EREDETI OPERA 5 FELVONÁSBAN.
JÓKAI UTÁN IRTA SZIGLIGETI [Ede], ZENÉJÉT ERKEL FERENCZ.
PESTEN, NYOMATOTT EMICH
GUSZTÁV MAGYAR AKADÉMIAI NYOMDÁSZNÁL. 1867
Személyek:
II. Ulászló király.
Zápolya, erdélyi vajda.
Bornemisza,
Ránki:
főurak
Hegedős, költő.
Dózsa György, keresztes
pórhad vezére.
Lőrincz, diák,
Szaleres Ambrus, szabó,
Bagos, mészáros:
hadnagyai
Barna, gulyás.
Csáki Lóra.
Rózsa, György arája.
Lóra, barátnéja. [= Egy hölgy?]
Jósnő.
Főurak. Polgárok. Parasztok.
Harczosok. Nép. Heroldok. Apródok. Bakók. Őrök. Hölgyek.
ELSŐ FELVONÁS.
Tér Budán,
Mátyás temploma a háttérben. A templom ajtaja előtt nagy lépcsőzet. Balra (a
nézőtől) menyezet alatt trónszék.
A tér zászlókkal díszítve; a trón mellett, a zászlókon magyar, erdélyi, horvát,
slavon és dalmát czimerekkel.
ELSŐ JELENET.
Nép. (néma személyek, a téren csoportokban.
Aztán jő 2 herold, 6 keresztes.)
Lőrincz (nagy pecsétes irattal, s még 6 keresztes, középen
felállnak, a nép tolongva körülveszi.)
LŐRINCZ
Igaz hivők az urban!
Ki a kereszt jelét feltűzi,
Siessen Dózsa táborába.
E bulla fegyverét megáldja,
És minden bűnét megbocsátja.
Megtörjük a pogány hatalmát,
És visszaűzzük Ázsiába.
Igaz hivők, fel hát csatára,
A hit s a haza oltalmára!
(elmennek. Mindjárt
harangzúgás, ágyúdörgés közt jön a Király kíséretével.
Elől a főudvarmester, aztán apródok. Király; urak, köztök Zápolya; delnők, köztök
Lóra (Fi- és nőkar).
MÁSODIK JELENET.
Király. Zápolya. Lóra. Urak,
Delnők. Nép. Apródok.
(A király a
trónra ül, mellette a főudvariak és delnők. A többi ur jobbra áll Zápolyával
élén.)
ZÁPOLYA (az urakhoz)
Urak, minő bohózat ez?
Csak nem bucsú? vagy torna
lesz?
S ez a menet mi zagyva nép?
Ur és paraszt egy sorba lép.
László talán maga helyett
Itt új királyt fog tenni?
Öreg szegény, sokat is tett,
Van joga megpihenni.
KÉT KAR
Íme a híres Dózsa ez.
Kereszthadak vezére lesz.
Tódul hozzá a tenger nép.
Ő a
török nyakára lép.
A jó király itt e helyett
Nemesnek fogja tenni;
Mit ekkorig a harczba tett,
Díját ma fogja venni.
HARMADIK JELENET.
Előbbiek. [Dózsa.] E közben jön a díszmenet.
Legelőbb egy csoport cséplős pórhad, azután királyi alabárdosok, tárogatót fúvó
zenészek, csatlósok zászlós kopjákkal.
Fekete sereg pánczélosai. Két apród, egy kócsagos, forgókkal s hímzett terítővel
és rojtokkal ékesített lovat vezetve;
utánuk másik apród czímeres pajzzsal:
a harmadik vánkoson karddal, sisakkal, sarkantyúkkal;
negyedik zászlóval, melyen az ország védasszonyának képe;
azután négy apród által emelt menyezet alatt Dózsa födetlen fővel, hosszú,
csigás haja csimbókokba kötve, arczán büszkeség,
öltözete fényes pánczél, felülöltött dolmány, vállán hosszú bíborpalást;
Dózsát az előbbi csapatrend követi fordított sorozatban. A menet alatt, mikor Dózsa
a színen van:
FIKAR (Zápolyához.)
A nagy s hős Dózsa,
A dicső hadvezér! éljen.
A kereszt vitéze,
A nép büszkesége! éljen, (mikor mind sorakoztak.)
DÓZSA (a menyezet alól előlép, a király
előtt letérdel.)
KIRÁLY (szelíd, jámbor férfi, kettős tompa
szakállal, szenvedélytelen, lemondásteljes arczczal.)
Mi hívünk Dózsa György hős
tetted díjaul
Vagyont nem adhatunk mert
a király szegény;
De e czímerrel itt, mely
vérteden ragyog.
Ország nemeseink sorába
felveszünk.
(kardjával vállára üt, Dózsa megcsókolja a király kardját.)
ZÁPOLYA (ezalatt)
Beh kár hogy nem vagyok
paraszt,
Mi könnyen lennék most
nemes.
KIRÁLY
(az apródtól a kardot átveszi, és Dózsának
nyújtja.)
S ímé e karddal itt sújtsd a hit ellenit,
S oltalmazd a hazát.
(a lánczot
nyakába akasztja)
S e láncz ne légyen láncz
a szolgaság jele,
Hanem szent olvasó,
melynek minden szeme
Imára s tettre int, az
istenért s honért.
(a zászlót
átadva)
Vedd e zászlót szent hadak
vezére!
Ronts a hitnek bőszült
ellenére,
Hogyha látod e magasztos
képet,
Győzelemre vidd a harczos
népet!
(összes kar
és mind ugyanezt ismétli,)
KIRÁLY
Az ég reá áldást adott,
Az egyház bűnbocsánatot,
Én forró könnyeket adok,
Gondoljad hogy gyöngyök
azok.
Ha indulsz a véres csatákra,
Gondolj reám, gondolj
hazádra!
MIND
Induljatok véres csatákra.
Gondoljatok magyar hazánkra!
DÓZSA (a zászlóval előlép, magasztos
arczczal)
Isten, s ki isten képét
viseled,
Király! magyarok dicső
nemzete,
Hallgassátok szavamban szívemet!
Én a szegény pór esküszöm
rája,
A nép a mely a földet
míveli,
S az égi áldást a földtől
várja,
E földet az forróan szereti.
E röghöz van lekötve
életünk,
Anyánk, hazánk, egész világ
nekünk.
Nem új szívemben a hon
szerelme.
Világa, lángja nem most gyuladott,
Midőn elföd e czímernek
képe,
S a jó király nemes nevet
adott;
A hant közöl hozám fel a
porbul,
S megtartom a míg újra rám
borul.
Isten úgy akarta,
Magasztos czélokért,
Hogy a pórnak karja
Küzdjön meg a honért.
De midőn kovácsol
Ekéből kardokat,
Hű szívén fellángol
Azon nagy gondolat:
Hogy a világnak megmutatja.
Hogy e harcz nemzetté avatja,
S míg a nemes a néppel összetart,
Meg nem töri az ellen a
magyart!
MIND
Hogy a világnak stb.
KIRÁLY
A férfi térde háromszor hajol;
Isten, király s a hölgy előtt.
Kettőnek hódolál. Most lépj oda,... (Lórára mutat)
Ő ékesít fel térdelőt.
Fogadd kezéből a kereszt jelét;
Hölgy hímezé rá isten s hon nevét.
DÓZSA (Lóra elé térdel, föltekint reá,
megzavarodik, szemei tétovák, keble liheg, elfogul,
lassan, remegve oda térdel elébe, s meghajtja előtte zászlaját.)
LÓRA (hidegen, büszkén és rá se figyelve köti zászlajára a szalagot s keblére
a keresztet.)
DÓZSA (gyöngéden,
alig észrevehetőleg hajol Lóra kezéhez, s ajkával érinti azt.)
LÓRA (kevélyen lenéz reá, s azzal elfordul onnan,)
ZÁPOLYA (ezalatt)
Látjátok-e, hogyan tekint oda?
Szemében égő szívnek üszke van
El van szédülve nézd, se lát, se hall,
Még elbukik új sarkantyúiban.
KIRÁLY (leszállva, az urakhoz)
Lássátok szívesen e bajnokot.
Sok jó nemes család így sarjazott. (megy)
(kíséretével
megy induló, mindenki meghajol előtte, csak Zápolya nem.)
FIKAR (Zápolyához)
Mért fordítasz hátat a királynak?
Ez még sem illik a pór nép előtt.
ZÁPOLYA
Szegény öregnek nem sok gondja van rá
Egyébiránt nem vettem észre őt.
(Udvarhölgyek
s Lóra vonulnak el előttök, az urak mind udvariasan köszöntik őket,
Lóra észre sem látszik venni Zápolyát, ki őt mélyen köszönti,)
FIKAR (Zápolyához)
Jó vajda, ím a büntetés elért
Most te köszöntél;
S nem fogadtatott.
(Lóra, midőn
Bornemisza előtt elhalad, annak üdvözletét nemes szívességgel viszonozza.)
FIKAR (Zápolyához)
Látod, midőn Bornemiszához
ért,
Ottan mosolygani bezzeg tudott,
ZÁPOLYA
Ne azt irigyeld két imádó közt,
Melyikre a hölgy nyíltan mosolyog.
(Dózsát,
Zápolyát, Bornemiszát és fikart kivéve mind elvonulnak.)
DÓZSA (az egész jelenet alatt magánkívül
ragadtatva, magában)
Nemes vagyok (büszkén) nemes vagyok (durva gőggel) nemes!
Olyan jó, mint a többi jobb talán.
Mert érdemem tett azzá!
Minő tekintet volt az istenem!
Az égből úgy néznek le angyalok,
Ily hódító szépen oly hidegen
S a kéjtől mégis én ittas vagyok!
Hírnév leend a díj s a hatalom,
Mikkel e büszke lányt meghódítom!
ZÁPOLYA
Minő tekintet volt az
istenem!
Az égből így néznek le angyalok,
Ily hódító szépen, és hidegen
S a kéjtől mégis én ittas vagyok,
Korona lesz a díj s a hatalom,
Mikkel e büszke lányt meghódítom.
BORNEMISZA
Minő tekintet volt ez istenem!
Az égből így néznek le angyalok.
Ily hódító szépen, ily melegen,
A nagy örömtől én ittas vagyok.
Hűség, becsület, s nem a hatalom,
Mikkel ez angyalt én meghódítom. (aztán elmegy)
FIKAR
Minő tekintet volt az
istenem!
