Kassai István
Az utolsó Erkel opera – az utolsó átköltött Erkel szövegkönyv
avagy Erkel „István király”-ának rádiófelvétele
Erkel Ferenc operáinak szövegkönyvei a magyar nemzet sorskérdéseinek ma is húsbavágó problémáiról szólnak. Leegyszerűsítve: a Bátori Mária a kamarillapolitika kártékonyságáról, a Hunyadi László a politikus naivitásának végzetes voltáról, a Bánk a halaszthatatlan cselekvés ilyen, vagy olyan okból történő elodázásának drámai következményeiről, a Dózsa a nemzet egységének szükségességéről, a Brankovics a Duna-menti népek összefogásának elengedhetetlenségéről, az István király a nemzeti egység és az öncélú hatalomvágy szembenállásáról. Ezek az egész európai kultúrkörben létező problémák, éppen ezért érthetőek – és sikeresek – Erkel operái külföldön is, ahol előadták valamelyiket.
Erkel azért választotta ezeket a szövegkönyveket, mert nemzete erősödését, függetlenedését kívánta szolgálni és elősegíteni. Hatalmas, szerteágazó és máig ható életműve, különösen zenepolitikai tevékenysége példázza ezt. Természetesen ezek a törekvések nem nyerték el egyetlen – hazai vagy megszálló – zsarnoki rezsim tetszését, ezért került Erkel életműve a „tűrt-tiltott” kategóriába. Az Erkel-év tanulságaként megállapíthatóan ez ma sincs másképpen.[1]
Ebben az írásban az István király c. opera „átköltésének” tollhegyre tűzése a célom. Mint ismeretes, Nádasdy Kálmán[2] 1939-ben bemutatott Bánk bán átdolgozása indította útjára azt a lavinát, amely valamennyi Erkel opera átköltését[3] eredményezte. Erkel utolsó operájára, az István királyra került sor utoljára: 1993-ban mutatták be a Magyar Rádióban. Az átdolgozást Németh Amadé, Ruitner Sándor és Dalos László készítették. Mindhárman nagy szolgálatokat tettek a magyar operakultúrának sok évtizedes munkásságuk során, ám István király átdolgozásuk több mint vitatható. A szövegkönyv-változatoknak (a zenei anyagra való utalásokkal néhány helyen megerősített) összehasonlításával azt kívánom bizonyítani, hogy az eredeti dramaturgiai és lélektani beállítás, végső soron a mű mondanivalójának lényege is csorbát szenvedett, az átdolgozás során messzebbre mentek, mint néhány vélelmezett hiba kijavítása
Az opera szövegkönyve már az 1885-ös bemutató idején megjelent nyomtatásban[4]. Mivel e nyomtatványban közölt szövegkönyv kis mértékben eltér az opera bemutatóján énekelt szövegtől[5], ezért alapként az eredeti, kéziratos zongorakivonatba beírt textust használtam. A nyomtatványt végül is csak a szöveg tördelése és egyes írásjelek pótlása valamint a színpadi utasítások jelzése szempontjából használtam fel. Az átdolgozott szöveg forrása a rádiófelvétel zongorakivonata[6].
A bal hasábban az opera eredeti szövege, a jobb hasábban az átdolgozásé olvasható, ez utóbbit dőlt betűvel különböztettem meg. A kommentárok tekintetében csak a legszükségesebbekre szorítkozom.
Szükséges jeleznem az olvasónak, hogy Erkel természetesen azt a szöveget zenésítette meg, ami a rendelkezésére állt, a dallamvonalakat és a ritmust ennek megfelelően komponálta meg. Az István királyban Erkel prozódiája – korábbi operáitól eltérően – már a mai igények szerint sem szorul javításra (ez egyébként kottapéldák nélkül, pusztán az átírt szöveggel való összehasonlításból is kiderül).
Az opera első felvonása rövid zenekari bevezetés után országgyűlési jelentettel kezdődik. Ezt a részletet azért választottam, hogy megválaszolhassuk a kérdést: vajon a változatlan zenei anyag fölött indokolt volt-e a szöveg átdolgozása; költőibb, tömörebb, találóbb, odaillőbb lett-e az eredetinél?
|
KAR Ég, áldd meg a királyt! Tekints e szép hazára! Hű néped így kiált. Láss itt oltárod zsámolyán Buzgó fohászban leborulva. Vedd jobb kezedbe a jogart, Hogy boldoguljon úr és szolga. Oltárodnál ezt kérve áll A hon, a nemzet, a király! (A király a
trónusára ül. Az államtanács rendben elfoglalja helyét.) ISTVÁN Trónom szilárd oszlopai Védői szép hazánknak! Tanácsba hívott a király. Bár elmúlt a harc, viszály, veszély, De súlyos gondok bántnak. FŐURAK (tenorok) Ha tán segíthetünk Rendelkezzél velünk! PAPOK (basszusok) Az Isten küld segélyt annak ki hitt, remélt. HUNT, PÁZMÁN, VENCELIN [lovagok][7] A harcban ott valánk veled Ezt a tanácsban sem feledd! PÉTER Mit szóljak én az elhagyott, Kit jobbod védőn felfogott? VAZUL [Árpád-házi
