogy): Oh, ölj meg engem Uram, / Nyomorú gyilkos vagyok, / A magam s Péter boszújának / Silány eszköze. / De lelked fönsége / A porba tiport, / Halálom esengem / Szent kezeidtől / Engedd saruid nyomában / Csókolni a port. ISTVÁN: Menj, légy szabad, de eltagadd, / Hogy nemzetedhez tartozol, / Orgyilkos nem lehet magyar. / Menj, s merre bujdosol, / Kérd Istened, / Hazád, hogy óvja meg! / SEBŐS (magában): Te győztél, Szent István király! (megtörten el)

 

István király itt következő vízió-monológja az operában hosszú közzenékkel tagolt, hiszen az akkori körülmények közt a zongorakivonatban is jelzett színpadkép-változások időigényesek voltak. Az átdolgozásban tekintettel voltak a rádiós műfaj követelményeire, így a közzenék lerövidültek, a király szövege viszont hosszabb lett a látvány pótlása érdekében.[22]

 

 

ISTVÁN (visszaroskad)

Oh Isten, kezedben a jövő

Hatalmas mérlege!

Mutasd meg, szenvedésimet

Egy szebb jövő követi-e?

Tárd föl a jövendőt nekem,

Ha boldogul a nemzetem?

 

(Víziók. Közzenék)

(első kép: Péter bukása)

 

Uram, boszúd irtóztató!

 

 

 

(második kép: II. Endre

átadja népének az aranybullát)

 

Óh, áldassék a Te neved,

Családomat naggyá teszed!

De, hogyha Árpád vére kihal,

Mi lesz a nép utódival?

Uram, szemed időkbe lát,

Tépd szét jövendőnk fátyolát!

 

(harmadik kép: Mátyás király

bevonulása Budán)

 

Holló van címerében,

De lelkének sasszárnya van!

 

(Negyedik kép: Mária Terézia

a pozsonyi országgyűlésen)

 

Uram, bocsásd el hű szolgádat,

Szemeim látták a jövőt!

 

(Főurak, lovagok, papok lépnek be.

István trónján székére roskad.

Körüle Asztrik, Gellért,

Hunt, Pázmán, Vencelin, Csanád, püspökök)

 

Időm lejárt. Jó harcot harcolék.

Szilárdul áll a nemzet és a trón,

Csak egyetértsetek!

Nagy, fényes századok közelgnek,

vérrel, babérral ékesek.

De én reájok csupán

Az égből nézhetek.

(visszaroskad)

 

MIND

Ó légy néped őre mindenképen,

Szent István király, ott fenn az égben!

 

(A függöny legördül)

ISTVÁN

Ó Isten, te tudhatod, mit rejt a talányos jövő!

A trónra vajh’ ki jő?! Mit várhat még a ma úgy szenvedő?! Tárd föl a jövendőt nekem, hogy boldog lesz-e majd nemzetem?!

 

Péter? Csakugyan ő lép kihűlt nyomomba! Ő lesz utódom? Jaj nekem? Majd Sámuel, a pártütő, tán bitó e trón, hogy csak gazok követnek... Elátkozott pribékek menhelye... Bűn, árulás, förtelmek fészke, bére!

 

De nem! De nem! Jő Endre, Béla, hű, derék öcséim, és nyomukban majd egész Árpád sereg! Fénylő koronám fejükön s rajta a kereszt... Az ország fölött tündöklik a kereszt.

 

Mert lám: fönn marad az Árpádok hona! És élni fognak Árpád vérei...! Védi ragyogva az a szent kereszt, mit ülteték hármas halom fölébe! Hát fönn marad az Árpádok hona! Élni fognak Árpád vérei! Nagy lesz hazám és oltalma a kereszt! mit tűztem hármas halom fölébe.

 

Végórám közelgni érzem, kéretem Asztrik apátot!

 

Megmutatta nékem az Isten, hogy fennmarad az Árpádok háza, így álmom valóra válik!...

 

 

 

 

 

Köszönöm Istenem, hogy a jövőt ekként mutattad meg, mint egykoron Mózesnek az ígéret honát. Most kezedbe teszem le fáradt lelkemet![23]

 

CSANÁD

Első király volt ő e hon felett s utolsó lesz, kit népe elfeled.

 

KAR

Első király volt ő e hon felett s utolsó lesz, kit népe elfeled!

Őrizd néped, fönn, a fényes égben, jó István király! Ím térden áll ez az ország, szeme könnyben fürdik, többé már nem lát! Kérünk, jó király: mennyekből nézz ránk!

 

 

Az utolsó jelenetben az átdolgozás minden negatívuma összegződik, a l’art pour l’art szövegátírás a mondanivaló és a konklúzió lényegének tudatos megváltoztatásába csap át, míg a szövegi-zenei húzások helyett merőben új szövegi-zenei szakaszok beillesztését tapasztalhatjuk, természetesen nem Erkel, hanem az átdolgozók koncepciója szerint.

+ + +

Az átdolgozás rádiós hanganyagából film is készült, ami később kereskedelmi forgalomba is került. E film TV bemutatóján a bemondók szájából a következő mondat hangzott el: A mű a mai zenedrámai elvárások szerint öltött új, korszerű formát”. Az „új forma” se nem korszerű, se nem új. Az átdolgozás egy elképzelt, soha nem létező neoromantikus magyar zenedrámai ideált próbál követni, amely már a 30-as években (Nádasdyék első Bánk átdolgozása idején) is anakronisztikus volt, a 90-es évekre (amikor ezt a kompilációt bemutatták) végleg őskövületté vált.