Vajda, neked nem sok reményt adok;
Név-hír, nagy ősök, kincsek, hatalom,
E lány előtt a latban mit se nyom.
ZÁPOLYA (megfogja Dózsa kezét)
Izmos kezed van, székely Dózsa György,
Ha unod ezt az ingyen hivatalt.
Szegődj be hozzám, légy a hadnagyom.
DÓZSA (sértett büszkeséggel rátekint, aztán
gőggel)
Lehetsz te még majd az én hadnagyom.
FIKAR
Mit szólsz? ez az erdélyi
vajda;
Egy ország reszket a nevére.
DÓZSA (gőggel)
S én a kereszthad fővezére!
ZÁPOLYA és FIKAR (magok közt)
Istenemre, már boszant a gőgje, (kaczagva hozzá)
Csókolom
palástodat! (egymás
közt)
Két forint tán lehetett a rőfje (hozzá)
Kérlek
fogjad pártomat!
ZÁPOLYA
Én leszek majd nádorod,
S míg vezérled a hadat,
Mint helytartód őrizem
A hegyen a juhokat (mindenik kaczag s meghajtja magát, a
mint Zápolya bemutatja)
Ez lesz majd pohárnokod,
Tudnillik ha lesz borod
S ez harczban lesz szolgád,
S visz utánad egy kaszát!
Nos nem írod fel nevünket?
Tán nem is tud írni.
DÓZSA (sötéten)
Szívemben írva vannak e
nevek
Nem törli azt ki onnan semmi kéz.
ZÁPOLYA és KAR
Jertek urak, a vitéz úr
E
kis tréfát unni kezdi;
Ha eljön a palotába,
Sok víg órát fog szerezni. (elmennek)
DÓZSA (maga)
Sok víg órát?
És ha lépteimtől a föld megrendül,
S rajta e kevély had inogva szédül,
$ ha fejökre omlik a büszke csarnok:
Akkor állok én mint bíró vagy zsarnok.
A Dózsa szívét ők nem
ismerik,
Hogy szemtül szembe sérteni
merik.
A kard csak addig Őrzi ön
urát,
A míg idegen kézbe nem megy
át;
A Dózsa képe fénylő nap
lehet
Kitől koldultok egy kis
meleget!
(menni akar)
NEGYEDIK
JELENET.
Dózsa. Barna. Rózsa.
(Barna,
fekete darócz köntösben, derékon szíjjal, kezében hosszú nyelű harczi fokos.
Rózsa pórleányviseletben, szalagos hajjal, mellfűzővel, kurta rokolyában,
melynek széles, piros szegélye föl van hajtva,
mint az aranyosszéki székely leányoknál,
egy ideig háttérben állnak, Barna biztatni látszik Rózsát, hogy jöjjön előre,
míg az kétkedve néz Dózsára, mintha nem ismerne rá. Ez az előbbi aria végén
történik, most:)
BARNA
(durva cinikus
modorral Dózsa palástját megrántja)
Nagyságos Dózsa György, nézz
hátra is!
DÓZSA (láthatólag kellemetlenül zavartatik
meg e megszólítás által)
Mi ez? te itt Rózsa?
BARNA
No itt bizony.
Csak hogy reánk ismersz.
Ez szép nagyon.
Mi már azt hittük, hogy nem
is te vagy.
DÓZSA
Miért jövétek most e helyre?
BARNA (vállát vonogatva)
Furcsa bizony! (Rózsára mutat)
Ez itt ohajta látni.
Mátkád szegény.
S én majd leszek tenálad
Lovász legény.
Hallom nemes vagy.
RÓZSA (szomorúan Dózsához megy)
Ah mióta minket elhagyál,
Jó napunk az éjbe szállt,
Eljött a setét halál,
Minden gyászra, búra vált.
DÓZSA (ingerülten)
Ki az? ki bánta téged?
RÓZSA (engesztelő evetséggel)
A szív a rosz szív.
Oh ne nézz rám a harag
szemével.
Szívem kínzott nyugtom az
vevé el.
DÓZSA
Bohó ábrándos
Mért tekintsz rám a búnak
szemével,
Szíved gyógyul, új örömre
éled.
BARNA
Ábránd? csak ábránd!
Az a dér is, fagylaló
kezével.
A virágot mégis az töré el.
RÓZSA
Tán
emlékszel még a jávorfára?
Ottan ülve csendes nyári
estve.
Néztünk a menny tiszta
csillagára;
Ott búcsúztál tőlem harczra
kelve.
Te ültetted azt a jávorfát,
S mondtad: hogy alatta
várjak rád.
DÓZSA
Nem várhatál többé a lomb
alatt?
RÓZSA (szomorúan)
A jávorfácska többé nincsen
ott.
DÓZSA
Szél törte ki? vagy tán
kiszáradott?
RÓZSA
Tán
emlékszel még a hű kutyára?
Lépteid
zaját az jól ismerte.
Jelt adand, azt mondtad, e hű
pára,
Hogyha visszajősz egy boldog
este,
S majd a jelre hozzád
robogunk,
S válni többé soha nem
fogunk.
DÓZSA
No és meguntad várni azt a
jelt?
RÓZSA
A hű eb jelt már senkinek
sem ád.
DÓZSA
Szegény, öreg volt már. No
és tovább!
RÓZSA
Hajh emlékszel otthonos
szobádra?
Ablakát virág szalagja
fedte.
S a búcsúkor édes jó anyádra?
Sírt, ölelt, s megáldva azt
rebegte!
Isten karja védjen haroz
terén.
Hű arád szivét megőrzőm én!
DÓZSA
Roszúl viselte ő tán
gondodat?
RÓZSA (sírva)
György jó anyád az égbe
távozott.
DÓZSA (leveszi fövegét)
Az ég nyugtassa! ő már
boldog ott.
RÓZSA (keblére borul)
Oh György sokat, sokat
szenvedtem én.
DÓZSA
Barna, szólj! mi történt hát
otthon?
BARNA
Jó! elmondom hát én
szárazon.
Egy nagyúr szerette a
leányt.
Tőle nem nagyon sokat
kívánt.
Csak egy csókot.
DÓZSA (felkiált)
Ki volt? ki volt?
BARNA
Ez a leány rövid története.
S
mert a jávorfa alatt arád,
Nem reá lesett, hanem reád
Kivágaták azt.
DÓZSA
Ki tette azt?
BARNA
Ez a jávorfa kis története.
S látva hogy a lányra ez se
hat,
Felgyujtották éjjel házadat.
Porig égett.
DÓZSA
Tovább! tovább!
BARNA
Ez volt a kis háznak története.
Anyád
így tönkre jutva,
Jobbágyi tartozásit
Leróni már nem tudta.
Azért börtönbe zárták
De azzal vigasztalták, .
Hogy az úr elbocsátja,
Ha
szép arád kiváltja.
Anyád nem állt rá meghalt.
DÓZSA
Ah!
BARNA
Úgy van meghalt
börtönében.
Tán beteg volt vagy tán
éhen!
Én ott voltam temetésén,
Ott hagyák egy árok szélén;
Én ástam gödört alája,
Én
boríték hantot rája,
Ez volt szegény anyád
története.
DÓZSA (kardot ránt)
Ki volt ez ember? mondd ki rút
nevét,
S addig legyek e földön
átkozott,
A míg az vérével nem
lakozott!
BARNA
Jó Dózsa György, hadd
nyugton kardodat:
A név, mit tudni vágyói Zápolya.
DÓZSA (szörnyülködve néz maga elé)
Nincs olyan név a világon,
Melyre Dózsa elsápadjon,...
Oh ne szólj, ne szólj
tovább!
Mert a gondolat megátkozott,
Mely szívembe mostan
támadott!
BARNA
(Rózsához)
Kár
volt biz ennyit is szólnom,
Mit szenvedtél
panaszolnom;
Úgy sem érti fájdalmad.
Nem csoda, hisz paraszt
régen volt
A pór szív az uri mellben megholt.
RÓZSA (Barnához)
Ne sértse őt gúnynyal ajkad,
Ha sebére írt nem adhat;
Oh ne szólj, ne szólj
tovább!
Ne fokozzad még a bánatot,
Mely keblében szódra
támadott.
BARNA
Minek is a szánom bánom
Hisz nemes vagy szép
jószágon
Félvállról nézz, s menj odább!
Hadd parasztnak azt a
bánatot,
A nemesnek új nap támadott!
RÓZSA (Dózsához)
A szemed az én világom,
Haragtól ne villámoljon, (Barnához)
Oh ne szólj, ne szólj tovább!
(Dózsához)
Téged látva gyászom
elhagyott
És halott szívem
feltámadott.
Enyhül a vad fájdalom, mely
dúlt e szívben,
Látására minden kínom szűnni
érzem.
Ah igen! ő itt van! az én
világom,
Az én szerelmem, védőm,
boldogságom!
DÓZSA
Enyhüljön a fájdalom, mely
dúlt szívedben,
nagy kínod feledve légyen.
Ah igen! Légy nyugodtan szűm
rózsája,
Téged híven védni fog Dózsa
karja.
BARNA
Enyhül a vad fájdalom, mely
dúlt szívében,
És nagy kínja szűnni látszik
György körében.
Ah igen! György csupán az Ő
világa;
Azért dobog keble, ő
boldogsága.
DÓZSA
Jól mondod. Meddig Dózsa
kardja ér,
Odáig bátran jársz az ég
alatt.
Légy nyugton, jó leányka,
Vidd, Barna, táboromba;
Szelíd öcsém ott sátrat ád,
Míg Dózsa adhat palotát,
György még adós nem
maradott,
Gyöngygyel, aranynyal fizet
ott,
A hol szeret,
Vassal üszőkkel rombol ott.
Hol megvetett.
Eredj, leányka! Barna
elvezet,
Mert fáj, nagyon fáj az
emlékezet.
RÓZSA
Kastélyt ígér és gyöngye
volt;
De hajh, szívéről
hallgatott,
Ő nem szeret.
Keblén pihenni nem hagyott;
Ő megvetett.
Jer Barna! rólunk
megfelejtkezett
Oh fáj, nagyon fáj az
emlékezet!
BARNA
Gyöngyről beszélt, könye nem
volt,
Pedig mondám: anyád megholt.
Ő nem szeret.