herceg] Hadd lássuk, megvígasztalja Az ő keresztény Istene? ENDRE, BÉLA, LEVENTE [Árpád házi hercegek] Számíthatsz mindenkor reánk, Királyunk s drága szép hazánk. IMRE Szívemre száll a bánat; Gond bántja jó atyámat. ISTVÁN Halljátok aggodalmam, Míg összetartunk, vész nem árt, S megállunk a viharban. Nyugatról tiszta az ég, Ott már barátink laknak; De délen hallom még Zaját ellenhadaknak. FŐURAK Fegyverre hát! megvéd e kar! PAPOK De nemzetünk békét akar. MIND Fegyverre hát! megvéd e kar! De nemzetünk békét akar. ISTVÁN Békét kíván az én szívem S én megtartom azt híven, De nem nyugodt az apaszív, S hajlott korom már sírba hív. Szeretném látni még családom Új bimbóját még e világon. MIND Legyen tehát királyi nász! Az ég áldását hinti rá. Árpád családja felvirul! PÉTER A tróntól ismét távolabb. IMRE Oh, Istenem! Lelkem remeg! VAZUL Frigyét Hadúr is áldja meg! ISTVÁN Én hát e két ügyet Egy céllá egyesítem S a harcveszély felett A nász fátylát terítem. Fiam jegyezze el A horvát fejedelem Leányát Crescimirt, S a nász két nemzet között A béke ünnepe légyen! MIND Üdv! Áldás a királyra, Ki a béke malasztját Árasztja a hazára. ISTVÁN S te mit felelsz Imrém, fiam, reményem? Akarsz-e boldog agg napokat Szerezni nékem? IMRE Atyám, az Isten rendelé Hogy néked szót fogadjak; Főhajtva teljesítni kell Parancsodat fiadnak. FŐURAK, PAPOK Így hát a trón nem ingadoz. LOVAGOK Áldást reá új sarja hoz. VAZUL Magyar arát hát nem talál? ENDRE, BÉLA, LEVENTE Családunk újra fényben áll! PÉTER Délről jön a királyi hölgy! IMRE Ó Isten! nem! nem bírom el! GELLÉRT Itt ellenállni nem lehet! ASZTRIK Ez üdvös mindenek fölött! CSANÁD Királyfi arca elborul. ISTVÁN A fejedelmi arát Elhozni Péter indul, Ő déli föld fia Távol határainktól, Vezesse hozzánk Crescimirt gyorsan vivén a büszke hírt. PÉTER Király, e kegy fölemel! IMRE Megszakad e kebel! GELLÉRT (Imréhez) Fiam! légy hát erős. MIND Indulj hát ifjú hős! Hozd hát a drága nőt! S mi elfogadjuk őt. Vezessen ég kegye! Siess, ég légy vele! |
KAR Ég, óvd a jó
királyt! Tekints e honra
áldva! Hű néped így
kiált. Oltárod tövében
térdelünk. Buzgó fohászunk
esd ma kérve: állj hazánk mellé
istenünk, hogy hulljon
boldog fény a népre! Elődbe könyörögve
áll a nép, az ország
és király! ISTVÁN Lám, rátok
számíthat a trón, számíthat szép
hazánk is! Királyotok azért
hívott: (bár nincsen
viszály,) van rá nagy ok[8]! A gond, mi
bántja, súlyos... FŐURAK (tenorok) Megvívunk
bárkivel, és védünk, hogyha
kell! PAPOK (basszusok) Krisztus majd
megsegít, ha benned él a
hit! HUNT, PÁZMÁN,
VENCELIN Megvívunk
bárkivel, ha kell, az isten minket nem
hagy el! PÉTER Mit szóljak én,
az elhagyott, Ha ő nincs, akkor
nem vagyok! VAZUL[9] --- ENDRE, BÉLA,
LEVENTE --- IMRE Szomorú szívvel
látom: jó atyám gondja
mily nagy! ISTVÁN Nagy az én
aggodalmam! míg összetartunk,
baj nem árt. Megállunk a
viharban. Köröttünk tiszta
az ég, mindenütt jó
barátok! Csak délről jön
az új sötét! Az amit látok! FŐURAK Fegyverre hát! Megvéd
e kar! PAPOK De nemzetünk
békét akar! FŐURAK Fegyverre hát!
megvéd e kar! PAPOK De istenünk békét
akar! ISTVÁN Békét kívánok én
is, boldog békét, úgy mint mások! De atyai szívem
nyugtalan: aggódom érted, jó
fiam! Családom új
bimbóját jó lenne még azelőtt látnom, míg nem zár a
sír! MIND Jó lenne szép
királyi nász! Az ég száz áldást
hint le rá. Árpád családja
ágat hajt! PÉTER A tróntól ismét
távolabb... IMRE Nézz rám, segíts,
nagy úr! VAZUL Hadúr is áldja őt
meg! ISTVÁN – – – – Fiam jegyezze el a horvát
fejedelem leányát
Crescimirát, s a nász két
nemzet között a béke ünnepe
légyen! PAPOK Istennek kedves a
béke őt, ki úr a
mennybéli trónon! Mi békére vágyón
áldjuk! FŐURAK Éljen ő, a magyar
király, aki békét hoz
nékünk! Mi békére vágyva
köszöntjük őt! ISTVÁN Mondd, mit
válaszolsz, Imrém, te kedves,
én jó fiam?! Kívánsz-e még
néhány szép napot, évet ősz apádnak?! IMRE Atyám, úgy
rendelte az ég: szót kell fogadjak néked. Főhajtva teljesítem, bármit kérsz! Úgy lesz, míg
élek. PAPOK Így lesz a trón,
a trón szilárd! LOVAGOK Így lesz a trónusa
erős! MIND Áldást reá új
sarja ád! VAZUL Asszonyt, magyart
ő nem talál?! ENDRE, BÉLA,
LEVENTE Családunk újra
fényben áll! PÉTER Délről jő a
királyleány IMRE Te nézz reám, Ég!
Jaj nem birom! GELLÉRT – ASZTRIK Ez üdvös mindenek
fölött CSANÁD Itt nincs ki
nékik ellenáll! ISTVÁN A fejedelmi lányt
majd Péter hozza el. Vad dél szülötte
ő. Menjen a béke
szent jegyében! S idejőve
Crescimira nyerjen új hazát. PÉTER Kitüntetés, ó,
király! IMRE Szent a szó, jó
atyám! CSANÁD Fiam, légy, légy
erős. MIND Indulj, útra hát,
ifjú hős, Hozd azt a szűzi
lányt! Mind várva várjuk
őt. Vigyázzon rád az
ég! Siess! Mind
visszavárunk.! |
Leszűrhető, hogy bár a jelenet dramaturgiáját, zenei szövetét az átdolgozók szinte változatlanul hagyták, a szöveget mégis szinte teljesen kicserélték. Az új szöveg nem jobb, mint a régi, csak más szavakkal fejezi ki ugyanazt. Mintha ebben a jelenetben az átdolgozók olyan átdolgozást készítettek volna, aminek célja az átdolgozás maga. L’art pour l’art.