 

 

Függelék, csak a honlapra.

A cikkben, rosszul értelmezett kíméletből nem írtam meg azt, ami már akkor régen nyilvánvaló volt: hogy az ilyen és ehhez hasonló gyökeres ”átköltések”, „dramatizálások” „szövegjavítások” egyik lényeges ösztönzője az „új” szövegért járó szerzői jogdíj.



[1] A múltra nézve elégséges hivatkozás az, hogy az operák partitúrakiadása csak 2000-ben, a szerző születése után 190 évvel kezdődhetett csak el. A sivár jelenre pedig az, hogy Erkel hangzó életműkiadása  még a 200. évfordulón sem indulhatott be.

[2] Csak Nádasdyt említem, mert a Bánk átdolgozások valamennyi formája az ő dramaturgi-költői koncepcióján alapul.

[3] Ezek a beavatkozások az operák szövegének, dramaturgiájának, zenéjének átigazítását-átírását, végső soron – nem csak e sorok írójának véleménye szerint – Erkel műveinek megcsonkítását és meghamisítását jelentették.

[4] Pfeifer Ferdinánd kiadása, Budapest, én. Hornyánszky Viktor sajtója (azaz nyomdája).

[5] Az opera zongorakivonatában lévő szöveg több helyütt néhány sorral rövidebb a nyomtatványénál.

[6] A rendelkezésemre álló példányon sem évszám, sem az átdolgozók neve nem szerepel, a felvétel egyik szereplője bocsátotta rendelkezésemre.

[7] Szögletes zárójellel jelzem azokat a megjegyzéseket, amelyeket a szöveg érthetővé tétele okán én írtam be.

[8] A zongorakivonatban nagy ok helyett: nagyok!

[9] A gondolatjel a szöveg és vele természetesen a zene kimaradását jelzi a továbbiakban.

[10] Az átdolgozók ebből kompilálták Gizella az operában nem létező siratóját.

[11] Az átdolgozásban – nyilvánvalóan a rádiós műfaj megengedte szabadság okán – ennek a jelenetnek a helyszíne nem határozható meg. A kép elején ez azonos lehet azzal, ami az első képé volt, azaz a pogány tábor, ahol István fegyver nélkül legyőzte a pogányok lázadását, és pártjára állította a nemzetet. Az újonnan komponált temetési jelenet játszódhat valahol a királyi palotában. Az opera vége viszont szükségszerűen máshol, pl. a trónteremben kellene, hogy legyen.

[12] Az operában szó sincs vadkanról. Az eredeti librettóban egyértelmű, hogy Imrét és Vazult egyaránt Péter gyilkoltatta meg.

[13] E kórustétel zenei anyaga azonos az operában később következő gyászindulóéval.

[14] A most következő mondat („Béke fénye homlokán…”) alatti zene nem szerepel az eredeti kottában..

[15] Ez a megszólalás is később szerepel az opera szövegkönyvében, az ottani sokkal rövidebb gyászinduló után.

[16] Ugyanazt éneklik, mint előzőleg.

[17] Gizella siratóját nem Erkel komponálta, a zene részben Crescimira bosszúáriájának lassú középrészéből származik, amelyet az átdolgozásban kihagytak. Így a magát a nászéjszakán megcsalva, megalázva érző feleség zenéjét énekli a gyászoló anya.

[18] Megint ugyanazt éneklik.

[19] A három herceg jelenete az átdolgozásból nyilván a rosszul értelmezett történelmi hitelesség miatt maradt ki; ugyanazon okból, amiért a vadkant belerángatták a történetbe

[20] Az operában rövid, mindössze 8 ütemnyi az a gyászinduló, amiből az átdolgozók a temetési jelenetet bővítettek. Az eredeti operában az ezt követő arioso az opera egyik legszebb része, amit az átdolgozók megtartottak, bár áthelyezve, az újonnan szerkesztett temetési jelenet rondóformájának első epizódjaként, lásd a 15. jegyzet.

[21] Sebős és István jelenete Szent István legendájából került bele a szövegkönyvbe, a király szentségének bizonyítékaként. Akkor is ellenségeiért imádkozik, amikor már minden összeomlott körülötte, és képes megbocsátani annak is, aki gyilkosként közeledik feléje. Lényeges továbbá, hogy éppen az opera legmotiváltabb intrikusa, a szerelmében, egzisztenciájában és óhitében is megsértett férfi, Sebős nevezi először szentnek István királyt.

[22] A rádió hanganyagból készült filmváltozatban, bár a bőbeszédűség okafogyottá vált, nem állították vissza az eredeti formát!

[23] Az átdolgozás szerint Istvánt nem annyira a nemzet, mint inkább saját dinasztiájának sorsa érdekli. A Mózessel való párhuzam teljességgel hamis, hiszen Mózes nem láthatta meg az ígéret földjét, István viszont már azon született. Mosonyi operájának, az Álmosnak története hasonlít Mózesére. István víziója az eredeti szövegkönyvben egy szent látomása, míg az átdolgozásban egy politikusé. Az utolsó, és szerintem legnagyobb melléfogás az, hogy az átdolgozók még a záró imában sem nevezik szentnek István királyt.