S velem még csak kezet se
fog;
Ő megvetett.
Jer, jer leányka Barna
elvezet.
Rád nézve nemes Dózsa
elveszett! (indulnak)
(A
templomból orgonaszó hallik, kívül a keresztesek kara;
Barna, Rózsa erre megállnak s előre jőnek, Dózsa másik oldalon áll.
A keresztesek sok zászlót hoznak, élőkön Lőrincz, Bagos, Szaleres.
Kétfelé felállnak. Nők és nép begyülekezve a keresztesek háta megett áll fel.)
Előbbiek,
s a keresztesek zászlókkal.
ÖSSZAS
KAR
Isten
segíts! légy te velünk.
Szent hitünkért harczra
kelünk,
Feltűzzük a kereszt dicső
jelét,
Megtörjük a pogánynak
erejét. (letérdelnek)
Istennek szűz anyja,
Hazánk patrónája,
Zászlóinkon ragyog képed,
Alatta küzd, harczol néped,
Adj győzedelmet!
Avagy dicső halált!
Testünk, a harczban földre
hull,
De lelkünk égbe száll!
DÓZSA
Isten! a kit emlegetünk,
Kit annyiszor elfeledünk!
Lelkemnek gondolatja oly
sötét,
Oszlasd el átkot szülő éjelét!
Istennek szűz anyja,
Hazánk patrónája,
Álljon szűmben tiszta képed!
Boszúm felhője elszéled
Űzd el e rémet!
Mely pusztulás, halál
Melytől hazánk porba hull,
És lángban, vérben áll.
RÓZSA
Isten segíts! légy te velünk!
Búval tele van kebelünk
Lelkem gondolatja oly sötét!
Oszlasd a kárhozatnak éjelét
(letérdel)
Tűrni oktat a te képed,
Még nagyobb volt szenvedésed
Űzd el e rémet
Ohajtom a halált
De a ki ön kezétől hal,
Az üdvöt nem talál!
(a templom
ajtají megnyílnak)
DÓZSA (szintén letérdel)
Jó föld, örökre élő jó
szülém,
Szíved dobog, a hol csak
járok én.
Mentsen isten rosz kezemtől.
Mely egykor kebledre áldást
szóra,
El ne jőjön azon átkos óra!
Mikor véres kezem
Véres magot vessen,
Ez óra el ne jőjön rád soha,
Őrizz
meg isten angyala!
(Ezalatt
orgonaszó mellett a templomból kijött Bakács cardinál kíséretével, s a
lépcsőkről megáldja a zászlókat, melyeket a vivők félkörben felállva elébe
vittek.)
(Vége az első felvonásnak.)
MÁSODIK FELVONÁS.
Díszterem a
királyi palotában, balra trónszék, kétfelöl székek. Estve. Világítva.
ELSŐ JELENET.
Urak és nők (két kar) sétálva s ülve, köztük Bornemisza.
ÖSSZ KAR
Mennyi tréfa! mennyi pompa!
Jó királyunk, mily pazar ma.
Igaz, hiszen névnapja van.
Dózsa is itt mulat vígan, (nevetve)
Még tán meg is táncoltatja.
Beh
kár, beh kár,
Hogy nincs orrán vaskarika
hahaha!
(A nők a hátulsó terembe vonulnak)
BORNEMISZA
Vas
van kezében,
Boszú szivében,
Vigyázzatok!
A gúnyt hagyjátok.
Mert ez ember a hazán
Áldás vagy átok! (félre vonul.)
FIKAR (mosolygva)
Az égre nem roszul beszél
MÁSODIK JELENET.
[Előbbiek]. Zápolya (jő az urak korül veszik).
FIKAR
Vajda, mit beszéltéi a
királylyal?
Mikor ő Dózsára nézett,
Úgy elsápadott, mint a fehér
fal.
ZÁPOLYA (nevetve)
Hát bíz ő arról beszélett
Hogy szűk a csizmája;
A liszt méreg drága,
S ha ez így tart, cselédét
Fizetni se bírja, (kaczagva hátra megy)
BASSZUS
Hiszitek, hogy ezt beszélte?
TENOR
Dehogy hisszük! az öregre
Dózsa Györgygyel ráijeszte.
BASSZUS
Avagy talán szokás szerint
A király lányt kérte megint.
TENOR
Azt nem hiszem, mert a vajda
Most a Csáki lányt imádja.
BORNEMISZA (előlép)
Urak, bajtársak!
Hogy szóljuk egymást, az helyén van;
De a ki tisztes hölgyet hírbe hoz,
Az nem lovag, az vigyázzon magára! (megy)
KAR (egymásközt suttogva, nevetve)
Hisz ez imádja
Ez Zápolyának alkalmasint
Boldog vágytársa.
HARMADIK JELENET.
Előbbiek. Zápolya. Ránki.
ZÁPOLYA (jön)
Helyet! urak, helyet! mert a
király jön. Új nemesét
Itt is megmutogatja, hahaha!
RÁNKI (jön)
Dehogy! poétát fogtak
valahol,
S nekünk most itt majd az
dalol. (Két felé
állnak.)
NEGYEDIK JELENET.
Király, Lóra, Hölgyek, Urak,
Bornemisza. Zápolya, költő.
KIRÁLY (költőhöz)
Fiú, te is viselsz koronát?
LÓRA
Saját országában ő is
király.
KIRÁLY (sóhajt)
Király?! no úgy sajnálom hát szegényt.
Reménylem, hogy hivek vazaljaid?
LÓRA
Az ő vazaljai a szellemek.
KIRÁLY
A szellemek? no az mínálunk nincs.
Miről fogsz énekelni jó fiú?
Virgil, Ovid vagy Flaccus
mestered?
LÓRA
Engedd szívének a költőt
király,
Hadd zengje ő;
mit ihletése mond.
KIRÁLY
Jól van! jól van!
(a trónszékre ül, mind
helyér foglalnak, költő középre lép, Dózsa hátul áll.)
KÖLTŐ
Négy vége van a világnak,
Négy ellene a hazának!
Egyik kívül, másik belül,
Ha egy pihen, másik kerül.
Hajh rontanak mindenfelül.
Az egyik a török harczos,
A másik az olasz parton,
Harmadik a lengyel szomszéd,
Negyedik
itt benn szanaszét,
Hajh, ez a legroszabb
veszély.
Az egyiket majd levernők,
A másikat elterelnők,
A harmadik futva menne,
Ha a negyedik nem lenne,
Hajh, ha ez kibékülhetne!
Rosz ellenség török tatár,
Lengyel olasz erős csatár,
Mind nem győznek le tégedet,
Magyar nemzet, ten
fegyvered,
Hajh, csak az mi
elveszteget!
ZÁPOLYA és KAR
E dal mit sem ér,
Aztán meg is sért.
Az ellenség alatt
Még
tán mindet ért.
LÓRA
A dal nem tetszik nektek;
Hát
mit énekeljen,
Hogy itt tetszést nyerjen?
ZÁPOLYA
Magyar nemzet dicső napjairól!
KÖLTŐ
Régi dal régi dal, régi dicsőségről!
Fényes
napnak ragyogása rózsafelhős égből.
Világverő Mátyás sírján még
a virág zöldül,
A dicsőség hová tűnt el a
szép magyar földrül?
Fényben úszott az uri nép, bőségben
a szolga,
Az utolsó parasztnak is öröm
volt a dolga,
Igazságot a szegénynek,
diadalt a hősnek,
A gyöngének oltalmazást, harczot
az erősnek.
Örömmel jött a jó barát,
örömek házába,
Reszketve jött az ellenség
siralom harczába,
Fejedelmek kezeiket nyújták
szövetségre,
Ki meg dugta mind a kettőt
háta mögé félve.
Tudós urak tudományát
aranynyal fizették.
Magyar nemzet virulását
világnak hirdették;
Merre nap jár, merre hír
jár, bárom tenger partnál
Boldogabb nép, délczegebb
nép nem volt a magyarnál.
Világverő Mátyás sírján még a virág zöldül,
A dicsőség hová tűnt el a
szép magyar földrül?
Leáldozó nap sütése
alkonyodé égről:
Régi dal, régi dal, régi
dicsőségről!
ZÁPOLYA, KAR
E dal mit sem ér!
A nyugvó nap alatt
Még tán minket ért!
LÓRA
E dal se tetszik nektek?
Hát mit énekeljen,
Hogy itt tetszést nyerjen?
FIKAR
A leányka kék szeméről,
Termetéről, hó kezéről!
ZÁPOLYA (büszke gúnynyal)
Nekem lovamról.
RÁNKI
Nekem a borról!
ÖSSZKAR
Köszöntsd fel a királyt a
dalban.
Hiszen ma épen névnapja van!
KÖLTŐ
Legyen izlésetek szerint.
Nektek a leány szeméről,
Termetéről, hó kezéről,
Neked. lovadról
Neked a borról
Köszöntőt a királynak
dalban,
Hiszen ma éppen névnapja van!
(a nők felé)
Kékszemű leányka, szép fehér kezeddel
Micsoda hímet varsz?
Kiütött a szent harcz,
Ottan küzdnek a jó magyar vitézek.
Kedvesemnek hímzek
Kötőt oldalára
Karcsu derekára,
Mikor megérkezik győzelmes
sereggel.
Kékszemű leányka, kedvesed nem ott jár;
Nincsen a csatában,
Hősök táborában.
Vad török vezérnek nincs ki
ellent álljon.
Ez a hímzett bársony
Jut az ő fejére,
Czifra háremébe,
Oda fogsz te jutni hozzá rab
leánynak,
Ott fognak tartani elkárhozott
rabot
Adjon isten nektek sok
boldog névnapot!
Délczeg hófehér mén mit tombolsz magadban,
Sörényed mért habzik?
Trombita szó hangzik,
Oda indulunk a győzelmes
csatába.
Későn és hiába;
Golyók száguldanak,
Lefordul a lovag.
A mén gazdátlanul száguld a
zavarban,
S lábával levágott
holttesteket tapod
Adjon isten nektek sok
boldog névnapot!
Mi csillog mi villog ebben a
kehelyben,
Vitéz
lovag, bátor?
Tiszta piros ó bor.
Ne emeld ajkadhoz ezt a
piros kelyhet,
Nedvét ne izleljed!
Magyar nemzet vére
Van annak öblébe.