+ + +
A következő részlet az eredeti opera teljes III. felvonása. Ezt azért választottam, hogy megválaszolhassuk a kérdést, hogy az átírt szövegkönyv lélekrajza finomabb, hihetőbb, indokoltabb-e, mint az eredeti. A jelenet eleje az átdolgozásból kimaradt, holott talán ez az egész opera legszebb kórustétele:
KAR [násznép]: Most elhagyunk, / Maradjatok / Nászéjszakán / Ti boldogok, / Míg földerül
/ A hajnal fénye, / Maradjon béke / Kíséretül. (Elvonulnak. Imre és Cresimira
maradnak) IMRE: A sors betelt, / Meg kell törnöm / Esküm, vagy e kebelt.
|
CRESCIMIRA Óh, én férjem – haldd ifjúságom álmát. Álmodtam egy édes éjszakán, Hogy egemen egy angyal száll át, S csodálatos fényt hint reám. „Jer” mond az angyal „Megmutatom jövőd!”, S fényes felhők között Mutat egy ifjú hőst. Büszke homlokán királyi fenség, Arcán magasztos szent varázs, Egész lényén az égi ihlet, Megragadó, csodás. Az édes álom teljesült, Mihelyt megláttalak. Mely álmaimban egykor fölmerült, Te vagy, kiért szívem hevült Az ifjú szép alak... Óh meg ne ítélj, Hogy arcom fölragyog, Szerelmi pír az, Hisz már tiéd vagyok! IMRE Boldogtalan leány, Te nem tudod, hogy én nekem Sötét titok, baljós talán, Takarja életem. Föl nem fedem, De érzem azt, Hogy nem lehetsz enyém. CRESCIMIRA Hisz rajtunk már az ég áldása, Eggyé kötött Isten, család... Vagy nem szeretsz? s szülőid, Istent, Hamis esküvel megcsalád? IMRE Esküm csak összeköt, De eggyé nem forraszt soha. CRESCIMIRA Ó égi irgalom! miért Vagy hozzám mostoha? IMRE Más az én jegyesem Kié e lélek. Övé valék már, Midőn nem ismerélek. Atyám akarta, Engedék, De esküm törni Tilt az ég! |
CRESCIMIRA – – Álmomban egy
angyal szállt felém, A szárnya meg az
arca csupa fény. A hangja szólt
mennybéli mód: „Jöjj,
Crescimira, s a – jövendődbe láss...” Hős ifjú, kit
mutat, Hogy nincsen
párja más! Tiszta homlokán
királyi büszkeség, Szemében gyönyörű
égi láz. Egy vonzó férfi,
álomszépként, elragadó, csodás! - - - Te vagy, kit
nekem szánt az angyal! Te vagy, kit
nekem ád az ég! Rajongva, ha
nézek rád úgy eláraszt a
boldogság! Szemem ha néz rád, elönt a boldogság! IMRE Szomorú sorsú
lány, Te nem tudod, mit
meg nem mondhatok... mert szent titok, mit rejtve rejtek
én! De tudd meg azt, hogy nem lehetsz, nem, nem lehetsz
enyém!!! CRESCIMIRA De rajtunk már az
istenáldás... Frigyünknek
örvend, lám, a trón... Vagy nem
szeretsz? Megcsaltad Istent?! Hazug volt a szép
esküszó?! IMRE Szó volt csak,
mit sem ér! mely eggyé nem
forraszt sosem. CRESCIMIRA Ó, égi irgalom, jaj
mért hozol gyászt
énnekem! IMRE Más az én örök
mátkám! Övé e lélek. amíg e földön, s ha majd máshol
élek... Atyám kívánta ezt a nászt, de esküm másé, lásd be, lásd! |
A rendkívül drámai duettnek több mint a fele kimaradt az átdolgozásból, ezzel a szöveggel:
CRESCIMIRA: Ah! ég örök hatalmai / Így meggyaláztok engem, / Hogy nászi fővel, égő szívvel / Így hasztalan esengem / A boldogságot, mely enyém, / S amelyet így elvesztek én! IMRE: Ne okozd az eget, / Onnét csak üdv jöhet. / Felém már integet / Égi arám; neked / Szolgáljon vigaszul, / Hogy mindenik napon / Testvéri szívvel én / Érted imádkozom. / CRESCIMIRA: Te nem szeretsz! te megvetsz! / Szívedben más lakik! IMRE: Mit mondjak, óh! remeg szívem, valóm, / Eskümet el nem árulhatom! / CRESCIMIRA: Királyi vér buzog eremben, / Ez vérig sérti büszkeségem. / Szívem fellángol, lelkem ég / E megalázó hitszegésen / Eltépve a nászkoszorú, / Öröm helyett sötét ború -IMRE: Isten! te adj most szent erőt, / Hogy megnyugtassam őt / Te aki hallád eskümet, / Amelyet szívem nem feled, / Adj szívének vigasztalást, / Maradjak én Uram! veled –
|
IMRE Borulj le térdre, kérd az Istent, Hogy adjon lelkednek vigaszt. Megenyhít mindig az imádság, Az égi enyhítő malaszt... Én fájó szívvel távozom, És éretted imádkozom! (El balra) CRESCIMIRA (utána
indul, térdre roskad, lassan felemelkedik, visszajön) Óh, bosszúálló égnek Istene! Én dél bővérű, büszke lánya, Ó így megvetve, megalázva! Ó így megvetve, meggyalázva! Ó bár a sírba döntene E megalázás, égő szégyen - De eltiport szívem bosszúlva légyen! |
IMRE Borulj le térdre,
s kérd az égtől, hogy adjon
lelkednek vigaszt. Ha bízol, így
szívedre szállhat a bűvös enyhítő
malaszt. Mint nőtől,
végleg búcsúzom, de érted: leány,
imádkozom… A nász estéjén
válnunk kell! Áldjon az én
istenem! CRESCIMIRA Nézz rám, te
bosszúálló ég, ha bírsz!!! Dél büszke lányát
érte szégyen! Mért kellett
nékem ezt megérnem?! Mért kellett
nékem ezt megérnem?! Az ő halálát
akarom! Vagy engem öl meg
fájón a szégyen! A vágyam a bosszú!