Foly az minden utczán,
minden lakó helyben,
Minden folyam hordja a
vérrel tölt habot
Adjon isten nektek sok
boldog névnapot!
Király sokáig élj és boldogul! (sietve elmegy.)
(mind némán s ijedve néznek utána.)
KIRÁLY
Sokáig, és hozzá még
boldogul?
Ilyen bolondot csak költő kíván.
Tánczoljatok vitéz lovagjaim!
Én majd lenyugszom.
Nem háborít jó kedvetek
zaja,
Az én álmom se bántsa
kedvetek. (el.)
ZÁPOLYA (Lórához lép)
E tréfa tőled jött szép uri
hölgy!
LÓRA
Nem nyerte meg magas
tetszésedet?
Hát már az édes lant sem
andalit?
Ha nem magasztal sérti a
füled?
De én pirultam hallván
dalait!! (Kitörve.)
Ah hazámnak minden ajtaját
Dühös ellen zörgeti,
És e gúnyos szava hangzik
át,
Mely a szégyent hirdeti:
Hol vagytok magyar nemes
had,
Hősök sarjadéki,
Kiket a csaták hevében
Szoktak emlegetni? (fagyos
gúnynyal)
Itt vagyunk a palotákban,
Tánczot járva, poharazva,
Kardjainkon sok rubin van,
De belül még több a rozsda! (szomorú szemrehányással)
Addig ott egy férfi áll
merészen,
S a hon czímerével kezében,
Harczi sorba szedve
rongyhadát,
Elleninkkel kezd döntő
csatát
S ez lesz büszke harczi
jelszava:
Itt van a magyarság legjava.
LÓRA, NŐI KAR (lelkesülve Lóra pártjára áll s ugyanezt éneklik.)
S jaj, hogy ezt mondhatja,
Álczímert hordozunk,
A kardos kéz rajta
Már nem tulajdonunk.
Rajtunk a költő csak keserg,
Nem úgy mint hajdanába;
Ha hősöket, ha hírt keres,
Megy Dózsa táborába.
Fel vigalomra!
Derék országnagyok!
Síp és dobszóra
Vígan tánczoljatok!
De tánczra kélni veletek
Egy honleány se fog!
ZÁPOLYA ÉS FIKAR (előbbiekkel)
Hah ezt nem mondhatja,
Míg kardot hordozunk;
Vész ha jön hazánkra,
Elől mi harczolunk.
Ha Dózsa oly nagy hős neked,
Ne várjon ránk hiába,
Mí verjük szét e hősöket!
El Dózsa táborába!
Üssünk a pórra!
Derék országnagyok
Síp és dobszóra
Medvét tánczoltatok!
A Rákoson a hős sereg
Reggel szaladni fog!
BORNEMISSZA
Ne folytasd hölgy, óh hagyd el!
E keserű gúny ajkidról
Mint a villám lángja rombol
S
szívünkben mély sebet ver.
LÓRA, EGY HÖLGY, NŐI KAR
Régen jajgat.vérben ázva
a magyarnak ős hazája,
Sok sebe fáj, orvost kiált,
És ki szánja meg jaját?
Tán ha összeroskadna,
Úr, honnagy írt nem adna
Nemesség közt nincs oly fia
Mint a derék pór Dózsa.
ZÁPOLYA
Urak halljátok e remek
tréfát?
Ama parasztról vegyetek
példát?
Türelmem elhagy! Az égre
mondom:
E
darócz bálványt porig lerontom!
NEMESEK és FŐURAK (előbbivel)
Hogyha jajgat vérben ázva
A magyarnak ős hazája,
Ha sebe táj s orvost kiált,
Csak mi orvosoljuk baját;
Romboljuk le, romboljuk hát,
Ama durva darócz bálványt.
HÖLGYEK
Fel nemesség! vedd kardodat!
És kövesd a derék hadat.
Boszuld meg a gyalázatot
Mit honodra ellen hozott.
És ne nyugtasd addig fegyveredet
Elleninket míg le nem vered.
URAK (előbbiekkel)
Fel nemesség! vedd kardodat.
Hajtsad széjjel a rongy
hadat.
Hah! ne tűrd a gyalázatot
Melyet a pór reád hozott.
És ne nyugtasd addig
fegyvered,
Míg hadát pokolba nem vered.
(Vége a második felvonásnak)
HARMADIK FELVONÁS
Fenékszínben
Pest kerített városa, mellőle a nap jő fel.
Rákoson tábor, sátrak, szegényesek vagy galyakból, tábortüzek, a
keresztes nép térden állva.
ELSŐ JELENET.
Ambrus, Bagos (elől),
Fikar (tenor polgárok,
basszus parasztok), Nőkar (fiatal deákok, mesterinasok, kevés
asszonynak marad.)
[MIND]
Oh nagy isten halld imánkat,
Álld meg fegyverünket!
Hogy megóvja jó hazánkat,
Te segíts meg minket!
(mind
felállnak s csoportokra oszlanak, tüzek mellé heverednek sat.)
AMBRUS (szabó)
Ima után most hát dologra!
Én rendezem a tábort.
Megmondom én mindenki sorba
Hol üsse fel a sátort.
Ott balra a mészárosok,
Hátuk mögött a cserzők,
TENOR 1. (vargák)
Leghátul a vargák!? ez sok!
TENOR 2. (tímárok)
Legelöl a mészárosok?!
EGYÜTT
Miért? ha kérdenünk szabad!
AMBRUS
Mert ez a legszebb rendje
módja.
A bőrt először a mészáros
fogja
Aztán megfogja a tímárnak
marka,
S csak legutolszor jut hozzá
a varga.
Természet rangjainkat meg
úgy szabta,
Hogy a szabóság középen
legyen,
Mert nemzetünket a szabó
ruházza,
Ruhánkról ismer ránk az
idegen,
Nélkülünk a nemzet nem egyéb
Mint daróczban járó
csőcselék!
MÁSODIK JELENET.
Előbbiek, Barna, Rózsa (e dal alatt jöttek és hátul álltak.)
BARNA (előlép)
Hát a parasztok hol
maradjanak?
AMBRUS
Imitt amott a hogy lehet,
Ki itt, ki ott talál helyet.
(pathossal)
Mert nem parancsol itt
senki! (odavetve.)
Azaz, parancsol mindenki, (pathos)
Nincs többet úr!
Azaz, mi mind urak vagyunk! (pathos)
Egyenlőség
a jelszavunk!
MIND
És osztozás, egyenlő osztozás!
AMBRUS
Meg lesz barátim, úr lesz
mindenki,
Ezentúl nem leszen szabó,
varga,
A ki csizmát is akar
viselni,
Magának azt maga majd
megvarja.
Én a Drugeth jószágit
foglalom.
BAGOS
Hohó, azon majd én is
osztozom!
MIND
Mi mind, mind osztozunk!
TENOROK
S ha kend magáét majd nagy
hirtelen
Elvesztegette, akkor mi
leszen?
AMBRUS
Hát akkor újra osztozom!
BARNA
Lassan barátim, hát velünk
mi lesz?
AMBRUS (lenézve furcsa sértődéssel)
Barátim?! még barátim!
te ki vagy?
BARNA
Ember miként te, van lábam kezem,
Megérzi a kire azt ráteszem.
AMBRUS
Paraszt vagy, vad paraszt,
mit kötsz belém!
Vigyázz! ha e rőföt kirántom
én!
Szabok hátadra egy olyan
dolmányt.
Hogy mind belül rajt a
pászmánt!
BARNA
Magad mondád, hogy egyenlők
vagyunk,
És minden földi jóban
osztozunk;
Te vedd a Drugeth várát
birtokodba,
Én majd beülök a te
sátrodba.
AMBRUS
Hah, azt ne merd,
tanácsolom,
Vagy képedet kivasalom!
BARNA (Rózsára mutat)
Mégis e lánynak add oda,
Ez Dózsa György
menyasszonya.
MIND
A Dózsa György menyasszonya,
De már úgy hadnagy add oda!
AMBRUS
Az más!
Kegyelmes szép kisasszony,
tisztelet,
Kesztyűm nem lévén, nem nyujtok
kezet!
Ím e sátort vedd át,
S a menyasszony ruhát
Kérlek ne bízd más kontárra
Csak egy mosoly lesz az ára!
(Rózsa el)
(Barnához) Hanem azért barátok nem vagyunk
Hátrább paraszt! (megtaszítja.)
BARNA
Vitéz, ne tréfálj
Mert ha kezem reá teszem,
Ruhád foltos belül leszen.
AMBRUS
Bagos! ez téged sérteget.
Mert öklével dicsekedett
[BAGOS]
Kérkedni hogy mersz idegen,
Mikor mészáros van jelen!
BARNA
Én már szilaj bikával is megbirkóztam;
Ő csak
ökörrel azzal is
Ha
kötve van.
AMBRUS
Bagos, ezt ne tűrd!
BAGOS (taglót ragad)
Hol van taglóm! megállj
paraszt!
BASSZUS, (parasztok Bagosra)
Hah, hisz ez minket bántogat!
Verjük le a polgárokat!
TENOR (polgárok Barnára.)
Hah, hisz ez minket bántogat!
Verjük le a parasztokat!
(össze
akarnak csapni.)
HARMADIK JELENET.
Lőrincz. Előbbiek.
LŐRINCZ (egy nagy bottal)
Megálljatok!
Istentől elnyuszkodott nép!
Látjátok e
botot;
Meg se
mukkanjatok.
MIND
Halljátok a papot!
Meg se mukkanjatok! (félrevonulnak.)
LŐRINCZ
Katedrámat hozzátok el;
Látom megint beszélni kell!
(egy hordót
hengerítnek elő, Lőrincz rá áll.)
Hallgassatok!
Ki állni nem szeret,
leülhet.
Te ott befogd a szádat!
Vagy hord el a pofádat.
Vagy úgy fejedhez vágom azt
a bibliát
Hogy a szemed szikrázva
mennyországot lát.
KAR
Vagy úgy fejünkhöz vágja azt
a bibliát
Hogy a szemünk szikrázva
mennyországot lát.
LŐRINCZ
Hallgassatok!
Paraszt, le a kalappal!
Csitt!
Így szól az írás: Éjjel
nappal harczolni kell nekünk
Mi legnagyobb ellenségünk
ellen. (mutatja)
Itt írva van! harczolni
kell!
Tehát a háború szükséges egy
dolog.
De hát mi légyen az a
háború?
Azt kérdezed te birka? ~
A háború lakodalom,
A hol nem az mulat ki
tánczol,
Hanem a ki húzza;
A hol nem az busul ki tölti,
De a ki megissza.
A konyhán akkor egy-egy
város ég,
Fazék az ágyú, gombócz a
golyó.
Ugy-e azt mondod, nincsen
ágyúnk?
Minek nekünk!
Az ágyút hogyha elsütik,
üres;
De a bot mindig töltve van
füles!
Ha nem hiszed, megmutatom,
Ha jól nyakad közé rakom.
A bot, a bot a mi
fegyverünk,
Megérzi majd a mi ellenünk!)
KAR
A bot, a bot a mi fegyverünk,
Megérzi majd a mi ellenünk!
LŐRINCZ
De fontosabb kérdés: ki hát
mi ellenünk?
Az ördög!
Nos mit kell rá mondani?
Őrizzen tőle istenünk!
KAR
Az
ördög a mi ellenünk,
Őrizzen tőle istenünk!
LŐRINCZ
De messze van a poklokban!
Bottal nem érjük el.
Ki legyen azt kérdem:
A másik ellenünk:
A török!
Nos
mit kell rá mondani?
Birkák, feleljetek nekünk!
KAR
A török a mi ellenünk,
De azt legyőzi fegyverünk!
LŐRINCZ
De messze van más
országban
Bottal nem érjük el.
A harmadik, a legfőbb
ellenünk,
Az uri rend!
KAR (dühösen)
Az uri rend fő ellenünk,
Azt irtsa ki a fegyverünk!
NEGYEDIK JELENET.
Zápolya. Urak jönnek, oldalt megállnak. Előbbiek.
MIND
Az urak! (mind elhallgatnak egyszerre, és kissé
hátrálnak.)
ZÁPOLYA
Tehát pogányok és nyuzók
vagyunk.
Kiket leölni istenes dolog?
Pusztulj le onnan te szájas
bolond
Holnap ne lássalak a
Rákoson,
Különben a korbács lesz a
hátadon!
MIND (mormogva)
Mit mond? minket ijeszt
Hogyan? mi tűrjük ezt?
ZÁPOLYA
Elhallgatsz hitvány
csőcselék!
Rég haliám drága híretek,
Kik legszentebb ürügy alatt
Eke mellől megszöktetek.
Ki bízta rátok a hazát
Vagy nincsenek vitézei?
A míg ti otthon ültetek,
A sok ellent ki űzte ki?
Mi a nemesség vívtuk a
csatát
S még mindig megmentettük a
hazát.
Hogyha jókor nem mentek
szét.
Érzítek majd kardunk élét.
Valóban derék egy hadsereg!
A kalandorok, renyhe nép,
Kontárok, mind egybegyűltenek,
S az országban
Lopnak, rabolnak szerte
szét.
S fegyvert emelsz még ronda
had,
Szennyes markod
Mer még ragadni kardot,
kaszát?
Hogy majd kóbor vezetőd
alatt
Elpusztítsd e szegény hazát?
Pusztulj innen hitvány
csőcselék!
És ne zúdítsd magadra
haragom.
Különben majd bottal verlek
szét,
S nyöghetsz börtönben súlyos
lánczokon.
A ki nem érti szóljon fel
reá!
BARNA
Én szólok jó uram.
ZÁPOLYA
Mi vagy te itt?
BARNA
Paraszt és csőcselék,
Mint mondani tetszék.
Ki számot szaporít,
Nem is főmber itt.
Küzd a honért, hitért,
Meghal, s feledve lész.
De nem vár semmi bért!
Mi is szeretjük a hazát,
Mint ragyogó vitézei,
S bár csak kunyhónk van vár
helyett,
Mi is akarjuk védeni.
Hallottuk harczra hívó
szózatát,
Míg dőzsöltök, megmentjük a
hazát,
Felkeressük ellenségét,
Érezi majd kardunk élét!
ZÁPOLYA
Szolgám vagy, nyomorult,
szöktél magad,
S egy lányt elszöktetél; de
meglakolsz!
Kötözve fogtok
visszavándorolni.
S kik hűtlen elhagyák
gazdáikat,
Levágott orral fognak
meglakolni.
BARNA
A lányt ne bántsd, én egy
magam megvédem őt!
ZÁPOLYA (kifelé szól)
Fogjátok el e megszökött
szolgát.
KAR
Ne hagyjuk rajtunk e
szégyent,
Hogy gyalázzon az uri rend. (kitörve)
Az uri rend főellenünk,
Azt irtsa ki a fegyverünk! (megakarják támadni.)
ÖTÖDIK JELENET.
Dózsa. Előbbiek.
DÓZSA
Megálljatok! (mind hátrálnak.)
ZÁPOLYA
Ki vagy? nem látlak.
DÓZSA
Urad vagyok e téren a hol
állsz.
ZÁPOLYA (kaczagva)
Uram? nekem?
DÓZSA
E tábor az enyém ki benne
van az én alattvalóm
Kezem fölötted áll.
MIND
Éljen Dózsa György!
ZÁPOLYA
Elő peczérek! a sátorban
ott
Van egy paraszt leány,
fogjátok el!
DÓZSA (hidegen)
Ki e helyen más szóra
moczczanik,
Mint az enyémre, az sírjába
lép.
ZÁPOLYA
Ki tett e földön úrrá?
DÓZSA
Kié a föld, az isten.
ZÁPOLYA
Nevét bátorkodol becsmérleni?
DÓZSA
Isten nevében adta a király
A szentelt zászlót.
ZÁPOLYA
E bolond fiú Valónak hitte a
komédiát.
DÓZSA (magában)
Békének áldott angyala,
Hűtsd égő szívemet,
Ne érezzem a tőrdöfést.
Oh adj eszméletet. (Zápolyához)
Legyen minden komédia,
Legyek eztán is pór fia,
De a kereszt itt keblemen a
jel,
Mi arra int, hogy tisztelni
kell.
ZÁPOLYA
Meg van gyalázva kebleden a
jel,
Hozzá képest a por is tiszta
hely. (letépi.)
DÓZSA
Most hagyjatok el hát jó
angyalok! (dühösen
rárohan.)
MIND
Az uri rend főellenünk,
Azt irtsa ki a fegyverünk!
(harcz, az
urakat kinyomva, mind el.)
HATODIK JELENET.
Rózsa (jő) Barna (marad.)
RÓZSA
Mi vad üvöltés támadott!
BARNA
Én őrködöm itt, légy
nyugodt!
RÓZSA
Oh szólj, kik ölik ott
egymást!
BARNA
Hunyd bé szemed, hogy meg ne
lásd.
RÓZSA
A Dózsa szava hangzik ott.
BARNA
Nem Dózsa az
A bősz menydörgés hangja
volt.
RÓZSA
Oh isten, ő veszélybe van.
RÓZSA.
Ő benne volt az,
Most megindula,
S jaj, százszoros jaj
Minden lábnyoma.
BARNA (előbbivel)
Ah vészes út az,
Melyen indula.
Jaj százszoros jaj
Minden láb nyoma!
HETEDIK JELENET.
Dózsa, majd az öszves kar és szereplők.
RÓZSA (keblére fut)
György!
DÓZSA!
Még is megtaláltam őt!
BARNA
Te fegyver nélkül harczolsz?
DÓZSA (összeszorított öklét mutatja)
Arczára adtam oly ütést!
BARNA
Kardodról megfelejtkezel.
DÓZSA
Nem karddal, puszta kézzel!
RÓZSA
György
szívem! v^i
Arczodra nézni félelem!
DÓZSA
Csak puszta kézzel oh mi
jól esett!
RÓZSA
Hallgass
reám lágyuljon szived!
DÓZSA
Üszköt! halált, nekik sírt
ássatok!
Minden folyóhoz mélyet és nagyot!
RÓZSA
Oh Dózsa én féltemben meghalok!
Őrizzenek meg attól angyalok!
DÓZSA
és ÖSZVES KAR és SOLOK
És
Dózsa György s az ő hű sergei,
Hullákkal színig fogják
tölteni.
Omoljon
össze minden a mi volt,
Mert
még a kő is vétkes átkozott
Mely társainál feljebb rakatott!
A
fű a fa mely társinál nagyobb.
Bőszült
sereg kardot tüzet ragadj,
Rombolj, kegyelmet senkinek
ne adj!
RÓZSA (közbeénekli)
Oltalmazzanak
az égnek szentei!
Isten, ne
hallgasd, hisz dühében szólt.
Ki a
hazáját dúlja, átkozott!
Feledd a sértést, adj
bocsánatot
Ki megbocsát, az a
legnagyobb!
KAR
Jer. vezess hát Dózsa, véres
Bosszú harczra
Vész, pusztulás, az átkozott
Gőgös fajra!
Irtasd, rombold el fészkeit
Tűzzel, vassal,
Irgalom
nélkül vesszen mind
Kínhalállal!
DÓZSA
Bátor had!
Fel hát! véres bosszú harczra
Vezet Dózsa,
Irtsad rombold a gőgös fajt
Tűzzel vassal,
Irgalom nélkül vesszen mind
Kínhalállal.
MIND
Fel bosszú harczra!
Serged csatára készen áll
A szent ügyért.
Jelszónk: éltet halált a szép
Szabadságért.
S halni kell, meghalunk mind
A hazáért.
(Vége a harmadik felvonásnak.)
NEGYEDIK FELVONÁS.
Dózsa
sátora; függönyei nyitvák, hátul tábor, a távolban Temesvár látszik.
ELSŐ JELENET
Jósnő. (elől jön, utána) Összes kar. Keresztesek. (mint az előbbi felvonásban.)
KAR
Nézz a tenyerembe.
Vágj a kenyerembe,
Borzas boszorka,
Mond: a sors könyvébe
Mi van megírva?
JÓSNŐ
Az ily emberekre
Sorsnak mi gondja!
Magasra vágytatok,
Vigyázzatok!
Itt a síkon legnagyobb
Az akasztófa!
KAR
Hm, mily mogorva
Ez a boszorka,
MÁSODIK JELENET
Rózsa. Barna. (jobbról jöttek a sátorból)
BARNA
Jó néne, mondj egy jó szót
énnekem,
Meg e leánynak, a ki
testvérem.