Az ős bosszúvágy
vad lángja hajt! |
A bosszúária középrészét és végét is kihúzták[10]
az átdolgozók, ezzel a szöveggel:
Hol vagytok, leányi álmaim? / Az álom rózsa fátyolán /
Nem mosolyogtok már reám, / Az ábránd eltűnt, és a kín / Szívem gyötörve marja.
/ Lelkem ború takarja. / Dél büszke lánya, mivé lettél? / Ébredj, meghalni
nincsen erőd? / Alázva a világ előtt... / Mi nyomorúbb
az ilyen életnél? / Óh jaj nekem... / Eltiport szívem bosszúlva legyen! / Óh jaj
nekem... (egy ágyra roskad. Zolna belép.)
Zolna az átdolgozásban természetesen nem tud
belépni, mert szerepét az átköltők kihagyták, és dallamait Crescimirának
ajándékozták.
ZOLNA: / Te szenvedsz, asszonyom? / Nász éjjelén miért e
bánat, / Miért e könny? / CRESCIMIRA / Te vagy? / Távozzál, hagyj búmmal
egyedül – / ZOLNA: Ah! Bánatoddal[?]. / CRESCIMIRA:
Hagyj el – harag és maró szégyen / Dúlnak szívem zajgó mélyében, / Menj, hadd
legyek magam. / ZOLNA: (félre) Itt az
idő, Péter jöhet, / Sebős, megyek, hívem, veled. (Zolna a rejtekajtó felé megy. Kinyitja, Péter és Sebős lépnek be.) CRESCIMIRA
(Térdepelve az imazsámolyon könyörög) Adj
bosszút, örök Isten, / E megvetett szívért nekem! (Fejét az imazsámolyra hajtja. Péter távozást int Sebősnek, aki Zolnával a rejtekajtón át távozik)
|
CRESCIMIRA Ég! ki az? ez órában? e helyt? PÉTER Boszúdnak angyala! Az ég meghallgatá imád! Ím most kezedbe ád Engem, boszuló eszközül. CRESCIMIRA Ó, hát tudod?! Szárnya van-e A gyalázatnak, hogy ily hamar Bejárja a földet körülem? Mindenki tudja, azt hiszem... PÉTER Mindenki tudja, hogy Imre A galád, szíved megcsalá... Átkot hozott híveimre, Reád is. Ő mást szeret, Téged megvet, kigúnyol, S máshol élvezi szerelmét! CRESCIMIRA Villámos ég, hogy nem szakad fejére! Omoljon fajtalan, átkozott vére, Pusztuljon el családja s ő maga, Ki a násznak szentelt éjjelén Ily hitlenül gyalázva megcsala! PÉTER Így! pusztuljon el családja s ő maga. Jusson méltóbb kezekre a trón, Méltóbb szív legyen a tiéd. Fogadd el hódoló szívét Péternek, aki hőn szeret! CRESCIMIRA Ah! csak boszúra adj kezet! PÉTER Légy csendesen, a zaj nem kedvező… Mutass lemondást és nyugalmat, Ő elhiszi… s akkor e sötét nedű (üvegcsét ad) Boszút áll rajta mindenért. CRESCIMIRA Oh szerelmem! forró szerelmi lángom, De én őt bírni vágyom! PÉTER Nem bírhatod, de bírja más – Ha majd álmában ajakán Szerelmesének neve lebben el - CRESCIMIRA Oh hallgass, megszakad e kebel! PÉTER Ha téged megvet, eltaszít – CRESCIMIRA Ne kísérts! PÉTER És te kedvesének rabszolgája léssz – CRESCIMIRA Soha! (elkapja
kezéből az üveget) Soha! inkább ketten halunk! PÉTER (félre) A láng lobog, közelb vagyok! CRESCIMIRA Ha nem enyém, ne bírja más! Muljék el minden, törjön össze Boldogság, szerelmi varázs! PÉTER Az Árpádok szívébe oltom E mérget, most csak egyik dőljön, Aztán Crescimira enyém lesz! (künn zaj,
fegyverzörej) KAR (külső férfikar) Fegyverre vitézek, Közelg a pogány, Fel a csatabárdot! Eléjök, eléjök, A harc tüze vár! CRESCIMIRA Hát e zaj mit jelent? PÉTER Siess Imrédhez e zaj Őt is érdekelni fogja. CRESCIMIRA El! El! (Elsiet) SEBŐS (A
rejtekajtón át Péterhez siet) Uram! Zolna biztonságban. Vazul s a pogányok készek! PÉTER Mit jelent e lárma? SEBŐS (álnokul) Tudtul adám Istvánnak Hogy kedves vére, Vazul, Kit én bőszíték ellene, Fegyveresen közelg Ledönteni a keresztet. PÉTER Áruló? SEBŐS Igen. Az Árpádok árulója. Egymásra uszítom őket. Hogy pusztuljon e faj. S te hogy végezél? PÉTER Legjobban. Féltékeny szíve lángol, Előbb Imre bukik, Aztán szíve is enyém lesz! Most el, munkára. SEBŐS Még találkozunk? PÉTER Holnap éjjel. SEBŐS Holnap éjjel. (El a
rejtekajtón) |
CRESCIMIRA Jaj! Ki az? Ilyen
későn ki jön?! PÉTER Péter, akit küld
az ég! Lásd bennem
bosszúd eszközét! Bármit, akármit
kérsz tőlem: Érted azt
megteszem! CRESCIMIRA Már tudod ezt?
Lesben álltál?! Hallgatóztál,
mondd? Avagy talán... a hír szárnya
máris utolért?! Mindenki tudja
szégyenem... PÉTER Mindenki tudja,
hogy Imre vétke az!
Hűtlensége: bűn! Szép országunk
meggyalázta, és téged! Ő mást
szeret! Megalázott a
herceg! Más kell néki,
más mátkát bír! CRESCIMIRA Sújts rá nagy ég!