JÓSNŐ (közéjök lép)
Jó szóért jó szót, szívesen fiam.
(tenyerét nézi)
Ez a leányka nem testvéred.
BARNA
Hogy tudod?
RÓZSA
Testvér nem áll előtted
szemlesütve.
Te egy leányt szeretsz az
téged nem szeret. (Rózsához)
Te egy férfit szeretsz az
téged nem szeret.
Vőlegény fogsz lenni nem
sokára.
Menyasszony fogsz lenni nem
sokára (sötéten)
Rövid időn.
Ti boldog emberek vagytok
mind a ketten.
BARNA
Hazugság!
RÓZSA
Nem értem.
JÓSNŐ
Kétségbe ne merd vonni
jóslatom.
Mert azt a sors könyvéből
olvasom.
Mindenki félje haragját,
A sors szavának ki hitelt
nem ád.
Tudjad meg: mit ő rád
szabott:
Azt elkerülni nem fogod.
Ne merd megbántni hát a
tudományt,
S engem, ki a jövő titkába
lát.
KAR
A vezér!
HARMADIK JELENET.
Dózsa. Előbbiek.
JÓSNŐ
Üdv Dózsa György király!
DÓZSA (megdöbbenve)
Király? én népvezér?
JÓSNŐ
Ezt homlokodról olvasom.
DÓZSA
Hazudni szoktál, abból élsz.
JÓSNŐ
Azt a jövő mutatja meg.
Nyújtsd jobb kezed.
DÓZSA
Találd ki azt, mi benne van.
JÓSNŐ
Egy vékony szál szalag.
DÓZSA
Helyes! Minő színű?
JÓSNŐ
Mint vér veres.
DÓZSA
Te ördögökkel czimborálsz. (mutatja, tenyerét tartja)
RÓZSA
Oh Barna, mit jelent ezen
szalag?
BARNA
Ott egy nemes fogolynő
Kilépe sátorából;
E vérvörös szalagszál
Kihullott a hajából.
RÓZSA
Oh Barna, e szalag úgy fáj
nekem!
JÓSNŐ (ezalatt nézte tenyerét)
Dózsa György, te nem soká
Jutsz a trónra, melyre
vágysz;
Homlokod viselni fog
Fénvsugáros koronát.
Egy ellentől rettenj vissza,
A ki a bort meg nem issza.
DÓZSA (félre)
Trón és korona!
Mivel fizessem e szép jóslatot?
JÓSNŐ
Add nékem érte e kis
szalagot.
DÓZSA
Add a világot érte (elrejti)
Meg nem kapod.
Egy kád ezüstöt ért meg
Szép jóslatod.
JÓSNŐ
A koronát fejedre íngyért
kapod;
Én is ingyért mondám meg
A jóslatot.
RÓZSA
Ah mért teszi szívére
A szalagot?
E látomány szívemnek
Halált adott!
BARNA
Mért hoz e lány szívére
Búbánatot;
A kit hitetlen csalt meg
És elhagyott,
KAR
Dózsának trónt igére!
Így győzni fog;
A táborban mondjuk meg
E jóslatot!
(Jósnő, kar
el.)
NEGYEDIK JELENET
Dózsa. Rózsa. Barna.
DÓZSA
Arczodon mért oly halvány a
rózsa?
RÓZSA
Féreg dúlja, elhull nem
sokára.
BARNA
E leánytól azt te kérded, Dózsa!?
DÓZSA
Harmat vidítsa fel!
RÓZSA
Hadd, hadd hervadjon el.
DÓZSA (Barnához)
Jó Barna, ápold e virágot,
E drága szenvedőt,
Keress, találj ki
orvosságot,
A mely gyógyítsa őt.
Oh György, mit én tudok, az
rósz neked.
BARNA
Oh György, mit én tudok, az rosz
neked
RÓZSA
Oh György ne gondolj rám
nem szenvedek.
DÓZSA (Barnához)
Jó szívét meghódítottad,
Vajha boldogitnád. (Rózsihoz)
Te a jobbat választottad,
Barna érdemes rád.
Ő állandóbb,
jobb szíve van;
Csak
én vagyok
A
vétkes, a boldogtalan.
BARNA.
Jó szívét te meggyilkoltad
Gyöngy volt, te elhajítád,
Énnekem hiában adtad,
Szíve megtört virág.
Ő állandó hű szíve van;
Csak én vagyok
A vesztes, a boldogtalan!
RÓZSA
S ő nekem mondá e szókat,
Szívemet döfé át.
Rám ily szörnyű vádat róhat:
Hogy szívem hajló nád.
Háladatlan rosz szive van.
Ah. én vagyok
A vesztes, a boldogtalan!
(Rózsa sírva
el jobbra)
Lőrincz. Előbbiek.
LŐRINCZ
A nép zúg, újra vért kiván;
Itéld el a raburakat.
DÓZSA
Dózsának ölni kedve nincs.
Távozzatok! (leül a fekhelyre balra)
LŐRINCZ
(Barnához)
Lágyulni
kezd a kő, öcsém.
BARNA
Mézes beszéd, meleg könv,
szemsugár,
Sok szikla szívet
felolvaszta már.
LŐRINCZ
Mit tudsz? Beszélj!
BARNA
Itt jő az ok. (elmennek, hátul hozzák Lórát)
DÓZSA
E nő bűvölve tart. Csak
egy piros, szalag
És mily erős kötél. De
fogva tartom öt.
Ah mily gyönyör lesz
Remegni látnom!
Előttem térden
És megbocsátnom
HATODIK JELENET.
Lóra. (bevezetik, őrök kívül maradnak). Dózsa,
DÓZSA
Kérettelek.
LÓRA
Nem! jőni kényszerítél.
DÓZSA
Tudod nevem?
LÓRA
Feledni szoktam, a mit
gyűlölök.
DÓZSA
Engem gyűlölsz?
LÓRA
Feledtelek.
DÓZSA (vad daczczal)
Hát nem írtam mélyen és
örökre
Rettegő szívekbe Dózsa nevét?
Várak büszke tornyait
letörte.
És megverte zászlósok
seregét.
Az egész fajt Dózsa
eltiporja,
És gúnyolt fejét emelve
hordja.
LÓRA
Bűneinkért sujtol isten
karja.
Hadad az ég romboló viharja.
DÓZSA
Hátha szíve is van a
viharnak?
A mikor dúl, hallhatod
jajszavát;
S hogy új éltet adjon a tiprottnak,
Az esőben látod könyzáporát.
Ki tudja azt?
LÓRA
S ki kérdi tőle meg?
DÓZSA
Ha égi szózat kérdi, mint
tiéd,
Fog válaszolni.
Ha rá oly nap derül, mint
szemedé
Nem fog rombolni.
LÓRA
S mit felelne: a magas
tetőkre
Vad dühében mért szórja mennykövét?
A vidék áldó esőt vár tőle,
S ó tarolja szép honunk
mezejét.
Mért örül a jajgatás szavára,
S vérbetűket mért ír
napjainkra?
DÓZSA
Kikre jármot tett a rendek
karja,
Dózsa fölemelni úgy akarja.
LÓRA
Hogyha szíve volna a
viharnak,
Nem tiporná dúlva a jó
hazát;
Hogyha szíve volna a
bakónak,
Hallaná az áldozat
jajszavát.
Mit válaszolsz?
DÓZSA
Ki kérdi tőle ezt?
LÓRA
Az ily bakónak karja, mint
tiéd
Nem tud alkotni;
De nem sokára új had áll
eléd,
S nem fogsz rombolni.
Előtted a ki áll, nem gyáva
nő,
Végezd, mit a balsors bíza
rád;
Mikor dühöngsz, akkor nem
retteg ő,
Mikor mosolygasz, meg se
lát.
DÓZSA
Jusson eszedbe e szó, büszke
nő!
Lásd bennem a végzetnek
ostorát.
Előtted eddig csak sovárga
ő,
Most látod majd, mint a
rabok urát.
HETEDIK JELEKET.
Előbbiek. A rab urak köztök (fél kar). Ránki. Bornemisza. Lőrincz. Ambrus.
Keresztes had. (fél
kar) jobbra, balra felállanak, hátul trombitások,
dobosok és had.)
DÓZSA (Lórához)
Ím, rabjaim!
Oh hölgy nem tudod e, mi óra
ez?
LÓRA
Oh jól tudom: halál órája
lesz.
DÓZSA
Mondjad, van e olyan kívánatod!
Mit ez órára szoktunk
tartani?
LÓRA
Mint hal meg a nemes, most
megtudod;
Kívánok én is köztök állani.
DÓZSA (az urakhoz)
Rongyokra tépett bársony és
selyem!
Ily haloványnyá tőn a
félelem?
LÓRA
Nagy ég, adj arczaiknak
büszke pírt!
DÓZSA
Reszkettek? szembe nézni egy
se mer!
BORNEMISZA (előlép)
Tekints reám: vad szemed le
nem ver.
DÓZSA
Légy hát utolsó, a ki
társaid
Sorsát merészen végig
nézheted.
Verjétek a dobot, a síp had
szóljon,
A fő urakra György ítéletet
mond.
(Kürt és
dob, aztán ünnepélyes csend.)
Én ellenem sokat vétettetek,
Még többel a nép ellen;
Legtöbbet a hazának.
A mit hazám ellen vétettetek,
Azt számon kérik késő
századok.
A mit a nép ellen
vétettetek,
Azért az örök bíró büntet
ott!
Azért, mit ellenem
vétettetek:
Dózsa György kegyelmet ád,
Életben hagy, elbocsát!
LÓRA (lelkendezve hallgatá szavait,
meglepetve)
Ah György!
DÓZSA, (hozzá)
Imádkozál-e éltökért?
Az ég ímé meghallgatott! (urakhoz)
Dózsa
György kegyelmet ád,
Életben hagy, elbocsát!
URAK
Dózsa
György kegyelmet ád,
Életben hagy, elbocsát!
KERESZTESEK mind
Dózsa György kegyelmet?
Ennyi ellent elbocsát!
BARNA
Mit tészsz? a kést bocsátod
útnak?
DÓZSA (rá se hallgat, urakhoz)
Ha esküsztök, hogy a míg
tart e harcz,
Fegyvert nem fogtok újra
ellenünk.
URAK
Fogadjuk! Esküszünk!
BORNEMISZA
Nem esküszöm.
DÓZSA
Te?