S te, villám lángja, vágd szét! Ömöljön csöppig
el fajtalan vére! Családja, úgy,
mint ő is: vesszen el! Ki a násznak
szentelt éjszakán a gyászt, a
szörnyű szégyent hozta rám! PÉTER Ő is úgy, miként
családja vesszen el! Legyen méltóbb,
kit vár majd a trón. Méltóbb kéz fogja
meg tiéd! Most híven
nyújtom át: vedd Péter
szívét! Ki imád téged! CRESCIMIRA Ó! Kit ős
bosszúvágy éget! PÉTER Csak csöndbe
légy! meghallhat bárki itt!... Mutasd, hogy mit
kíván: megérted... Elhiszi ő... Vedd e mérget! Hatni fog... Bosszút áll majd
ez a nedű! CRESCIMIRA Ó, nem! hisz
lánggal szeretem, minden áron! Imrére vágyva
vágyom! PÉTER Hallottad őt:
hogy másnak él! Mit sem ér ez a
szenvedély! A porba sújt
újra, megaláz! CRESCIMIRA Csak ő, nem kell,
csak ő, senki más! PÉTER Ki eltaszított! CRESCIMIRA Csak ő kell! PÉTER És te szolgalány
lehetsz Asszonyának
oldalán! CRESCIMIRA Soha!) Inkább haljunk
mindketten meg! PÉTER (félre) A láng lobog, a
vágyam győzni fog! CRESCIMIRA Enyém lesz mégis!
Ne bírja más! Múljék el minden!
Tekints le, Isten! Pártomra lépj,
bosszút állj! PÉTER Az Árpádok
szívébe oltom e mérget! Ő, szép
Crescimira: enyém! KAR (külső
férfikar) Csatára, ki
bátor! Pogány horda jő! Csákányt, meg a
bárdot, a kardot a kézbe, ha szólít a harc! CRESCIMIRA Szörnyű vad harci
zaj! PÉTER Eredj Imrédhez! E
zaj Őt, s a koronát „köszönti”! CRESCIMIRA El! El! (Elsiet) SEBŐS Uram! Az őshitű
pogányok hangja... PÉTER Folytasd, Sebős,
folytasd! SEBŐS Istvánnak tudtul
adják, hogy kedves vére,
Vazul nagy haddal kelt
föl ellene... harcosok élén jön: ledönteni
Krisztus trónját. PÉTER Áruló? SEBŐS Úgy ám! De az
Árpádok árulója! Egymásra uszítva
pusztul e keresztényi
faj! S a lány? Hogy
döntött, mondd?! PÉTER A féltés szívében
lángra gyúlt már... S ha Imre már nem
él: a szép lángszívű
lány enyém lesz! Most dolgodra! SEBŐS Hol találkozunk? PÉTER Majd csak holnap... SEBŐS Éji órán, az
áldozatkor, Barangnál ott várlak én! PÉTER Tán... ott leszek! |
A következő duettet
az átdolgozó feleslegesnek találta, ezzel a szöveggel:
CRESCIMIRA: (Zavartan, tétovázva jő. Péter láttára összerezdül) PÉTER: Nos, miért e zavart tekintet? / Hol hitvesed, az áruló? CRESCIMIRA: (Elfödi arcát kezeivel) Oh irgalmas ég! / PÉTER: Mit tettél? Mondd, beszéld el / Hű szövetségesednek, / Ki honodból elhozott. CRESCIMIRA: Imazsámolyára dőlten, / Elszunnyadva leltem őt / Egy kép előtt. / Arca, ajka lázban égett, / És suttogott szerelmi igéket, / Egy nő neve lebegett ajakán. / Szerelmének nevezte, / Karjaival övezte... / Ó! A nászéjszakán... / Hozzá menék. Forró fejét / Kezembe véve, fölébred, / Ijedten néz reám, / „Kihez beszélsz?” így kérdtem én. / S ő mondá: „Szomjazám.” / Én oda nyújtám italát / Boszúmnak égető hevében, / Mert megalázott a galád, / Megfűszereztem ama nedűvel. / A kép haraggal néze rám, / Hogy a nászéjszakán / A hitves mit mível, / PÉTER
(hévvel,
izgatottan, hirtelen) Megitta? Szólj, felelj, beszélj! CRESCIMIRA: Oh
átkozott nász! Mit tevél! PÉTER: Hah! Diadal! Diadal,
hah Árpádok / Házatokban az átok / Ütött tanyát! CRESCINMIRA: / Az Isten anyját
/ Esengve kérte, / Könyörögjön értte. / PÉTER:
Szerelme az volt, / Ígyen fogadta, / Oltár előtt, / Sebős vallá
meg, / Hogy esküvése / Nem venni nőt. CRESCIMIRA: Oh irgalomnak örök Istene! /
Reám tekint az üldöző / Angyal szeme! PÉTER: Vigasztalódjál. / Nem sokára /
Felharsan ujra / A
nász-zene, / Én foglak kísérni / Oltár elé / És onnan tovább is / A trón felé!
CRESCIMIRA: Az Isten nem bocsátja meg / De én sem szenvedek. / Szívem már többé
nem beteg. / Ide a nászkoszorút! PÉTER: Szemében milyen láng lobog, / Tán végre
célomnál vagyok. / Szép Crescimira és a trón, / Ez hatja át szívem és valóm.
KAR (külső férfikar): Fegyverre
vitézek, / Közelg a pogány, / Fel a csatabárdot! / Eléjök! eléjök! (Crescimira ájultan omlik az imazsámoly elé.
Az átdolgozásban a felvonás
folytatásának a zenéje ugyanaz, mint az eredeti operafelvonás legvégéé, a
szöveg és a dramaturgiai koncepció viszont gyökeresen
más. A színen, ahogy az előzőekben, Péter és Sebős.
KAR (külső
férfikar): Csákányt fog, ki bátor! / Jó
már a pogány! / Dárdát, bárdot! Itt a pogány! / Üsd, vágd szét bátran! PÉTER,
SEBŐS (a kórussalJ Nagy ég, népedre nézz!
Majd ránk!
Megállapítható, hogy a l’art pour l’art
szövegátdolgozás ebben a felvonásban olyan, húzásokkal párosul, amelynek
áldozatul esik a drámai folyamat lényegét érintő kontraszthatások
számottevő része, számottevően sérül a lélekábrázolás árnyaltsága és a drámai
folyamat íve is.
+ + +
Az opera mondanivalójának summája a zárókép. A két szöveg
összehasonlítása segít nekünk megválaszolni a kérdéseket, hogy a mű
mondanivalója az átdolgozásban mennyire tükrözi Erkel szándékát? Sikerült-e az
átdolgozónak, s ha igen, mennyiben, drámai többletet nyújtani az eredetihez
képest? Éppen emiatt a jelenet szövegét teljes egészében közlöm, hiszen ez a
formarész mind az eredeti szövegkönyv, mind az átdolgozás szellemiségének hű
képe. A kép legeleje az átdolgozásból kimaradt:
|
(István terme a királyi palotában Gizella és
hölgyei) GIZELLA Ó hozza vissza diadallal A nagy királyt az ég, Hajoljon meg szavára minden, És legyen békesség. (István, Endre,
Béla, Levente, Csanád, ISTVÁN Az ég volt velünk. A béke áll, És egyetért nemzet, király. MIND Az ég volt velünk. A béke áll És egyetért nemzet, király. ISTVÁN De hol szerette jó fiam, Hol Imre s fejedelmi nője? Mért nem jön, hogy örvendjen Boldogságán szülője? JÓVA (belép) Uram, király! Fiad ne várd, Megirígyelte az ég. A sors csalárd, S a nászi koszorú díszét Fagyos kezekkel tépi szét. GIZELLA Ah! ISTVÁN Mindenható! MIND Szomorú nász, (indulni akarnak) CRESCIMIRA (az
őrület zavarával lép be) MIND Oh fájdalom – a szomorú ara... |
FUTÁR (próza)[11] Felség! Szörnyű
hírt hozok. Fiad Imre vadászni volt, és egy sebzett vadkan áldozata lett[12].
MIND Szörnyű a hír! ASZTRIK, CSANÁD Az ég adjon néked
erőt király! Elég erőt, hogy országod érdekében úrrá tudj lenni kínodon! FÉRFIKAR Az Árpádokra
gyásznap virrad most. Egy zsenge ággal töröttebb lett a lomb! De ékesebb lett
az ég! NŐI KAR, PAPOK,
SZÓLÓK, LOVAGOK Örök nyugalmat
neki! Ámen! |
Az
átdolgozásban Crescimira őrülési jelenete elé új formarészt toldottak be, egy
temetési jelenetet, részben olyan zenével, amelynek eredete részben
tisztázatlan.
KÜLSŐ KAR[13] Jó Imre herceg
ravatalon; / arája zokog fájón. / Ki szülte: tépett szívvel néz rá, / reá a
katafalkon.[14] / Béke fénye
homlokán, halvány égi fény, holt a teste, de mégis szinte él. Ó! / Jó Imre
herceg ravatalon; / egy ország zokog fájón. / A király
tépett szívvel néz rá, reá a katafalkon. / Béke fénye homlokán, halvány égi
fény, holt a teste, de mégis szinte él. Mintha élne! ISTVÁN[15]
Nagy Isten, irgalomnak kútja! / Mért kell ily őszen végső cseppig
kiinnom a gyásznak vad keserű poharát? Hozzád fordulok: adj vigaszt, nagy
Isten, Mindenható! Mindenható! Enyhítsd kínomat, adj erőt nagy Isten,
Mindenható! Mindenható! Vigasztalást, erőt adj nékem, Mindenható! KÜLSŐ KAR[16] Jó Imre herceg
ravatalon; / arája zokog fájón. / Ki szülte: tépett szívvel néz rá, / reá a
katafalkon. GIZELLA[17]
Én édes magzatom, mért nem élsz?! Miért, hogy szótalan a szád?! Miért, hogy szemed rám se néz?!
Hova lett fénye?! Mást se lát, csak véghetetlen
éjszakát?! Amely sűrűn most borult le rád... Sírok, amíg élek; nincs rája ír...
Gyászolva téged, míg hív a sír... Ó, én egyetlen
magzatom, a hangod már sose hallhatom! Jaj, jaj nekem! Úgy fáj szívem! KÜLSŐ
KAR:[18]
Jó Imre herceg ravatalon; /
arája zokog fájón. / Arája őrült szemmel néz rá, / reá a katafalkon.
|
CRESCIMIRA Csak daloljatok, csak daloljatok! A nászi dalt – a nászi dalt Mindjárt jön a vőlegény, Csak hófehérbe öltözik, Szegény! De csöndesen, de titkosan, Mert néki már arája van Az égben oda fenn. Ha az megtudja ezt a nászt, Küld rá halált és pusztulást! Azért csak csöndesen, azért csak titkosan! Mert néki már arája van Ott az égben ott fenn. Csak csendesen a nászi dalt Mindjárt itt lesz a vőlegény Csak hófehérbe öltözik Szegény – Szegény (El. Gizella
hölgyeivel Crescimira után
távozik István és Gellért
maradnak) ISTVÁN Megtört szívemnek Első gondja hazám, Ki fog követni engem Az ország trónusán? |
CRESCIMIRA Milyen bús e dal... ez a nászi dal... a szűzek immár zenghetik! Mindjárt jön a
vőlegény, csak hófehérbe öltözik! Itt jő! szegény! Csak hangtalan!
Csak csöndesen! Mert várja örök
menyasszonya Fönn a mennyben. És hogyha
megtudja e földi nászt: küld ránk halált
és pusztulást. Ezért csak
hangtalan, ezért csak csöndesen, mert hallhat
minket égi menyasszonya
fenn. Csak hangtalan! A
nászi dal már hasztalan. Mert sose jő a
vőlegény, Bár hófehérbe
öltözött... Szegény – szegény ISTVÁN S most vezessétek
el szegényt és hagyjatok magamra. Egyedül szeretnék maradni halott fiammal... Megtört szívemnek
első gondja: hazám... Holtod és holtom után ki ül majd az ország trónusán?! |
Az
operában itt egy hosszabb jelentsor következik,
amelyet az átdolgozók kihagytak.
[ISTVÁN:] Bár szívem ellenére, / De ő is Árpád vére, / Vazul az, a pogány.