BORNEMISZA
Nem esküszöm, mert jó vitéz
vagyok.
Ha elbocsátasz, ujra
harczolok;
Te vagy hazánknak ellensége,
Köztünk a harcznak nincsen
vége.
Vitess halálra!
Áldás hazámra!
Itt is hazámért s a becsületért
Örömmel ontom a vért!
LÓRA
Ez hős!
DÓZSA (félre)
Küzdesz de meg nem szégyenítesz! (hozzá)
Szabad vagy! elmehetsz.
BARNA
(dühvel)
Dózsa,
megállj!
DÓZSA
Ki
mondta, hogy beszélj?
Mit nézed oly merően?
Mit vettél rajta észre?
Talán megtágult a
sarkantyúja?
Hajolj le hozzá és kösd meg újra.
BARNA (megteszi)
Ezt csak velem tehette Dózsa
György!
DÓZSA
Adjátok vissza paripáikat!
Nem félek tőletek (Bornemiszához) tőled sem.
Ember nem buktat engem el
soha. (magában)
Egy ellentől rettenj vissza
A ki a bort meg nem issza.
Hah, melyik az? nincs-e
köztök? Lőrincz, hozz bort!
(bort hoznak
nagy tálczákon)
Urak! e nap emlékeül
Ürítsük e búcsúpohárt! (Bornemisza s az urak mind isznak)
Ő is kiitta poharát!
Bolond, ki jóslatokra ád. (Bornemiszához)
Most adj kezet! váljunk
barátilag.
A harczmezőn ha majd
találkozunk,
Máskép fogadlak!
BORNEMISZA
Keresni foglak.
DÓZSA
Mi
néven hívjalak?
BORNEMISZA
Nevem
Bornemisza.
DÓZSA (félre)
Hah, tőle féljek én?
Bolond, ki jóslatokra ád!
Menj bátran, Dózsa elbocsát,
De menj sietve!
BORNEMISZA
Te megbocsátasz ellenednek,
Ez szép vonása jellemednek.
Tetézd meg azzal e napon,
Bocsásd e hölgyet szabadon.
DÓZSA
Szólj! mi e hölgy neked!
BORNEMISZA
Neked nem ellened;
Nekem barátném!
DÓZSA
Rabnőm, s itt zálogul marad,
A többi elmehet szabad!
DÓZSA, KAR s MIND.
Dózsa György kegyelmet ád,
URAK
Nemes szíve megbocsát.
KERESZTESEK
Ennyi ellent elbocsát! (mind el.)
DÓZSA (Lórához)
E sátor a tiéd foglald el!
(Barnához)
Te őrzöd itt, jótálsz
fejeddel! (el)
(Lóra el balra
a sátorban. Elsötétedik.)
NYOLCZADIK JELENET.
Barna. Lőrincz. Ambrus. Keresztesek
(fél kar).
LŐRINCZ
Mi volt ez?
AMBRUS
Szépen vagyunk!
LŐRINCZ
Bolond ez. vagy áruló?
AMBRUS
Elárult az uraknak!
KAR, LŐRINCZ
Kést a szívének, hogyha
áruló!
BARNA
Csendet, csendet hű társak
(Rózsa a
függöny mellett jobbra leskelődik.)
Mert a mit mondok, nem
légnek való.
Mi Dózsa nélkül holt tetem
vagyunk,
Ő a
mi éltető fejünk;
De őt gonosz bűbáj rontotta
meg,
Széttörni ezt kell minekünk.
MIND
Beszélj, beszélj!
BARNA
Ezen bűbáj az őrült
szerelem,
A tárgya eme uri nő!
Rám bízta Dózsa, s én az
éjelen
Nyugton lehettek, meghal ő!
KAR s a TÖBBI
Az éj leszállt
A vészmadár ült a sátorra,
Tán a halált
Jelenti rekedt hangú torka
Ezt Dózsa meg ne hallja!
Jaj annak a ki végre hajtja!
Jaj annak a ki ebbe tud;
Az élve már poklokra jut!
(a hátulsó
függönyt leeresztik, mind el. Rózsa azalatt átment jobbra.)
KILENCZEDIK JELENET.
Rózsa, Lóra. (jobbról)
LÓRA
De hát ki vagy?
RÓZSA (lámpát hozott)
Egy árva lány.
LÓRA
Mi kell?
RÓZSA
Egy jó szó, s egy jó tett.
LÓRA
Egy rabnő mit tehet?
RÓZSA
Sokat tehetsz.
Gazdag voltam, volt egy
drága kincsem,
Mostan árva és szegény
vagyok.
A mi mindenem volt
elvesztettem,
S e miatt keservim oly
nagyok!
Oh add vissza, mert te
megtaláltad;
Hisz e nagy kincs mit sem ér
tenálad.
LÓRA
Mi az? nem értelek!
RÓZSA
A Dózsa szíve az. Egykor
enyém vaía.
LÓRA
Tehát te Dózsának valál
mennyasszonya.
RÓZSA
Az égre, most is az vagyok!
Ujjamon gyűrűje,
A menyben esküje.
Be van szívemben írva,
S velem jövend a sírba
Örökre, mind örökre!
Mondhatja ő: halj meg, ne
légy enyém!
De azt nem, hogy nélküle
éljek én!
Téged ő nem boldogíthat,
Ah de engem eltapodhat,
S én mégis imádom,
Tapodva is áldom!
LÓRA
Mi tiszta szenvedély, s mily
gyötrelem
Mit tegyek érted, árva gyermekem?
RÓZSA
Távozz el innen.
LÓRA
Távozzak el innen!? merre
és hogyan?
RÓZSA (jobbra
mutat)
E sátoron át, mely szomszéd
ehez,
Mely az enyém, ki a szabadba
jutsz.
Vedd fel ruhám, fejed
kendőmbe rejtsd
Ha kérdenek, mondd Rózsa
vagy.
A jelszó! Lóra férfi, Lóra
jutalom!
Így minden őrszemen végig
mehetsz.
S ha majdan Dózsa jön,
Találjon engem itt:
Hagyj engem hallanom
Szerelmi
esküit.
LÓRA [előbbivel]
Ah hogyha Dózsa jön
Holtan találna itt:
Irtózva
hallanám,
Mi téged boldogít!
LÓRA
Én áldalak jó tettedért!
RÓZSA (ünnepélyesen)
Jót is várok, jó tettemért!
Azt kívánom hogy megígérd:
Hogyha Dózsa bajba jutna,
A mit érted én teszek ma
Visszapótolod rajta,
Nem hagyod el a bajba.
LÓRA
Ím fogadd el jótettedért,
A mit ajkam szentül ígér!
Hogyha Dózsa bajba jutna,
A mit értem cselekvél ma,
Visszapótolom rajta,
Nem hagyom el a bajba.
(ölelkezés, Lóra el jobbra.)
RÓZSA
Eltávozott.
KÍVÜL EGY
ŐR
Mi a jelszó.
LÓRA (kívül)
Lóra férfi, Lóra jutalom!
RÓZSA (a lámpát eloltja)
Ég adj erőt!
Oh mint remeg szívem.
Ilyen magánosan
Midőn nagy élesen,
A kés már fenve van.
Tán fájni fog.
De nem soká tálán ha jól talál.
Jobb lesz az így!
Hadd jőjön a hideg, a rút
halál. (gyűrűjére néz)
Drága gyűrűm!
Mely régen múlt üdvem,
S szűm mennyét alkotád;
Oh kövess hűn,
Osszad meg énvelem
Az örök bék honát.
Ne húzzátok innen le,
Ez a jegygyűrűje!
Ezzel jegyze mátkául el,
Ez egyesít vele ott fenn!
Szellemem szárnyra kel,
Isten hozzád kedvesem!
Enyim léssz oda fenn!
Mint fájna az neki,
Ha halva azt leli,
Így engem mint holtat.
Még
tán meg is sirat
És eltemet
Hogy halvány arczomat csókolja,
Szívem halva is érezni
fogja,
S újra fel buzog a vére!
Pásztor lányok fognak
énekelni,
Szépen koporsóba fognak
tenni,
Fehér virág lesz füzére.
Oh csak a vas ne volna oly
hideg!
Ah férfi léptek, már ilyen
hamar?
De hátha Dózsa jön ne jőjön
ő!
Előbb hadd haljak én meg
csendesen.
Ez a gyilkos lépte.
Még csak egy imát! (letérdel)
Istenem, irgalmas istenem!
Adj te könnyű halált nekem.
Vedd magadhoz árva
gyermeked,
Ott a sírban tán megint
szeret! (lefekszik )
Készen vagyok, szemem
behunyva,
A fegyver így jól
eltalálhat.
TIZEDIK JELENET.
Rózsa. Barna (jő.)
BARNA
Csitt! csendesen, vihar ne
zúgj!
Csitt, fel ne költsd!
Ott alszik ő keblére téve
két keze.
Imádkozott, s úgy alva el.
Nem éri készületlen a halál.
Csitt, csöndesen te szél!
Te szív ne háborogj, ne döngj
belül.
RÓZSA
Mint reszketek!
BARNA
Most álmában susog.
Testvér az álom és halál
Csak egy ajtó választja el
(keresztül szúrja)
Az ajtó nyitva van!
RÓZSA
Oh mily hideg vas!
BARNA
Nem is sikolt!
Átlépett a halálba szótlanul
Milyen meleg ömlött kezemre
itt!
RÓZSA
Isten, segíts!
BARNA
Ez végsóhaja! (kívül dob s trombita riadója.)
Ordítsatok ti harsonák!
Peregjetek dobok! (szívére verve)
Oh bár ezt elnémítanák
Ébredni ez nem fog
Ő már halott
De itt (iszonyúan) feltámadott! (ágyúszó.)
TIZENEGYEDIK JELENET.
Dózsa. Keresztesek mind (szövétnekekkel.)
DÓZSA
Az ellen ránk ütött vezérök
Zápolya
Ezen fogoly leányt
vigyétek máshova (meglátja)
Ez vér! ki tette ezt?
BARNA
Én megöltem. (a kést lábához veti)
DÓZSA (a földre nyomja térdre)
Légy átkozott! (Rózsához rohan, megismeri)
Ah Rózsa, gyermekem!
KAR
Irtóztató.
RÓZSA
Barnát ne bántsd nem fájt
nekem
Nem rosz ez a halál!
DÓZSA (előbbivel)
Letört virág, jó gyermekem!