MIND: Az Isten megtéríti őt, / És hozhat honunkra szép
időt. / CSANÁD (belép, komoran): Oh
Uram! Vazult, midőn hódolni jönne néked / S szilárdítni a békességet, /
Útközben bérgyilkos nép rohanta meg, / Fülébe forró ólmot öntének,
/ S kiszúrták szemeit. / Vérben fetrengve leltük ott / A
nyomorút, / Könyörögve, hogy Isten / Vegye magához őt. MIND: Ó irtózatos
galádság! / Átok, romlás! ó rémítő eset. ISTVÁN: (Térdre rogyott, szünet után) Ti
menjetek! (Mind el. Endre, Béla, Levente
hátul maradnak) ISTVÁN[19]
(A hercegekhez): Ti, maradjatok! ENDRE, BÉLA, LEVENTE: Az Árpádokra
gyászos nap virradt, / Eldől egy sarj a más után / Gonosz csapás alatt. ISTVÁN:
Figyeljetek reám. / István megaggott, érzi jól. / Titkos gazoknak tőre ellen /
Megvédeni nem tud, / Ez fáj szívemnek véghetetlen. / De mert féltelek, családom
/ Ifju nemes sarjadéki, / Kérlek, hagyjátok el e
földet, / Más ország vidékei / Rejtsenek addig, / Míg itt a gazt Isten boszúlja meg! / Az Isten veletek! KAR (külső vegyeskar)[20] / Ifjú királyfi koporsóban, / Arája mint siratja. / Szülője tépett szívvel nézi, / S keserg az édesatyja. / ENDRE, BÉLA, LEVENTE (el balra) ISTVÁN: Oh irgalomnak atyja,
Isten! / Mért kelle ősz fejemnek / Agg napjaimra / Fenékig innom az ürömpohárt! /
Hozzád fordulok / Vigasztalásért, / Mindenható!SEBŐS[21]:
(be balról) Most a végcsapást! /
ISTVÁN: (imáját folytatva) Uram,
bocsáss meg mindazoknak, / Kik engem bántanak, megsebeznek, / És áldd meg őket,
áldj meg engem... SEBŐS (tőrét elejti): ISTVÁN (Felegyenesedik,
kardját felragadja) SEBŐS (térdre
rogy): Oh, ölj meg engem Uram, / Nyomorú gyilkos vagyok, / A magam s Péter boszújának /
Silány eszköze. / De lelked fönsége / A porba tiport,
/ Halálom esengem / Szent kezeidtől / Engedd saruid nyomában / Csókolni a port.
ISTVÁN: Menj, légy szabad, de eltagadd, / Hogy nemzetedhez tartozol, /
Orgyilkos nem lehet magyar. / Menj, s merre bujdosol, / Kérd Istened, / Hazád,
hogy óvja meg! / SEBŐS (magában): Te
győztél, Szent István király! (megtörten
el)
István
király itt következő vízió-monológja az operában hosszú közzenékkel tagolt, hiszen
az akkori körülmények közt a zongorakivonatban is jelzett színpadkép-változások
időigényesek voltak. Az átdolgozásban tekintettel voltak a rádiós műfaj
követelményeire, így a közzenék lerövidültek, a király szövege viszont hosszabb
lett a látvány pótlása érdekében.[22]
|
ISTVÁN (visszaroskad) Oh Isten, kezedben a jövő Hatalmas mérlege! Mutasd meg, szenvedésimet Egy szebb jövő követi-e? Tárd föl a jövendőt nekem, Ha boldogul a nemzetem? (Víziók.
Közzenék) (első kép: Péter
bukása) Uram, boszúd irtóztató! (második kép: II.
Endre átadja népének az
aranybullát) Óh, áldassék a Te neved, Családomat naggyá teszed! De, hogyha Árpád vére kihal, Mi lesz a nép utódival? Uram, szemed időkbe lát, Tépd szét jövendőnk fátyolát! (harmadik kép:
Mátyás király bevonulása Budán) Holló van címerében, De lelkének sasszárnya van! (Negyedik kép:
Mária Terézia a pozsonyi
országgyűlésen) Uram, bocsásd el hű szolgádat, Szemeim látták a jövőt! (Főurak, lovagok,
papok lépnek be. István trónján
székére roskad. Körüle Asztrik, Gellért, Hunt, Pázmán, Vencelin, Csanád, püspökök) Időm lejárt. Jó harcot harcolék. Szilárdul áll a nemzet és a trón, Csak egyetértsetek! Nagy, fényes századok közelgnek, vérrel, babérral ékesek. De én reájok csupán Az égből nézhetek. (visszaroskad) MIND Ó légy néped őre mindenképen, Szent István király, ott fenn az égben! (A függöny
legördül) |
ISTVÁN Ó Isten, te tudhatod, mit rejt a talányos jövő! A trónra vajh’ ki jő?! Mit várhat még a ma úgy szenvedő?! Tárd föl a jövendőt nekem, hogy boldog lesz-e majd nemzetem?! Péter? Csakugyan ő lép kihűlt nyomomba! Ő lesz utódom? Jaj nekem? Majd Sámuel, a pártütő, tán bitó e trón, hogy csak gazok követnek... Elátkozott pribékek menhelye... Bűn, árulás, förtelmek fészke, bére! De nem! De nem! Jő Endre, Béla, hű, derék öcséim, és nyomukban majd egész Árpád sereg! Fénylő koronám fejükön s rajta a kereszt... Az ország fölött tündöklik a kereszt. Mert lám: fönn marad az Árpádok hona! És élni fognak Árpád vérei...! Védi ragyogva az a szent kereszt, mit ülteték hármas halom fölébe! Hát fönn marad az Árpádok hona! Élni fognak Árpád vérei! Nagy lesz hazám és oltalma a kereszt! … mit tűztem hármas halom fölébe. Végórám közelgni érzem, kéretem Asztrik apátot! Megmutatta nékem az Isten, hogy fennmarad az Árpádok háza, így álmom valóra válik!... Köszönöm Istenem, hogy a jövőt ekként mutattad meg, mint egykoron Mózesnek az ígéret honát. Most kezedbe teszem le fáradt lelkemet![23] CSANÁD Első király volt ő e hon felett s utolsó lesz, kit népe elfeled. KAR Első király volt ő e hon felett s utolsó lesz, kit népe elfeled! Őrizd néped, fönn, a fényes égben, jó István király! Ím térden áll ez az ország, szeme könnyben fürdik, többé már nem lát! Kérünk, jó király: mennyekből nézz ránk! |
Az
utolsó jelenetben az átdolgozás minden negatívuma összegződik, a l’art pour l’art
szövegátírás a mondanivaló és a konklúzió lényegének
tudatos megváltoztatásába csap át, míg a szövegi-zenei húzások helyett merőben
új szövegi-zenei szakaszok beillesztését tapasztalhatjuk, természetesen nem
Erkel, hanem az átdolgozók koncepciója szerint.