Oly szende jó valál!
KAR
(előbbivel)
Ki tette ezt? oh gyötrelem!
Szörnyű véres halál!
RÓZSA
Bocsáss
meg ha fáj neked!
BARNA (ezalatt, midőn György Rózsát
megismeri, zavartan föleszmél,
kését a földön keresi, kezeit borzadva tartja maga elé, végre lebukik.)
Oh átkozott ez a kéz, mely
ezt tevé!
RÓZSA
Oh
György szerelmem!
Hű
menyasszonyod
Arczát
utolszor
Meg nem csókolod?
Halavány lesz az s többé
reád
Vissza nem mosolyg szemem
nem lát.
DÓZSA (előbbivel)
Rózsám szerelmem,
A bubánaíot,
Amíg nem leszek por
Én reám hagyod
Halavány levél szelíd arczád
Hasztalan
mosolyg
Az isten az isten
Meg nem bocsát!
BARNA (előbbivel)
A kit szerettem
Megöltem halott
Így büntet a sors
Legyek átkozott!
Halavány levél szelíd arczád
Hasztalan mosolyg
Az
isten az isten
Meg
nem bocsát!
KAR (előbbivel)
Ki vétkes ebben,
Legyen átkozott!
Ő ma utolszor
Látta a napot.
Halavány leszesz ifjú
arczád!
Vissza nem mosolyg szeme
nem lát!
DÓZSA (megcsókolja)
RÓZSA
Oh én boldog vagyok! (meghal)
DÓZSA
Meghalt!
(újra erős dob és trombita, ágyúszó)
LŐRINCZ (berohan)
Gyorsan csatára!
Ránk tört az ellen!
DÓZSA és MIND (kardot rántva.)
Sorsunk ma dől el,
Fel a csatára!
Vagy győzelemre!
Vagy halálra!
Vége a negyedik felvonásnak.
ÖTÖDIK FELVONÁS
Börtön,
közép ajtó.
ELSŐ JELENET.
Dózsa. (lánczon. feje bekötve, egy kőpadon
alszik, álmában)
DÓZSA
Más kardot adjatok!
Kardom ketté van törve,
Elfognak mint rabot,
Kivégeznek gyötörve (felugrik, lázasan magánkívül)
Hah Bornemisza vagy!
Nem félek tőletek tőled
sem
Nem fogsz el mint rabot!
E kard markolatban
Még ezer halál van
Az ellen tömegén,
Keresztül rontok én (köd lepi meg a tömlöczöt)
Jávor alatt mátkám
Oly régen vár énrám
Csak e ködtől látnám.
(a köd
oszlik. székely hegyi táj jávorfa alatt Rózsa ül házikó előtt.
Mért nem ad jelt a hű pára?
Ismeri jól lépteim zaját;
Hiszen ez itt a falunk
határa,
Látom a kunyhót a ködön át.
Ah ez ő a hű leány {a fátyol függöny is felmegy)
Arcza mért oly halavány?
RÓZSA SZELLEME (előjön)
A mióta minket elhagyál,
Jónapunk az éjbe szált.
Eljött a sötét halál.
Minden gyászra búra vált! (a tájat köd borítja)
DÓZSA
Örömre vált, hisz megjövék;
Hiszen te még élsz!
Ím karjaimba tartalak;
Oh mond mitől félsz?
RÓZSA
Hogy nem szeretsz!
JÓSNŐ (előterem)
Dózsa! Dózsa!
Nézz hű mátkád kebelére;
Mondd! mi okból omlik vére?
DÓZSA
Oh csalódol az nem vére:
Rózsaszált tűzött keblére.
RÓZSA
Dózsa! Dózsa!
Oh én nagyon nagyon boldog
vagyok.
DÓZSA (emlékezni akar megdöbbent)
Úgy tán mégis halott!
RÓZSA
Mert társaim az angyalok!
DÓZSA
Úgy én is az égben vagyok!
(a házikó
leégve, a jávor levágva, téli táj)
JÓSNŐ (oda mutat)
A földön vagy nézd a romot!
DÓZSA
Ki tette ezt?
RÓZSA
Tán emlékszel otthonos szobádra,
Ablakát virág szalagja
fedte.
S a búcsukor édes jó anyádra?
DÓZSA (belevág)
Roszul viselte ő tán
gondodat?
RÓZSA
György, jó anyád az égbe
távozott!
DÓZSA
Ah emlékszem, elmenék csatára,
S boldogabb kort hoztam a
hazára.
JÓSNŐ (kaczagva)
Boldogabbat?
(iszonyúan
megszakasztva)
Halált halált! Nézz oda!
(csatakép. Zápolya
és hada győzelmesen leveri a keresztes hadat.)
DÓZSA
Hiszen te trónt és koronát ígértél!
RÓZSA
Ne hallgass rá!
DÓZSA (távolítva magától Rózsát)
Dózsa György, te nem soká,
Jutsz a trónra, melyre
vágysz;
Homlokod
viselni fog
Fény sugárzó koronát
Egy ellentől rettenj vissza,
A ki a bort meg nem isza.
JÓSNŐ
S Bornemisza elfogott (lánczát megzörrenti)
Zörgesd meg lánczodat,
Itt bezártak mint. rabot,
Várd kész halálodat.
DÓZSA
Hát a trón és korona?
JÓSNŐ
Tekints oda!
(a köd újra
eloszlik Tüzes trón látszik, hóhérok egy tüzesített koronát tartanak.)
E tűzsugárzó trónra ülsz te,
S tűzkoronát tesznek fejedre!
RÓZSA SZELLEME
De végtelen az úr kegyelme,
Ha bánva gondolsz bűneidre;
Ha bátran önként halsz meg
érte,
Csillagfüzért tesznek
fejedre!
DÓZSA (letérdel)
Oh isten végtelen kegyelme,
Tekints le bánatos szívemre,
Mit vétkezém meghalok érte,
Vess fátyolt szörnyű vétkeimre!
(feláll)
Én jót akartam a hazának,
Szabaddá tenni a népet.
JÓSNŐ
De ők polgári vért ontának,
S rabbá tevéd te a népet.
RÓZSA
De a kik ellen harczolának,
Szabaddá teszik a népet.
Tekints oda.
(Dicsfényben
a haza oltára, rajta korona és a jelvények, körülte urak, nép, kezet fogva.)
Mit harczban vesztenek,
A béke hozza meg;
Megszülik azt jobb századok!
DÓZSA
Oh én nagyon nagyon boldog vagyok!
(köd lepte
az egészet, mely eltűnvén, a börtönbe Lóra lép.)
MÁSODIK JELENET.
Lóra. Dózsa.
DÓZSA (magához tért)
Mi ez? te jősz? az égből jősz
ide?
LÓRA
Jól mondod, a ki küld,
őrangyalod,
Szabad vagy, itt ez uton
elmehetsz.
DÓZSA (felörvendve)
Szabad (megadással) az nem lehet.
LÓRA
Zsoldomban állnak őreid.
DÓZSA
Te szánsz? te jősz
megmenteni?
LÓRA
Mikor szabad [rabod] valék
Egy árva jó leány,
Megmenté éltemet
S én szentül fogadám:
Te rajtad egykoron
Azt visszapótolom.
E lányka hű arád,
Epedve vár reád.
DÓZSA
Az égben vár reám!
LÓRA
Meghalt?
DÓZSA
Meggyilkoltatott.
A kés szívednek vala szánva!
LÓRA
Irtóztató!
De fuss, te nem tudod, mi
vár reád.
DÓZSA
Tudom, s bátran balok.
LÓRA
Izzó vas trónra fognak lánczra
kötni,
S fejedre tesznek égő
koronát.
DÓZSA
Akármi kínnal fognak ők
megölni,
Dózsának nem hallják ők jaj
szavát,
LÓRA
Hogyan? te itt maradsz? (Dózsa kissé haboz)
(a tömlöczöt
felül fényes felhők borítják s felül angyalok kara.)
RÓZSA, NŐKAR fenn
Mert végtelen az úr kegyelme
Ha bánva gondolsz bűneidre,
Ha bátran önként halsz meg
érte,
Csillagfuzért tesznek
fejedre.
DÓZSA (belevág)
Mert végtelen az úr
kegyelme,
Fátyolt vet szörnyű
vétkeimre,
Ha bátran önként halok érte,
Csillagfüzért tesznek
fejemre.
Ott ülök én az izzó trón
felett,
Világítand tűzkoronám,
Arczom minden vonása ércz
marad,
Oh hölgy akkor tekints reám;
Szemedbe hogyha egy könyű
fakad.
Eloltod azzal kínhalálomat.
LÓRA
Most
ismerem erős nagy lelkedet,
Az élet int, s halált kíván,
Bűnbánatában híven megmarad,
Hálámat le nem róhatám
Szemembe bánatos könyű
fakad,
S én megsiratom
kinhalálodat.
RÓZSA és NŐKAR fenn
Az ég sugalja bátor
lelkedet,
Reméld az égi koronát:
Alant csak a por és nyomor
marad,
Itt a bocsánat vár reád!
Szemedbe hogyha bánat köny
fakad
Lemossa lelkedről a foltokat.
Alant kívül FÉRFI KAR.
A trón alatt szítsátok a
tüzet,
Tüzesítsük a koronát,
Az ércz tüzes sokáig nem
marad,
Hozzátok, hadd tegyük reá
Álítsuk fel négy szegbe a
hadat
Hátrább a néppel! már
jöhet a rab!
LÓRA (hozzá)
A köny már megjelent!
DÓZSA, Oh én nagyon nagyon
boldog vagyok!
(az ajtó
megnyílik, örök s hóhérok belépnek hátul a tüzesített trón látszik és had.)
LÓRA
Boldogtalan, íme hóhéraid!
DÓZSA
Megsiratod halálomat
Többé nem érzem fájdalmait! (el, az
ajtót beteszik)
LÓRA
A dob pereg most a trónra
lépe
A koronát teszik a fejére
Kívül DÓZSA
Én Dózsa György vagyok!
Kívül (kaczagva) [FÉRFIKAR]
Éljen, éljen a király!
LÓRA
Szörnyű, szörnyű kínhalál!
Fenn [NŐI KAR]
De itt kegyelmet talál!
(a felhők
leereszkednek, Rózsa és Dózsa szelleme, ölelkezve látszanak.)
Vége.