+ + +
Az
átdolgozás rádiós hanganyagából film is készült, ami később kereskedelmi
forgalomba is került. E film TV bemutatóján a bemondók szájából a következő
mondat hangzott el: „A
mű a mai zenedrámai elvárások szerint öltött új, korszerű formát”. Az „új
forma” se nem korszerű, se nem új. Az átdolgozás egy elképzelt, soha nem létező
neoromantikus magyar zenedrámai ideált próbál
követni, amely már a 30-as években (Nádasdyék első Bánk
átdolgozása idején) is anakronisztikus volt, a 90-es
évekre (amikor ezt a kompilációt bemutatták) végleg őskövületté vált.
Függelék,
csak a honlapra.
A
cikkben, rosszul értelmezett kíméletből nem írtam meg azt, ami már akkor régen
nyilvánvaló volt: hogy az ilyen és ehhez hasonló gyökeres ”átköltések”, „dramatizálások”
„szövegjavítások” egyik lényeges ösztönzője az „új” szövegért járó szerzői
jogdíj.
[1] A múltra nézve elégséges hivatkozás az, hogy az operák partitúrakiadása csak 2000-ben, a szerző születése után 190 évvel kezdődhetett csak el. A sivár jelenre pedig az, hogy Erkel hangzó életműkiadása még a 200. évfordulón sem indulhatott be.
[2] Csak Nádasdyt említem, mert a Bánk átdolgozások valamennyi formája az ő dramaturgi-költői koncepcióján alapul.
[3] Ezek a beavatkozások az operák szövegének, dramaturgiájának, zenéjének átigazítását-átírását, végső soron – nem csak e sorok írójának véleménye szerint – Erkel műveinek megcsonkítását és meghamisítását jelentették.
[4] Pfeifer Ferdinánd kiadása, Budapest, én. Hornyánszky Viktor sajtója (azaz nyomdája).
[5] Az opera zongorakivonatában lévő szöveg több helyütt néhány sorral rövidebb a nyomtatványénál.
[6] A rendelkezésemre álló példányon sem évszám, sem az átdolgozók neve nem szerepel, a felvétel egyik szereplője bocsátotta rendelkezésemre.
[7] Szögletes zárójellel jelzem azokat a megjegyzéseket, amelyeket a szöveg érthetővé tétele okán én írtam be.
[8] A zongorakivonatban nagy ok helyett: nagyok!
[9] A gondolatjel a szöveg és vele
természetesen a zene kimaradását jelzi a továbbiakban.
[10] Az átdolgozók ebből kompilálták Gizella az operában nem létező siratóját.
[11] Az átdolgozásban – nyilvánvalóan a
rádiós műfaj megengedte szabadság okán – ennek a jelenetnek a helyszíne nem
határozható meg. A kép elején ez azonos lehet azzal, ami az első képé volt,
azaz a pogány tábor, ahol István fegyver nélkül legyőzte a pogányok lázadását,
és pártjára állította a nemzetet. Az újonnan komponált
temetési jelenet játszódhat valahol a királyi palotában. Az opera vége viszont
szükségszerűen máshol, pl. a trónteremben kellene, hogy legyen.
[12] Az operában szó sincs vadkanról. Az eredeti librettóban egyértelmű, hogy Imrét és Vazult egyaránt Péter gyilkoltatta meg.
[13] E kórustétel zenei anyaga azonos az operában később következő gyászindulóéval.
[14] A most következő mondat („Béke fénye homlokán…”) alatti zene nem szerepel az eredeti kottában..
[15] Ez a megszólalás is később szerepel az opera szövegkönyvében, az ottani sokkal rövidebb gyászinduló után.
[16] Ugyanazt éneklik, mint előzőleg.
[17] Gizella siratóját nem Erkel komponálta, a zene részben Crescimira bosszúáriájának lassú középrészéből származik, amelyet az átdolgozásban kihagytak. Így a magát a nászéjszakán megcsalva, megalázva érző feleség zenéjét énekli a gyászoló anya.
[18] Megint ugyanazt éneklik.
[19] A három herceg jelenete az átdolgozásból nyilván a rosszul értelmezett történelmi hitelesség miatt maradt ki; ugyanazon okból, amiért a vadkant belerángatták a történetbe
[20] Az operában rövid, mindössze 8 ütemnyi az a gyászinduló, amiből az átdolgozók a temetési jelenetet bővítettek. Az eredeti operában az ezt követő arioso az opera egyik legszebb része, amit az átdolgozók megtartottak, bár áthelyezve, az újonnan szerkesztett temetési jelenet rondóformájának első epizódjaként, lásd a 15. jegyzet.
[21] Sebős és István jelenete Szent István legendájából került bele a szövegkönyvbe, a király szentségének bizonyítékaként. Akkor is ellenségeiért imádkozik, amikor már minden összeomlott körülötte, és képes megbocsátani annak is, aki gyilkosként közeledik feléje. Lényeges továbbá, hogy éppen az opera legmotiváltabb intrikusa, a szerelmében, egzisztenciájában és óhitében is megsértett férfi, Sebős nevezi először szentnek István királyt.
[22] A rádió hanganyagból készült filmváltozatban, bár a bőbeszédűség okafogyottá vált, nem állították vissza az eredeti formát!
[23] Az átdolgozás szerint Istvánt nem annyira a nemzet, mint inkább saját dinasztiájának sorsa érdekli. A Mózessel való párhuzam teljességgel hamis, hiszen Mózes nem láthatta meg az ígéret földjét, István viszont már azon született. Mosonyi operájának, az Álmosnak története hasonlít Mózesére. István víziója az eredeti szövegkönyvben egy szent látomása, míg az átdolgozásban egy politikusé. Az utolsó, és szerintem legnagyobb melléfogás az, hogy az átdolgozók még a záró imában sem nevezik szentnek István királyt.